Szinte pontosan egy évvel ezelőtt vittem el az egyik novellámat, a Valamikor, valaki címűt a magyartanáromnak. Az volt az első olyan írásom, aminek már az alkotása alatt tudtam, hogy felvállalom a nevemmel együtt. Furcsa is volt így írni: minden szót megrágni, belegondolva, hogy ezt egy olyan személy fogja olvasni, aki a sorokhoz majd arcot társít….

Nemrég találtam a pincében egy füzetet, rajta a saját nevemmel és hogy 2. b, és telis-tele volt mesékkel, amiket nyolc-kilenc éves koromban írtam, nagy részükre még csak nem is emlékeztem. A tengerészek kalandjai teljesen kiesett, A hiú orrszarvúra pedig csak azért emlékszem, mert szokásom volt néhány meséhez rajzot készíteni Painttel, ez az egy maradt meg…