• Home
  • /
  • Author: Daremo
Miért ne egyenesen a blogod szerkesztőjébe írj?

Miért ne egyenesen a blogod szerkesztőjébe írj?

Ma egy olyan jelenséget szeretnék bemutatni, ami miatt minden alkalommal fáj a szívem, ha megjelenik. Ez pedig nem más, mint amikor amatőr írók vagy bloggerek úgy írják a történeteiket vagy bejegyzéseiket, hogy egyenesen a blogjuk szövegszerkesztőjébe írnak, tehát sehol sem mentik el a műveiket. Újabban még divat lett telefonon pötyögni, például a már sokszor említett…

Ami halott, eltűnhet

Ami halott, eltűnhet

Messzi harang kongása vegyült a külváros éjszakai csendjébe. A fiú, a megboldogult Kovács gyerek szelleme régóta hallgatta a feszülő némaságot. Szótlanul nézte, ahogyan egy gebe kutya fellöki a lakóház bejárata mellé támasztott konténert, és éhesen beletúr a szemétbe. Az eb percekig kotorászott, majd elrágcsált valami maradékot, aztán a hideg elől bevackolta magát a felborított szemetes…

Néhány furcsaság egy író életéből

Néhány furcsaság egy író életéből

Azt hiszem, nem véletlenül mondják, hogy az írók és az írópalánták csodabogarak. Nemcsak, hogy máshogy látjuk a világot, hiszen mindenre hajlamosak vagyunk lehetséges történetösszetevőként tekinteni, de akad pár kézzelfogható furcsaság, amit azok, akik sosem írtak történeteket, nem igazán érthetnek meg. A következőkben csak néhányat szeretnék ezek közül felsorolni, azokat, amik az én életemben leginkább jelen…

Kifakadások a Wattpad romló színvonaláról

Az utóbbi időben eléggé elterjedt szokássá vált a Wattpad romló színvonalának felemlegetése. Ezt a témát szeretném most körbejárni, főleg a saját véleményemet leírni. Ez természetesen nem szentírás, így előfordulhat, hogy netán egyeseknek rosszul fog esni néhány sor (bár igyekszem a tőlem megszokott pártatlan megfogalmazást hozni), de tudjuk: akinek nem inge… Akinek pedig igen, az vegye…

Veterán bloggerek kérdőíve

Igazán szeretem a kérdőíveket, de sajnos a legtöbb vagy abszolút nem vág a blog témájába, vagy egészen semmitmondónak tartom. Nem szeretem például azokat, amik csupa jelentéktelen személyes információra kérdeznek rá, és habár a könyves témájúak tetszenek, egyrészt nem szeretném az olvasási élményeimmel teledobálni a blogot, másrészt sajnos nem áll módomban annyit olvasni az egyetem mellett,…

Írós tervek 2018-ra

Elérkezett az idő, hogy megtegyem 2018-ra az írós fogadalmaimat. A múltkor összegeztem, hogy az előző évieket hogy sikerült teljesíteni, ez pedig a második olyan év, hogy ilyen elhatározásaim vannak. Tanultam valamennyit a tavalyiból, illetve látom azt is, hogy mi az, amiben fejlődhetnék, szóval azt hiszem, némileg reálisabbak az idei céljaim, mint tavaly.   1. Tíz…

2017 – írós évösszegzés

Elég hihetetlen, de bizony ez a második alkalom, hogy évösszegzést írok erre a blogra (a tavalyit is elolvashatod, ha nem emlékeznél rá, és leküzdhetetlen vágy támadna benned, hogy megtudd, mi minden történt 2016-ban). Összességében elmondhatom már most, mielőtt rendszerezném a gondolataimat, hogy rendkívül eseménydús év áll a hátam mögött írás tekintetében.   Fogadalmak Először is:…

Novellamegjelenés és adventi felolvasás

A közelmúltban két jelentős írós esemény is történt az életemben. Aki követ a Facebookon is, annak most sajnos nem sok újdonsággal szolgálhatok, de szerettem volna itt is megemlíteni a történteket, elvégre fontos állomásai az amatőr írói „karrieremnek”. Novellamegjelenés Idén ismét bekerült egy novellám a Kalocsai szó és kép c. antológiasorozat következő, azaz ötödik kötetébe. A…

Verset karácsonyra

Ezúton is szeretnék boldog karácsonyt kívánni minden kedves olvasómnak és írótársamnak! Most, hogy már mindenki legalább kétszer degeszre ette magát, pihentető olvasást javaslok. Például ezt a rövidke kis karácsonyi mesét, ami korábban Miklóssy Niki blogján volt olvasható, de most felteszem ide is, ezzel kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket. 🙂 Tartalom: Még kiskoromban karácsonyra verset akartam írni…

Könyvvélemény: Varga Bea – A siker tintája

Nagyon vártam már Varga Bea, azaz On Sai írástechnikai könyvét. Szerintem már évekkel ezelőtt hallottam róla először, hogy tervben van egy ilyen, én pedig az idő múlásával csak csendben reménykedtem, hogy tényleg lesz egy ilyen kötet. Sokan tudják rólam, hogy mennyire szeretem On Sai könyveit, és ugyanakkor mennyire tisztelem őt íróként, pontosan azért, mert számomra…

34567

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás