• Home
  • /
  • Author: Daremo
Kérdőívek íróknak, Franciskától – I. Dolgok, amiket szeretek

Kérdőívek íróknak, Franciskától – I. Dolgok, amiket szeretek

Nemrég Franciska elkezdett angolról lefordítani egy rakás, érdekesebbnél érdekesebb, kreatív írásról szóló kérdőívet. Emlékszem, régebben én is nagyon szerettem ilyenek után kutatni, de a legkorábbi bloggerkedésem idején ilyesmi szerepet töltöttek be a blogos „díjak” is, amikor kérdéseket tettünk fel a kedvenc bloggereinknek — írópalánták egymás közt pedig általában szerettek írásról beszélni. Úgyhogy nagyon belelkesültem Franciska ötletére, és megbeszéltük, hogy a kérdőívek, amiket lefordít, ide is felkerülnek, egyet én töltök majd ki, egyet pedig ő. 🙂

A legelsőt ki is sajátítottam magamnak, aztán lássuk. 😀 A kérdőíveket egyébként bárki kitöltheti, összesen annyi kérésem van, hogy ha továbbviszed, akkor jelöld meg forrásként Franciska profilját, hiszen ez az egész projekt az ő érdeme. 🙂 Innentől kezdve Franciska szavait olvashatjátok, az én válaszaimmal kiegészítve.

Tartsatok velünk legközelebb is!

 

Dolgok, amiket szeretek

Ez az egyszerű kérdés jobban számít az írásban, mint gondolnánk. Ösztönösen olyan dolgokról, olyan formában alkotunk, ami érdekel minket. Ha elveszítjük az érdeklődésünket, lehet, hogy csak az az egyszerű ok áll mögötte, hogy még minket magunkat sem érdekel igazán a történetünk.

Egy történet alfája és omegája, hogy mit szeret az író, és erre segít rávilágítani a következő kérdőív.

Dolgok, amiket szeretek egy történetben:

1. Mik azok a témák, amiket szeretek?

Én nagyon szeretek bármilyen történetet, ha abban kellőképpen megismerhetem a karakter lelkében zajló dolgokat. Szeretem, ha tragikus múlttal kell megküzdenie, ha át kell értékelnie az életét, a célját, ha erkölcsi dilemmával néz szembe — íróként és olvasóként is szeretem az olyan történeteket, amelyekben a szereplők lelki világával kiemelten foglalkoznak.

2. Miről álmodozok szívesen?

Mindig arról, hogy az aktuálisan írt regényemet elküldöm egy kiadóhoz (és természetesen meg is jelenik utána). 😀 Ha konkrét álmodozásról van szó, akkor arra nem tudok sajnos könnyen válaszolni, mert az én agyam úgy működik, hogy ha van 5 perc szünete, akkor nekiáll valamilyen sztorit szőni.

3. Mik azok a történeti szálak, amiket szeretek?

Annyi minden eszembe jut, hogy nehéz kiragadnom csak egyet-egyet. Például szeretem, ha a főszereplő felfedez magában új képességeket, ha valaki megbékél a saját múltjával, és szeretem a világmegmentős történeteket is.

4. Milyen helyzetek érdekelnek?

Ó, például nagyon érdekesnek tartom azokat a helyzeteket, amikor egy-egy szereplőm a halál tényével szembesül (akár úgy, hogy fél a saját halálától, vagy valaki máséval találkozik). Nagyon érdekes dolognak tartom, hogy az egyes emberek mit gondolnak a halálról, hogyan reagálnak rá, önmagában a megfoghatatlan vég szerintem egy nagyon érdekes téma, és nálam is sokszor előkerül.

5. Milyen narratív eszközöket szeretek?

Írni leggyakrabban közeli E/3-ban szeretek, valahogy ebben otthonosabban tudok mozogni, mint az E/1-ben. Olvasás tekintetében viszont érdekes, hogy nem keresem egyiket vagy másikat kifejezetten, egy könyv választásánál ez egyáltalán nem szempont nálam.

6. Milyen tulajdonságokat szeretek egy hősben?

Ha nem tökéletes. Szeretem a csetlő-botló, olykor hibázó, de azért nem erőltetetten kétbalkezes főszereplőket, akiknek lehetőségük van a történet folyamán tanulni és fejlődni.

7. Milyen konfliktusokat szeretek?

Ha most szereplők között lévő konfliktusra gondolok, akkor szeretem, ha a konfliktus olyan emberek között alakul ki, akik valamilyen oknál fogva nem tudják csakúgy faképnél hagyni egymást (pl. mert családtagok, lakótársak, közös feladatuk van, stb.), és emiatt kénytelenek foglalkozni a köztük lévő konfliktusokkal.

8. Milyen kapcsolatok érdekelnek egy történetben?

Szívesen foglalkozom a barátság témakörével, meg alkalomadtán romantikus kapcsolatokkal is, mindkettőnek megvannak az érdekes részei.

9. Milyen párbeszédeket szeretek?

Szeretem a sebesen pergő, elmés, adok-kapok beszélgetéseket, akár ellenségek között, akár egy kis élcelődésként egy romantikus páros tagjai között. Ezen kívül pedig szívesen olvasok elmélkedésekről szóló beszélgetéseket is, amikor a szereplők kicsit filozofálnak, az életükről beszélgetnek, ilyesmi.

10. Milyen rejtélyek érdekelnek?

Például egy fantasyben, urban fantasyben a világ működésével kapcsolatos titkok, szándékosan elrejtett tényezők mindig lekötnek. De alapjáraton nincs jobb, mint egy konkrét szereplő titkolózása, ami szemet szúr egy másiknak, tehát személyes kis titkokra, rejtélyekre gondolok.

11. Milyen dolgokat szeretek leírni?

Szeretek apró utalásokat, horgokat elrejteni a szövegben. Szeretem ezeket kitalálni, megtervezni, elrejteni a sorok között, ez olyan kicsit, mintha egy majdnem elkészült kirakóba raknám be az utolsó darabokat.

12. Milyen tárgyakat szeretek?

Nem tudom, jó vagyok-e a tárgyakról írásban. 😀 Bevallom, néha kicsit túlzottan a saját fejemben, illetve a szereplőim fejében élek, és néha oda kell figyelnem magamra, hogy többet foglalkozzak a karaktereimet körülvevő világgal. De szeretem, ha egy egyszerű, hétköznapi tárgynak valamilyen többletjelentése van az egyes szereplők számára, például egy emlék miatt.

13. Milyen stíluselemeket szeretek egy történetben?

Szeretem azokat a leírásokat, amik egyedi nézőpontból ragadnak meg egy-egy tárgyat (és most magát a leíró szöveg tárgyát értem ez alatt, ami lehet akármi), szóval egy új megközelítést adnak akár jól ismert dolgokhoz is. Én szerintem nem használok túl sok, túl részletes leírást, ez inkább olyan dolog, amiket másoktól szoktam irigyelni. 😀

14. Milyen más dolgokat szeretek?

Azt az érzést, amikor fejben összeáll egy történet, vagy sikerül betömni egy lyukat a sztoriban, olyankor képes lennék megállás nélkül vigyorogni.

Van olyan kérdés, ami kifogott rajtatok?
Milyen válaszokat adnátok rájuk? Megmozgatta az agyatokat, segített elindulni egy történettel?
Ha megválaszoltátok a kérdéseket, linkeljétek a bejegyzéseteket kommentben!
Még több worksheet-ért keressétek fel az eredeti kitaláló honlapját: www.eadeverell.com!
Ha hibát találtok a fordításban vagy valamit másképp értelmeztek, írjátok meg, mert ez az első ilyen jellegű munkám, így biztos nem tökéletes

További jó írást!

 

(Hogy egyszerűbb legyen kitölteni, itt vannak a kérdések, az én válaszaim nélkül:)
Dolgok, amiket szeretek egy történetben:
1. Mik azok a témák, amiket szeretek?
2. Miről álmodozok szívesen?
3. Mik azok a történeti szálak, amiket szeretek?
4. Milyen helyzetek érdekelnek?
5. Milyen narratív eszközöket szeretek?
6. Milyen tulajdonságokat szeretek egy hősben?
7. Milyen konfliktusokat szeretek?
8. Milyen kapcsolatok érdekelnek egy történetben?
9. Milyen párbeszédeket szeretek?
10. Milyen rejtélyek érdekelnek?
11. Milyen dolgokat szeretek leírni?
12. Milyen tárgyakat szeretek?
13. Milyen stíluselemeket szeretek egy történetben?
14. Milyen más dolgokat szeretek?

Írós tervek 2021 nyarára

Írós tervek 2021 nyarára

Utoljára 2018-ban mertem előre megosztani az írós terveimet… És azért hagytam fel ezzel a szép szokással, mert rendszerint nem tudtam teljesíteni a listámat. Valami vagy közbejött, vagy elment a kedvem az aktuális projektjeimtől, vagy szimplán elkapott egy hosszabb ihlethiányos időszak. Hogy most mi változott? Talán a hozzáállásom. Nem görcsölök ezeken az apróságokon annyit. 🙂

Ahogy az előző bejegyzésben is utaltam rá röviden, szeretek a blogomra úgy is gondolni, mint egy emlékkönyvre, éppen ezért igyekszem minden eseményt és állomást megosztani. Most éppen azt, hogy miken is munkálkodom mostanában, tehát ha úgy tetszik, akkor ez a bejegyzés nemcsak a terveim listája, hanem egy helyzetjelentés is.

A tervek:

1. Befejezni A hazugokat

Mire a végére érek, egész biztosan új címe lesz, de majd utalok rá, hogy ez volt az. Fogok külön is mesélni erről a történetről, de egyelőre csak annyit árulok el róla, hogy már a 10. fejezetnél járok, és nemsokára szeretnék belőle többet is mutatni. De ha véletlenül nem lesz kész a nyáron, csak valamikor az év folyamán, akkor azért nem haragszom meg magamra.

Készítettem egy nagyon amatőr „borítót” a regényhez, ami inkább csak hangulatot próbál átadni, mint tartalmat, de ezt legalább meg tudom mutatni, bár azt sem tartom kizártnak, hogy nemsokára egy-egy rövid részletet is közöljek a történetből, valószínűleg a Facebook oldalamon (amit itt érhettek el).

2. KMK Íróiskola

Úgy döntöttem, megnézem magamnak is végre ezeket az írókurzusokat. 🙂 Nagyon sok ismerősöm részt vett már valamelyik fajtán, és most már végre nekem is belefér az időmbe és az energiámba, úgyhogy lelkesen várom már a júniusban kezdődő kurzust. Kíváncsi vagyok már nagyon, mert ilyen formában még sosem tanultam írástechnikát, de bejutottam az íróiskolába, és ez igencsak motivál. Majd a végén szeretnék róla írni egy élménybeszámolót is (és nagyon remélem, hogy nem azzal fog kezdődni az a bejegyzés, hogy a tanultak alapján ki kell dobnom a félkész történetemet, mert akkor azért szomorú leszek :D).

3. Legalább egy novellát megírni

Van egy olyan érzésem, hogy ez egyébként a leginkább ingatag pontja a listámnak — mert ameddig A hazugokat írom, addig nem tudok másik világgal vagy szereplőkkel törődni. Tehát ennek a pontnak a teljesítése annak a függvénye, hogy befejezem-e nyáron a regényt. (Nem tudom, hogy a történet előzményeinek egy-egy pontját bemutató, a teljes kézirathoz nem hozzátartozó „epizódokat” esetleg novellának számítsam-e, mert van pár ilyen is tervben, de majd ez még elválik.) Vannak egyébként ötleteim, de mostanában mindent csak röviden lejegyzetelek, nem ásom bele magam semmibe sem túl mélyen, egyrészt, mert nem akarok túlzottan eltávolodni A hazugoktól, másrészt, azt hiszem, nem is tudnék.

4. Havi két új blogbejegyzés

Ez nem szigorúan véve erre a nyárra vonatkozik, hanem általánosságban a jövőre nézve. Elég sok új ötletem van, és szeretnék tudatosabban is jelen lenni online, ennek pedig az első lépése, hogy többet írjak a blogomra. A többi még meglepetés. 🙂

 

Ezek lennének tehát a terveim, csak nagyon röviden. Próbálok persze nem olyan célokat kitűzni magam elé, amelyek elérhetetlenek lennének, de azért valljuk be, hogy ezeknek a terveknek többsége hosszabb távú feladat lesz, éppen ezért nem fogok rajta túlzottan idegeskedni, ha csak 2021 végére sikerül valamennyit megvalósítani.

Ti terveztetek valamit idén nyárra?

“Otthon” – Az érsekcsanádi költők és írók videója

“Otthon” – Az érsekcsanádi költők és írók videója

Az utóbbi években szokássá vált Érsekcsanádon, a faluban, ahol élek, hogy a helyi költő- és írópalánták a költészet napján felolvasást tartanak a helyi művelődési házban. Ez egy elég kötetlen, baráti hangulatú esemény szokott lenni, amire bárki elhozhatta a kedvenc versét is, és a program ebből úgy állt össze, hogy ha valakinek olyan verse volt (saját vagy hozott), ami az előzőleg elhangzott mű témájához passzol, akkor az illető kiállt a mikrofonhoz, és felolvasta, amit hozott. (Írtam erről 2017-ben és 2018-ban is a blogon, a 2019-esről pedig készült egy videó, bár én csak a háttérben látszom).

2020-ban persze ez elmaradt a koronavírus miatt, és idén sem tudtuk megtartani az eseményt. Azért nem tétlenkedtünk, és csináltunk helyette sok mást, ezekről szeretnék most mesélni. Szeretem, ha minden ilyen eseményről születik egy bejegyzés, mert akkor olyan, mintha a blogom afféle emlékkönyvként is szolgálna nekem. 🙂

Két részre lehet osztani az idei projektünket, de szorosan összefüggnek. Először is összeálltunk négyen, akik már több ideje írunk, illetve a többieknek már jelent meg saját könyvük is (de előbb-utóbb igyekszem én is beállni ebbe a sorba :D). Mindannyian írtunk egy rövid verset vagy szösszenetet az otthonunkkal, a falunkkal kapcsolatos érzéseinkről, és ezek felhasználásával, illetve a mi szereplésünkkel elkészítettünk egy művészi hangulatú videót. Láthattok benne engem is (már szemüveg nélkül), és a hangomat is hallhatjátok (amit nem tudok megszokni), és természetesen a többieket is.

Ez a videó pedig egy extra célt is szolgált, mégpedig, hogy a figyelmet a projektünk második elemére is irányítsa. 🙂 Szerveztünk ugyanis egy helyi pályázatot, aminek az volt a lényege, hogy a többi alkotó beküldhette nekünk az írásait (legyen az vers vagy próza), mi pedig véleményeztük őket, illetve, ahol tudtunk, tanácsot is osztottunk. A nyeremény egy oklevél volt, amit mindenki névre szólóan kapott, valamint a vélemények, hiszen nem az volt a célunk, hogy néhány embert kiemeljünk, hanem hogy mindenki egyaránt motiválódjon az esemény által, és úgy érezze, hogy igenis van értelme alkotnia. Mert szerintem mindig, mindenkinek van értelme alkotnia. 🙂

Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a résztvevőktől a vélemények kiküldése után, és az az igazság, hogy engem is hihetetlenül motivált ez az esemény. Régebben rövid ideig többször is vezettem véleményezős blogot (pár évvel ezelőtt, amikor szokás volt, hogy az írópalánták minden regényüknek külön blogot nyitottak a Blogspoton, akkor a különböző írástanácsos-véleményezős blogoknak is nagy közönsége volt, utána pedig Wattpaden is sok hasonló válogatás jelent meg), úgyhogy emiatt mondhatni, ismerős volt a terep, egyrészt emiatt nosztalgikus érzéssel töltött el, másrészt már évekkel ezelőtt rájöttem, hogy én szeretek segíteni a többi írópalántának, akár konkrét tanáccsal, akár lelki támasszal, és ez engem is feltölt. Volt egy kisebb megakadásom a regényben is, amit most írok, és amint megírtam ezeket a véleményeket, már vissza is tértem a saját történetemhez, mintha a helyére kattant volna valami.

 

Örülök, hogy az idei év nem telik el már eseménytelenül, és ha rajtam múlik, akkor az idei év nagyon mozgalmas lesz még. 🙂

 

(Muszáj megjegyeznem, hogy a bejegyzés kiemelt képe kivételesen saját fotó — persze, egy kis filterezéssel, de akkor is. A képen a Duna látható, a házunktól kb. 5-10 perc sétányira van ez a hely. Szerintem varázslatos, nekem mindig ez az egyik első dolog, ami eszembe jut a falumról.)

Beszéljünk a halogatásról… Mondjuk holnap?

Beszéljünk a halogatásról… Mondjuk holnap?

Hogy halogató típus vagyok-e, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy ezt februárban választottuk a havi körblogolásunk, a Ceruzanyomok témájának. Én pedig március közepén hoztam létre egyáltalán egy új dokumentumot ennek a blogbejegyzésnek.

Az igazság az, hogy először nagyon megörültem a témának, hiszen tudom magamról, hogy személyesen is igencsak érintett vagyok. Viszont ahogy le kellett volna ülnöm megírni ezt a bejegyzést, már egyre kevesebb kedvem volt hozzá, egy idő után meg csak röhögtem magamon, hogy végül is így stílusos megírni ezt a bejegyzést, a végtelenségig halogatva. Az igazság viszont az, hogy érzékeny pontomra tapintott ez a téma, ugyanis mostanában épp nagy erőbedobással halogatok, és egészen idáig nem volt kedvem mélyebben megvizsgálni ezt a problémát.

Azt vallom, hogy bizonyos mértékig, egyes esetekben hasznos is lehet a halogatás. Észrevettem már magamon többször, hogy ha megakadok írás közben, az általában nem azért történik, mert meguntam egy történetet, hanem valamilyen problémába ütköztem, olyanba, amit akkor éppen nem tudok megoldani. Talán mert nincs meg hozzá az írástechnikai tudásom és gyakorlatom, vagy nem vagyok olyan passzban, de sajnos nekem lelkiállapotfüggő is az ihlet: ha szorongok, akkor nem megy az írás. Ezek közül természetesen nem oldhat meg mindent a halogatás, de néhány alkalommal kifejezetten hasznos lehet. (Máskor pedig elképesztően ártó, de erre még később visszatérek.)

Számtalan alkalommal előfordult már velem, hogy éreztem, hogy valami nem jó a történetemben, de nem tudtam megfogalmazni, hogy mi a probléma, csak volt egy megérzésem. Valami nem állt össze a cselekményben, a logikában, vagy nem tudtam, hogy az adott történések után merre haladjon tovább a sztori. Az a fajta írópalánta vagyok, aki nem tud egy jelenetet kihagyva egy későbbi részre ugrani, és onnan folytatni az írást, nekem muszáj lineárisan haladnom a részekkel, ezért ha ilyen falba ütközöm, akkor megtorpanok addig, ameddig nem lelem meg a megoldást. Ha rövidebb gondolkodás után nem találom ki, hogy hogyan tovább, akkor szoktam félretenni az egészet, eltávolodni az írástól, viszont ilyenkor a tudatalattim tovább dolgozik a problémán. Ilyenkor történik az, hogy némi idő elteltével, egy íráshoz egyáltalán nem kapcsolódó szituációban (például mérőtáborban a Mecsekben…) egyszer csak belém csap a heuréka-érzés, és a semmiből eszembe jut a megoldás, amit aztán le kell jegyzetelnem, különben bárkinek az agyára megyek (ezért van nálam mindig valami, amire jegyzetelhetek). Ilyenkor jól tud jönni a halogatás, mert ez tulajdonképpen nem a teljes elhanyagolás, hanem az agyam egy kevésbé tudatos részét eresztem rá a problémára. Ha nagyon szigorú akarok lenni magammal, akkor ez nem is nevezhető annyira halogatásnak.

Van az a helyzet, amikor viszont úgy ütközöm egy problémába, hogy nem akarok foglalkozni vele, ennek a leggyakrabban az az oka, hogy valamit nem érzek elég jónak. Többször írtam már a maximalizmusomról, ami a történeteimmel kapcsolatban jellemez engem, de hát egy dolog felismerni a problémát, meg egy egészen más dolog megoldani. Ez az, amiről le kell szoknom, mert ez a fajta halogatás értelmetlen és rombol. Minél több időt töltök így távol egy történettől, annál nehezebben rázódom vissza, mivel nincs ez a tudatalatti agyalás sem, ezért képes vagyok túlságosan is függetlenedni. Így landolt a legtöbb regénykezdeményem a kukában: mert valamit nem éreztem elsőre tökéletesnek, és ez csökkenti a motivációmat is. Inkább csak halogatom az írást, mintha magától meg tudna oldódni ez a helyzet, és egy idő után inkább elvetem az egészet.

Néhány hónapja találtam egy bejegyzést Instán, ami arról szólt, hogy egy nem létező írást nem lehet javítani, tehát az első verziónak pusztán az a célja, hogy létezzen, hogy megszülessen, de nem kell egyáltalán jónak lennie, nem kell megmutatni senkinek. Ilyenkor egy kicsit sajnálom, hogy annak idején nagyon korán belecseppentem a blogokon, fejezetenként publikáló amatőrök körébe, mert nem jó mintákat vettem ott fel. Sosem értettem már akkor sem, hogy egyeseknek hogy van annyi önbizalmuk (vagy motivációjuk? Vagy mindkettő?), hogy már írás közben, az egyes fejezeteket rögtön a befejezésük után feltegyék a netre. Én meg hiába írtam vázlatot, és tudtam előre, hogy mi fog történni végig a regényemben, tele voltam kételyekkel, hogy mi van, ha elsőre nem lesz tökéletes, ha utólag javítanom kell? Hiszen már kint van a neten, az felér egy komoly publikálással, abba nem szabad belenyúlni! (Tinédzser Daremo eközben egy sarokban ül, a térdeit átkulcsolva, magában azt mantrázza, hogy „Nem szabad, nem szabad…”) Nyilván ezt még tovább lehetne fejtegetni, hogy miért gondoltam azt, hogy az én történetem első verziója nem lehet olyan jó, mint a többieké (mondtam már, hogy szeretek visszafejteni dolgokat a személyiségemben?), de azt hiszem, alapvetően valahol itt gyökerezik ennek a tökéletesre törekvésnek a magja. Ebből fejlődhetett ki a halogatásra való hajlamom, mert azt hiszem, az önbizalomhiányom kissé alaptalan. Az eszemmel tudom, hogy átlagosan nézve nem vagyok rosszabb, mint más amatőr írók, viszont van bennem egy irracionális félelem, hogy mi van, ha mégis?

Ez a félelem az, ami miatt inkább halogatok, ha problémába ütközöm, mint hogy leüljek és megvizsgáljam a falat, ami nem enged tovább haladni. Vannak ötleteim arra vonatkozóan, hogy mivel lehetne ezen változtatni, és nyilván az ilyen gondolatok leírása is egy lépés ennek érdekében. Összességében amennyire féltem ettől a témától, most mégis úgy érzem, hogy kifejezetten jólesett leírnom ezeket a sorokat. Ha szembenézek ezekkel a problémákkal, szinte mindig új erőre kapok, és nekiállok foglalkozni a halogatott terveimmel, úgyhogy azt hiszem, most megyek is írni. 🙂

A szemműtétem története III. – A három hónapos kontroll után

A szemműtétem története III. – A három hónapos kontroll után

Megérkeztem a szemműtétes kalandjaim következő részével. 🙂

Eredetileg úgy terveztem, hogy gyakrabban írok majd, például közvetlenül az egyhónapos kontroll után is, de nem éreztem annyira jelentősnek a változásokat, hogy érdemes legyen egy külön bejegyzésben írni róluk. Most viszont már jócskán túl vagyok a harmadik havi vizsgálaton is, lassan a végére ér a történet, úgyhogy ideje egy kis helyzetjelentést adnom.

Ha az előzményekre vagy kíváncsi, akkor elolvashatod, hogyan zajlott az előzetes alkalmassági vizsgálat, utána pedig maga a műtét és az azt követő napok.

Három héttel a műtét után elhagyhattam az antibiotikumos szemcsepp használatát, és azután úgy éreztem, mintha lassan, de javulni kezdett volna a homályos látás a műtött szememben.

Az egyhónapos kontrollra az egyik vidéki orvoshoz mentem, és bár a vírushelyzet miatt nem volt egyszerű a bejutás (még a kórház bejáratában is megállítottak, mert a nagy káoszban nem találták meg a nevemet az időpontra érkezők között), azért még így is jobb volt, hogy néhány óra alatt letudtam a vizsgálatot utazással együtt, szemben azzal, hogy Budapestre a klinikára járva ez egy teljes napomat elvette volna.

Az egyik megyei kórházba mentem, itt nyilván nem voltak annyira kiemelkedően modern gépek, de ez alatt csak olyasmire kell gondolni, hogy pl. a klinikán a tábla, amiről a betűket kell leolvasni, digitális volt, a kórházban pedig a hagyományos. Itt gond nélkül végigolvastam a táblát, azt hiszem, talán csak a legalsó, hangyaméretű betűket nem láttam rendesen. Volt még egy szemnyomás-vizsgálat is, és természetesen megnézte az orvos a lebenyt is a jobb szememben, és mindent rendben talált. Összesen talán negyedórát voltam ott. Akkorra már szinte alig éreztem a szemszárazságot, és már majdnem egy hónapja dolgoztam is, és gond nélkül kibírtam (és kibírok azóta is) egy munkanapot a számítógép előtt.

A napszemüveget két hónapig kellett hordanom, de mivel abban az időben nincs kontroll, ezért inkább úgy voltam vele, hogy a biztonság kedvéért inkább kivárom a következő kontroll idejét, és ott rákérdezek.

A háromhónapos vizsgálatra viszont már nem mehettem a megyei kórházba, mert abban a szerencsétlen helyzetben voltam, hogy a vírus miatt csak a megyén belülieket fogadhatták, én pedig épphogy, de a megyehatáron túlról mentem volna. Így ismét Budapestre kellett mennem, de szerencsére tudtak egy szombati napra is időpontot adni, így szabadnapot sem kellett kivennem.

Ez a vizsgálat sem tartott tovább tíz percnél, bemérték a szemem dioptriáját, a szemnyomást, és leolvastam a tábláról a számokat, ezúttal tökéletesen, és most már éreztem is, hogy a jobb (műtött) szememmel élesebben látok már, mint a ballal (amire a műtét előtti kontrollon azt mondták, hogy 95%-os). A lebenyt is megvizsgálták, és rendben találták.

Megkérdeztem ekkor az orvost a napszemüvegről, és azt a választ kaptam, hogy ha élesen tűzne a nap, akkor azért még hordanom kell. Szerencsére ez télen elég ritka, de azért mindig észben kell tartanom, hogy ne hagyjam otthon a napszemüveget (amit én műtét előtt soha nem hordtam, úgyhogy elég macera ez számomra). Ekkorra már csak napi 4-5 alkalommal használtam a műkönnyet is, mert egyáltalán nem éreztem a szemszárazság tüneteit, tulajdonképpen csak azért cseppentettem, mert az egyhónapos kontrollon azt mondta az orvos, hogy azért ennyi alkalom legyen meg. A klinikán az orvos azt mondta, hogy ha nem érzem szükségét, akkor szép lassan elhagyhatom, úgyhogy eleinte csak ébredés után és lefekvés előtt cseppentettem egyet-egyet, mostanra pedig csak néhány naponta, ha szükségét érzem. Így már jóval kevésbé ragadnak össze a szempilláim a cseppektől, amiket rémálom úgy megtisztítani, hogy nem szabad közben megdörzsölni a szemet.

A szemdörzsölést is megkérdeztem ezen a kontrollon, mert a tájékoztatóban, amit korábban kaptam, az állt, hogy hat hétig tilos, azonban az orvos erre is azt mondta, hogy még mindig vigyázzak, ne dörzsöljem. Sminkelni viszont már szabad, amit én ritkán és kis mértékben szoktam, de direkt emiatt vettem nem vízálló szempillaspirált és szemhéjtust, mert azokat könnyebb dörzsölés nélkül lemosni. (Viszont a reggeli párás levegőben pandának nézek ki, mire begyalogolok a munkahelyemre, úgyhogy egyelőre inkább ezt is hanyagolom.)

Mostanra már kezdem megszokni, hogy szemüveg nélkül vagyok, már csak ritkán van hiányérzetem reggelente amiatt, hogy elmarad az ébredés utáni mozdulat, amikor a szemüvegemért nyúlok. A tekintetem is szebb, ezt mások mondták, és talán a kismértékű kancsalságom is javul (erre azt mondta a megyei orvos, hogy fél év alatt valószínűleg megerősödik annyira a szemem, hogy elmúljon). Viszont fény derült arra, amit a szemüvegem kerete jótékonyan elfedett eddig: nevezetesen, hogy rettenetes, sötét karikák húzódnak mindkét szemem alatt. Ezzel még kezdenem kell valamit. 

Összességében nagyon pozitívak a tapasztalataim, tulajdonképpen tökéletesen látok, már nem fárad el a szemem soha, és szerintem a sötétben jelentkező fényszóródásos tünetek is kezdenek mérséklődni. Március közepén megyek az utolsó kontrollra, azután mindenképpen írok még egy bejegyzést is.

 

Ha szemüveges vagy, vagy kontaktlencsét viselsz, te gondolkodtál már azon, hogy megműttesd a szemed?

123

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás