Novellamegjelenés és adventi felolvasás

A közelmúltban két jelentős írós esemény is történt az életemben. Aki követ a Facebookon is, annak most sajnos nem sok újdonsággal szolgálhatok, de szerettem volna itt is megemlíteni a történteket, elvégre fontos állomásai az amatőr írói „karrieremnek”.

Novellamegjelenés

Idén ismét bekerült egy novellám a Kalocsai szó és kép c. antológiasorozat következő, azaz ötödik kötetébe. A könyv a városhoz kötődő képző- és irodalmi művészek alkotásaiból válogat, és tavaly ennek köszönhettem életem első megjelenését (aki nem emlékszik, ITT el tudja olvasni), így magától értetődő volt, hogy idén is pályázni fogok. Az a megtiszteltetés ért, hogy idén beválogatták a Visszahúz című novellámat, december 16-án pedig részt vettem az ünnepélyes könyvmegjelenési ünnepségen Kalocsán. Én sajnos nem fényképeztem, de kaptok képet a kötetről, illetve az eseményről készült videót is mutatom:

 

Adventi felolvasás és gyertyagyújtás

Idén engem kértek fel, hogy itthon, a falu Polgármesteri Hivatalának udvarában advent harmadik vasárnapján köszöntőt mondjak. Erre az alkalomra írtam a Verset karácsonyra című kis mesémet, ami igencsak elnyerte az egybegyűltek tetszését (ezt a rengeteg kedves visszajelzésből szűrtem le). Idén ez volt a második alkalom, hogy felolvastam egy írásomat a faluban (először a költészet napján). Azt nem állítanám, hogy második alkalommal már nem dobogott a torkomban a szívem, de én is éreztem, és mások is mondták, hogy már sokkal szebben olvasok fel, mint korábban. (A gyakorlat, na. :D) A felolvasás után a hivatal előtt én gyújtottam meg a koszorún a soron következő gyertyát.

(A képek az Érsekcsanádi Összhang Kórus Facebook oldaláról származnak.)

 

A decemberem tehát írós események szempontjából elég mozgalmas volt, de szerintem szebb lezárása nem is lehetett volna az évnek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás