Az utóbbi hónapokban valljuk be, elég keveset írtam, blogra is, és magamnak is. Elég sűrűek voltak a napjaim, aztán elkezdődött az egyetem, és idén már szakdolgozatot is kell írni, úgyhogy előre láthatóan ezután sem fogok visszatérni a heti rendszerességű publikáláshoz — de mostanában már egyre erősebb késztetést érzek rá, hogy folytassam, úgyhogy íme. 🙂 Néhány…
Az igénytelenséget parodizáló írások
Időről időre belefutok olyan írásokba a neten (blogokba, Wattpaden futó történetekbe), amiknek az a rendeltetésük, hogy szándékosan a lehető legigénytelenebb helyesírással, csapnivaló történetvezetéssel, nevetséges karakterekkel borzolják a közönség idegeit — akarom mondani, szórakoztassák a nagyérdeműt. Állítólag. Ezek a paródiablogok vagy paródiatörténetek. Általában olyanok írják, akik egyébként már képesek egy jobb helyesírási szintet megütni, írtak már…
Bétázásról V. 5 dolog, amitől minden béta kitépi a haját
A többi részt a bejegyzés alján érheted el. Elérkeztünk a bétázós cikksorozat utolsó részéhez. Tulajdonképpen arról lesz szó, hogy te, mint író, mit ne tegyél, ha nem akarod elvenni a bétád kedvét a további önkéntes munkától. Ezek jó része saját tapasztalat, én többek között ezek miatt legtöbbször csak ismerősöknek bétázok, idegeneknek elvétve, mert sok esetben…
Bétázásról IV. Az író dolga a bétázás után
A többi részt a bejegyzés alján érheted el. Eljutottunk a bétázás során odáig, hogy a segítségre szoruló író megálmodta, és lehetőleg meg is találta a számára ideális bétát. A háttérben lezajlott a munka, a szerző pedig, ha mázlija van, tényleg kapott egy válaszlevélben küldött dokumentumot az írását illető javítási tanácsokkal, véleménnyel. Egy ideális világban a…
Bétázásról III. Mit tegyél meg, mielőtt bétát keresel?
A többi részt a bejegyzés alján érheted el. Ha végre rászánod magad, hogy bétát keress, jól gondold át, mit vársz majd el. Meg nem beszélt részletek, kimaradt információk nemcsak kellemetlen párbeszédekhez vezethetnek, hanem kevésbé szakszerű segítséget is kaphatsz miattuk. Ezen felül tégy meg mindent, hogy a jövendőbeli bétádnak ne kelljen felesleges köröket futnia a munkáddal!…