• Home
  • /
  • Cikkek
  • /
  • 2019 egy kicsit megkavart, de kösz, már jól vagyok

2019 egy kicsit megkavart, de kösz, már jól vagyok

2016 vége óta minden év végén készítek összegzést az elmúlt egy évről írói szempontból, utána pedig össze szoktam gyűjteni azokat a dolgokat is, amiket a következő évben meg szeretnék valósítani. Néha ezt az összegzős-célkitűzős listát annyira komolyan vettem, hogy képes voltam egy-egy rövidebb időszakra, például nyári szünetre is megírni. Az már egészen más kérdés, hogy általában nem tudtam minden pontot teljesíteni a listáimon, de végül is úgy éreztem, hogy mindent azért nem lehet, és örültem az elért sikereimnek is.

Novemberben belevágtunk páran egy körblogolásba, aminek a keretében minden hónapban ugyanarról az írással kapcsolatos témáról mesélünk egy bejegyzés kereteiben. Tényleg nagy lelkesedéssel vetettem bele magam, és meg is született rögtön az első hónapban egy bejegyzésem — és ezzel kereken, pontosan 3 darabra nőtt a 2019-ben megírt blogbejegyzéseim száma. Utána a decemberi témát kihagytam, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy ennyi volt az év. Meg az egész évtized.

Elhatároztam, hogy megpróbálok mindent beleadni az új év elkezdésébe, listát írtam arról, hogy mit szeretnék 2020-ban véghez vinni, összeállítottam az új évi határidőnaplómat (amit nagyjából fél éve magamnak rajzolok, kicsit Bullet Journal stílusban, kicsit lázadóan), külön oldalon terveztem vezetni a blogbejegyzéseim listáját, a novelláimat, a regényt, amit idén meg akarok írni… Aztán eltelt az utolsó pár, rokonlátogatással, barátokkal való bulizással töltött nap az évből, elkezdődött 2020, aztán mostanra el is telt belőle majdnem három hét, és bevallom, ez az első szöveg, amit idén írok.

Decemberben kellett volna arról írnom (a körblogolás kapcsán), hogy szoktam-e írós célokat kitűzni magam elé. Ez nekem egy teljesen egyszerű, mondhatni testhezálló téma, hiszen szoktam, rendszeresen, különböző módokon, és én igenis terveztem megírni a céljaim listáját még előző hónapban. De valamiért egy nagyon erős belső blokkot épített bennem az a gondolat, hogy ugyan mire fel tervezzek el bármit 2020-ra, ha 2019-ben igazából nem csináltam semmit?

Van egy olyan elvem is, hogy a körblogolós írótársaim bejegyzéseit addig nem olvasom el, ameddig az adott témáról én magam nem írtam már, vagy legalábbis nem találtam ki, hogy pontosan miről fogok írni. Ezzel csak azt akarom elérni, hogy ne befolyásoljon, hogy a többiek hogyan állnak hozzá az adott témához, hogyan értelmezik a kérdéseket, mi jut eszükbe — csak arról akarok írni, ami mélyen belülről, belőlem jön, és eközben nem aggódom azon, hogy vajon nem értelmezem-e félre a témát, nem hülyeség-e a véleményem. Rám fér, hogy elkezdjem végre komolyan venni a saját véleményemet, és úgy gondoltam, hogy ennek ez az egyik első lépése, és egyébként jól be is tartottam a magamnak felállított szabályt.

Végül mégis elkeveredtem Réka blogjára, ahol a Négyszázezer „semmi” című bejegyzéséről hamar megállapítottam, hogy nem a körblogolásra született, úgyhogy rá is vetettem magam, mert már a bevezető sorokban éreztem, hogy ez amúgy nekem szól, még ha Réka nem is tud róla. 😀

Először úgy éreztem, hogy nem akarok semmiféle összegzést sem írni 2019-ről, mert a semmiről nem lehet büszkén beszélni, azt meg ugyan minek ecseteljem, hogy ebben az évben mennyire csapnivaló voltam írónak? Egyetlen rövid novellát fejeztem csak be, meg három blogbejegyzést, és pontosan úgy éreztem magam, mint amiről Réka is írt: hogy csak arról érdemes nyilatkozni, ami eredmény, ami számít, mert mutatni kell, hogy nem lazsálok, erős vagyok, haladok előre a céljaim felé. Ha meg csendben maradok, de legalább nem mondom ki, hogy nem csináltam semmit, az még mindig jobb, mint nyilvánosan elismerni, hogy 2019 írás tekintetében kifejezetten szar év volt a korábbiakhoz képest.

Réka példáját követve aztán én is megnéztem, hogy iskolai beadandókkal együtt ugyan mégis mennyit írtam, és így már biztatóbb az eredmény: azért a százezer karakter megvan, bár ilyen tekintetben természetesen a minőség fontos, nem a mennyiség, de sajnos én igenis hajlamos vagyok abból motiválódni, ha gyűlnek a kipipált tételek a teendőlistámon.

Mondhatjuk, hogy 2019 inkább a befelé figyelés, az elmélkedés éve volt számomra. Nagyon erős túlzás lenne azt állítani, hogy minden egyes blokkom okát feltártam volna, mert ez nyilván nem olyan egyszerű, de biztos vagyok benne, hogy jó úton indultam el, hiszen már most felfedeztem néhány olyan gondolatot és berögződést, amik piszokul mérgezően hatnak a motivációmra.

Az egyik dolog minden bizonnyal az, hogy úgy érzem, mostanra inkább teherré vált számomra az, hogy a Facebookon rengeteg írós csoport tagja vagyok, és szerettem mindenhol ott lenni, minden vitát végigkísérni (egyszer csendes megfigyelőként, egyszer aktív résztvevőként), és a felmerülő témákról, a veszekedések tárgyáról blogbejegyzést írni a saját véleményemről. Nem arról van szó, hogy ezzel baj lenne, hiszen például most is mélységesen elítélem, ha azt látom, hogy valakik egy ártatlan kezdőt szekíroznak, de megerőltető mindenhol ott lenni, mindenről tudni, mindenről véleményt írni.

Én inkább egy introvertált alak vagyok, és ez azért kihat az internetes kommunikációmra is, és mostanra besokalltam attól, hogy próbálok mindenben benne lenni. Úgy érzem, hogy kicsit elcsúszott a fókusz, és inkább koncentráltam arra, hogy kifelé milyen képet mutatok. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy megjátszottam volna magam akár csak egy pillanatra is, inkább csak szerettem volna aktív lenni, mindenbe belekóstolni egy kicsit, és emiatt rengeteg energiám elment arra, hogy úgymond közösségi életet éltem, közösségi témákról írtam, ezeken agyaltam, ahelyett, hogy sokkal több energiát öltem volna a saját regényötletembe. És mivel alapvetően én nem ilyen beállítottságú személy vagyok, igazából csak azon csodálkozom, hogy hogyhogy csak most égtem ki ettől az egésztől.

Azt is észrevettem, hogy a saját dilemmáimről, aggodalmaimról, az ezekre született megoldásokról nem igazán írok. Ennek egyrészt az lehet az oka, hogy nem éppen a haladás jele arról elmélkedni, hogy vajon mi a bánat vezetett ahhoz, hogy már megint nem fejeztem be egy hosszabb történetet (spoiler: 2019-ben mégis befejeztem!), másrészt pedig folyton az a gondolat ötlött fel bennem, hogy de hát ez úgysem érdekel senkit. Nem vagyok egy kiadott, sikeres, ismert író, csak egy sokszor vergődő írópalánta, mégis kit érdekel, hogy én mit küzdök le magamban? És még mindig: ezt nem trendi megosztani, nem menő arról írni, hogy valami nem megy.

Azt mondják, hogy író az, aki ír, és ezzel alapvetően egyetértek, de ez a kis gondolat az elmém egy eldugott szegletében egész 2019-ben terrorizált engem. Tudom jól, hogy ha az ember csak gondolkodik az íráson, esetleg eljut a tervezés fázisához, vagy legalább lesz egy befejezetlen kézirata, abból nem lesz kiadott regényíró, ez teljesen logikus. Viszont ebben a gondolatban nincs benne az, hogy igenis előfordul olyan időszak, amikor nem megy, akármilyen okból. Ha két hétig, akkor addig, ha egy évig, akkor meg addig, de ez nem jelenti azt, hogy az illető megszűnik írónak lenni, vagy esetleg nem méltó rá, hogy írópalántának nevezhesse magát. Attól függetlenül, hogy 2019-ben sokkal kevesebbet írtam, mint az azt megelőző évben, még én nem szűntem meg én lenni, és magamat ismervén mindig tudtam, hogy ez csak egy átmeneti kikapcsolás, nem végleges. És mégis milyen furcsán viselkedik az önbizalomhiányos ember elméje, mert hiába voltam azzal tisztában, hogy nem szűntem meg írópalántának lenni, időről időre előtérbe verekedte magát egy bizonytalan kis hang, és egyre agresszívabban kérdezte, hogy nem kéne ezt az egészet elengedni, nem szánalmas egy olyan dologba foggal-körömmel kapaszkodni, amivel nem is foglalkozom?

Aztán fogtam magam, és befejeztem a kisregényemet, amit még 2018-ban kezdtem el. Akkor elég lassan haladtam vele, és szinte a legvége előtti oldalon hagytam abba, és azután nagyon sokáig nem nyúltam hozzá. Mégis mindig az volt a kis mentsváram magamban, hogy ott van a kisregény, bármikor befejezhetem, és akkor nem is vagyok olyan lúzer. Néhány hónapja pedig egyszerűen felhúztam magam a saját bizonytalankodásomon, és megírtam azt az utolsó egy oldalt. Egész egykedvűen vettem tudomásul, hogy az egész írás amúgy egy kalap kaki, de nem baj, legalább lezártam, nyugodt szívvel továbbugrándozhatok a következő regényötletre. Valami azonban nem hagyta, hogy a gondolataim túl messzire kalandozzanak el ettől a történettől, mindig visszatértem hozzá, olyannyira, hogy hiába kölcsönöztem ki egy kötetet a könyvtárból az új történet kutatómunkájához, végül ki sem nyitottam, úgy vittem vissza. Mintha két részre szakadva saját magammal veszekedtem volna, az egyik oldalon azt hajtogattam, hogy ez a kisregény egy nagyon jó ötleten alapszik, a másikon pedig azt, hogy a kivitelezése szar, engedd el, nyugodjon békében.

Egyszer viszont megvilágosodtam. Lehet, hogy van egy kisregényem, aminek a főszereplője nem valami kidolgozott, néhol hiányzik a motivációja meg maga a célja is, a háttérvilág meg néhány helyen kicsit üres, a stílus meg az időbeli kihagyások miatt biztosan nem egységes — de nem félhetek megírni csak azért, mert ha leírom, akkor netalántán rossz lesz. Ha csak a fejemben él, akkor ugyan megkímélhetem attól, hogy elrontsam, de megfosztom attól is, hogy megjavítsam. Vagy úgy általánosságban csak elmondhassam, hogy találtam egy módot, ami nem működik, kihúzhatom a listámról, és keresek másik útvonalat a célomhoz.

Így jutottam el ahhoz, hogy szeretnék az idei évben visszatalálni önmagamhoz, és újra élvezetből írni, mert ezt — Rékához hasonlóan — az utóbbi időben én is elfelejtettem, hogyan kell. De hiszek abban, hogy ennek a felismerése, és a gondolataim összegzése segíteni fog abban, hogy tisztán lássam a helyzetemet, és utat találjak előre.

 

 

Iratkozz fel!

Ne maradj le a legújabb bejegyzésekről és hírekről, kövesd a blogot és engem az alábbi közösségi oldalakon:

Facebookon: Daremo oldalon és Daremo olvasói csoportban
Instagramon: daremoofficial néven
Wattpaden: DaremoOfficial néven

Feliratkozásodat igyekszem minél gyakoribb frissítéssel és máshol nem látható tartalmakkal meghálálni! 🙂

 

A kommentek általában engedélyezés után kerülnek ki. Ez ne akadályozzon meg a véleményed kinyilvánításában, akkor se, ha valamiben nem értünk egyet! 🙂

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás