Július 29-én utaztam fel Budapestre, a Margit-szigetre, hogy részt vegyek az Aranymosás írótalálkozón. A három órás buszozás ugyan nem volt a szívem csücske, és egyébként is szinte az utolsó pillanatig hezitáltam, hogy tényleg elmenjek-e. Sajnos egyetlen ismerősöm, barátom sem ért rá vagy akart elmenni (bár végül találtam ott is ismerőst), így egy kicsit megijedtem, hogy nem fogom jól érezni magam, vagy eltévedek majd a fővárosban, ahol egyébként nagyon ritkán járok.

Szerencsére egy kedves írótársam, aki szintén busszal érkezett Budapestre, felajánlotta, hogy elkalauzol engem a Margit-szigetre, így mindjárt nagyobb lelkesedéssel indultam el szombat reggel 7 óra előtt a buszmegállóba.

Születtek képek ugyan az eseményről, de sajnos nem ismerek név szerint mindenkit, aki szerepel rajtuk, nem kértem a hozzájárulásukat a blogomon való megjelenéshez, így be kell érnetek a Margit-sziget szökőkútjával, illetve az egyik fotóról kivágtam saját magamat. (:

(Ez meg nem lett olyan éles kép, de hát… ami van, abból gazdálkodunk, és legközelebb tényleg nem felejtek el fényképezni, ígérem.)

11 órakor kezdődött a találkozó, mi értünk oda először a megbeszélt helyre, a szökőkúthoz. Aztán szép lassan megérkezett mindenki, például Tóth Eszter, akit már ismertem, és aki jelenleg a Rakéta projekt keretében dolgozik egy szerkesztővel a regényén. Őt kifaggattam arról, hogyan is zajlik a valóságban egy szerkesztés, hiszen erre én, mint nagyon amatőr író, csak úgy tekintek még, mint valamiféle misztikus, ismeretlen varázslatra, ami során a kéziratból felvállalható alkotás lesz.

Nagyon nagy élmény volt számomra olyan emberekkel találkozni, akikre felnézek, például On Saijal, akit az írói példaképemnek tartok, illetve ott volt a legutóbbi Aranymosás nyertese, V. K. Bellone is, bár vele személyesen sajnos nem sikerült szót váltanom. Beszélgettem szerkesztőkkel, könyves bloggerekkel, több kötetes szerzőkkel, kicsit bepillantást nyerhettem a kiadó világába, megtudtam egyet s mást a működéséről, néhány jövőbeli tervről.

Végig kétféle érzés, vágy kavargott bennem: az egyik természetesen az volt, hogy bárcsak ne érne olyan hamar véget a nap, mert nagyon jólesett olyan emberekkel beszélgetni, akik teljesen megértik a hobbimat, támogatnak, tanácsokat osztanak, akikkel beszélhetek az írói lét apróságairól. Nekem itt, Baján ebből a szempontból nagyon nehéz helyzetem van: elég kevés amatőr írót ismerek, és a legtöbbjükkel nem tartozom egy korosztályba sem. Biztosan vannak még mások is, írók, bloggerek, még ha nyilván kevesebben is, mint a nagyobb városokban, de ez a találkozó megerősített abban az elképzelésemben, hogy itthon is ideje lesz megkeresnem a hozzám hasonlókat. Ehhez kötődik a másik vágy is, amit éreztem: minél hamarabb haza akartam érni, hogy a saját regényemet is folytathassam. Mert ez a közeg, ez a lelkesedés, ami mindenkit jellemzett, annyira motiválóan hatott rám, hogy teljesen új ötletek jutottak eszembe, és lehetőleg azonnal mindet papírra akartam vetni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire felvillanyoz, feltölt majd engem ez a találkozó, még így is, hogy alig pár embert ismertem csak onnan (és a legtöbbeket csak névről, bár jól feltaláltam magam), és úgy érzem, ilyesmire minden amatőr és már kiadott könyves írónak szüksége lenne. Néha összeülni, meginni valamit együtt, beszélgetni az írásról, ötletekkel ellátni egymást, segíteni. Nem, egyáltalán nem fogható ez a netes világhoz, a Facebook-csoportokhoz, a chateléshez, élőben teljesen más, és nekem ez volt az első ilyen alkalmam.

Viszont biztosan nem az utolsó. Olyan löketet adott, hogy azóta szinte másra sem tudok gondolni, csak a cél lebeg előttem: egyszer majd bekerülni ide. Nem most, nem idén, de akár már pár éven belül, legalább megpróbálni. Nagyon szimpatikus, támogató és elfogadó közösségnek tűnt, amibe belecsöppentem, és ez megerősített abban, hogy ide szeretnék tartozni majd, ide szeretném benyújtani a kéziratomat, ha elérkezett az ideje.

Addig meg írok és tanulok, folyamatosan, töretlen lelkesedéssel. Ha egyszer ez kell ahhoz, hogy elérjem a céljaimat, akkor mindent meg fogok azért tenni, hogy sikerüljön.