Tartalom:
Blanka, a vidéki könyvtároslány menthetetlenül beleesik a legújabb rendszeresen érkező látogatóba, a helyes mosolyú Dénesbe.
Megírás ideje: 2017. március
Figyelmeztetések: nincs
Terjedelem: 450 szó
A korábban szoros kontyú könyvtároslány, Blanka azóta hordta kiengedve a haját, hogy az a csibészes mosolyú munkáslegény minden héten megjelent egy újabb regényért. Mindig másik napon, ezért az ötödik látogatás után már a lány sem bízta a véletlenre, és többé nem fogta össze a haját.
Hamar megjegyezte, hogy a fiatal férfi rendszerint az ebédszünete alatt, dél és egy óra között érkezett. Blanka az első látogatás alkalmával rásandított az olvasójegyre, s azóta mindig úgy köszönt neki:
– Jó napot, Dénes!
Kedvesebben köszönni, netán tegezni nem merte őt. Egyébként is mindig elpirult a füle hegyéig, mikor lepecsételte neki a papírokat – erre Blanka éppen látogatóba érkező barátnője hívta fel a figyelmét. Onnantól kezdve már a hangja is remegett, mikor köszönt a férfinak.
Dénes az indiános könyveket szerette. A falusi könyvtárban nem sokat tartottak, és Blanka a nyolcadik hét után félni kezdett, hogy ha elfogynak, akkor a férfi nem jön többet. Amikor pár nappal később le kellett adnia a rendelést az új kötetekre, a főnöke tudta nélkül bepipált néhány olyat, amiről remélte, Dénes is szívesen olvasná.
Mikor a könyvek megérkeztek, Blanka jól látható helyre, a bejárattal szemközti asztalra támasztotta ki őket álló helyzetben, borítójukkal az ajtó felé nézve. Négy napig várt, mire a borostás férfi ismét megjelent. Mosolyogva lerakta az asztalra a legutóbb kivett könyvet, és az újakra pillantott.
– Ezeket még nem láttam – dörmögte.
– Most érkeztek – csicseregte Blanka. – Olvassa el a fülszövegeket…
– Tudja mit? Lepjen meg, válasszon nekem egyet maga! Addig körbenézek.
Blanka csak megilletődötten pislogott, ahogy Dénes pár pillanattal később eltűnt a szomszédos könyvespolc mögött. Nem értette, miért hagyta rá a döntést a férfi, hiszen korábban sosem beszéltek a kötelező udvariassági körökön kívül. Blanka érezte, hogy izzadni kezd a tenyere. Nem tudta, mit csináljon, és kínjában forgolódni kezdett.
Dénest látta meg, jobban mondva csak az árnyékát, ahogyan a polc mögött állt, vele egy vonalban. Talán őt figyelte? Blanka szíve hevesen vert. Lehet, hogy a férfi egy jelre vár, és most adta meg neki a lehetőséget, hogy kifejezze érdeklődését. Blanka egy apró, négyzet alakú papírcetlit szakított le az íróasztalon heverő tömbből, és remegő kézzel ráfirkantotta:
Találkozhatnánk a könyvtáron kívül is.
Alá meg odaírta a telefonszámát. Ezután gondolkodás nélkül elvette a western könyvkupacból a legelső kötetet, azzal a szándékkal, hogy mire Dénes befejezi a nézelődést, becsúsztatja a cetlit a lapok közé.
Reszketett.
Dénes pár perc múlva tért vissza. Mosolyogva megköszönte a kiválasztott könyvet, de épp csak egy pillantást vetett a borítóra. Bólintott, majd a könyvtároslányra nézett:
– Szia! – köszönt szélesen vigyorogva.
Elcsoszogott a bejárat felé, és csakhamar az ajtó halkan kattant a helyén.
Blanka pedig ott maradt az asztal mögött, kezében a cetlivel, amit nem mert a könyvbe tenni. Megrázta a fejét, és becsúsztatta a lapot az egyik fiókba. Azzal nyugtatta magát, hogy még számtalan alkalma lesz majd ezt megtenni.
De Dénes többé nem jött el. Még a legutoljára kikölcsönzött könyvet sem hozta vissza.
Milyen kis borúlátó vagy! 😛 Egyébként sokat gondolkodtam rajta, mi legyen a novella vége – majdnem lehagytam belőle a csattanót, az utolsó két mondatot, és akkor egy szimpla, reménykedéssel záruló, aranyos romantikus kis írás lett volna. De aztán úgy éreztem, ez így jobban "odavág" az olvasónak, biztosan mélyebb nyomot hagy benne. 😀 Örülök, hogy te is el tudtál rajta gondolkodni, és köszönöm, hogy elolvastad. 🙂
Köszönöm szépen, hogy elolvastad, és örülök, hogy tetszett! 😀
Nagyon jó kis novella lett, tetszett a fogalmazás. Csak a vége olyan függővég. Nyitott, mert nem tudjuk meg, hogy Dénes miért nem ment többé a könyvtárba. Persze, gondolom, azért hagytad nyitva, hogy mindenki saját maga gondolkodhasson rajta, vajon mi történt. Az én teóriám, hogy baleset érte, és meghalt, ezért nem került vissza a könyv. Igen, a legrosszabbra gondolok. Szóval, nagyon tetszett az írásod, érdemes volt elolvasni. 🙂
Pedig én mennyire szurkoltam Blankának… Imádtam! 🙂
Szia!
Mint leendő könyvtáros-magonc kíváncsian olvastam ezt a történetet. Aranyos kis jelenet, és bizony én is szurkoltam Blankának. No meg tetszett a bátorsága, amíg azt hittem, beleteszi a papírt a könyvbe. A kis „turpisságai” meg igazán bájossá tették a leányzót. 🙂
A végéről nekem is van egy teóriám, de nem baleset, mint Andrónál. Arra akkor gondolnék, ha Dénesnél nem lett volna valami változás, ha minden jel arra utalt volna, hogy ez is ugyanolyan látogatás volt, mint a korábbiak. Viszont volt változás: korábban nem vigyorgott Blankára, és most elköszönéskor még le is tegezte. Szóval szerintem szándékosan nem ment vissza többet, sőt, olyan gonosz vagyok, hogy azt is el tudom képzelni, hogy a polcok túloldaláról megleste, hogy a lány nem merte beletenni a cetlit a könyvbe, és így már nem érdekelte. (Na jó, ez csak a túlkombinálás része. 😀 ) De másként viselkedett, mint ahogy korábban és mint ahogy az elején bejött, szóval annak kell lennie okának… 😀
Hmm, érdekes lenne megírni ugyanezt Dénes szemszögéből.
No pápás!
Lia