• Home
  • /
  • Category Archives: Ceruzanyomok
Ceruzanyomok #1 – Amikor körvonalazódik egy történet

Ceruzanyomok #1 – Amikor körvonalazódik egy történet

Az utóbbi hónapokban valljuk be, elég keveset írtam, blogra is, és magamnak is. Elég sűrűek voltak a napjaim, aztán elkezdődött az egyetem, és idén már szakdolgozatot is kell írni, úgyhogy előre láthatóan ezután sem fogok visszatérni a heti rendszerességű publikáláshoz — de mostanában már egyre erősebb késztetést érzek rá, hogy folytassam, úgyhogy íme. 🙂

Néhány bloggertársammal — Wendy, Agatha, Morhen, Eliza, Lia, Réka és én — belekezdünk egy új projektbe, egészen pontosan egy körblogolásba, aminek a Ceruzanyomok címet adtuk. Minden hónapban körbejárunk egy írással kapcsolatos témát, megosztjuk a gondolatainkat, tapasztalatainkat. Úgy egyeztünk meg, hogy lehet levélformában is megírni a bejegyzést, mindig annak címezve, aki az adott havi témát kitalálta. Az első havi bejegyzéssorozatunk során mindenki arról mesél, mi minden előzi meg egy történet tényleges megírását. Ez az én ötletem volt, így kicsit sajátosan oldottam meg a levél címzését. 😀

Kedves írópalánta társaim!

Igazából elmondhatom már magamról azt, hogy elég régóta írogatok történeteket, tulajdonképpen amióta az eszemet tudom, hiszen már általános iskola legelején is volt külön füzetem a meséimnek (egyet a blogon is megosztottam, a kedvencemet). Az évek alatt, ahogy idősebb lettem, természetes, hogy egyre tudatosabban kezdtem hozzáállni egy történet kitalálásához, megtervezéséhez, bár úgy érzem, még mindig nem vagyok ennek az útnak a legvégén, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is fog még változni ez a folyamat. Szerintem ahogy az ember személyisége alakul és fejlődik, változik az írói módszerekhez való hozzáállása is. Emiatt én arra gondoltam, hogy úgy fogom bemutatni, hogyan néz ki nálam egy történet születése, hogy végigvezetlek titeket azon az úton, amit eddig bejártam.

A kezdetek — a legelső mesék

Természetesen a legelső meséim megírásakor még semmiféle tudatos tervezés nem volt megfigyelhető nálam, valószínűleg azt sem tudtam, mi fog következni a következő bekezdésben. Nem találtam ki előre a karaktereket, nem volt cselekményvázlatom, nem készültem rá az írásra, csak kinyitottam egy füzetet, és körmölni kezdtem. Akkoriban az írás még ténylegesen egy játék volt, egy jópofa időtöltés, amit egyébként több barátnőm is kipróbált velem együtt, de voltak többen, akik elég hamar felhagytak ezzel a hobbival, alig néhányan folytattuk csak a későbbiekben.

Az első regények — tudatos tervezés csak nyomokban

Biztosan írtam már róla, hogy tizenkét-tizenhárom évesen írtam pár regényt, még szigorúan füzetekbe vagy lapokra. Ezek voltak úgymond az első komolyabb műveim, amiket nem csak együltömben, hirtelen felindulásból végigírtam, hanem hetekig elköteleződtem egy-egy nagyobb projekt mellett.

Ezek voltak az első olyan próbálkozásaim, amiknél már valamennyi tudatosság megfigyelhető, de egyelőre még tényleg csak elszórtan. Általában kipattant a fejemből egy ötlet, és azon nyomban megírtam egy-két rövid fejezetet, és nagyjából tudtam, hogy milyen irányba akarom elkanyarítani a történetet (és mégis volt olyan, hogy két fejezet után a kettős életet élő, szuperkém tinilányok sztorijából valahogy eltűnt a lényeg, és helyette egy ifjúsági romantikus történet lett belőle focista csajokkal). A tudatos tervezés ekkor még csak abból állt, hogy nagyjából sejtettem, mi fog történni a következő két-három fejezetben. Mondhatnám, hogy a karaktereket meg úgy rángattam, ahogy az elképzeléseimnek megfelelt, de szerintem annyira papírmasé figurák voltak, hogy nem kellett túlságosan megerőltetnem magam, hogy rájuk kényszerítsem az akaratomat.

Emlékszem, abban az időben volt egy zöld-fekete színű, kéken fogó tollam, azzal írtam minden regényemet. Ez szent rituálénak számított, egyáltalán nem voltam hajlandó másik tollat használni, mindig csak a tollbetétet cseréltem ki, ha kifogyott a tinta. Később eltört ez a tollam, és valószínűleg véletlenül kidobhattam, pedig határozottan rémlik, hogy el akartam tenni emlékbe.

Akkoriban már néha írtam vázlatot, bár ezt még csak jóindulattal lehet annak tekinteni. Először is minden történetnek készítettem egy „adatlapot”, ami általában egy-két A/5-ös oldalt foglalt el, és tartalmazta a történet címét, a műfaját, a főbb szereplők nevét és egymáshoz való viszonyát, és egy pár mondatos leírását az alaphelyzetnek. Később ez kiegészült egy részletesebb cselekményvázlattal, ami annyiból állt, hogy címszavakban felsoroltam az egyes történéseket. Általában nem készítettem el előre a teljes történet vázlatát, hanem csak néhány fejezetnyit haladtam előre, és mindig egy kicsit megtoldottam. Így viszont már volt mire tekintenem, ha úgy éreztem volna, hogy elakadok írás közben.

Hangulatnovellák — csak úgy megszületnek

Tizennégy-tizenhat éves korom között jobbára csak novellákat írtam végig, bár elég sok regényötletem ért meg egy-két fejezetes állapotot. Akkoriban egy nehezebb életszakaszban voltam, és szerencsére volt egy eszközöm, amivel rengeteget könnyíthettem a lelkemen: bizony, ez az írás.

Számos olyan novellám született akkoriban, amik egy-egy érzést jelenítenek meg, egyszerűen csak azért, mert én már úgy éreztem, hogy túltelítődtem velük. Ha leírtam ezeket a történeteket, egyből jobban éreztem magam, és hát végül is ez a célja a művészetnek, nem? 🙂

Az ilyen jellegű novelláimat akkoriban kitettem a blogomra, de ide, a legújabbra már csak néhány került fel közülük (ezek A magány, a Vérvörös illatok, a Lenyellek, hogy érezzelek belülről és a Vigaszdíj), ennek pedig pont az az egyik oka, hogy ezek nagyon személyes jellegűek, és általában csak hagytam, hogy az érzések úgymond kifolyjanak belőlem, és egy történettel le tudtam vezetni azt, ami bennem fortyog. Legtöbbször emiatt semmiféle tudatosság nem volt a megtervezésben, némelyik ilyen novella talán csak nekem mond valamit, kívülállónak egy katyvasz lenne.

Igazából nem érzem azt, hogy ezek a novellák a korábbi, kezdetleges tervezésekhez képest visszalépést jelentenének, mert mint mondtam, ezek nagyon személyes, már-már terápiás jellegűek voltak.

A jelenig

Ezután nyílt ki úgy igazán számomra a világ. Megismertem más írópalántákat, csatlakoztam a neten írókat tömörítő csoportokhoz, elkezdtem írástechnikáról könyveket és blogbejegyzéseket olvasni, és hirtelen rengeteg inger ért. Ezerféle módszerről olvastam, hogy ki hogyan tervez, milyen szokási vannak írás előtt, alatt és után, és rengeteg módszert kipróbálhattam ezek közül én is. Emellett természetesen érettebb is lettem, így komplexebben látom magam előtt a történeteimet, a karaktereimet, és úgy egyáltalán mindazt, amit át akarok adni egy-egy történet megírásával.

Megmondom őszintén, hogy novellákat nem mindig tervezek meg előre nagy részletességgel. Ennek az az oka, hogy az előző fázisból megmaradt, hogy témáként általában érzéseket akarok az olvasóim felé kommunikálni, és sokszor csak hagyom, hogy első körben ezek az érzések nyersen megszülessenek a papíron. Ezek általában rövidebb novellák, egyszerűbb cselekménnyel, az első verziójukat sokszor egy-két nap alatt szoktam végigírni.

Ezután következik a pihentetés fázisa: néhány napra vagy hétre félre szoktam tenni ezt az első verziót, és amikor már nem emlékszem minden egyes mondatra úgy, mintha előző nap vetettem volna papírra őket, akkor foglalkozom megint a szöveggel. Ha kell, alapjaiban írom újra az egészet, akár többször is, amíg azt nem érzem, hogy végre a történet át tudja adni azt az érzést, amit ki szerettem volna fejezni vele.

Nem véletlenül írtam már egyszer hosszabban a bétázásról, hiszen az én írásaimat is mindig megmutatom több bétának is, de az első egy-két javítás vagy újraírás még csak az én kezemen megy át. Tulajdonképpen addig javítgatom a szöveget, amíg el nem érek egy olyan állapotot, hogy magamtól már nem tudok jobbat írni, vagy egyedül nem jövök rá, mi a probléma. Ilyenkor keresem fel a kedvenc írópalántáimat, és véleményeztetem velük az írást — van, hogy általánosságban az egészet, és van, hogy egy-két konkrét elemet belőle.

Vannak természetesen olyan összetettebb novelláim is, amiket nem lehet előzetes tervezés nélkül megírni. Van egy olyan szokásom, hogy a legelső vázlatokat mindig papírra írom, ezek általában pár oldalasak csak, és nagyon a történet alapjait tartalmazzák. Amikor ennél részletesebben kezdek el foglalkozni egy történettel, akkor már a gépemen pötyögök.

Tavaly egyébként kipróbáltam, milyen az, amikor az ember nem igazán tervez. A fejemben volt egy történet ötlete, és tudtam, hogy mi az alapkonfliktus, és volt egy halvány sejtésem, hogy hová akarok kilyukadni a végére, de ennél részletesebben nem igazán találtam ki semmit. Azt még éreztem, hogy ez hosszabb és összetettebb lesz, mint amilyenek általában az én novelláim szoktak lenni, úgyhogy kisregénynek neveztem el.

Úgy kezdtem el írni ezt a történetet, hogy szándékosan nem találtam ki előre semmit, egyszerűen mentem együtt a főszereplővel, figyeltem, hogy hová vetődik. Nagyon különleges élmény volt, de végül nem fejeztem be ezt a történetet — pedig nagyon a legvégén hagytam ott, talán öt-tíz oldalt kellett volna még írnom. Akkor nem igazán értettem, mi a baj, csak éreztem, hogy ez a történet így kevés.

Eltelt egy év, és mostanában megint elém került ez a történet. Valamiért úgy kezdtem el megvilágosodni vele kapcsolatban, hogy nem is foglalkoztam vele, legalábbis tudatosan nem. Most jövök rá, hogy amit megírtam, az egyelőre tulajdonképpen egy váz, amivel fel lehet majd építeni a történet gerincét, és meg lehet tölteni mellette élettel: ez a célom most. Nagyon szerettem annak idején azt a történetet, a karaktereket, de ezt nem lehet tervezés nélkül megírni, viszont most ez olyan, mintha lenne egy hosszabb cselekményvázlatom, ami igazából egy first draft. Azt pedig tudjuk, hogy úgyis újra kell írni.

Mostantól kezdve pedig ezzel a történettel szeretnék komolyan foglalkozni, és tudatosan felépíteni, mielőtt ismét nekikezdenék az írásnak. Korábban már töltöttem ki karakterkérdőívet, szerintem most is előveszem ezt, aztán neki fogok állni először egy elnagyolt, majd egyre részletesebb cselekményvázlatot írni, ami szerintem csak a főbb pontjaiban fogja érinteni az első verziót. De először természetesen megírom azt az öt-tíz oldalt, ami lemaradt. Csak hogy elmondhassam végre, hogy egyszer már készen lett. 🙂

Imádok egyébként tervezni, képes vagyok Excelben vezetni az egymással párhuzamosan futó történetsíkokat, vagy színkódokkal jelölni, hogy ki éppen mit csinál, szeretek kutatómunkát végezni (most is van nálam egy könyvtári könyv régi szláv mondákról egy következő történethez), de… de az a problémám, hogy mikor leülök írni, akkor nekem rögtön a tökéletes kell. És ez megbénít. Az utóbbi pár évben jutottam el oda, hogy képes vagyok novellát inkább nem kidobni, hanem akár többször is teljesen újraírni, amíg nem leszek elégedett a végeredménnyel (ilyen volt egyébként az Ami halott, eltűnhet, szegénynek volt legalább hat verziója). Remélem, hogy a kisregényem újbóli felfedezése végre elindít azon az úton, hogy ne akarjak mindent azonnal tökéletesre írni, és elhiggyem, hogy nem szégyen valamit újraírni. Pont erről írtam a legelején, hogy az ember fejlődik, és íróként is fejlődik, és végre tényleg kezdem elhinni, hogy megérkezhetek a következő fázisba.

Ha sikerül, majd megírom egy külön bejegyzésben, hogy mennyire tudtam az előzetes elvárásaimhoz igazítani a tervezés folyamatát, szerintem érdekes lesz. 🙂

Végezetül pedig köszönöm a Ceruzanyomok körblogolás többi résztvevőinek, hogy megírtátok a gondolataitokat a feldobott témámra! Mindenki bejegyzése hihetetlenül érdekes, ajánlom a blogom többi olvasójának is, hogy kukkantsatok be hozzájuk!

Agatha blogján, a Rejtett Jeleken

Aux Eliza blogján

Lia blogján, a Tintaszerkezeteken

Réka blogján, a Tintacseppeken

 

Sok szeretettel, Daremo

Ui.: Aki nem vesz részt a körblogolásban, ossza meg velem hozzászólásban, hogyan is néz ki nála egy történet „élete” a megírás előtt! Hátha tudunk még egymástól új módszereket tanulni! 😉

NovProg – Statisztika a regényedről

NovProg – Statisztika a regényedről

Ma csak nagyon röviden szeretnék írni egy ötletes programról, amit még akkor találtam, amikor a FocusWritert is letöltöttem. Körülnéztem akkor a program készítőjének honlapján, és hoppá, leltem még egy íróknak szóló alkalmazást. Azóta ezt is használom, abszolút kedvenc lett!

A Novel Progress, mint a neve is árulkodik róla, igazából semmi másra nem jó, csak hogy egyszerű, de mutatós oszlopdiagramon ábrázolja neked, hol is tartasz a regénye(i)d megírásával.

Alapvetően a honlap szerint is a NaNoWriMo (novemberi regényíró kihívás) stílusához alkalmazkodik, azaz meghatározhatod előre, hogy összesen hány szót szeretnél írni a regényedhez, mennyi a napi célod, mikor kezdesz hozzá és terveid szerint mikor szeretnéd befejezni. Azt is megadhatod, ha már elkezdett projektről van szó, hogy kezdésnél hány szónál tartasz. A program ezután azt is kiszámolja és ábrázolja neked (szürke oszlopokkal), hogy a határidőre való teljesítéshez naponta mennyit kellene írnod, és jelöli, hogy a napi saját kitűzött célodat elérted-e már. Százalékos értékként azt is kiírja, hogy a teljes projektből és a napi (saját) szószámból mennyit írtál meg. Ráadásul ezeket egyszerre több munkádról is vezetheted.

A program hiányossága, hogy ha egyik nap elfelejted frissíteni a szószámodat, akkor utólag nem tudod felvinni, és akkor lesz ilyen ronda, egyenetlen diagramod, mint nekem. A másik problémám tulajdonképpen csak annyi, hogy egyelőre fogalmam sincs, milyen terjedelmű lesz a regényem és mikor fogom befejezni, ezért egyszerűen csak beírtam 50 ezer szót (annyi a NaNoWriMo célja is) meg egy random dátumot, így tulajdonképpen, ha ezt elérem, már mindenképpen regény terjedelmű lesz az írásom, viszont nem teszem túl magasra a lécet, a sikerélmény garantáltan meglesz (de hogy kicsit látványosabb legyen a diagramom, átállítottam most 10 ezerre). Ezeket a problémákat viszont szerencsére meg lehet oldani, ugyanis a kezdetekkor megadott szószámokat és a határidőt is bármikor lehet módosítani.

Nyilván ez a program önmagában nem segít regényt írni — tényleg csak annyit tud, mint amit leírtam, szószámot nyilvántartani. Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik valamilyen okból (vagy mert van egy kis önbizalomhiányuk, mint nekem, vagy egyszerűen csak szeretik a diagramokat az életükben, mint én) hasznosnak és motiválónak érezhetik az ilyen statisztikát a regényükről. Szerintem ez nem ördögtől való csel, egyszerűen nekem is jó érzés más szemszögből, más feldolgozással látni a saját haladásomat már a regényem legelején is.

A programot letöltheted ingyen a készítő honlapjáról, de ha szeretnéd, akkor néhány dollárral hozzá is járulhatsz a munkájához.

 

Téged motiválna egy ilyen program írás közben? Vagy feleslegesnek, esetleg egyenesen hátráltatónak tartod? Mondd el a véleményed!

Mi van a fiókomban?

Mi van a fiókomban?

Ha azt hitted, hogy tényleg a fiókom tartalmát fogom lefényképezgetni, akkor most csalódni fogsz.

Viszont ha ismersz már legalább egy kicsit is, akkor sejtheted, hogy szeretek az írói létről elmélkedni.

Idén ráébredtem, hogy a Youtube világa egy valóságos aranybánya, egy csoda az olyan szerzeteknek, mint én, akik szeretnek minél több dolgot megtudni, különleges emberi sorsokat megismerni, mások értékes véleményét meghallgatni. Korábban csak zenehallgatásra használtam a videómegosztót (meg vicces macskás felvételeket néztem rajta), aztán rátaláltam néhány csatornára, ami rabul ejtett, és azóta, beismerem, talán a szükségesnél jóval több időt is eltöltök a Youtube-on.

Az egyik kedvenc csatornám témájának ugyan semmi köze nincs a blogoméhoz, viszont bátran ajánlom a hormonmentest mindenkinek, aki többet szeretne megtudni a saját testéről (is), mint amit biológiaórán hallott. A valódi ok, amiért megemlítem, az a nemrég feltöltött Mi van a táskámban? videó, ami az én év végi összegzésemet is inspirálta.

Mindannyian cipelünk magunkkal bizonyos terheket, amik vagy nehéz súlyként húzzák le a vállunkat, vagy varázslatosan felemelnek minket a földről. Én úgy hiszem, hogy nincs ember negatív tulajdonságok és bevésődések nélkül, és azt is gondolom, hogy némi hiányosság szükséges is ahhoz, hogy egyensúlyban megálljunk a földön. Úgy döntöttem, hogy idén a szokásos száraz évösszegzés helyett számba veszem az én adottságaimat és hiányosságaimat — azokat, amelyeket eddig felismertem magamon, és azokat is, amiket jövőre és természetesen minden azutáni évben is magamnak szeretnék tudni. Természetesen szigorúan írói szempontból! 😉

Bátorítok mindenkit, hogy írjon össze magának egy hasonló listát, akár hozzám hasonlóan egy hobbiról, de az igazán jó az lenne, ha az életünk mindent szegmensét kielemeznénk. Én magamnak mindenféleképpen fogok egy második, kiterjesztett listát is készíteni.

Innen is köszönöm Jankának ezt a csodás ötletet! 🙂

Mit tartok már most a képzeletbeli fiókomban?

A pozitívak:

#1 Erő

Tudom, elsőre sablonosan hangzik. Miért is kellene erő az íráshoz? Természetesen nem fizikálisan értettem, hanem sokkal inkább lelkileg. Ha egy hobbit magasabb szinten szeretnél művelni, mindenképpen meg kell edződnöd a feladathoz. Fogadnod kell a kritikát, akkor is, ha néhány ember nem tudja, csak bántóan megfogalmazni a véleményét. Sokszor ütközhetsz elutasításba: nem kerültél be a nyertesek sorába egy pályázaton, nem is készültél el határidőre egy írással, esetleg furán néznek rád az emberek a szokatlan (és szerintük akár időpazarló) elfoglaltságod miatt. Mint mondtam, meg kell edződni, és bármi akadályba is ütközöl, felemelt fejjel tovább haladni.

Én úgy érzem, hogy van még hová fejlődnöm ilyen téren, de azért elég keményen hozzáedződtem már ehhez a közeghez, és természetesen sokat is tanultam belőle. Ha nem lennék erős, nem hiszem, hogy kitartottam volna idáig, hogy még mindig írnék, és hogy egyáltalán meg merném mutatni az írásaimat ismerős és idegen embereknek.

#2 Szorgalom és fejlődni akarás

Egybe vettem ezt a kettőt, mert szerintem szorosan összekapcsolódnak. Jobb íróvá csak akkor válhatsz, ha folyamatosan tanulsz, elemzel, kísérletezel, gyakorolsz — még akkor is, ha ezeket nem mutatod meg rögtön az embereknek.

Idén kevesebbet publikáltam a blogomon, mint szerettem volna, viszont a háttérben nagyon sokat dolgoztam. Rengeteg írástechnikát olvastam, könyveket elemezgettem, és az utóbbi éveim leghosszabb irományát is sikerült megalkotnom (bár egy kevés még hátravan belőle, hogy befejezettnek nyilvánítsam). Így elmondhatom, hogy ha nem is látszott igazán, én elég nagy munkában voltam idén, és biztos vagyok benne, hogy sikerült most elindulnom egy, az eddigieknél jobb úton.

#3 Kíváncsiság, nyitottság

Mint az elején említettem már, engem kifejezetten érdekelnek a különleges jelenségek és emberi sorsok. Íróként van egy olyan aranyszabály, hogy csak olyanról írj, amit ismersz. Ez viszont azt is magába foglalja, hogy ha egy adott témában nincsenek mélyreható ismereteid, akkor menj, és szerezd meg ezeket! Imádok új dolgokat megtanulni, érdekes embereket meghallgatni, és ezekkel az írásaimban is foglalkozni. Szerintem egy jó író ismérve többek között az, hogy kiapadhatatlan kíváncsisággal szemléli az őt körülvevő világot, és elraktározza magában az élet apró sajátosságait is, hogy az írásaiban minél valóságosabb képet tudjon lefesteni.

#4 Szeretem azt, amit csinálok

Persze, azt nem mondom, hogy nem volt még olyan, hogy hajamat téptem az egyik írásom felett, vagy haragudtam a karakterekre, mert nem voltak hajlandóak azt csinálni, amit én kitaláltam nekik. Meg volt már olyan írói blokkom is, hogy azt hittem, kész, vége, „kinőttem” az írást, és egy darabig ezzel ki is békültem.

Viszont bármi problémába, nagyobb kihagyásba is ütköztem eddig, mindig visszataláltam az alkotáshoz, mert szeretem ezt csinálni. Örömmel tölt el a tervezgetés, az agyalás, imádok vázlatot írni, rendszerbe foglalni az ötleteimet; szeretem élővé tenni a karaktereimet, és megadni nekik azt a történetet, ami méltó hozzájuk. Boldoggá tesz, ha megoszthatom a tapasztalataimat ezen a blogon, és látom, hogy ezzel sok másik írópalántának is segíthetek. Szeretek új módszereket kitalálni és kipróbálni, amik segítenek hatékonyabban dolgozni.

Írni szerintem csak úgy érdemes, ha egyszerre éled meg kihívásként és véget nem érő szórakozásként a folyamatot. 🙂 Akkor is, ha néha falhoz vágnád az egészet, hiszen megéri. 😀

És most jöjjön minden negatív, amit eddig magammal cipeltem:

#1 Megfelelési kényszer

Ez az a kifejezés, amit a homlokomra kellene tetoválnom. 😀 Aki engem kicsit jobban ismer, mind tudja, hogy eszméletlen mértékben túlteng bennem a megfelelési kényszer — és alapvetően azt hiszem, hogy egy kicsi igenis kell belőle, csak a mérték nem mindegy.

Én az élet minden területéhez úgy állok, hogy akkor legyen a tőlem telhető legjobb — vagy ha nem tudok a legjobb lenni, akkor ne legyen semmilyen. Ezzel pedig kicsit átevezek már arra, amit jövőre szeretnék: kicsit kevesebbet ebből a kényszerből. Sokszor valóságosan megbénít a félelem, hogy mi van, ha nem lesz elég jó, amit csinálok. Írás közben is rögtön javítok, képes vagyok mondatonként, görcsölve írni, ha bekattan bennem ez a valami. Viszont hogy valami jót is mondjak: idén ebből már nagyon sokat sikerült lefaragnom (legalábbis írás terén). (A megfelelési kényszerről szeretnék nemsokára külön, bővebben írni, úgyhogy egyelőre maradjunk ennyiben. 😉 )

#2 Halogatás

Jó, előbb megnézek egy sorozatrészt, aztán befejezem azt a novellát… Na jó, csak még egy sorozatrész… Jé, ki kéne takarítani…

Hiszem, hogy a túlzott halogatás az előbb is említett megfelelési kényszer egyik következménye. Ha az ember attól tart, hogy a munkája úgysem fogja megütni az elvárt szintet, akkor inkább kitalál valamit, hogy hozzá se kelljen fognia. Éppen ezért jövőre szeretném tudatosítani magamban, hogy minden írást célszerű befejezni, még ha nem is lesz tökéletes, én ugyanis hiszek benne, hogy minden leírt szó hozzájárul ahhoz, hogy jobbá váljak (egyébként már írtam erről, szóval jó lenne, ha én is megfogadnám, amit itt szövegelek).

Mit szeretnék jövőre magamnál tartani?

#1 A pozitív gondolatok

Önbizalmat, erőt, nyitottságot, a hobbim szeretetét. Nem akarom elveszíteni azt, amit már megszereztem, és szeretnék ezután is hinni abban, hogy jó úton járok.

#2 Kitartás

Ne halogassak, ne adjam fel, ne írjam le előre pocséknak egy-egy művemet már azelőtt, hogy egy betűt is lekörmöltem volna belőle. Száműzni kell a kishitűségemet, és el kell fogadtatnom magammal, amit a felszínen igenis tudok: hogy nincs olyan, hogy valami elsőre tökéletes. Nincs olyan, hogy valaki a legelső művével sikeres lesz. A gyakorlás viszont hozzásegít ahhoz, hogy továbbhaladjak az általam kijelölt utamon. És ha nem is lesz valami elsőre jó… hát és aztán. 🙂

#3 Bátorság

Ki szeretnék próbálni új dolgokat. Új témákban írni, akár szokatlanabb elemeket felvonultatni, nem félni attól, hogy mit szólnak majd mások. Kísérletezni még több műfajjal, zsánerrel, feszegetni és átlépni a határaimat. Minél több novellát írni, és végre összeszedni a bátorságomat ahhoz, hogy megírjam A Regényt.

#4 Jobb időbeosztás

Persze, az egyik probléma maga a halogatás, de a másik igenis az, hogy nem tudom jól beosztani az időmet, sokszor érzem úgy, hogy a napok elrohantak mellettem, és nem is tudom, hová tűnt el az idő. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a mindennapokban kell jobban gazdálkodnom a szabad óráimmal, időben elkezdeni a beadandókat és a tanulást, akár egy kicsit korábban felkelni vagy később lefeküdni, a szabad percekben a bloggal vagy az írásaimmal törődni.

 

Végtelen bizakodással állok a 2019-es év elé. Szeretném továbbfejleszteni magam, szeretnék sokkal többet és még jobban írni, mint eddig. Ezen kívül szeretnék még több olyan bejegyzést írni, mint például ez vagy az Én nem vagyok zseni c. írásom, amiben nem általánosságban elmélkedek az amatőr írói létről, hanem sokkal inkább saját magamról, a gondolataimról és az érzéseimről mesélek. Remélem, jövőre is velem tartotok, mert a támogatásotok nagyon sokat segít abban, hogy előre tudjak haladni. 🙂 Köszönöm, hogy idén is velem voltatok!

 

És te mit hajigálsz ki a fiókodból 2019-ben? 🙂 

FocusWriter, egy újabb program íróknak

FocusWriter, egy újabb program íróknak

Egy olyan programról hoztam most beszámolót, amit néhány évvel ezelőtt rendszeresen használtam, és annak ellenére is nagyon szerettem, hogy — mint most kiderült — a funkcióinak zömét nem ismertem és nem használtam. 😀

Manapság én már a Scrivenert használom, amiről korábban is írtam, előtte viszont volt egy hosszabb időszak, amikor FocusWriterbe pötyögtem, mert lenyűgözött, hogy teljes képernyős módban egyedi hátteret állíthatok be, mindig az adott munkámhoz illőt. Most viszont rájöttem, hogy a FocusWriter ennél sokkal több, és szeretném nektek megmutatni, miért.

Elsőre leszögezem, hogy ez ezúttal egy teljesen ingyen letölthető program, ennek megfelelően elég egyszerű is, viszont minden megvan benne, ami alapvetően az íráshoz kell. A fontosabb formázási lehetőségek ugyanúgy adottak, mint Wordben (állíthatsz betűtípust, teheted a szövegedet félkövérré, dőltté, aláhúzottá, a bekezdéseket igazíthatod jobbra, balra, középre vagy sorkizárttá, és csinálhatsz behúzásokat is).

A program tényleg komolyan veszi, hogy ha megnyitod, akkor bizony csakis és kizárólag az írásra fókuszálj, ugyanis rögtön teljes képernyős nézetben nyílik meg (amit persze kikapcsolhatsz, de miért tennéd?). A háttér előtt, alapbeállítás szerint középen helyezkedik el a szöveged helye, és a menüsor is csak akkor látszik, ha felviszed a képernyő tetejére a kurzort. Így talán könnyebbé válik az önmegtartóztatás, hogy ne kattints vissza mindig a Facebookra, a Youtube-ra és más oldalakra, hiszen eleve nem látod őket.

Ami a legjobb benne, az természetesen az egyedi téma beállítása, ez magában foglalja a saját hátteret és a szövegmeződ teljes formázását. Eldöntheted, hogy milyen színnel és betűtípussal írj, feltölthetsz saját képet, a kedved szerinti helyre igazíthatod a szövegmezőt, sőt, még olyan apróságokat is beállíthatsz, mint pl. a szövegdoboz sarkainak lekerekítettsége, vagy adhatsz az egésznek egy kis árnyékolást. Végül is el tudom képzelni, hogy egy romantikus történethez lekerekített, finomabb szövegdobozba írjak, egy modern környezetben játszódó sci-fihez pedig szögletes, letisztult formákat állítsak be. Mindent a megfelelő hangulatért! A témáidat el is mentheted, hogy többször felhasználd őket.

Mintaként készítettem gyorsan két témát, egy modernebbet, szögletes élekkel, sci-fibe illő háttérrel, és egy lágyabbat, egy romantikus történethez.

Amikor a Scrivenerről írtam, páran sajnálkozva jegyezték meg, hogy ahhoz a programhoz még nem adható hozzá a magyar nyelv, a menük is angolul vannak, illetve így a helyesírás-ellenőrzés sem futtatható. Nos, nektek van egy jó hírem: a FocusWriter magyarra is beállítható! Minden menüpontot lefordítottak, és a szövegben a Wordhöz hasonlóan piros aláhúzás jelzi a helyesírási hibákat (vagy amilyen színűre állítod a témádban). Ha a hibásnak vélt szóra jobb gombbal rákattintasz, feldob néhány javítási javaslatot. A Worddel ellentétben viszont nem fogja neked például azt megmondani, hogy valahová illene vesszőt raknod, de azért sem szól rád, ha obszcén kifejezést használsz.

Régen nagyjából ennyit használtam a programból: megvolt az egyedi háttér, és uccu neki! Most viszont, mikor eldöntöttem, hogy írok róla, jobban beleástam magam az egyes menüpontokba (és tudatosan vadászom is, milyen eszközökkel tehetném hatékonyabbá az írással töltött időmet, ez is újdonság a régi időkhöz képest), és találtam néhány érdekes funkciót is.

Az első ilyen a beállítható napi cél, amit megadhatsz írással eltöltött percben vagy megírt szavak számában is. Később pedig a Daily Progress (na, ezt épp nem sikerült lefordítaniuk) menüpontban egy naptáron megtekintheted, hogy az egyes napokon sikerült-e a célodat elérned.

A Wordhöz hasonlóan a szöveged statisztikáit is megtekintheted, számolja a karaktereket, a szavakat, a bekezdéseket és az oldalakat. Az oldalszám egy kicsit trükkös beállítás, ugyanis itt nem egy adott lapméretre pötyögsz, így nem tudja megmondani konkrétan, hogy mettől meddig fog tartani a szöveged egy A/4-es lapon, hanem neked kell beállítanod, hogy hány szavanként számoljon új lapot. Alapbeállításként 250 volt megadva, nekem inkább 500-nál adott ki a Worddel megegyező eredményt. Ha kijelölsz egy szövegrészt, annak a statisztikáját is megteheted (a lap alján, ha leviszed a kurzort).

Hasznos kis funkció még a stopper: egy előre megadott ideig írsz, a program pedig a szövegmező alján kiír egy értesítést, ha befejezte a visszaszámlálást, és a figyelmeztetést lenyitva már ki is számolja, hogy pontosan mennyit írtál az adott idő alatt. Nekem erről rögtön két dolog jutott az eszembe: az egyik a NaNoWriMo alatti word warok, amikor az írók egyszerre írnak megadott időre, és összemérik, ki írt többet; a másik pedig a már korábban bemutatott Writeometer, ahol szintén tudsz időzítésre írni, aminek a végén meg kell adnod, mennyit írtál. Mindkét esetben jól jön, hogy nem kell kibogarásznod a szövegből, hogy hol álltál kezdéskor, és nem kell kijelölnöd az addig írt szöveget a pontos mennyiség megismeréséhez.

Két rész volt, aminek én személy szerint még nem láttam értelmét, és az egyik a beállítható írógéphang. Kíváncsiságból bepipáltam, aztán két perc múlva, mikor pötyögni kezdtem a programba, a furcsa kattogástól nemcsak én ijedtem meg, de a macska is az ölemben. Nekem nagyon zavaró a hanghatás.

A másik pedig a fókuszált szöveg: beállíthatod, hogy a szöveg bizonyos része kiemelten (feketén) jelenjen meg, a többi pedig halványabban (szürkén). Ez mindig az a rész, ahol a kurzoroddal állsz, csak a terjedelmet állíthatod, lehet egy sor, három sor vagy egy egész bekezdés (vagy kikapcsolhatod). Én ennek nem érzem szükségét, de biztosan vannak, akik szívesen használják ezt a funkciót. (Aki tudja, hogy mire jó ez, ossza meg velem kommentben! Én csak arra tudok tippelni, hogy segít a jelenleg írt szövegre fókuszálni, és eltántorít a folytonos visszaolvasástól, de nem vagyok teljesen meggyőzve.)

Végezetül pedig fontos megemlítenem, hogy a szövegedet többféle formátumban is elmentheted, például .docx-ben vagy .txt-ben is, és természetesen ugyanilyen fájlokat meg is nyithatsz a programban. Külön kényelmes, hogy a program indításakor a legutoljára elmentett dokumentumot nyitja meg automatikusan, szóval rögtön folytathatod a munkádat ott, ahol abbahagytad.

Mindent összevetve szerintem ez egy nagyon jó program, és hatalmas előnye az ingyenessége és a magyar nyelv is, én viszont a Scrivener mellett nem érzem indokoltnak a használatát már. Ennek ellenére bíztatok mindenkit, aki unja már a Word egyhangúságát, hogy töltse le, próbálja ki, mert szerintem senki sem fogja megbánni. 🙂

A programot letöltheted a készítőjének honlapjáról, ahol akár támogathatod is a további projektek létrejöttét. 🙂

 

Ha kipróbáltad most vagy korábban a FocusWritert, mesélj róla! Használod/használnád a Word helyett? Vagy jobban szereted a bevált, megszokott programokat?

Mobilon: Writeometer

Mobilon: Writeometer

Idén nyáron eldöntöttem, hogy a Camp NaNoWriMo alatt megírok egy kisregényt. Most szeretném bemutatni az egyik olyan telefonos alkalmazást, amit szinte mindennap használok írás közben, és igencsak megdobja a motivációmat.

Nagyvonalakban a NaNoWriMo-ról annyit érdemes tudni, hogy ez egy regényíró esemény. Novemberben a cél 50 ezer szó megírása, de a Campeken (áprilisban és júliusban) mindenki magának határozza meg az elérni kívánt célt. Én több szót most nem szeretnék erről ejteni, mert augusztus elején szeretném egy külön bejegyzésben részletesebben bemutatni ezt az eseményt, és vele együtt összegezni a saját tapasztalataimat.

Korábban már írtam erről az alkalmazásról, most azonban részletesebben is szeretném bemutatni.

Név, amivel megtalálod: Writeometer
Ára: ingyenes
Operációs rendszer: Androidon találtam csak
Nyelv: Az alapvető funkciókhoz nagyon minimális angol nyelvtudás kell. Ha jobban bele akarod ásni magad, vagy idegen nyelven írsz, akkor szükséges (és hasznos) a nyelvismeret.

Bemutatás:

A Writeometer alapvetően abban segít, hogy számon tartsd, mennyit írtál az aktuális projektedből, mennyit tervezel összesen, és egy kis motivációt ad azoknak, akik szeretnek saját maguk által felállított határidőre dolgozni.

Egyszerűen hozzáadhatod az aktuális projektedet az alkalmazáshoz, nem kell róla semmit sem írnod, csak egy címet, az elérni kívánt terjedelmet (szóban vagy karakterben), és ha beállítasz egy határidőt, akkor a program azt is kiszámolja neked, hogy naponta hány szót kell írnod, hogy sikerüljön. Ha már megkezdett írásról van szó, akkor megadhatod, hogy eddig mennyinél tartasz, úgyhogy teljesen reálisan tudod vezetni a statisztikádat. Akár emlékeztető jelzéseket is beállíthatsz, ha szükséged van arra, hogy a telefonod csörögjön, mikor hozzá kell kezdened az íráshoz.

Én a NaNoWriMo-ra 25 ezer szót tűztem ki célul, tehát naponta (az oldal szerint) 807-et kell megírnom. Ezt is számon tartja nekem az app, valamint számos érdekes statisztikát is megtekinthetek (ezek akkor érdekesek, ha már egy ideje rendszeresen használom a programot). Például kiszámolja, átlagosan naponta, hetente és havonta hány szót írtam, hány napos volt a leghosszabb időszak, amikor mindennap írtam. Diagramon ábrázolja, hogy egyes napokon a többihez képest mennyit írtam, és hogy a szöveg egésze milyen mértékben gyarapszik.

Az időzítőt elindítva ösztönözheted magad, hogy bizonyos ideig (beállíthatod, hogy meddig) kizárólag az írással foglalkozz, ne jusson eszedbe a például Facebookot böngészni. Én általában 15 vagy 25 percekre állítom be magamnak, mert azt tapasztaltam, hogy ennyi idő alatt általában nem jön közbe semmi fontos tennivaló. Ha végeztél, a beállításaidtól függően jutalmat kapsz: egy guavát, amit „beválthatsz” jutalmakra (pl. Facebookozásra, kutyasétáltatásra, de te is adhatsz hozzá díjakat).

Találsz a menüben egy Toolbox nevű pontot is: ez az a rész, amihez már szükséges az angoltudás, de mint írtam már, enélkül is használható a program. Ezek afféle extrák, amik inkább az angolul íróknak jelentenek segítséget.

Az első rész tulajdonképpen a nap szava. Egy különlegesebb kifejezés, aminek a magyarázatát is elolvashatjuk, illetve példákon keresztül mondatokban is szerepeltetik a szót.

A második rész egy értelmező szótár. Ugyanúgy a beírt szó magyarázatát és példákat ad ki.

A harmadik rész a thesaurus, ami tulajdonképpen egy olyan lexikon, ami a szavak szinonimáit, ellentétes jelentésű szavait, kapcsolódó kifejezéseket sorakoztat fel.

A negyedik rész pedig tulajdonképpen díszes betűtípusokkal tár elénk inspirálónak szánt szavakat, hogy megkönnyítse az írást.

Használnám-e a programot?

Szoktam használni, de azt nem mondom, hogy csak időzítővel állok neki írni. A Toolboxot nem szoktam megnyitni, magyarul íróként én nem találom hasznosnak. Viszont én az a fajta vagyok, akit igenis inspirálnak a grafikonok, szeretek magamnak határidőket állítani.

Kinek ajánlom?

Azoknak, akiknek szükségük van egy kis külső löketre az íráshoz. Néha az ember kicsit elkényelmesedik, vagy nincs teljesen rendben az önbizalma, és nehezebben áll neki az írásnak. Ilyenkor egy ehhez hasonló eszköz képes nagyon is megdobni az alkotókedvet, ezt saját magamon is tapasztaltam nem egyszer.

 

Ismeritek a Writeometert? Ki próbálta már ki? Esetleg használjátok rendszeresen?

1234

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás