A cikkekről

Egy új cikksorozat keretében szeretnék minél több tudnivalót és előnyt bemutatni a bétázásról, ami minden író legjobb „barátja” kellene, hogy legyen. Ma egy rövid bejegyzés keretében a bétázáshoz köthető alapvető fogalmakat szeretném tisztázni, illetve magát a bétázás menetét; később pedig szó lesz arról, hogy milyen egy jó béta, mit kell megtennie az írónak a bétázás előtt és után, és végül fel fogok sorolni néhány olyan jelenséget, ami teljesen el tudja venni az ember kedvét attól, hogy önzetlenül segítsen más írópalántáknak. Tartsatok velem a következő hetekben. 🙂

Alapfogalmak

Bétázás: írós, amatőr írós körökben azt nevezzük bétázásnak, amikor egyik író a másiknak önzetlenül segít kijavítani a története hibáit, véleményt mond az alkotásról. Nevezzük még írós köröktől függően lektorálásnak is.

Béta: az a személy, aki a véleményt vagy javítást elkészíti. Nevezik még lektornak is.

Hogyan is zajlik a bétázás?

Lényegében nincs kőbe vésve a folyamat, a fontos az, hogy neked és a bétádnak is megfeleljen. Van egy kifejezetten bétakeresésre létrehozott Facebook-csoport (Világ BÉTÁI egyesüljetek!), ahol a legtöbb felkínált történetre legalább két-három lehetséges béta is ugrik, úgyhogy én melegszívvel ajánlom mindenkinek ezt a csoportot — nemcsak annak, aki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, hanem annak is, aki teljesen elégedett magával, ugyanis nincs olyan írás, amit ne lehetne még pofozgatni.

Általában azért a legtöbb blogos és írós csoportban felüti néha a fejét egy-egy olyan bejegyzés, hogy valaki segítséget keres (vagy ritkábban: felajánl) egy történet javításához. Ha a két fél megegyezik a részletekben, akkor már bétázásról beszélünk!

Leggyakrabban e-mailben vagy Facebookon keresztül történik a kommunikáció: az író elküldi a történetét a bétájának, aki azt elolvassa, és visszaküldi a hibák megjelölésével a szöveget, ezután pedig ezeket az író kijavítja, vagy ha valami nem világos számára, akkor megbeszéli azt a bétájával. Ilyen egyszerű, nincs benne semmi ördöngösség: a történet jobb lesz, és mindkét fél boldog.

Miért jó ez az írónak?

Nyilván ezt egyszerűbb megérteni: mert fejlődik ő is, és az írása is. Ha nem utasítja el a segítséget (erről majd egy későbbi cikkben fogok bővebben írni), nem úgy éli meg a bétázást, mint egy ellene való támadást, akkor hamar rá fog jönni, hogy mik a típushibái, mikre kell jobban figyelnie, pár dolgot akár már egyetlen javítás után megtanulhat.

Sokan azt hiszik, hogy elég, ha saját maguk átolvassák a történetüket legalább ötször, de el kell keserítenem őket: közel sem elég. Főleg közvetlenül a megírás után tapasztalom magamon is azt, hogy képtelen vagyok észrevenni a legnyilvánvalóbb hibákat is, mert én pontosan tudom, hogy mit akartam írni, és a saját agyam képes becsapni. Így történt például, hogy egy néhány héttel ezelőtti cikkben azt írtam, hogy „bemenni a könyvespolcba” — utólag teljesen egyértelmű, hogy nem a könyvespolc a megfelelő szó, de hiába olvastam át többször is azt a cikket, nem vettem észre. A hibák azonban nemcsak ilyen jellegűek lehetnek: például te, mint író, ismersz egy titkot, egy jellemvonást, egy múltbéli töredéket, amivel teljesen összeáll a sztori, de valami folytán elfelejted beleépíteni a történetbe, vagy túl későn derül ki. Ez esetben lehet, hogy számodra teljesen egyértelmű minden, míg az olvasó csak a fejét kapkodja, mert nem érti, miért nem áll össze előtte az egész.

Nem árt belegondolnod abba is, hogy néhány dologhoz te sem értesz, és sokszor nem elég a Google használata, hogy egy adott témában teljesen otthonosan mozogj. Például ha egy számodra teljesen ismeretlen mesterséget adsz a főhősödnek, akkor az ezzel foglalkozó jeleneteket nem árt átolvastatni egy olyan személlyel, aki érti a dolgát, még ha ez a szomszéd Jani bácsi is, aki ifjú korában kovács volt, mint a te főszereplőd.

Pár olyan dolgot soroltam csak fel, ami miatt hasznos, ha egy író bétáztatja a művét. Még nagyon hosszan ki lehetne egészíteni a listát, de a végtelenségig én sem szeretném sorolni; remélem, minden író és írópalánta megértette, hogy a bétázás mindannyiunk számára nélkülözhetetlen.

Miért jó ez a bétának?

Mármint azon kívül, hogy önzetlen cselekedetével segíti a másik írópalántát, és ezáltal letudja a napi jócselekedet-adagot?

Nem hazudik az a mondás, hogy az ember, míg más szemében a szálkát is észreveszi, addig a sajátjában a gerendát sem, és ezt érthetjük az írásainkra is. A másik írására úgy tudunk nézni, mint ahogyan a saját, minden pontjában ismert világunkra sosem. Észrevesszük benne a hiányosságokat, a hibákat, a suta párbeszédeket, a magyartalan mondatokat, az ügyetlenebb leírásokat, a logikai bakikat. Minél többet foglalkozunk azzal, hogy direkt szerkesztő módba kapcsolt figyelemmel olvasunk át írásokat, annál hamarabb építjük be az így észrevett, megtanult hibák felismerését és elkerülését a saját írói eszköztárunkba.

És ezt nem csak úgy a kisujjamból szoptam ki: minden ember, aki segíteni szokott mások írásainak kijavításában, azt mondja, hogy rengeteget lehet tőle fejlődni.

Én például azt is szoktam, ha nagyon félrecsúszott írással találkozom (pl. szinte nincs semmi karakterábrázolás, vagy van egy hatalmas logikai bukfenc a történetben, vagy rossz az információadagolás), hogy megpróbálom kitalálni, én hogyan javítanám ki, hogyan írnám át az adott történetet. Ezeket a gondolatokat nem igazán szoktam a történet írójával megosztani, mert ilyenkor jobbára a saját szájízem szerint alakítom fejben az ő történetét, és sosem akarnám ezt bárki másra ráerőltetni. Ezek csak fejben elvégzett gyakorlatok, amik segítenek az én fejlődésemben — az író ebből annyit fog megkapni, hogy szerintem mi a hiba, mit kellene javítani.

Láthatjuk, hogy a bétázás nemcsak az írónak kedvez, de magának a bétának is. Szerintem mindkét oldalt ki kellene próbálnia legalább egyszer mindenkinek! Nem kell nagy dolgokra gondolni: az is elég, ha egy kedves író barátunkkal közösen véleményezzük egymás írását, de vigyázzunk, hogy ne csapjon át a dolog egymás hátsó felének fényesre nyalásába! Akik még nem csináltak ilyet, azok beszéljék meg, tisztázzák le előtte, hogy a hibák kiemelése nem piszkálódásból, gonoszkodásból vagy irigységből született, hanem segíteni akarásból! (Van azért abban valami ironikus, hogy én is eljutottam odáig, hogy ha egy idegennek kommentet írok, akkor az elején és a végén is szükségesnek érzem leszögezni, hogy nem bántásból véleményezek így— erre is vissza fogunk még térni.)

Mikor kellene bétáztatni?

Tudnod kell, hogy minden írásod és megnyilvánulásod, amit kiteszel a netre vagy elküldesz valakinek (más írónak, kiadónak — tehát most nem bétázásra gondolok), az téged valamilyen módon jellemezni fog. Ha nem szeretnéd, hogy azt gondolják rólad az emberek, hogy szedett-vedett vagy, hogy nem becsülöd meg a saját írásodat még annyira sem, hogy a Wordbe beillesztve kijavítsd a leglátványosabb helyesírási hibákat, akkor bizony még azelőtt kell kijavítanod az írásodat, hogy bárhol elérhetővé tennéd.

Hidd el nekem, hogy sokkal könnyebb elviselni annak a személynek a kritizálását, akit erre kértél meg, mint amikor például a netre kitett írásod alá kommentelni kezdenek az emberek, hogy mit és hogyan rontottál el (én is mennyire kellemetlenül éreztem magam a könyvespolcos baki miatt, pedig nem volt nagy dolog!).

Onnantól kezdve, hogy kitetted az írásod az internet egy olyan szegletére, amit bárki megnézhet, elolvashat és véleményezhet, számíthatsz rá, hogy lesznek olyanok, akik kérés nélkül is leírják neked, ha valamit nem jól csináltál. Tökéletes történet ugyan nincs, és ha más miatt nem, akkor a saját ízlésétől való eltérés miatt bárki beszólhat egy írásra, de neked, mint (amatőr) írónak igenis meg kell tisztelned annyival az olvasóidat, hogy a lehető legtökéletesebb verziójában tárod az emberek elé az írásodat. És ebbe bizony beletartozik az is, hogy megkérsz valakit, hogy nézze át.

Leggyakrabban a rémesen rossz helyesírás megemlítésénél szoktam azt a választ kapni, hogy az írónak egyáltalán nem kell törődnie a mi drága anyanyelvünk szabályaival, elvégre majd ha egyszer kiadóhoz küldi, akkor az ott dolgozó lektor feladata ráncba szedni a szöveget, nem az íróé. Bizonyos helyzetekben ez még igaz is, hiszen senkitől sem várhatjuk el, hogy betéve megtanulja a teljes helyesírási szabályzatot, de szerintem igenis elvárható egy írótól, hogy minél jobban ismerje a mesterségének eszközét: a nyelvét, igen. (Az nagyon megmelengeti a szívemet, mikor valakitől azt olvasom, hogy diszlexiás, de mindent megtesz, hogy emiatt az olvasóknak ne egy hibáktól hemzsegő történetet kelljen olvasniuk, és tanulnak vagy segítséget kérnek. Kedves nem-diszlexiás társaim! Ha egy diszlexiás személy erre képes, akkor mi is legyünk azok!)

Összességében tehát bétáztatni mindenképpen azelőtt kell, hogy az internetre felteszed az írásodat, vagy elküldöd egy kiadónak. Pozitív benyomást akarsz tenni az olvasókban és a szakemberekben is, ezért nem várhatod tátott szájjal a sült galambot, azaz hogy majd egyszer talán valaki kijavítja neked az írásodat, hanem neked kell a lehető legjobban kidolgoznod. Az írás pedig pont az a szakma, amit nem kell teljesen egyedül csinálni.

 

Legközelebb felsorolom azokat a tulajdonságokat, amik szerintem minden bétának nélkülözhetetlenek. Tartsatok velem! 🙂

Ti kipróbáltátok már magatokat bétázott vagy béta szerepében? Hogy érzitek, tanultatok belőle? Vannak tanácsaitok olyanoknak, akik még nem mertek belevágni?

 

A sorozat további részei:

Bétázásról II. A jó béta ismérvei
Bétázásról III. Mit tegyél meg, mielőtt bétát keresel?
Bétázásról IV. Az író dolga a bétázás után
Bétázásról V. 5 dolog, amitől minden béta kitépi a haját