A cikk előzményéül szolgáló Hogyan írj kritikát? c. írást a linkre kattintva éred el. Ha még nem olvastad, akkor hajrá, ugyanis a második részben számtalanszor fogok visszautalni rá.

Miért is kell erről írni?
Jogosan merül fel a kérdés a kedves olvasóban. Mégis ki lenne olyan hülye, hogy nem tudja, a kritikát meg kell köszönni, örülni kell neki és erről egy vidáman csicsergő válaszban kell biztosítani a véleményírót?

A válaszom erre csak annyi: többen vannak, mint elsőre gondolnánk.

Félreértés ne essék, nem állítom, hogy akinek problémái vannak a kritikák helyes elfogadását illetően, azok egytől egyig villognak a szegénységi bizonyítványukkal. Mert nyilván nem ilyen egyszerű a helyzet, erre már sokszor rávilágítottam (nem is tudom, melyik cikkemet linkeljem referenciaként – szinte bármelyiket az Írói lélektan kategóriából).

Úgy hiszem, hogy egy rosszul lereagált kritika mögött is legtöbb esetben nem az író agresszív jelleme, alacsony IQ-szintje vagy az önmaga tökéletességébe vetett hite áll, hanem valami roppant egyszerű dolog: az önbizalomhiány, ami mindannyiunk mumusa. De ne szaladjunk ennyire előre.

Alapfogalmak
Itt is lényegesnek tartom leszögezni, hogy nem a „nagyokról”, a befutott írókról, sem a hivatásszerűen kritikaírással foglalkozókról fogok írni. Az amatőr írókat hívom most az egyszerűség kedvéért íróknak, a kritika szó alatt pedig a főleg neten keresztül kapott véleményeket értem, amit általában szintén kezdők írnak a társaiknak.

Először is tanuljunk meg különbséget tenni bizonyos dolgok között
Egy hibákat kiemelő kritika (többnyire) önzetlen segítségnyújtás. Még akkor is, ha nem kérted. Bizony! Onnantól kezdve, hogy valamit kiteszel a netre, az bárki számára elérhető, és amellett, hogy egy bizonyos olvasói réteget szórakoztat, mindig lesz olyan, aki valamit jobban tud. Ezt nem pejoratív értelemben írtam, hanem arra célzok, hogy mindig vannak nálunk tapasztaltabb, ügyesebb, tanultabb amatőr írók, ezt el kell fogadni. Onnantól kezdve, hogy ez az amatőr író a saját idejét és energiáját áldozta arra, hogy a te történetedet végigolvassa, és azután rámutasson a hibáidra, fel kell fogni, hogy ezt nem a saját szórakozásából teszi (egy-két kivétellel, valljuk be). Ha csak arra menne ki a játék, hogy az illető mások írásait felhasználva (mások hibáiból tanulva) akarna jobb íróvá válni, akkor nem fáradna azzal, hogy írásba szedje az észrevételeit és elküldje neked. Ezzel a te fejlődésedet akarja, még ha bicskanyitogató stílusban is teszi ezt (de erről már beszéltünk az előző részben).

Nyilván nem szabad minden kritikát figyelembe venni – ehhez az kell, hogy egy kommentről egyáltalán eldöntsük, véleménynek számít-e, vagy puszta trollkodás. Ha olyan kommentet kapsz, ami rövid, semmit sem tartalmaz az írásodról, és ráadásként egyértelmű belőle a bántó szándék (khm, „ez de szar” és társai), akkor azért ne zuhanj magadba, és ne vond le azonnal a következtetést, miszerint te tényleg egy ürülék szintjén állsz íróként, és ezért most azonnal bezárod a blognak csúfolt kócerájodat. Ha viszont feltűnően gyakran kapsz ilyen jellegű véleménynyilvánításokat, akkor azért gondolkodj el rajta, hogy valamit rosszul csinálsz, például kinek tettél ennyire keresztbe…

A következőkben viszont azt a helyzetet elemezném, amikor segítő szándékkalérkezett egy olyan kritika, ami többek között a hibák felsorolását is tartalmazza.

Tehát: mit ne válaszolj egy kritikára

1. Ne mondd azt, hogy nem kötelező elolvasnia a történetedet! Fentebb már írtam: onnantól kezdve, hogy feltettél valamit a netre, az bárki számára elérhető, bárki olvashatja, bárki kinyilváníthatja róla a véleményét. Nem kifogás.

2. Ne gondold azt, hogy bántani akar a kritikus! Ezt is mondtam már: senki sem szórakoztatja saját magát a kritikaírással, hogy ezzel is keresztbe tegyen egy tök idegennek, akivel valószínűleg soha az életben nem találkozott. Ha nem haragítottad magadra, akkor mégis mi oka lenne kötözködni? Belefektetne egyáltalán bárki is annyi energiát egy személy piszkálásába, hogy elolvassa az illető művét és szakszerűen véleményezze azt? (Mármint amatőr tekintetben szakszerűen, ezt is értjük.)

3. Ne gondold, hogy a személyeddel van baja! A „tutira azért kötözködik, mert féltékeny a sok olvasómra” és hasonló gondolatokat most felejtsd el. Tud neked ártani azzal, hogy ír egy kommentet, amiben felsorolja a hibáidat? Maximum elszomorodsz tőle mondjuk egy napig. Ha logikusan gondolkodsz, egy kritikát úgy tud esetleg befolyásolni a személyről alkotott vélemény, hogy az illető szigorúbban viszonyul a hibáidhoz. Ami viszont nem feltétlenül hátrány! Gondolj erre pozitívan: szigorúbb vélemény egyenlő több fejlődéssel a te részedről!

4. Ne keresd a rejtett üzeneteket a kritikában! Ez némileg a második és a harmadik pont összefoglalása, hiszen valljuk be: igenis vannak olyanok, akik a véleményükkel, az írásaid lehúzásával bántani akarnak, esetleg ismeretlenül is bajuk van veled, emiatt pedig igencsak bunkó stílusban foglalják össze a véleményüket. Aláírom, van ilyen. De nem szabad rögtön ezekre gondolnod, ha olyan kritikát kapsz, ami neked elsőre nem tetszik. Ha nem egyértelmű a kritikus szavaiból, hogy valamiféle bántó szándék vezérli, akkor ne is próbáld meg ezt belelátni! Ha úgy érzed, nem egyértelmű, akkor inkább aludj egyet, mielőtt újra átrágnád magad a véleményen, vagy kérd meg egy barátodat, hogy olvassa el ő is. De ne azzal erősítsd meg magadban az ellened irányuló összeesküvés-elméletet, hogy beleképzelsz olyan dolgokat a sorok mögé, amire esetleg a kritika írója sosem gondolt. El kell azt is fogadni, hogy bizony vannak olyanok, akik szeretnek csípősen fogalmazni, de ez még nem jelenti azt, hogy bárkinek is álmatlan éjszakákat akarnak okozni.

5. Ne kezdd el megmagyarázni a kritika minden pontját! Nem arról van szó, hogy minden egyes felvetéssel birkamód egyet kell értened, és mindent a kritikus szájíze szerint kell javítanod (erről bővebben később), de ne is ess át a ló túloldalára! Ne abból álljon a kritikára írt válaszod, hogy minden egyes pontra találsz valamilyen kibúvót, és akkor aztán a végén ott tartasz, mintha nem is érkezett volna vélemény, mert te az egészet hárítottad. Igenis rágd át magad minden egyes gondolaton, elemezd, akár kérj segítséget valakitől, aki minden írásodat át szokta nézni, hogy ő mit gondol. Ne takarózz olyanokkal, mint pl. „nekem nem olyan fontos a helyesírás” vagy „hát az én világomnak ezek a szabályai, és nem érdekel, ha szerinted tök logikátlan az egész”, főleg ne azzal, hogy „de hát ez egy kitalált történet, itt nem kell logikusnak lennie semminek, én meg így találtam ki és kész”, hanem gondolkozz. Biztosan nem véletlenül mondta azt a kritikus, amit, és még ha nem is értesz egyet valamivel, azt is indokold meg, hogy miért nem, ne csak lesöpörd a véleményt a válladról, mint aki jól végezte dolgát.

6. Ne támadj, ne kezdj el személyeskedni! Tegyük fel, hogy fájt a kritika. Igenis van, hogy a kedvesen írt vélemény is ütni tud, mert alapjaiban rázza meg a történetet vagy az író magába vetett önbizalmát. A lényeg az, hogy bármennyire is fáj, egy jó szándékkal érkezett kritika íróját ne küldd vissza az anyjába. Számolj el magadban százig, aludj rá kettőt, nyugtasd le magad valahogyan, de soha ne süllyedj egy bizonyos szint alá, mert az már igenis a te szegénységi bizonyítványod, és jogos lépés az olvasóidtól, ha ezek után ők is inkább eltávolodnak tőled. Senki sem csodál szívesen olyan embert, aki bármiféle kritika érkezése esetén a nyálát fröcsögve támad mindenkire.

7. Ne hagyd figyelmen kívül a kritikát! Tiszteld meg azzal a kritika íróját, hogy ha már eltöltött némi időt a történeted olvasásával, elgondolkodott azon, hogyan lehetne rajta javítani, akkor te ezt igenis figyelembe veszed. Válaszolsz, mérlegelsz, törődsz vele. Neked írta, kifejezetten neked, bunkóság vele nem törődni.

És mit KELL írnod egy válaszba?

1. Köszönd meg! Mint mondtam, valaki a saját idejét rád áldozta, ahelyett, hogy pl. a saját írásaival törődött volna, pihent volna vagy bármi mást csinált volna. Az a minimum, hogy kifejezed, mennyire értékeled azt, hogy segíteni akart.

2. Legyél kedves és udvarias! Még ha esetleg nem is vagy teljesen megelégedve a neked írt kritika hangszínével, ez még nem azt jelenti, hogy neked is le kell süllyedned arra a bizonyos szintre. Mutasd meg, hogy téged jól neveltek, mindig legyél kedves. (Tudjátok, mennyire nem alapvető ez még akkor sem, ha az ember tényleg kedvesen írja a kritikát??)

3. Ismerd el, hogy nem vagy tökéletes! Persze nem kell ennek szó szerint így hangot adnod a válaszodban, pusztán a hozzáállásodon érződjön, hogy felfogod, amiről a kritikaíró beszélt, elfogadod a hibáidat és igyekszel javítani.

4. Reagálj a kritika egyes pontjaira, nyugodtan mondd el, ha valamivel nem értesz egyet! Olvastam már olyat, hogy a kritikus nehezményezte, hogy egy bizonyos információ nem derült ki a szövegből, mire az író jelezte, hogy erre pontosan hol került sor. A kritikus elnézést kért, amiért figyelmetlen volt, és visszavonta a vélemény erre vonatkozó pontját. Ez most csak egyetlen példa, de igenis előfordulhat, hogy valamivel nem értesz egyet, esetleg te valamit szándékosan írtál úgy, ahogy, és ez nem tetszett valamiért a kritikusnak. Magyarázd meg neki! Ne kioktasd, hanem értelmesen foglald össze, mire gondoltál, mikor azt írtad, mit szerettél volna kifejezni vele. Ettől függetlenül lehet, hogy nem sikerült azt elérned az írásodban, amit szerettél volna, de ha már a kritikus látja, hogy valamit okkal csináltál, akkor vagy ő is elgondolkodik rajta, vagy felhívja a figyelmedet arra, hogy miért is hibás a gondolatmeneted.

5. Kérdezz rá, ha nem értesz valamit! Nem ciki ám! Inkább mutass érdeklődést valami iránt, ami számodra nem egyértelmű, minthogy figyelmen kívül hagyj valamit, ami esetleg fontos! A kritikaíró nem azt fogja ebből leszűrni, hogy egy komplett idióta vagy, hanem hogy szeretnéd jobban megérteni a problémát, és ezáltal valószínűleg fejlődni is szeretnél, tehát mindenképpen értékelni fogja az igyekezetedet.

6. Kérj segítséget! Legegyszerűbb példa: ha a kritika alapján a véleményíró tisztában van a helyesírás szabályaival, te pedig nem, akkor nyugodtan megkérdezheted, szabadidejében lenne-e kedve elmagyarázni az alapokat, esetleg átnézni pár korábbi írásodat is ilyen szempontból. Ha nem is a kritikustól, de mástól is nyugodtan kérj segítséget, ott vannak erre a blogos és amatőr írós csoportok a Facebookon, csak hogy a legkézenfekvőbbet említsem. Sosem ciki azt mondani, hogy valamiben fejlődnünk kell, ugyanis hiába túlmisztifikált dolog az írás: akkor is megvannak a maga szabályai, praktikái, és senki sem születik úgy, hogy ezeket betéve tudja.

Továbbá: értékeld a legkevesebbet is

1. A rövid bátorítások: a ”Folytit légyszi” kommentekről szóló írásomban is kifejtettem már, hogy a rövid véleményeknek is ugyanúgy kell örülni, mint a hosszan kifejtettnek.

2. Feltűnően sok kötekedő esetén: ha azt látod, hogy szinte minden komment a hibáidat ecseteli, akkor igenis el kell gondolkodnod azon, hogy valami tényleg nincs rendben. De ez nem azt jelenti, hogy el kell könyvelned magadban, hogy nincs tehetséged az íráshoz, és soha többé ne fogj a kezedbe ceruzát! Épp ellenkezőleg, aki képes elfogadni, hogy fejlődnie kell, azokban van a legtöbb lehetőség, hiszen saját maguktól fogják keresni a megoldásokat. Mindig haladj előre céltudatosan, a negatív visszajelzések is csak erősítsenek meg a tudatban, hogy van még hová fejlődnöd, de ez csak rajtad múlik!

3. Kedvelések, pipák, csillagok: Bloggeren és Wattpaden is van, amikor csak ezekkel fejezik ki az olvasók a véleményüket. Kevesebben foglalják szavakba a gondolataikat, de ez még nem azt jelenti, hogy amit te írsz, azt magasról letojja mindenki. Gondolj arra, hogy a szorgos munkának mindig lesz eredménye, tehát ha az elején úgy is tűnik, hogy keveseket foglalkoztat a történeted sorsa, akkor is csak dolgozz tovább, és hidd el, az emberek észre fogják venni a belefektetett munkádat! Írj annak a kevés embernek, aki követ és számít rád, de sose erőszakold ki a véleménynyilvánítást (gondolok itt arra, hogy „ha nincs meg X darab komment, akkor nem hozok új részt!”), mert ezzel arrogáns személyiség benyomását keltheted, és ez elveszi a kedvét a történettől az új olvasóknak. Ki akar olyan sztoriba belekezdeni, amit csak akkor fejeznek be, ha az író úgy érzi, a neki megfelelő mértékben lett kinyalva a szebbik fele? De hidd el nekem: ha szorgosan dolgozol, észre fognak venni az emberek.

De most tényleg: miért kell egy ilyen cikknek megszületnie?
Nem hiszem, hogy bárki is megrögzötten paranoiás vagy jelleméből adódóan agresszív alak lenne. Nem ott kell keresni a rossz reagálások okát, hogy milyen problémái vannak az illetőnek (bár itt is érvényes az előző rész egy pontja: ha valami egyéb bajod van, azt ne az olvasóidon töltsd ki!), netán hány éves (abból a közhiedelemből kiindulva, hogy csak a tinik tudnak hisztizni egy nekik nem tetsző komment láttán). Az ok sokkal inkább belülről fakad a legtöbb esetben.

Mind szeretnénk azt látni, hogy az írásunk kiemelkedő, fantasztikus, megmelengeti az olvasók szívét. Hiszen a publikálásnak többek között ez az oka: megmutatni a közönségnek és megszerettetni vele a munkánkat. Néhányan úgy gondolunk a műveinkre, mint a tulajdon gyermekeinkre, és ugyan ki hallgatná szívesen, hogy az ő porontyát mások szidják – kioktatják a szülőt, hogyan kell nevelni? Éppen ezért én azt gondolom, nem árt némi távolságot tartanunk a saját írásainkkal szemben, és felmenteni őket a „gyerekeink” körből. Bármilyen nehéz is, de meg kell próbálni őket reálisan látni, egy formálódó, alakítható masszának, ami sosem érheti el a tökéletességet, még ezernyi béta és igazi szerkesztő keze által sem. Még a kiadott könyvek sem tökéletesek, mert nyilván mindenkinek más az ízlése, nem tudunk a világon mindenkinek megfelelni.

Rossz érzés abba belefutni, hogy a történetünk, amit esetleg pont a legjobbnak éreztünk, mégsem annyira kiemelkedő, mint hittük. Egy pillanat alatt összedőlhet egy ember önbizalma – de ezt saját magunkban kell helyre tennünk, nem óvatoskodhat minden egyes szavával a kritikus arra gondolva, hogy mi van, ha ez az író is olyan érzékeny fajta. Az önbizalomhiányunk okát magunkban kell meglelnünk, egyensúlyt kell tartanunk, és azt is elfogadni, ha valamit rosszul csináltunk, és azt is, ha valami mellett sziklaszilárdan kiállunk, mert meggyőződésünk, hogy az nem hibás. Mert ilyen is van. Magadnak kell mérlegelned, mit fogadsz meg, de sosem eshetsz át a ló egyik vagy másik oldalára.

Úgy gondolom, megtanulni kezelni a kritikát, a nekünk nem tetsző véleményt főleg tanulás kérdése. Elkerülhetetlen, ha feltesszük a netre az írásainkat, hogy előbb-utóbb megjelenjen valaki, akinek igenis van komolyabb hozzászólnivalója. Ha szeretnél minél hamarabb hozzászokni ehhez, akkor igenis ugorj a sűrűjébe! Kérj véleményeket vadidegenektől, tedd fel az írásaidat minél több helyre. A hibáinkat nem csak azért kell megtudnunk, hogy tisztában legyünk velük, hanem hogy gyakorlás útján kijavítsuk őket.

Klisé ugyan, de nagy igazság: az életünk úgyis egy sírig tartó tanulás. Még az írással kapcsolatban is.

 

Meséljetek: milyen volt a legdurvább kritika, amit kaptatok? Hogyan reagáltatok rá? Nem ciki, nekem is hozzá kellett szoknom, hogy nem mindenkinek tetszik, amit csinálok – kivele, nálatok is előfordult sértődés?