FocusWriter, egy újabb program íróknak

FocusWriter, egy újabb program íróknak

Egy olyan programról hoztam most beszámolót, amit néhány évvel ezelőtt rendszeresen használtam, és annak ellenére is nagyon szerettem, hogy — mint most kiderült — a funkcióinak zömét nem ismertem és nem használtam. 😀

Manapság én már a Scrivenert használom, amiről korábban is írtam, előtte viszont volt egy hosszabb időszak, amikor FocusWriterbe pötyögtem, mert lenyűgözött, hogy teljes képernyős módban egyedi hátteret állíthatok be, mindig az adott munkámhoz illőt. Most viszont rájöttem, hogy a FocusWriter ennél sokkal több, és szeretném nektek megmutatni, miért.

Elsőre leszögezem, hogy ez ezúttal egy teljesen ingyen letölthető program, ennek megfelelően elég egyszerű is, viszont minden megvan benne, ami alapvetően az íráshoz kell. A fontosabb formázási lehetőségek ugyanúgy adottak, mint Wordben (állíthatsz betűtípust, teheted a szövegedet félkövérré, dőltté, aláhúzottá, a bekezdéseket igazíthatod jobbra, balra, középre vagy sorkizárttá, és csinálhatsz behúzásokat is).

A program tényleg komolyan veszi, hogy ha megnyitod, akkor bizony csakis és kizárólag az írásra fókuszálj, ugyanis rögtön teljes képernyős nézetben nyílik meg (amit persze kikapcsolhatsz, de miért tennéd?). A háttér előtt, alapbeállítás szerint középen helyezkedik el a szöveged helye, és a menüsor is csak akkor látszik, ha felviszed a képernyő tetejére a kurzort. Így talán könnyebbé válik az önmegtartóztatás, hogy ne kattints vissza mindig a Facebookra, a Youtube-ra és más oldalakra, hiszen eleve nem látod őket.

Ami a legjobb benne, az természetesen az egyedi téma beállítása, ez magában foglalja a saját hátteret és a szövegmeződ teljes formázását. Eldöntheted, hogy milyen színnel és betűtípussal írj, feltölthetsz saját képet, a kedved szerinti helyre igazíthatod a szövegmezőt, sőt, még olyan apróságokat is beállíthatsz, mint pl. a szövegdoboz sarkainak lekerekítettsége, vagy adhatsz az egésznek egy kis árnyékolást. Végül is el tudom képzelni, hogy egy romantikus történethez lekerekített, finomabb szövegdobozba írjak, egy modern környezetben játszódó sci-fihez pedig szögletes, letisztult formákat állítsak be. Mindent a megfelelő hangulatért! A témáidat el is mentheted, hogy többször felhasználd őket.

Mintaként készítettem gyorsan két témát, egy modernebbet, szögletes élekkel, sci-fibe illő háttérrel, és egy lágyabbat, egy romantikus történethez.

Amikor a Scrivenerről írtam, páran sajnálkozva jegyezték meg, hogy ahhoz a programhoz még nem adható hozzá a magyar nyelv, a menük is angolul vannak, illetve így a helyesírás-ellenőrzés sem futtatható. Nos, nektek van egy jó hírem: a FocusWriter magyarra is beállítható! Minden menüpontot lefordítottak, és a szövegben a Wordhöz hasonlóan piros aláhúzás jelzi a helyesírási hibákat (vagy amilyen színűre állítod a témádban). Ha a hibásnak vélt szóra jobb gombbal rákattintasz, feldob néhány javítási javaslatot. A Worddel ellentétben viszont nem fogja neked például azt megmondani, hogy valahová illene vesszőt raknod, de azért sem szól rád, ha obszcén kifejezést használsz.

Régen nagyjából ennyit használtam a programból: megvolt az egyedi háttér, és uccu neki! Most viszont, mikor eldöntöttem, hogy írok róla, jobban beleástam magam az egyes menüpontokba (és tudatosan vadászom is, milyen eszközökkel tehetném hatékonyabbá az írással töltött időmet, ez is újdonság a régi időkhöz képest), és találtam néhány érdekes funkciót is.

Az első ilyen a beállítható napi cél, amit megadhatsz írással eltöltött percben vagy megírt szavak számában is. Később pedig a Daily Progress (na, ezt épp nem sikerült lefordítaniuk) menüpontban egy naptáron megtekintheted, hogy az egyes napokon sikerült-e a célodat elérned.

A Wordhöz hasonlóan a szöveged statisztikáit is megtekintheted, számolja a karaktereket, a szavakat, a bekezdéseket és az oldalakat. Az oldalszám egy kicsit trükkös beállítás, ugyanis itt nem egy adott lapméretre pötyögsz, így nem tudja megmondani konkrétan, hogy mettől meddig fog tartani a szöveged egy A/4-es lapon, hanem neked kell beállítanod, hogy hány szavanként számoljon új lapot. Alapbeállításként 250 volt megadva, nekem inkább 500-nál adott ki a Worddel megegyező eredményt. Ha kijelölsz egy szövegrészt, annak a statisztikáját is megteheted (a lap alján, ha leviszed a kurzort).

Hasznos kis funkció még a stopper: egy előre megadott ideig írsz, a program pedig a szövegmező alján kiír egy értesítést, ha befejezte a visszaszámlálást, és a figyelmeztetést lenyitva már ki is számolja, hogy pontosan mennyit írtál az adott idő alatt. Nekem erről rögtön két dolog jutott az eszembe: az egyik a NaNoWriMo alatti word warok, amikor az írók egyszerre írnak megadott időre, és összemérik, ki írt többet; a másik pedig a már korábban bemutatott Writeometer, ahol szintén tudsz időzítésre írni, aminek a végén meg kell adnod, mennyit írtál. Mindkét esetben jól jön, hogy nem kell kibogarásznod a szövegből, hogy hol álltál kezdéskor, és nem kell kijelölnöd az addig írt szöveget a pontos mennyiség megismeréséhez.

Két rész volt, aminek én személy szerint még nem láttam értelmét, és az egyik a beállítható írógéphang. Kíváncsiságból bepipáltam, aztán két perc múlva, mikor pötyögni kezdtem a programba, a furcsa kattogástól nemcsak én ijedtem meg, de a macska is az ölemben. Nekem nagyon zavaró a hanghatás.

A másik pedig a fókuszált szöveg: beállíthatod, hogy a szöveg bizonyos része kiemelten (feketén) jelenjen meg, a többi pedig halványabban (szürkén). Ez mindig az a rész, ahol a kurzoroddal állsz, csak a terjedelmet állíthatod, lehet egy sor, három sor vagy egy egész bekezdés (vagy kikapcsolhatod). Én ennek nem érzem szükségét, de biztosan vannak, akik szívesen használják ezt a funkciót. (Aki tudja, hogy mire jó ez, ossza meg velem kommentben! Én csak arra tudok tippelni, hogy segít a jelenleg írt szövegre fókuszálni, és eltántorít a folytonos visszaolvasástól, de nem vagyok teljesen meggyőzve.)

Végezetül pedig fontos megemlítenem, hogy a szövegedet többféle formátumban is elmentheted, például .docx-ben vagy .txt-ben is, és természetesen ugyanilyen fájlokat meg is nyithatsz a programban. Külön kényelmes, hogy a program indításakor a legutoljára elmentett dokumentumot nyitja meg automatikusan, szóval rögtön folytathatod a munkádat ott, ahol abbahagytad.

Mindent összevetve szerintem ez egy nagyon jó program, és hatalmas előnye az ingyenessége és a magyar nyelv is, én viszont a Scrivener mellett nem érzem indokoltnak a használatát már. Ennek ellenére bíztatok mindenkit, aki unja már a Word egyhangúságát, hogy töltse le, próbálja ki, mert szerintem senki sem fogja megbánni. 🙂

A programot letöltheted a készítőjének honlapjáról, ahol akár támogathatod is a további projektek létrejöttét. 🙂

 

Ha kipróbáltad most vagy korábban a FocusWritert, mesélj róla! Használod/használnád a Word helyett? Vagy jobban szereted a bevált, megszokott programokat?

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

3 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Rowena

Szia! 🙂
Végre! Nagyon régóta keresek egy másik Wordhöz hasonló programot, de amiket találtam nem tetszettek. Életet mentettél, de ha életet nem is, sokkal nagyobb kedvem lett írni megint. Nagyon hasznos bejegyzés, csak így tovább!
Puszi: Rowena

Annie

Csak szeretném megköszönni, hogy írtál erről a programról, mert tegnap kipróbáltam és azóta többet írtam, mint egész hónapban összesen.
Eddig OpenOffice használtam, de mellette folyamatosan elkalandoztam a neten, most viszont ha megnyitom a FocusWritert, csak az írás koncentrálok és az egyedi hátterek inspirációja miatt még az elakadással sincs gondom.
Szóval nagyon köszönöm, hogy felhívtad erre a hasznos kis programra a figyelmem! 🙂

Janett C.

Szia! Én a Scrivenernek a próba verzióját kipróbáltam és nekem valahogy nem jött be, de ezt is mindenféle képen ki fogom próbálni 🙂

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás