2021 egy igazán eseménydús év volt, dacára annak, hogy a vírushelyzet miatt az ember távolságtartásra kényszerült másoktól. Voltak hullámvölgyek ebben az évben, nem is kicsik, de összességében szerencsésnek érzem magam, mert pozitív érzésekkel zárhatom az évet.

2021-et rögtön 10 nap karanténnal kezdtünk. Szerencsére a párom és én is enyhébb tünetekkel megúsztuk a vírust, bár a poszt-Covid tünetek még jó darabig kísértek minket (habár azok sem voltak súlyosak, inkább hosszú távon igazán frusztrálóak). Ahogy haladtunk az évvel, egyre közelebbi és közelebbi hozzátartozóink betegedtek meg vagy kerültek karanténba, és bár boldog vagyok, hogy én senkit sem vesztettem el, de nem tudtam nem megrendülni attól, ami körülöttünk zajlik, és hogy egyre több ismerős hunyt el. Ez az egész helyzet olyan, mint egy rossz álom, és nagyon remélem, hogy 2022-ben sikerül már felébredni belőle.

A koronavírus sok programba is beleszólt. Évek óta szokás, hogy a faluban, ahol élek, a Költészet Napja alkalmából összegyűlünk a művelődési házban, író- és költőpalánták, valamint irodalomkedvelők, és mindenki felolvas vagy a saját írásaiból, vagy egy általa szeretett alkotást. Idén ez persze elmaradt, de a szokásos író- és költőgárda nem maradt tétlen: rendeztünk egy kis helyi pályázatot, aminek a kereteiben más amatőrök beküldött írásait véleményeztük, és próbáltuk őket támogatni, motiválni ezen a rögös úton, amin mind elindultunk. Eközben mi is írtunk néhány sort arról, hogy mit jelent számunkra az otthonunk, és ehhez videót is forgattunk Otthon címmel. Ennek a projektnek a keretén belül jobban megismertem két helyi írópalántát is, akikkel amolyan írókört is alapítottunk már, amíg a helyzet engedte, addig személyes találkozókkal, mostanság inkább online megbeszélésekkel. Mindig is vágytam rá, hogy a közelben is megismerhessek más írókat, akikkel kölcsönösen támogathatjuk egymást, úgyhogy már ha csak ezt nézzük, akkor mindenképp sikerrel zártam az évet. 🙂

Részt vettem két írókurzuson is, mindkettő a Könyvmolyképző Kiadó Íróiskolájának keretében zajlott. Néhány napja írtam róluk kicsit részletesebben, leginkább arról, hogy nekem önismeret terén mit adott ez a két kurzus, de az sem elhanyagolható, hogy írástechnikailag mennyit tanultam ez alatt az összesen 12 hét alatt. Voltak olyan témák, amiknek a címét elolvasva még azt is gondoltam, hogy ez egy laza hét lesz, ezt már tudom, de igazából ez nem így volt: még az általam nagyjából ismert dolgokban is rengeteg újat mondtak az oktatók, és olyan témakörök is felmerültek, amikkel korábban nem is foglalkoztam igazán. Rengeteget írtam az évben már csak a két kurzusnak köszönhetően is. A dramaturgiai alapozó kurzus végén írt novellám, a Porszemek olvasható az Aranymosás Irodalmi Magazinban, a Young Adult kurzuson pedig két novellát írtam, amelyek az év elején lesznek olvashatóak itt, a blogon.

Mint ahogyan az írókurzusos posztban is írtam, nagyon sokat foglalkoztam a regényemmel, de úgy éreztem év végére, hogy muszáj félretennem egy időre. Nagyon sok ötletem van hozzá, nagyjából tudom, hogy hogyan akarom kijavítani a legnagyobb hibáit, de azt is érzem, hogy jelenleg nagyon rá vagyok görcsölve arra a történetre, és így nem tudok írni. Úgyhogy év elejére biztosan pihentetem Alexék történetét, de nem örökre, csak amíg kicsit függetlenül tudok rátekinteni, és hozzáláthatok végre a tényleges újratervezéshez. Addig egy olyan történetet vettem elő, ami tökéletes arra, hogy a Young Adult kurzuson tanultakat gyakoroljam vele, most ezzel foglalkozom. Ez amolyan „szórakozás-projekt”, nem görcsölöm túl, úgyhogy érzem is, hogy mennyivel könnyebben tudok hozzáállni, mint Alex és Vanessza sztorijához, kicsit úgy érzem magam, mintha az utóbbi hónapokban fuldokoltam volna, és most feljöttem a víz alól friss levegőért.

Ha minden jól megy, az idei évben ez lesz a fő projekt, és szeretném majd ezt a történetet a blogon, illetve Wattpadon közzétenni. Majd meglátjuk, hogy sikerül, de ennél konkrétabb fogadalmat nem szeretnék tenni 2022-re. 🙂

Nektek hogy telt 2021? Milyen érzéssel vágtok neki az új évnek?