• Home
  • /
  • Életképek
  • /
  • A szemműtétem története I. – Alkalmassági vizsgálat
A szemműtétem története I. – Alkalmassági vizsgálat

A szemműtétem története I. – Alkalmassági vizsgálat

2020 nem éppen a zökkenőmentességéről jellemző év, viszont számomra hozott néhány jelentős változást. Legelőször a tavaszi karanténos-távoktatásos időszakban megírtam a szakdolgozatomat, majd ezt követően nyáron az államvizsgán is túljutottam. Ha minden igaz, akkor októbertől dolgozni is kezdek, de azelőtt még túlestem valami igazán drámain: egy lézeres szemműtéten.

Gondoltam, hogy másokat is érdekelhet egy kis beszámoló a történtekről és arról, hogy én hogyan éltem meg a műtétet és az azt követő időszakot. Úgy döntöttem, hogy egy bejegyzéssorozat keretében feljegyzem a történéseket, így magamnak és másoknak is hasznos lehet ez a későbbiekben, úgyhogy egyelőre létrehoztam magamnak egy listát, hogy milyen időközönként szeretnék írni: ez a legelső bejegyzés a szemüveges múltam rövid összegzéséről, az elhatározásról és az alkalmassági vizsgálatról szólna, majd a második a műtétről és az azt követő egy hétről, majd egy-egy bejegyzést írnék a első és a második havi kontrollról, egyet az utolsóról, a hathónaposról, és szeretnék a legvégén egy kicsit visszacsatolni a blogom fő témájához, és mesélni fogok a valaha megalkotott szemüveges történetszereplőimről.

Előre jelezném, hogy ez nem reklám a klinikának, ahol a szememet műtötték, így nem is terveztem leírni, hogy hol végezték el a beavatkozást, és mivel nem vagyok szakember, nem ismerem a különböző szakszavakat, az eljárásokat stb., ezért főleg a saját benyomásaimra, érzelmeimre fogok támaszkodni a bejegyzés írása során. Privátban persze elárulom, hol műtöttek, mert amúgy nem titok. 🙂

Tudni kell rólam, hogy amióta az eszemet tudom, szemüveget hordok, állandóan. Reggel az első dolgom, hogy felveszem a szemüveget, elalvás előtt pedig a legutolsó, hogy leveszem. Óvodás korom óta így élek, szóval fura belegondolni, de ez körülbelül 2 évtizedet jelent az életemből, igazából nem is ismertem másfajta életet. Kiskoromban nem szerettem, sokat is csúfoltak miatta általánosban, voltam kancsalka, pápaszemes, kaméleon meg még ki tudja (ki emlékszik rá?), minek neveztek még. Utána persze felnőttünk valamennyire, és középiskolában már nem jelentett hátrányt a szemüveg, talán azért is, mert abban az osztályban többen is voltunk szemüvegesek, és az is fontos lehet, hogy abban a korban már szebb pápaszemeket is lehetett hordani. 🙂 Felnőtt koromra igazából megszerettem, mert rájöttem, hogy a szemüveg öltöztet is, és eltakarja a karikákat az ember szeme alatt (ezzel meg egy csomó sminkelést megspórol az ember).

Megbékélés ide vagy oda, mikor idén nyáron felmerült a családban, hogy látogassunk el egy alkalmassági vizsgálatra (mivel a szűk családom 75%-a szemüveget hord), azért igencsak lelkes lettem. Végül már az online jelentkezés alapján kiderült, hogy hármunk közül csak én lehetek alkalmas a műtétre (de természetesen benne volt a pakliban, hogy az alkalmasságin még engem is kiszórnak). Szeptember 3-ára kaptam időpontot a budapesti klinikára. Én igencsak vidéki vagyok, kocsival három óra volt az út (tömegközlekedéssel több, de arról majd a következő bejegyzésben).

Szóval szeptember 3-án felkerekedtünk, azt hiszem, háromnegyed 11-re kellett Budapestre érni, de akkor még autóval ez nem volt akkora kaland. Koronavírusos helyzet lévén már a bejáratban vártak a kötelező lázméréssel és kézfertőtlenítéssel. Az alkalmassági vizsgálat egyébként önmagában nem volt egy túl extrém élmény, többféle géppel egymás után megvizsgálták a szememet, például a szemnyomást, a szaruhártya vastagságát, bemérték a szemüvegem lencséit és egy tipikus tábláról leolvasós módszerrel leellenőrizték azt is, hogy a szemüvegemhez képest milyenek a szemeim.

A sztorihoz hozzátartozik, hogy bennem ezelőtt kb. 3 évvel merült fel először a műtét gondolata, amikor egy helyi szemorvos ajánlotta nekem az eljárást. Az egyik szememmel szinte tökéletesen látok, így ő elöljáróban is azt feltételezte, hogy csak a másikat kellene műteni. A kismértékű kancsalságomon (amit a szemüveg úgy-ahogy ellensúlyoz, „helyben tartja” a tekintetemet) ez persze nem javít, de erről valószínűleg egy későbbi bejegyzésben fogok még bővebben írni.

Az alkalmasságin is végül arra jutottak, amit a saját szemorvosom is sejtett, hogy elég lesz megműteni a -4-es dioptriájú jobb szememet, mivel a vizsgálatok szerint a bal szemem 95%-os. Tudni kell az ilyen klinikákon olvasható árakról, hogy ezek mindig egy szemre érvényesek, így persze anyagilag is jelentős előny, ha csak egy szem kezelésében kell gondolkodni, és gyanítom, a műtéttel járó minden kellemetlenség és macera is csak feleannyira érvényesül az én esetemben.

A vizsgálat egyetlen kellemetlen része a pupillatágítás volt. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy egy szemcseppel 15-20 perc alatt elérik, hogy az ember pupillái tágak maradjanak, ezáltal (ha jól értelmeztem) megakadályozzák a pupilla fény hatására való szűkülését, és pontosabban megvizsgálhatják a látást. Viszont a hatása lassan múlik el, akár 48 óra is szükséges lehet hozzá, és addig baromira fényérzékeny lesz a szem (én konkrétan napszemüvegben hagytam el a klinikát, de még így is szinte csukott szemmel keltem át a zebrán, annyira égette a szememet az útra vetődő fény, de szerintem ez is valamilyen szinten egyénre jellemző, hogy mennyire visel meg a pupillatágítás). Másnapra már valamennyire enyhült a hatása, nem okozott kellemetlenséget, az azt követő nap pedig már semmit nem éreztem. Mindent összevetve a pupillatágítás volt a legkellemetlenebb része a kb. kétórás alkalmassági vizsgálatnak.

A legvégén természetesen kimondták, hogy alkalmas vagyok a műtétre, és ekkor mondják meg azt is, hogy az eredmények alapján mely típusú műtétek közül válogathatok. Szerencsére igazából bármelyik eljárásra alkalmas lehettem volna, úgyhogy én a középutat választottam, a FEMTO nevű, lebenykészítéses eljárást. A leírás szerint fájdalommentes gyógyulást ígért (szemben az olcsóbb, de lassabban gyógyuló és valamennyi fájdalommal járó PRK típusú kezeléssel), és az is előnyt jelent számomra, hogy csak 2 hónapig kell majd napszemüveget hordanom utána. (Mikor ezt írom, még csak pár nappal vagyok a műtét után, úgyhogy egyelőre csak a fájdalommentességet tudom alátámasztani. 🙂 )

Kissé tartottam tőle, hogy a vírushelyzet miatt nem tudnak majd hamar időpontot adni a műtétre, de ebben kellemeset csalódtam, ugyanis szeptember 15-ére írtak fel. Persze örültem is neki, mivel akkor még bőven munkakezdés előtt túlesek rajta, bár a tájékoztatóban azt is ígérték, hogy akár már egy nap után dolgozhatok.

 

A következő bejegyzésben folytatjuk a műtéttel. 🙂 Nyugalom, nem fogok felkavaró részletekbe menően mesélni (mert a szemgolyós témára én is érzékeny vagyok 😀 ).

 

 

Iratkozz fel!

Ne maradj le a legújabb bejegyzésekről és hírekről, kövesd a blogot és engem az alábbi közösségi oldalakon:

Facebookon: Daremo oldalon és Daremo olvasói csoportban
Instagramon: daremoofficial néven
Wattpaden: DaremoOfficial néven

Feliratkozásodat igyekszem minél gyakoribb frissítéssel és máshol nem látható tartalmakkal meghálálni! 🙂

 

A kommentek általában engedélyezés után kerülnek ki. Ez ne akadályozzon meg a véleményed kinyilvánításában, akkor se, ha valamiben nem értünk egyet! 🙂

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás