Kedvcsináló:
Kingának nem igazán vannak barátai, és ezt az osztályfőnöke is észreveszi. De vajon sikerül-e közös nevezőre jutniuk az ügyben?
Zsáner, korcsoport: realista, ifjúsági
Megírás ideje: 2021. október
Figyelmeztetések: nincs
Terjedelem: 800 szó

Éles csengőszó szakította félbe az osztályfőnökünk monológját. Néhány perc alatt átismételtük a lényeget az órán elhangzottakból, aztán mindenki lázasan pakolászni kezdett a táskájába. A pénteki utolsó óra után mindig egy-kettőre kiürült az osztályterem. Én komótosan pakoltam el a könyveimet, igyekeztem az utolsók között elhagyni az épületet.

A helyemen ülve figyeltem, ahogyan a lányok az osztályból egymással csacsogva kisétáltak a teremből a folyosóra, a nyomukban pedig néhány fiú igyekezett délutáni edzésre. Mikor már a többség odakint hangoskodott, felálltam az asztalomtól, és a kabátomért indultam a fogashoz. Az osztályfőnököm azonban egyszer csak előttem termett.

– Kinga, maradnál egy kicsit, kérlek? A témazáródról szeretnék veled beszélni.

Értetlenül bámultam bele az osztályfőnököm arcába. Biztos voltam benne, hogy a töri témazáróm jól sikerült, rengeteget tanultam rá. Próbáltam kiolvasni valamit a tanárnő izgatottan csillogó tekintetéből, de nem sikerült. Nagyot nyeltem.

– Persze – feleltem illemtudóan és remegő hanggal, aztán megkerültem a tanárnőt, és levettem a kabátomat a fogasról. Visszaültem a helyemre, és idegesen az ajtó felé pillantottam, hogy vajon más is észrevette-e, mi történt. Amíg a többiek kisétáltak a teremből, az osztályfőnököm a jegyzeteit szedte össze a tanári asztalnál, és mikor az utolsó diák mögött becsukódott az ajtó, leült velem szemben.

– Ne aggódj, kiváló lett a témazáród – mosolygott rám szélesen. – Két pontot vesztettél csak.

– Akkor? – néztem rá zavartan. A tanárnő nem felelt azonnal, elmélázva figyelt engem, mintha a megfelelő szavakat keresné. Nem jutott eszembe semmi, ami miatt bajba kerülhettem volna, de a tenyerem mégis csúszós lett az izzadságtól.

– Kinga, beszélgettem rólad a többi tanárral. – A szavai hallatán teljesen levert a víz.

– Baj van? – csúszott ki a számon a kérdés. Talán egy másik tárgyból írtam nagyon rossz dolgozatot. Vagy ezek szerint akár több tárgyból is. Na de ennyire leromlottak volna az eredményeim? Nem is tudom, hogyan mondanám el otthon, hogy nem leszek kitűnő… A pad alatt feszülten dobolni kezdtem a lábammal.

– Nem, semmi! – A tanárnő idegesen rázta a fejét. – Csak megemlítették, amit én is észrevettem… hogy mintha nem találnád a helyedet az osztályban.

Forróság tódult az arcomba. Szólásra nyitottam a számat, de a tanárnő megelőzött.

– Nincsen semmi baj! – mondta bátorító mosollyal – Csak nem szeretnénk, hogy egyedül érezd magad.

Hiába mosolygott rám ilyen kedvesen, én mégis úgy éreztem, ólmos súly nehezedik rám, és alig kapok tőle levegőt.

– Nem vagyok egyedül – jelentettem ki, és rámosolyogtam a tanárnőre. A kabátomat szorosan fogtam az ölemben. – Csak több barátom van még az általánosból. Őket máshová vették fel, de ma délután is velük találkozom.

Jelentőségteljesen a csukott ajtó irányába néztem, mire a tanárnő bólintott. Fellélegeztem. Elfordultam, és a táskámba gyűrtem a sapkámat.

– Persze, csak… – A tanárnő hangja elárulta, hogy nem fogja egykönnyen elengedni a dolgot. Kihúztam magam a székemben, nehogy a hanyag testtartásomból is ki akarjon olvasni valamit, és még egyszer rámosolyogtam a nőre. A kezem a pad alatt ökölbe szorult.

– Könyvtárba megyek a barátaimmal – jelentettem ki, erőteljesen megnyomva az utolsó szót. A lelki szemeim előtt megjelent az öreg, segítőkész könyvtáros néni képe, aki mindig lelkesen ajánlott nekem az újonnan érkezett könyvekből párat.

A tanárnő egy kicsit előre dőlt, mintha valamit nyomatékosan a számba akarna rágni. Legszívesebben kirohantam volna a teremből.

– Kinga, szeretném, ha a jövő heti osztálykiránduláson kicsit nyitnál a lányok felé – közölte kissé szenvtelenül. Ilyen hanggal szokta bejelenteni, ha nagy ritkán házit ad töriből. – A gimit nem lehet barátok nélkül végigcsinálni.

Bólintottam. Ha egyetértek vele, talán hamarabb elenged, és utána nem foglalkozik többet velem.

A tanárnő elégedetten hátradőlt a székében. Elbeszélgetett a diákkal, remek, egy újabb teendő kipipálva, szinte láttam az arcán a gondolatmenetet. Felállt, és az asztalán hagyott jegyzeteiért ment. Az ökölbe szorított kezem a pad alatt ellazult, és végre úgy éreztem, kapok levegőt.

– Egyébként – fordult meg hirtelen a tanárnő, engem pedig kirázott tőle a hideg –, tegnap pont láttalak téged Katával és Emesével beszélgetni az udvaron.

Összerándultam, de ekkor már a tanárnő ezt nem vette észre. Egy problémát ma már megoldott, nincs itt semmi további látnivaló. Tompa fájdalmat éreztem a mellkasomban. Vettem egy mély levegőt, hogy egy kissé enyhüljön az érzés. Összeszorítottam a fogaimat, nehogy olyat mondjak, amit később megbánhatnék.

A tanárnő mellém lépett, a kezét egy pillanatra a vállamra tette. Már nem engem nézett, hanem az ajtó felé fordult, és valószínűleg egy újabb, megoldásra váró probléma töltötte ki a gondolatait.

– Ez egy nagyszerű első lépés volt – jelentette ki elégedetten. – Csak így folytasd tovább, és meglátod, nagyszerű barátok lesztek! Hidd el, a gimi az ember életének egyik legszebb időszaka!

Aztán kisétált a teremből, résnyire nyitva hagyta maga mögött az ajtót. Minden tagom remegett. A folyosóról halk kuncogást hallottam, aztán közeledő léptek hangját, és a nevetés egyre csak erősödött.

Emese lépett be az osztályterembe, a nyomában Katával. Becsukták maguk mögött az ajtót, és ledobták a táskájukat az egyik székre.

– Na mi van, kapafogú, ugye nem köptél?

Kicsordult egy könnycsepp a szemem sarkából.