• Home
  • /
  • Kitöltős
  • /
  • Kérdőívek íróknak, Franciskától – I. Dolgok, amiket szeretek
Kérdőívek íróknak, Franciskától – I. Dolgok, amiket szeretek

Kérdőívek íróknak, Franciskától – I. Dolgok, amiket szeretek

Nemrég Franciska elkezdett angolról lefordítani egy rakás, érdekesebbnél érdekesebb, kreatív írásról szóló kérdőívet. Emlékszem, régebben én is nagyon szerettem ilyenek után kutatni, de a legkorábbi bloggerkedésem idején ilyesmi szerepet töltöttek be a blogos „díjak” is, amikor kérdéseket tettünk fel a kedvenc bloggereinknek — írópalánták egymás közt pedig általában szerettek írásról beszélni. Úgyhogy nagyon belelkesültem Franciska ötletére, és megbeszéltük, hogy a kérdőívek, amiket lefordít, ide is felkerülnek, egyet én töltök majd ki, egyet pedig ő. 🙂

A legelsőt ki is sajátítottam magamnak, aztán lássuk. 😀 A kérdőíveket egyébként bárki kitöltheti, összesen annyi kérésem van, hogy ha továbbviszed, akkor jelöld meg forrásként Franciska profilját, hiszen ez az egész projekt az ő érdeme. 🙂 Innentől kezdve Franciska szavait olvashatjátok, az én válaszaimmal kiegészítve.

Tartsatok velünk legközelebb is!

 

Dolgok, amiket szeretek

Ez az egyszerű kérdés jobban számít az írásban, mint gondolnánk. Ösztönösen olyan dolgokról, olyan formában alkotunk, ami érdekel minket. Ha elveszítjük az érdeklődésünket, lehet, hogy csak az az egyszerű ok áll mögötte, hogy még minket magunkat sem érdekel igazán a történetünk.

Egy történet alfája és omegája, hogy mit szeret az író, és erre segít rávilágítani a következő kérdőív.

Dolgok, amiket szeretek egy történetben:

1. Mik azok a témák, amiket szeretek?

Én nagyon szeretek bármilyen történetet, ha abban kellőképpen megismerhetem a karakter lelkében zajló dolgokat. Szeretem, ha tragikus múlttal kell megküzdenie, ha át kell értékelnie az életét, a célját, ha erkölcsi dilemmával néz szembe — íróként és olvasóként is szeretem az olyan történeteket, amelyekben a szereplők lelki világával kiemelten foglalkoznak.

2. Miről álmodozok szívesen?

Mindig arról, hogy az aktuálisan írt regényemet elküldöm egy kiadóhoz (és természetesen meg is jelenik utána). 😀 Ha konkrét álmodozásról van szó, akkor arra nem tudok sajnos könnyen válaszolni, mert az én agyam úgy működik, hogy ha van 5 perc szünete, akkor nekiáll valamilyen sztorit szőni.

3. Mik azok a történeti szálak, amiket szeretek?

Annyi minden eszembe jut, hogy nehéz kiragadnom csak egyet-egyet. Például szeretem, ha a főszereplő felfedez magában új képességeket, ha valaki megbékél a saját múltjával, és szeretem a világmegmentős történeteket is.

4. Milyen helyzetek érdekelnek?

Ó, például nagyon érdekesnek tartom azokat a helyzeteket, amikor egy-egy szereplőm a halál tényével szembesül (akár úgy, hogy fél a saját halálától, vagy valaki máséval találkozik). Nagyon érdekes dolognak tartom, hogy az egyes emberek mit gondolnak a halálról, hogyan reagálnak rá, önmagában a megfoghatatlan vég szerintem egy nagyon érdekes téma, és nálam is sokszor előkerül.

5. Milyen narratív eszközöket szeretek?

Írni leggyakrabban közeli E/3-ban szeretek, valahogy ebben otthonosabban tudok mozogni, mint az E/1-ben. Olvasás tekintetében viszont érdekes, hogy nem keresem egyiket vagy másikat kifejezetten, egy könyv választásánál ez egyáltalán nem szempont nálam.

6. Milyen tulajdonságokat szeretek egy hősben?

Ha nem tökéletes. Szeretem a csetlő-botló, olykor hibázó, de azért nem erőltetetten kétbalkezes főszereplőket, akiknek lehetőségük van a történet folyamán tanulni és fejlődni.

7. Milyen konfliktusokat szeretek?

Ha most szereplők között lévő konfliktusra gondolok, akkor szeretem, ha a konfliktus olyan emberek között alakul ki, akik valamilyen oknál fogva nem tudják csakúgy faképnél hagyni egymást (pl. mert családtagok, lakótársak, közös feladatuk van, stb.), és emiatt kénytelenek foglalkozni a köztük lévő konfliktusokkal.

8. Milyen kapcsolatok érdekelnek egy történetben?

Szívesen foglalkozom a barátság témakörével, meg alkalomadtán romantikus kapcsolatokkal is, mindkettőnek megvannak az érdekes részei.

9. Milyen párbeszédeket szeretek?

Szeretem a sebesen pergő, elmés, adok-kapok beszélgetéseket, akár ellenségek között, akár egy kis élcelődésként egy romantikus páros tagjai között. Ezen kívül pedig szívesen olvasok elmélkedésekről szóló beszélgetéseket is, amikor a szereplők kicsit filozofálnak, az életükről beszélgetnek, ilyesmi.

10. Milyen rejtélyek érdekelnek?

Például egy fantasyben, urban fantasyben a világ működésével kapcsolatos titkok, szándékosan elrejtett tényezők mindig lekötnek. De alapjáraton nincs jobb, mint egy konkrét szereplő titkolózása, ami szemet szúr egy másiknak, tehát személyes kis titkokra, rejtélyekre gondolok.

11. Milyen dolgokat szeretek leírni?

Szeretek apró utalásokat, horgokat elrejteni a szövegben. Szeretem ezeket kitalálni, megtervezni, elrejteni a sorok között, ez olyan kicsit, mintha egy majdnem elkészült kirakóba raknám be az utolsó darabokat.

12. Milyen tárgyakat szeretek?

Nem tudom, jó vagyok-e a tárgyakról írásban. 😀 Bevallom, néha kicsit túlzottan a saját fejemben, illetve a szereplőim fejében élek, és néha oda kell figyelnem magamra, hogy többet foglalkozzak a karaktereimet körülvevő világgal. De szeretem, ha egy egyszerű, hétköznapi tárgynak valamilyen többletjelentése van az egyes szereplők számára, például egy emlék miatt.

13. Milyen stíluselemeket szeretek egy történetben?

Szeretem azokat a leírásokat, amik egyedi nézőpontból ragadnak meg egy-egy tárgyat (és most magát a leíró szöveg tárgyát értem ez alatt, ami lehet akármi), szóval egy új megközelítést adnak akár jól ismert dolgokhoz is. Én szerintem nem használok túl sok, túl részletes leírást, ez inkább olyan dolog, amiket másoktól szoktam irigyelni. 😀

14. Milyen más dolgokat szeretek?

Azt az érzést, amikor fejben összeáll egy történet, vagy sikerül betömni egy lyukat a sztoriban, olyankor képes lennék megállás nélkül vigyorogni.

Van olyan kérdés, ami kifogott rajtatok?
Milyen válaszokat adnátok rájuk? Megmozgatta az agyatokat, segített elindulni egy történettel?
Ha megválaszoltátok a kérdéseket, linkeljétek a bejegyzéseteket kommentben!
Még több worksheet-ért keressétek fel az eredeti kitaláló honlapját: www.eadeverell.com!
Ha hibát találtok a fordításban vagy valamit másképp értelmeztek, írjátok meg, mert ez az első ilyen jellegű munkám, így biztos nem tökéletes

További jó írást!

 

(Hogy egyszerűbb legyen kitölteni, itt vannak a kérdések, az én válaszaim nélkül:)
Dolgok, amiket szeretek egy történetben:
1. Mik azok a témák, amiket szeretek?
2. Miről álmodozok szívesen?
3. Mik azok a történeti szálak, amiket szeretek?
4. Milyen helyzetek érdekelnek?
5. Milyen narratív eszközöket szeretek?
6. Milyen tulajdonságokat szeretek egy hősben?
7. Milyen konfliktusokat szeretek?
8. Milyen kapcsolatok érdekelnek egy történetben?
9. Milyen párbeszédeket szeretek?
10. Milyen rejtélyek érdekelnek?
11. Milyen dolgokat szeretek leírni?
12. Milyen tárgyakat szeretek?
13. Milyen stíluselemeket szeretek egy történetben?
14. Milyen más dolgokat szeretek?

 

 

Iratkozz fel!

Ne maradj le a legújabb bejegyzésekről és hírekről, kövesd a blogot és engem az alábbi közösségi oldalakon:

Facebookon: Daremo oldalon és Daremo olvasói csoportban
Instagramon: készülőben
Wattpaden: DaremoOfficial néven

Feliratkozásodat igyekszem minél gyakoribb frissítéssel és máshol nem látható tartalmakkal meghálálni! 🙂

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás