• Home
  • /
  • Category Archives: Cikkek

Apoteózis

Nem én lennék, ha nem szólalnék fel minden egyes alkalommal az a szörnyen felháborító jelenség ellen, ami hatalmas divatnak örvend a tizenpár éves amatőr író lánykák között: ez a mentális betegségek, a nemi erőszak és a bántalmazás idealizálása, romantikussá tétele. Egy nagyon kedves barátom, Eruhel fordította le nekem ezt a szöveget, amit Tumblr-ön találtunk. Üzenem…

10 érv a neved felvállalása mellett

Jelentem, sikeresen elballagtam, sőt, már csak a szóbelik vannak hátra. Most jön a mumus, az emelt biológia, de én már úgyis annyi mindent tudok, hogy tanulás helyett inkább ezt pötyögöm… Ha azt mondom, tíz bloggerből csak egy vállalja fel a valódi nevét, sokat mondok. Még az sem teljesen igaz, hogy tízből kettőről tudja a közvetlen…

1. nap: 10 cím

1. nap: Írd le a címét tíz olyan történetnek, amit szívesen megírnál! Ez elég könnyen fog menni, ugyanis rengeteg regényötletem van lejegyezve, félrerakva, amikkel az a tervem, hogy szép lassan megírom őket. Az is igaz, hogy sok közülük egy idő után elveszti a varázsát, eltűnnek a süllyesztőben, de a valóban jók még évekkel később is…

12 nap – 12 írásgyakorlat

Holnaptól belekezdek egy kihívásba, amit a Writers Write nevű oldalról szedtem. Lefordítottam a szövegét magyarra – ez nem teljesen helytálló kijelentés, ugyanis néhány pontot kicsit átírtam, hogy testhezállóbb legyen, például a versírást novellára módosítottam, ugyanis lírában siralmas vagyok. Az eredetiben ráadásul 12 egymást követő napról esik szó, márpedig én kötve hiszem, hogy sikerülne nekem ez…

Kedvenc alkalmazásaim

A helyzet az, hogy hetekkel ezelőtt beadta a kulcsot a mobilom. Bevallom szégyenkezve: kifejezetten függök tőle. Ezen keresztül tartom a kapcsolatot a világgal, főleg a Facebookot használva. A különböző blogos csoportokból értesülök a legújabb trendekről, a leghasznosabb írói tanácsokról, a kedvenceim újdonságairól, de találtam már innen új barátokat is, legutóbb például Kertész Kingát. Rengeteg ismerősömmel…

Papír vagy számítógép? Mindkettő!

Azt mondják, elég sokaktól hallottam, állást kell foglalni a kérdésben: papírra írjunk tollal vagy pötyögjünk a számítógépen? Merthogy együtt a kettő nem játszik, szentségtörés, árulás… állítólag. Míg kicsi voltam, a számítógép, mint eszköz az írásra, a tudatalattimban sem jelent meg. Nagyjából azóta írom a meséimet, történeteimet, hogy megtanultam a kézírást, idestova 12 éve. Nem vagyok…

567

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás