A költészet napi felolvasás

2017. április 11-én a helyi művelődési házban szerveztek amatőr íróknak és költőknek egy felolvasóestet, amire engem is felkértek, hogy szerepeljek néhány írásommal.

Négyen voltunk összesen, csak én olvastam fel novellát. Két írásomat vittem el: a Vigyázzunk rá címűt (ami, ha minden igaz, a Könyvhétre megjelenik egy antológia részeként) és A macska, aki embert nevelt. Úgy vettem észre, hogy az embereknek tetszett mindkét írásom, és annak is rendkívül örülök, hogy (feltűnő) baki nélkül képes voltam felolvasni a saját novellámat közönség előtt. 😀 Egyelőre egyetlen képem van az eseményről, amin pont engem lehet látni, ezt meg is mutatom. Alul pedig az eseményről készült videót is megtekinthetitek.

Tényleg elképesztő volt, már egyáltalán az is, hogy egyszerűen csak megkerestek, és szóltak, hogy szeretnék, ha én is megjelennék ott, mint helyi amatőr művész, és jó érzés tudni, hogy ezt tulajdonképpen az elmúlt egy évben építettem fel. Mármint azóta, hogy megosztogatom a saját nevem alatt is az írásaimat, hogy beszélek róla, ha kérdeznek, hogy büszkén felvállalom, hogy ez hozzám tartozik. Úgy tűnik, egyre több emberhez jut el rólam ez az infó, még olyanokhoz is, akikkel jóformán nem is szoktam beszélni. Mindenképp felemelő és megtisztelő érzés volt. 🙂

Az eseményről készült videó csak később lett elérhető, ezért az eredetileg két különálló bejegyzést összegyúrtam utólag.

(Az első perc végén már sorra is kerülök, szóval nem kell sokat tekergetni a felvételt. 🙂 Egyébként megdöbbentő, mennyire gyakorolnom kellene a nyilvános beszélést… De erre is vannak terveim, de még mennyire! De egyelőre minden titok.)

Sokat gondolkodtam azon, hogy a rossz(abb) híreket is közöljem-e veletek, de végül úgy döntöttem, ez is hozzám tartozik, és ha már korábban beharangoztam, akkor illik a történet végét is közölnöm: sajnos nem jutottam be a Majd legközelebb c. írásommal a Moly antológiás pályázatára. Nem mondom, kicsit elkeseredtem emiatt, de néhány nap alatt egész jól túltettem már magam rajta, és úgy állok hozzá, hogy lesz ez még jobb is. Ha mást nem, a következő molyos pályázatot is megcélzom majd!

Tervek mindig vannak. Jön a nyár. A vizsgaidőszak. Egy darab vizsgám lesz. Szerintem túlélem.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás