Tavaly már voltam egy írótáborban, és akkor rájöttem, hogy mennyire lélekemelő dolog csupa olyan emberrel eltölteni egy hetet, akiknek mind ugyanaz a hobbija, mint nekem. Biztos voltam benne, hogy nem az volt életem utolsó tábora, de sokáig még nem tudtam, pontosan mikor lesz ilyen megint. Viszont jobban megismertem akkor néhány írópalántát (akikkel az Egyelőre Név Nélküli, privát írókört alkotjuk – igen, ez egy belsős poén volt), és idén velük elhatároztuk, hogy együtt megyünk táborozni.
Csak mi és a laptopok, nem kell oktatás sem, csak az összeszokott kör, és mást sem csinálunk egy héten át, csak írunk.
És akármilyen hihetetlen, ezt sikerült is tartanunk! 😀
Nagyon szerettem a tavalyi tábort, rengeteget tanultam ott az előadásokon, de őszintén szólva egy-két közös feladaton kívül nem igazán írtam semmit. Annyi új ember volt ott, akikkel csak azon az egy héten tudtam személyesen, hosszabban beszélgetni, írni pedig ráér majd otthon is az ember, hogy nem is igazán éreztem szükségét az írásnak. Utána viszont annyira feltöltődve, inspirálva tértem onnan haza, hogy nem sokkal később befejeztem a regényem első verzióját.
Az idei táborban nem igazán volt, ami elvonhatta volna a figyelmemet az írásról, ha más nem, akkor esetleg az, hogy az arcomnak elég jól sikerült leégnie (mert a tetőteraszon kissé fújt a szél, és egyszerűen megzavart, hogy nem éreztem így, mekkora ereje van a napnak). Befejeztem egy pályázatra készülő novellát (bár még javítgatom), és egy hosszabb ideje tartó megakadáson is átléptem a regény második verziójában (de ennek a megakadáshoz most inkább ahhoz volt köze, hogy az idén elkezdett szerkesztőképzés mellett kevesebb időm és energiám maradt írni), leadtam két szerkesztéses házit, és jó nagyokat agyaltam – mert bizony azt is kell néha.
Emellett többször is volt alkalmam megmártózni a medencében, de megnéztük azért közelről is a Balatont, ahol kacsákat és hattyúkat etettünk (szigorúan nekik való eledellel!), sütöttünk nyárson virslit, és még olyan is előfordult, hogy a nap előbb kelt fel, minthogy befejeztük volna a beszélgetést (de elfelejtettem erről képet készíteni, pedig olyan hangulatos volt).
Vitathatatlan, hogy az idei évem egyik legjobb hete volt ez. 🙂 Nagyon jó társaságban, csodaszép helyen, és elég nagy komfortban töltöttük azokat a napokat, és rengeteg ötlettel, tele motivációval tértem haza. 🙂
Ha rajtam múlik, jövőre is szervezünk hasonlót, és emellett megragadom az alkalmat arra is, hogy mindenki mást ösztönözzek: néha lépjetek ki a mindennapokból, és vonuljatok el egy kis időre, csak a hobbitoknak élni! Elképesztő, milyen jó hatással van az ember lelkére. 🙂
