• Home
  • /
  • Category Archives: Cikkek
NovProg – Statisztika a regényedről

NovProg – Statisztika a regényedről

Ma csak nagyon röviden szeretnék írni egy ötletes programról, amit még akkor találtam, amikor a FocusWritert is letöltöttem. Körülnéztem akkor a program készítőjének honlapján, és hoppá, leltem még egy íróknak szóló alkalmazást. Azóta ezt is használom, abszolút kedvenc lett!

A Novel Progress, mint a neve is árulkodik róla, igazából semmi másra nem jó, csak hogy egyszerű, de mutatós oszlopdiagramon ábrázolja neked, hol is tartasz a regénye(i)d megírásával.

Alapvetően a honlap szerint is a NaNoWriMo (novemberi regényíró kihívás) stílusához alkalmazkodik, azaz meghatározhatod előre, hogy összesen hány szót szeretnél írni a regényedhez, mennyi a napi célod, mikor kezdesz hozzá és terveid szerint mikor szeretnéd befejezni. Azt is megadhatod, ha már elkezdett projektről van szó, hogy kezdésnél hány szónál tartasz. A program ezután azt is kiszámolja és ábrázolja neked (szürke oszlopokkal), hogy a határidőre való teljesítéshez naponta mennyit kellene írnod, és jelöli, hogy a napi saját kitűzött célodat elérted-e már. Százalékos értékként azt is kiírja, hogy a teljes projektből és a napi (saját) szószámból mennyit írtál meg. Ráadásul ezeket egyszerre több munkádról is vezetheted.

A program hiányossága, hogy ha egyik nap elfelejted frissíteni a szószámodat, akkor utólag nem tudod felvinni, és akkor lesz ilyen ronda, egyenetlen diagramod, mint nekem. A másik problémám tulajdonképpen csak annyi, hogy egyelőre fogalmam sincs, milyen terjedelmű lesz a regényem és mikor fogom befejezni, ezért egyszerűen csak beírtam 50 ezer szót (annyi a NaNoWriMo célja is) meg egy random dátumot, így tulajdonképpen, ha ezt elérem, már mindenképpen regény terjedelmű lesz az írásom, viszont nem teszem túl magasra a lécet, a sikerélmény garantáltan meglesz (de hogy kicsit látványosabb legyen a diagramom, átállítottam most 10 ezerre). Ezeket a problémákat viszont szerencsére meg lehet oldani, ugyanis a kezdetekkor megadott szószámokat és a határidőt is bármikor lehet módosítani.

Nyilván ez a program önmagában nem segít regényt írni — tényleg csak annyit tud, mint amit leírtam, szószámot nyilvántartani. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik valamilyen okból (vagy mert van egy kis önbizalomhiányuk, mint nekem, vagy egyszerűen csak szeretik a diagramokat az életükben, mint én) hasznosnak és motiválónak érezhetik az ilyen statisztikát a regényükről. Szerintem ez nem ördögtől való csel, egyszerűen nekem is jó érzés más szemszögből, más feldolgozással látni a saját haladásomat már a regényem legelején is.

A programot letöltheted ingyen a készítő honlapjáról, de ha szeretnéd, akkor néhány dollárral hozzá is járulhatsz a munkájához.

 

Téged motiválna egy ilyen program írás közben? Vagy feleslegesnek, esetleg egyenesen hátráltatónak tartod? Mondd el a véleményed!

Mi van a fiókomban?

Mi van a fiókomban?

Ha azt hitted, hogy tényleg a fiókom tartalmát fogom lefényképezgetni, akkor most csalódni fogsz.

Viszont ha ismersz már legalább egy kicsit is, akkor sejtheted, hogy szeretek az írói létről elmélkedni.

Idén ráébredtem, hogy a Youtube világa egy valóságos aranybánya, egy csoda az olyan szerzeteknek, mint én, akik szeretnek minél több dolgot megtudni, különleges emberi sorsokat megismerni, mások értékes véleményét meghallgatni. Korábban csak zenehallgatásra használtam a videómegosztót (meg vicces macskás felvételeket néztem rajta), aztán rátaláltam néhány csatornára, ami rabul ejtett, és azóta, beismerem, talán a szükségesnél jóval több időt is eltöltök a Youtube-on.

Az egyik kedvenc csatornám témájának ugyan semmi köze nincs a blogoméhoz, viszont bátran ajánlom a hormonmentest mindenkinek, aki többet szeretne megtudni a saját testéről (is), mint amit biológiaórán hallott. A valódi ok, amiért megemlítem, az a nemrég feltöltött Mi van a táskámban? videó, ami az én év végi összegzésemet is inspirálta.

Mindannyian cipelünk magunkkal bizonyos terheket, amik vagy nehéz súlyként húzzák le a vállunkat, vagy varázslatosan felemelnek minket a földről. Én úgy hiszem, hogy nincs ember negatív tulajdonságok és bevésődések nélkül, és azt is gondolom, hogy némi hiányosság szükséges is ahhoz, hogy egyensúlyban megálljunk a földön. Úgy döntöttem, hogy idén a szokásos száraz évösszegzés helyett számba veszem az én adottságaimat és hiányosságaimat — azokat, amelyeket eddig felismertem magamon, és azokat is, amiket jövőre és természetesen minden azutáni évben is magamnak szeretnék tudni. Természetesen szigorúan írói szempontból! 😉

Bátorítok mindenkit, hogy írjon össze magának egy hasonló listát, akár hozzám hasonlóan egy hobbiról, de az igazán jó az lenne, ha az életünk mindent szegmensét kielemeznénk. Én magamnak mindenféleképpen fogok egy második, kiterjesztett listát is készíteni.

Innen is köszönöm Jankának ezt a csodás ötletet! 🙂

Mit tartok már most a képzeletbeli fiókomban?

A pozitívak:

#1 Erő

Tudom, elsőre sablonosan hangzik. Miért is kellene erő az íráshoz? Természetesen nem fizikálisan értettem, hanem sokkal inkább lelkileg. Ha egy hobbit magasabb szinten szeretnél művelni, mindenképpen meg kell edződnöd a feladathoz. Fogadnod kell a kritikát, akkor is, ha néhány ember nem tudja, csak bántóan megfogalmazni a véleményét. Sokszor ütközhetsz elutasításba: nem kerültél be a nyertesek sorába egy pályázaton, nem is készültél el határidőre egy írással, esetleg furán néznek rád az emberek a szokatlan (és szerintük akár időpazarló) elfoglaltságod miatt. Mint mondtam, meg kell edződni, és bármi akadályba is ütközöl, felemelt fejjel tovább haladni.

Én úgy érzem, hogy van még hová fejlődnöm ilyen téren, de azért elég keményen hozzáedződtem már ehhez a közeghez, és természetesen sokat is tanultam belőle. Ha nem lennék erős, nem hiszem, hogy kitartottam volna idáig, hogy még mindig írnék, és hogy egyáltalán meg merném mutatni az írásaimat ismerős és idegen embereknek.

#2 Szorgalom és fejlődni akarás

Egybe vettem ezt a kettőt, mert szerintem szorosan összekapcsolódnak. Jobb íróvá csak akkor válhatsz, ha folyamatosan tanulsz, elemzel, kísérletezel, gyakorolsz — még akkor is, ha ezeket nem mutatod meg rögtön az embereknek.

Idén kevesebbet publikáltam a blogomon, mint szerettem volna, viszont a háttérben nagyon sokat dolgoztam. Rengeteg írástechnikát olvastam, könyveket elemezgettem, és az utóbbi éveim leghosszabb irományát is sikerült megalkotnom (bár egy kevés még hátravan belőle, hogy befejezettnek nyilvánítsam). Így elmondhatom, hogy ha nem is látszott igazán, én elég nagy munkában voltam idén, és biztos vagyok benne, hogy sikerült most elindulnom egy, az eddigieknél jobb úton.

#3 Kíváncsiság, nyitottság

Mint az elején említettem már, engem kifejezetten érdekelnek a különleges jelenségek és emberi sorsok. Íróként van egy olyan aranyszabály, hogy csak olyanról írj, amit ismersz. Ez viszont azt is magába foglalja, hogy ha egy adott témában nincsenek mélyreható ismereteid, akkor menj, és szerezd meg ezeket! Imádok új dolgokat megtanulni, érdekes embereket meghallgatni, és ezekkel az írásaimban is foglalkozni. Szerintem egy jó író ismérve többek között az, hogy kiapadhatatlan kíváncsisággal szemléli az őt körülvevő világot, és elraktározza magában az élet apró sajátosságait is, hogy az írásaiban minél valóságosabb képet tudjon lefesteni.

#4 Szeretem azt, amit csinálok

Persze, azt nem mondom, hogy nem volt még olyan, hogy hajamat téptem az egyik írásom felett, vagy haragudtam a karakterekre, mert nem voltak hajlandóak azt csinálni, amit én kitaláltam nekik. Meg volt már olyan írói blokkom is, hogy azt hittem, kész, vége, „kinőttem” az írást, és egy darabig ezzel ki is békültem.

Viszont bármi problémába, nagyobb kihagyásba is ütköztem eddig, mindig visszataláltam az alkotáshoz, mert szeretem ezt csinálni. Örömmel tölt el a tervezgetés, az agyalás, imádok vázlatot írni, rendszerbe foglalni az ötleteimet; szeretem élővé tenni a karaktereimet, és megadni nekik azt a történetet, ami méltó hozzájuk. Boldoggá tesz, ha megoszthatom a tapasztalataimat ezen a blogon, és látom, hogy ezzel sok másik írópalántának is segíthetek. Szeretek új módszereket kitalálni és kipróbálni, amik segítenek hatékonyabban dolgozni.

Írni szerintem csak úgy érdemes, ha egyszerre éled meg kihívásként és véget nem érő szórakozásként a folyamatot. 🙂 Akkor is, ha néha falhoz vágnád az egészet, hiszen megéri. 😀

És most jöjjön minden negatív, amit eddig magammal cipeltem:

#1 Megfelelési kényszer

Ez az a kifejezés, amit a homlokomra kellene tetoválnom. 😀 Aki engem kicsit jobban ismer, mind tudja, hogy eszméletlen mértékben túlteng bennem a megfelelési kényszer — és alapvetően azt hiszem, hogy egy kicsi igenis kell belőle, csak a mérték nem mindegy.

Én az élet minden területéhez úgy állok, hogy akkor legyen a tőlem telhető legjobb — vagy ha nem tudok a legjobb lenni, akkor ne legyen semmilyen. Ezzel pedig kicsit átevezek már arra, amit jövőre szeretnék: kicsit kevesebbet ebből a kényszerből. Sokszor valóságosan megbénít a félelem, hogy mi van, ha nem lesz elég jó, amit csinálok. Írás közben is rögtön javítok, képes vagyok mondatonként, görcsölve írni, ha bekattan bennem ez a valami. Viszont hogy valami jót is mondjak: idén ebből már nagyon sokat sikerült lefaragnom (legalábbis írás terén). (A megfelelési kényszerről szeretnék nemsokára külön, bővebben írni, úgyhogy egyelőre maradjunk ennyiben. 😉 )

#2 Halogatás

Jó, előbb megnézek egy sorozatrészt, aztán befejezem azt a novellát… Na jó, csak még egy sorozatrész… Jé, ki kéne takarítani…

Hiszem, hogy a túlzott halogatás az előbb is említett megfelelési kényszer egyik következménye. Ha az ember attól tart, hogy a munkája úgysem fogja megütni az elvárt szintet, akkor inkább kitalál valamit, hogy hozzá se kelljen fognia. Éppen ezért jövőre szeretném tudatosítani magamban, hogy minden írást célszerű befejezni, még ha nem is lesz tökéletes, én ugyanis hiszek benne, hogy minden leírt szó hozzájárul ahhoz, hogy jobbá váljak (egyébként már írtam erről, szóval jó lenne, ha én is megfogadnám, amit itt szövegelek).

Mit szeretnék jövőre magamnál tartani?

#1 A pozitív gondolatok

Önbizalmat, erőt, nyitottságot, a hobbim szeretetét. Nem akarom elveszíteni azt, amit már megszereztem, és szeretnék ezután is hinni abban, hogy jó úton járok.

#2 Kitartás

Ne halogassak, ne adjam fel, ne írjam le előre pocséknak egy-egy művemet már azelőtt, hogy egy betűt is lekörmöltem volna belőle. Száműzni kell a kishitűségemet, és el kell fogadtatnom magammal, amit a felszínen igenis tudok: hogy nincs olyan, hogy valami elsőre tökéletes. Nincs olyan, hogy valaki a legelső művével sikeres lesz. A gyakorlás viszont hozzásegít ahhoz, hogy továbbhaladjak az általam kijelölt utamon. És ha nem is lesz valami elsőre jó… hát és aztán. 🙂

#3 Bátorság

Ki szeretnék próbálni új dolgokat. Új témákban írni, akár szokatlanabb elemeket felvonultatni, nem félni attól, hogy mit szólnak majd mások. Kísérletezni még több műfajjal, zsánerrel, feszegetni és átlépni a határaimat. Minél több novellát írni, és végre összeszedni a bátorságomat ahhoz, hogy megírjam A Regényt.

#4 Jobb időbeosztás

Persze, az egyik probléma maga a halogatás, de a másik igenis az, hogy nem tudom jól beosztani az időmet, sokszor érzem úgy, hogy a napok elrohantak mellettem, és nem is tudom, hová tűnt el az idő. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a mindennapokban kell jobban gazdálkodnom a szabad óráimmal, időben elkezdeni a beadandókat és a tanulást, akár egy kicsit korábban felkelni vagy később lefeküdni, a szabad percekben a bloggal vagy az írásaimmal törődni.

 

Végtelen bizakodással állok a 2019-es év elé. Szeretném továbbfejleszteni magam, szeretnék sokkal többet és még jobban írni, mint eddig. Ezen kívül szeretnék még több olyan bejegyzést írni, mint például ez vagy az Én nem vagyok zseni c. írásom, amiben nem általánosságban elmélkedek az amatőr írói létről, hanem sokkal inkább saját magamról, a gondolataimról és az érzéseimről mesélek. Remélem, jövőre is velem tartotok, mert a támogatásotok nagyon sokat segít abban, hogy előre tudjak haladni. 🙂 Köszönöm, hogy idén is velem voltatok!

 

És te mit hajigálsz ki a fiókodból 2019-ben? 🙂 

FocusWriter, egy újabb program íróknak

FocusWriter, egy újabb program íróknak

Egy olyan programról hoztam most beszámolót, amit néhány évvel ezelőtt rendszeresen használtam, és annak ellenére is nagyon szerettem, hogy — mint most kiderült — a funkcióinak zömét nem ismertem és nem használtam. 😀

Manapság én már a Scrivenert használom, amiről korábban is írtam, előtte viszont volt egy hosszabb időszak, amikor FocusWriterbe pötyögtem, mert lenyűgözött, hogy teljes képernyős módban egyedi hátteret állíthatok be, mindig az adott munkámhoz illőt. Most viszont rájöttem, hogy a FocusWriter ennél sokkal több, és szeretném nektek megmutatni, miért.

Elsőre leszögezem, hogy ez ezúttal egy teljesen ingyen letölthető program, ennek megfelelően elég egyszerű is, viszont minden megvan benne, ami alapvetően az íráshoz kell. A fontosabb formázási lehetőségek ugyanúgy adottak, mint Wordben (állíthatsz betűtípust, teheted a szövegedet félkövérré, dőltté, aláhúzottá, a bekezdéseket igazíthatod jobbra, balra, középre vagy sorkizárttá, és csinálhatsz behúzásokat is).

A program tényleg komolyan veszi, hogy ha megnyitod, akkor bizony csakis és kizárólag az írásra fókuszálj, ugyanis rögtön teljes képernyős nézetben nyílik meg (amit persze kikapcsolhatsz, de miért tennéd?). A háttér előtt, alapbeállítás szerint középen helyezkedik el a szöveged helye, és a menüsor is csak akkor látszik, ha felviszed a képernyő tetejére a kurzort. Így talán könnyebbé válik az önmegtartóztatás, hogy ne kattints vissza mindig a Facebookra, a Youtube-ra és más oldalakra, hiszen eleve nem látod őket.

Ami a legjobb benne, az természetesen az egyedi téma beállítása, ez magában foglalja a saját hátteret és a szövegmeződ teljes formázását. Eldöntheted, hogy milyen színnel és betűtípussal írj, feltölthetsz saját képet, a kedved szerinti helyre igazíthatod a szövegmezőt, sőt, még olyan apróságokat is beállíthatsz, mint pl. a szövegdoboz sarkainak lekerekítettsége, vagy adhatsz az egésznek egy kis árnyékolást. Végül is el tudom képzelni, hogy egy romantikus történethez lekerekített, finomabb szövegdobozba írjak, egy modern környezetben játszódó sci-fihez pedig szögletes, letisztult formákat állítsak be. Mindent a megfelelő hangulatért! A témáidat el is mentheted, hogy többször felhasználd őket.

Mintaként készítettem gyorsan két témát, egy modernebbet, szögletes élekkel, sci-fibe illő háttérrel, és egy lágyabbat, egy romantikus történethez.

Amikor a Scrivenerről írtam, páran sajnálkozva jegyezték meg, hogy ahhoz a programhoz még nem adható hozzá a magyar nyelv, a menük is angolul vannak, illetve így a helyesírás-ellenőrzés sem futtatható. Nos, nektek van egy jó hírem: a FocusWriter magyarra is beállítható! Minden menüpontot lefordítottak, és a szövegben a Wordhöz hasonlóan piros aláhúzás jelzi a helyesírási hibákat (vagy amilyen színűre állítod a témádban). Ha a hibásnak vélt szóra jobb gombbal rákattintasz, feldob néhány javítási javaslatot. A Worddel ellentétben viszont nem fogja neked például azt megmondani, hogy valahová illene vesszőt raknod, de azért sem szól rád, ha obszcén kifejezést használsz.

Régen nagyjából ennyit használtam a programból: megvolt az egyedi háttér, és uccu neki! Most viszont, mikor eldöntöttem, hogy írok róla, jobban beleástam magam az egyes menüpontokba (és tudatosan vadászom is, milyen eszközökkel tehetném hatékonyabbá az írással töltött időmet, ez is újdonság a régi időkhöz képest), és találtam néhány érdekes funkciót is.

Az első ilyen a beállítható napi cél, amit megadhatsz írással eltöltött percben vagy megírt szavak számában is. Később pedig a Daily Progress (na, ezt épp nem sikerült lefordítaniuk) menüpontban egy naptáron megtekintheted, hogy az egyes napokon sikerült-e a célodat elérned.

A Wordhöz hasonlóan a szöveged statisztikáit is megtekintheted, számolja a karaktereket, a szavakat, a bekezdéseket és az oldalakat. Az oldalszám egy kicsit trükkös beállítás, ugyanis itt nem egy adott lapméretre pötyögsz, így nem tudja megmondani konkrétan, hogy mettől meddig fog tartani a szöveged egy A/4-es lapon, hanem neked kell beállítanod, hogy hány szavanként számoljon új lapot. Alapbeállításként 250 volt megadva, nekem inkább 500-nál adott ki a Worddel megegyező eredményt. Ha kijelölsz egy szövegrészt, annak a statisztikáját is megteheted (a lap alján, ha leviszed a kurzort).

Hasznos kis funkció még a stopper: egy előre megadott ideig írsz, a program pedig a szövegmező alján kiír egy értesítést, ha befejezte a visszaszámlálást, és a figyelmeztetést lenyitva már ki is számolja, hogy pontosan mennyit írtál az adott idő alatt. Nekem erről rögtön két dolog jutott az eszembe: az egyik a NaNoWriMo alatti word warok, amikor az írók egyszerre írnak megadott időre, és összemérik, ki írt többet; a másik pedig a már korábban bemutatott Writeometer, ahol szintén tudsz időzítésre írni, aminek a végén meg kell adnod, mennyit írtál. Mindkét esetben jól jön, hogy nem kell kibogarásznod a szövegből, hogy hol álltál kezdéskor, és nem kell kijelölnöd az addig írt szöveget a pontos mennyiség megismeréséhez.

Két rész volt, aminek én személy szerint még nem láttam értelmét, és az egyik a beállítható írógéphang. Kíváncsiságból bepipáltam, aztán két perc múlva, mikor pötyögni kezdtem a programba, a furcsa kattogástól nemcsak én ijedtem meg, de a macska is az ölemben. Nekem nagyon zavaró a hanghatás.

A másik pedig a fókuszált szöveg: beállíthatod, hogy a szöveg bizonyos része kiemelten (feketén) jelenjen meg, a többi pedig halványabban (szürkén). Ez mindig az a rész, ahol a kurzoroddal állsz, csak a terjedelmet állíthatod, lehet egy sor, három sor vagy egy egész bekezdés (vagy kikapcsolhatod). Én ennek nem érzem szükségét, de biztosan vannak, akik szívesen használják ezt a funkciót. (Aki tudja, hogy mire jó ez, ossza meg velem kommentben! Én csak arra tudok tippelni, hogy segít a jelenleg írt szövegre fókuszálni, és eltántorít a folytonos visszaolvasástól, de nem vagyok teljesen meggyőzve.)

Végezetül pedig fontos megemlítenem, hogy a szövegedet többféle formátumban is elmentheted, például .docx-ben vagy .txt-ben is, és természetesen ugyanilyen fájlokat meg is nyithatsz a programban. Külön kényelmes, hogy a program indításakor a legutoljára elmentett dokumentumot nyitja meg automatikusan, szóval rögtön folytathatod a munkádat ott, ahol abbahagytad.

Mindent összevetve szerintem ez egy nagyon jó program, és hatalmas előnye az ingyenessége és a magyar nyelv is, én viszont a Scrivener mellett nem érzem indokoltnak a használatát már. Ennek ellenére bíztatok mindenkit, aki unja már a Word egyhangúságát, hogy töltse le, próbálja ki, mert szerintem senki sem fogja megbánni. 🙂

A programot letöltheted a készítőjének honlapjáról, ahol akár támogathatod is a további projektek létrejöttét. 🙂

 

Ha kipróbáltad most vagy korábban a FocusWritert, mesélj róla! Használod/használnád a Word helyett? Vagy jobban szereted a bevált, megszokott programokat?

Mobilon: Writeometer

Mobilon: Writeometer

Idén nyáron eldöntöttem, hogy a Camp NaNoWriMo alatt megírok egy kisregényt. Most szeretném bemutatni az egyik olyan telefonos alkalmazást, amit szinte mindennap használok írás közben, és igencsak megdobja a motivációmat.

Nagyvonalakban a NaNoWriMo-ról annyit érdemes tudni, hogy ez egy regényíró esemény. Novemberben a cél 50 ezer szó megírása, de a Campeken (áprilisban és júliusban) mindenki magának határozza meg az elérni kívánt célt. Én több szót most nem szeretnék erről ejteni, mert augusztus elején szeretném egy külön bejegyzésben részletesebben bemutatni ezt az eseményt, és vele együtt összegezni a saját tapasztalataimat.

Korábban már írtam erről az alkalmazásról, most azonban részletesebben is szeretném bemutatni.

Név, amivel megtalálod: Writeometer
Ára: ingyenes
Operációs rendszer: Androidon találtam csak
Nyelv: Az alapvető funkciókhoz nagyon minimális angol nyelvtudás kell. Ha jobban bele akarod ásni magad, vagy idegen nyelven írsz, akkor szükséges (és hasznos) a nyelvismeret.

Bemutatás:

A Writeometer alapvetően abban segít, hogy számon tartsd, mennyit írtál az aktuális projektedből, mennyit tervezel összesen, és egy kis motivációt ad azoknak, akik szeretnek saját maguk által felállított határidőre dolgozni.

Egyszerűen hozzáadhatod az aktuális projektedet az alkalmazáshoz, nem kell róla semmit sem írnod, csak egy címet, az elérni kívánt terjedelmet (szóban vagy karakterben), és ha beállítasz egy határidőt, akkor a program azt is kiszámolja neked, hogy naponta hány szót kell írnod, hogy sikerüljön. Ha már megkezdett írásról van szó, akkor megadhatod, hogy eddig mennyinél tartasz, úgyhogy teljesen reálisan tudod vezetni a statisztikádat. Akár emlékeztető jelzéseket is beállíthatsz, ha szükséged van arra, hogy a telefonod csörögjön, mikor hozzá kell kezdened az íráshoz.

Én a NaNoWriMo-ra 25 ezer szót tűztem ki célul, tehát naponta (az oldal szerint) 807-et kell megírnom. Ezt is számon tartja nekem az app, valamint számos érdekes statisztikát is megtekinthetek (ezek akkor érdekesek, ha már egy ideje rendszeresen használom a programot). Például kiszámolja, átlagosan naponta, hetente és havonta hány szót írtam, hány napos volt a leghosszabb időszak, amikor mindennap írtam. Diagramon ábrázolja, hogy egyes napokon a többihez képest mennyit írtam, és hogy a szöveg egésze milyen mértékben gyarapszik.

Az időzítőt elindítva ösztönözheted magad, hogy bizonyos ideig (beállíthatod, hogy meddig) kizárólag az írással foglalkozz, ne jusson eszedbe a például Facebookot böngészni. Én általában 15 vagy 25 percekre állítom be magamnak, mert azt tapasztaltam, hogy ennyi idő alatt általában nem jön közbe semmi fontos tennivaló. Ha végeztél, a beállításaidtól függően jutalmat kapsz: egy guavát, amit „beválthatsz” jutalmakra (pl. Facebookozásra, kutyasétáltatásra, de te is adhatsz hozzá díjakat).

Találsz a menüben egy Toolbox nevű pontot is: ez az a rész, amihez már szükséges az angoltudás, de mint írtam már, enélkül is használható a program. Ezek afféle extrák, amik inkább az angolul íróknak jelentenek segítséget.

Az első rész tulajdonképpen a nap szava. Egy különlegesebb kifejezés, aminek a magyarázatát is elolvashatjuk, illetve példákon keresztül mondatokban is szerepeltetik a szót.

A második rész egy értelmező szótár. Ugyanúgy a beírt szó magyarázatát és példákat ad ki.

A harmadik rész a thesaurus, ami tulajdonképpen egy olyan lexikon, ami a szavak szinonimáit, ellentétes jelentésű szavait, kapcsolódó kifejezéseket sorakoztat fel.

A negyedik rész pedig tulajdonképpen díszes betűtípusokkal tár elénk inspirálónak szánt szavakat, hogy megkönnyítse az írást.

Használnám-e a programot?

Szoktam használni, de azt nem mondom, hogy csak időzítővel állok neki írni. A Toolboxot nem szoktam megnyitni, magyarul íróként én nem találom hasznosnak. Viszont én az a fajta vagyok, akit igenis inspirálnak a grafikonok, szeretek magamnak határidőket állítani.

Kinek ajánlom?

Azoknak, akiknek szükségük van egy kis külső löketre az íráshoz. Néha az ember kicsit elkényelmesedik, vagy nincs teljesen rendben az önbizalma, és nehezebben áll neki az írásnak. Ilyenkor egy ehhez hasonló eszköz képes nagyon is megdobni az alkotókedvet, ezt saját magamon is tapasztaltam nem egyszer.

 

Ismeritek a Writeometert? Ki próbálta már ki? Esetleg használjátok rendszeresen?

Cyberbullying a bloggerek között

Cyberbullying a bloggerek között

Az internet akár egy igazán sötét hely is lehet.

Igazából évek óta újra és újra megfogadom magamnak, hogy nem bonyolódom bele többé idétlen, gyermeteg netes vitákba, nem állok le belekötni idegenek hülyeségeibe, nem csatlakozom be már elkezdődött anyázásokba — mert nincs rá időm. Meg úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak azt az állapotot, amikor remegő ujjakkal legépelek valamit, és az enter lenyomása után szaporán dobogó szívvel várom, hogy mit fog reagálni a másik fél. Felnőttem ehhez, úgy érzem.

Néha mégis nehéz megállni. Sokszor sikerült már, úgyhogy tulajdonképpen elértem a célomat, már nem bonyolódom bele mindenbe, ami kicsit is szíven üt a blogos és az írós világban. De van valami, ami a mai napig kihoz a sodromból: a cyberbullying.

Mi az a cyberbullying?

Egyszerűen megfogalmazva: elektronikus zaklatás. Főleg tinik körében jelenik meg, és számos megnyilvánulási formája van, például a hírnevet rontó pletykák terjesztése, a személyiséglopás, az online érkező fenyegetések és a többi.

Na de kezdjük az elejéről.

Jó vagy rossz dolog-e az, hogy álnevet használunk?

Korábban már foglalkoztam ezzel a témával a 10 érv a neved felvállalása mellett című írásomban, és még mindig kiállok amellett, hogy igenis jó dolog felvállalni a nevünket online, a blogunkon. Nekem ennek ellenére van „művésznevem”, de emellett jól látható a fényképem a blogon, és a saját nevemet is feltüntetem. Egyszerűen nem szeretném összemosni az otthoni, egyetemi (később majd szakmai) nevemet a szórakoztató irodalombelivel, ennyiről van szó. Természetesen azt is megértem, hogy van pár eset, mikor az illető tényleg jogosan nem akarja felvállalni a saját nevét az olvasói előtt, de szeretném leszögezni, hogy nem is erről beszélek most.

Én mindig azt fogom mondani, hogy igen, jó dolog felvállalni a nevünket a blogon, előnyünkre válhat, ha a személyes ismerőseinknek beszélünk a hobbinkról, főleg akkor, ha úgy érezzük, hogy szeretnénk, ha ez az időtöltés több lenne puszta szórakozásnál. Ettől függetlenül persze elfogadom, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy vállalja-e az arcát, a nevét az írásaihoz.

Mi köze van ennek a cyberbullyinghez?
Egyáltalán létezik ez a bloggerek, írópalánták körében?

Néha én is megdöbbenek ezen. Az én naiv kis lelkem azt feltételezte sokáig, hogy az író(palántá)k egyik fő tulajdonsága az empátia, és hogy ezt nem csak a karaktereikkel szemben alkalmazzák, hanem akkor már a való életben is, a társaikkal.

Azt nem mondanám ki konkrétan, hogy ebben tévedtem; inkább rájöttem, hogy az írók, művészek, bloggerek sem egyfélék, és köztük is vannak kevésbé szimpatikus arcok.

„Ha kitetted a szövegedet a netre, akkor bizony vállald, hogy az emberek azt szabadon véleményezhetik is”, mondják sokan, és én azt hiszem, hogy egyesek már-már groteszk módon képesek kicsavarni és a saját szájízük szerint újraértelmezni ezt a gondolatot.

Hiszem, hogy a véleménynyilvánítás szabad, és ha egy amatőr író vagy blogger kitette a netre az új bejegyzését, akkor én elolvasás után, ha úgy érzem, hogy valamit lehetne rajta javítani, akkor ezt szabadon leírhatom komment formájában. Nem kötelező magamban tartanom, de ugyanígy nem kötelező (még csak el sem várható), hogy privát formában keressem fel az írót, és engedélyt kérjek tőle a tanácsaim vagy az ő írásában fellelhető hibák felsorolására a nyilvános felületen. A megfelelő hangvétellel tálalt kritika nem bántó, nem sértő, nem járatja le az olvasói előtt az írót, sőt: szerintem kifejezetten pozitív benyomást kelt, ha az író képes elfogadni a felajánlott segítséget, ha elismeri, hogy amit alkotott, az nem tökéletes, és kész a munkáján javítani, hogy a jövőben az olvasóinak még magasabb szintű minőséget nyújthasson.

Mondom még egyszer: a megfelelő hangvétellel tálalt kritika ilyen. Az, hogy „szar vagy, a történeted is szar, a szereplőid is szarok, bár meg se írtad volna az egészet, írd át az elsőtől az utolsó betűig”, nem egy megfelelő hangvétellel tálalt kritika.

Sajnos nem egyszer tapasztaltam már a bloggerek között, hogy egyesek, többnyire olyanok, akik éppen ott és akkor nem tudják majd megvédeni magukat, mások céltáblájává válhatnak. Szerencsére elenyésző az olyan esetek száma, mikor az emberek nem állnak le a kissé gonoszkodva, pimaszul megfogalmazott kommentek megírása után, és még erősebben támadnak, de sajnos előfordul. Nem egyszer.

Az előbb írtam, hogy „ha kitetted a szövegedet a netre, akkor bizony vállald, hogy az emberek szabadon véleményezhetik”, mert ez így korrekt. De ez nem ugyanaz, mint hogy „ha kitetted a szövegedet a netre, akkor vállald ennek a következményeit”, mert nem, ez nem korrekt, ez nem elfogadott, ez nem normális.

Mégis milyen következménye kellene, hogy legyen a művészetnek? Érzitek, miféle burkolt fenyegetés bújik meg a második, kicsavart mondatban?

Nem hazudok, én is olvastam már nem egy olyan amatőr írást, hogy felfutott tőle a szemöldököm a hajam alá, és inkább kiikszeltem az ablakot. Meg olyan is volt, beismerem, hogy megmutattam privátban egy barátomnak, hogy „hallod, ilyet még nem pipáltam”, mert én se vagyok szent, és én sem fogok isteníteni olyat, akit nincs mire, és igenis van, ami nálam is leveri a biztosítékot. Ne legyünk álszentek, mert amúgy az teljesen normális, ha van olyan, amit nem tud befogadni a gyomrunk, vagy amiben sehogy sem tudunk értéket találni. (Például vannak az ilyen tizenévesek által írt vérfertőző erotikus történetek a Wattpaden — én azt hiszem, értem őket, vagy legalábbis úgy vélem, hogy értem őket, de ettől függetlenül inkább kimenekülnék a házból, minthogy egyre is rákattintsak. Bocsi mindenkinek, aki tizenkettő és erotikust ír.)

A kritikát nem mindenki hallja meg, vagy nem úgy hallja meg, ahogyan azt megírták. Lehet írni újra meg újra cikkeket a kritika elfogadásáról, meg magyarázhatod minden egyes háborgónak, hogy de hiszen te csak segíteni akartál azzal, hogy pl. felhívtad a figyelmét egy nagyon egyértelmű helyesírási hibára, egyszerűen mindig lesznek olyanok, akik ezt nem értékelik. El kell fogadni azt is, hogy van, aki nem tudja helyén kezelni a kritikát, és tovább kell lépni.

Egyesek pedig pont erre a továbblépésre nem képesek. Ha a megkritizált író nem fogadja meg a tanácsokat, vagy nem látszik rajta azonnal a fejlődés, akkor odamennek még egyszer, még tízszer, egyre erőszakosabban, egyre durvább hangvétellel próbálják meggyőzni az illetőt, hogy amit csinál, az nem jó. A támadásra pedig normális reakció, ha az illető védekezéssel, esetleg visszatámadással reagál. Ezért kéne egyszerűen ráhagyni.

Konkrétabban eddig talán kétféle esettel találkoztam. Az egyik, mikor egy vagy több ember folyamatosan kommentekkel támad neki az illetőnek, hogy vegye már észre, hogy valamit mennyire rosszul csinál; a másik pedig mikor egy rossznak titulált történetet „bedobnak a közösbe” (például egy írós csoportban), azzal a felszólítással, hogy „nézzétek meg ezt a borzalmat”, ez alatt pedig egyre csak születnek a további cifra szövegek a történet minőségét illetően.

Az ilyeneket látva nekem mindig az a benyomásom támadt, hogy akik ilyen hadjáratszerű lejáratásokat, megaláztatásokat visznek véghez, azok a saját belső frusztrációikat szeretnék kiélni valakin. Talán önbizalomhiányt, talán irigységet, talán múltbeli sérelmeket, esetleg a saját életükből, de teljesen más területről fakadt keserűséget.

A neten a névtelenségből fakadva sokkal könnyebb céltáblává válni, mint a valóságban. Azok, akik mindenáron bántani akarnak valakit, nem látják az illetőt szemtől szemben, nem látják az arcán, mekkora rombolást visznek véghez a szavaikkal, de még egy valós profilképet, igazi adatokat sem látnak az illetőről. Jobb esetben csak egy többnyire semmitmondó művésznevet és egy netről halászott profilképet mutatnak magukból a világnak, és aki akarja, az képes elfeledtetni magával, hogy ez az illető is valós ember, valós érzésekkel.

Bármiről is ír az ember, azt bizonyossággal elmondhatjuk, hogy legtöbbünk képes a lelkének a legbelső kis rezdüléseit kitárni a világnak az alkotásaiban. Esetleg olyan dolgokról írni, amikről a valóságban nem mer beszélni; olyan dolgokról fantáziálni, amikről egyébként tudjuk, hogy nem kellene, de izgalmas; felfedezni önmagunkban olyasmit, amire nincs lehetőségünk a valóságban. Ez mindenkinek más és más, ahogy mindenki különböző mértékben engedi bele önmagát a saját írásába belefolyni, de tény: ott vagyunk a sorainkban. És nem tudja mindenki elviselni, ha ezt a titkos, belső világát éri támadás.

Vannak, akikről egy ilyen hadjárat csak leperegne, elintézik egy vállrándítással, és akkor az utálkozók is megunják a játékukat. Viszont vannak, akik nem tudják ezt feldolgozni, és attól függetlenül, hogy ezek a bántások az interneten keresztül érkeznek, és nem látja egymást szemtől szemben a bántó és az áldozata, még ugyanakkora ütést képesek bevinni az embernek.

Ajánlok egy jó módszert azoknak, akik szeretnek ilyesfajta „játékokat” űzni írópalánta társaikkal: mielőtt elküldöd a kommentedet, képzelj magad elé valakit, akit személyesen ismersz. Lehetőleg olyat, akit kedvelsz is. Képzeld el, hogy ezeket a szavakat, amiket éppen elküldeni készülsz, ennek az ismerősödnek mondod, szemtől szemben. Koncentrálj arra, milyen érzéseket váltana ki belőled, ha ezeket így ki kellene mondanod. Szorongó, kellemetlen érzések ezek? Inkább magadban tartanád a mondandódat, mert érzed, hogy ezzel megbántanád az illetőt?

Ha igen, akkor két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy átfogalmazod a hozzászólásodat: ha gonoszkodás van benne, azt húzd ki, és tálald úgy a kritikádat, a tanácsaidat, hogy élőben is ki merd mondani valaki szemébe; a másik, hogy elengeded az egészet. Ez nem jelenti azt, hogy olyan mértékben cenzúrázd a véleményedet, hogy inkább dicsérj valamit, amiben túlontúl sok hibát véltél felfedezni — nem kell hazudni, nem kell elhallgatni a véleményedet, hiszen ennek kinyilvánításához jogod van. De ne gonoszkodj, ne gyűlölködj valakivel csak azért, mert a neten nem látod a reakcióját, szóval mert megteheted.

Ha pedig úgy érzed, hogy tényleg nem tudnád szebben megfogalmazni a véleményedet, akkor inkább ikszeld ki az ablakot. Nem kell neked megváltani a világot. Legalább megkíméled magad attól, hogy szapora szívveréssel ötpercenként frissíted az ablakot, azt várva, hogy az író mikor fog reagálni valamit a csípős kritikádra. Kinek hiányzik ez a plusz, saját magának okozott stressz? Komolyan mondom, akinek olyan kevés idegeskedés van életében, hogy saját magának is indukálja, az ossza meg a világgal a tippjeit.

Az üzenet és a tanulság (már akinek)

Felejtsétek már el azt, hogy a kritikában személyeskedtek, hogy lehordjátok az illetőt, hogy a felmenőit emlegetitek bármilyen kontextusban, hogy arra utasítjátok, hogy hagyja abba az írást. Ne abban éljétek ki a saját frusztrációtokat, hogy megpróbáljátok levezetni máson, átpumpálni idegenekbe, akiken úgysem fogjátok látni a szavaitok hatását.

Vannak olyan történetek, amik tényleg kiverhetik a biztosítékot, van köztük olyan, ami tényleg azért született, hogy borzolja az emberek idegeit. De ne etessétek a trollt, és ne támadjátok a másikat. Ne álljatok össze bandába, hogy rászálljatok egy ismeretlen írópalántára!

Őszintén hiszem azt, hogy a kedves szavak sajnos nem mindig érnek célba, de ezután nem a megtorlás következik, hanem az elengedés. Bármiről is ír a másik, bárhogyan is reagál egy kritikára, a gonoszkodás, a szándékos cyberbullying gerinctelen dolog. Ne élvezze senki, hogy másokat aláz meg és tesz tönkre a szavaival!

Mivel nem látod az illetőt, azt sem láthatod, mekkora pusztítást okoznak a szavaid. Ne te legyél senki életének az elrontója.

Aki úgy érzi, szeretne és tud róla beszélni, ossza meg velem (akár itt, akár privátban), ha hasonló eset szemtanúja volt, esetleg maga az áldozat. Ha tudok, segítek, de néha az is elég, ha van kivel beszélni erről. Szeretném, ha többé nem fordulnánk el bloggertársainktól!

1234

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás