Kaptam egy díjat Dora Craibantől / Papp Dórától (a blogját az előbbi névvel vezeti, a legutóbbi regénye viszont az utóbbival jelent meg, így nem tudom, hogyan is nevezzem), ez tehát a Liebster Award. Mivel nagyon kevés blogot olvasok rendszeresen, a legtöbbet csak hébe-hóba, ezért továbbküldeni nem fogom, de írok magamról 10 dolgot és válaszolok Dóra kérdéseire is.

Tehát először is 10 dolog rólam, ami nem köztudott (magyarán nem játszik az, hogy macskabolond vagyok, pedig minden ilyesmit ezzel szoktam kezdeni).

1. Laktózérzékeny vagyok már több mint egy éve. Csak a nagyon alacsony tejtartalmú dolgokat fogadja be a szervezetem (a határ a hagymás-tejfölös chips), ennek felfedezéséhez pedig egy hosszú és gyötrelmes út vezetett. Többször előfordult, hogy haza kellett mennem az iskolából is, mert véletlenül megettem valamit, amit nem kellett volna. Igaz, ez egyre ritkább, mert megtanultam odafigyelni rá, hogy ha ételt raknak elém, akkor előbb megijedjek tőle, és csak ha biztossá vált, hogy nincs veszély, akkor harapjak bele.

2. Gyűjtöm a plüssállatokat egészen kölökkorom óta. Igaz, manapság már ritka, hogy beszerzek egy újabb darabot, de a régiektől nem tudok megválni. Még a legelsőnek kapott plüsseim is megvannak, körülbelül kétszáz darab. Egyszer elgondoltam, hogy elajándékozom őket, de amikor cselekedni kellett volna, kihátráltam. Egyetlen darabról sem vagyok hajlandó lemondani. Mikor nyár elején az emeletre költöztem, szereztem egy hálós járókát (tudjátok, amibe a kisgyerekeket teszik, szépen eljátszanak benne és nem tudnak elcsatangolni), abban tartom őket, így nem szanaszét hevernek az új szobában.

3. Körülbelül tizenöt évesen akadt egy furcsa kattanás az agytekervényeimben, hogy én márpedig goth leszek, ami az öltözködést illeti. Vettem is több ruhadarabot, a zsebpénzemhez mérten egész vagyonokat költöttem például fűzőkre, de valahogy sosem éreztem komfortosan magam, ha ilyen szerkóban léptem ki a házból, ezért nagyon keveset hordtam őket. De nem vagyok hajlandó megválni tőlük, mert hátha egyszer megint megjelenik az a kattanás az agyamban.

4. Négyéves korom óta hordok szemüveget. Sokat jártam speciális szemészekhez is, annyira rossz volt a látásom, de az utóbbi években normalizálódott a helyzet valamelyest, és most már egy helyi szemész is képes nekem megfelelő szemüveget felírni. Viszont kontaktlencsét sosem hordhatok, mert valahogy nem áll teljesen jól az egyik szemgolyóm (nem feltűnő), emiatt megműttetni sem tudom, tehát életem végéig szemüveges maradok. Ez engem nem igazán zavar, nagyon hozzám nőtt már a szemüveg, ráadásul jótékony hatása van a szemem alatti sötét karikákra nézve (takarja őket).

5. Biztosan írtam már róla, de talán nem közismert tény: a kedvenc mesém az Oroszlánkirály. De nemcsak szeretem, hanem egyenesen rajongok is érte. Már több mint egy éve, hogy egy Oroszlánkirály ihlette tetoválásom is van, ami számomra azt jelenti, hogy bármilyen rossz, esetleg borzalmas élményben is volt részed, nem szaladhatsz el gyáván, nem fordíthatsz hátat, hanem szembe kell nézned a fájó múlttal, és ha fel tudtad dolgozni az átélteket, egy sokkal erősebb jellemmé válhatsz. Nyilván ennek van egy sokkal személyesebb része is, de azt nem szívesen teregetem ki.

6. Sorozatfüggő vagyok. Mindig muszáj néznem valamit, szinte minden áldott nap. Most jutottam el arra a szintre, hogy felismertem a problémát, eldöntöttem, hogy a mostani sorozat befejezése után kevesebbet fogok nézni. Az Így jártam anyátokkalnak a végére is értem tegnap, eddig erősen tartom magam az elhatározáshoz, de már érzem magamon az elvonási tüneteket is.

7. A név, amit a publikáláshoz használok, japán eredetű, azt jelenti, senki. Eredetileg a jelentése miatt választottam, akkoriban nem is szívesen fedtem fel a valódi nevemet. Mára eljutottam odáig, hogy nem titkolom, ki vagyok, nem rejtegetem a személyes ismerőseim elől az írásaimat, mégsem visz rá a lélek, hogy a valódi nevemmel jelentessem meg a műveimet a neten. Ennek csupán annyi az oka, hogy az évek alatt hozzám nőtt a Daremo név, nem szívesen válok meg tőle. Régen nem önmagában állt, hanem Daichi Daremo-ként, mára azonban az első tag lekopott, és egy sokkal kevésbé keleties hangzású Daremo maradt csak. Ennek is pusztán annyi a története, hogy nem szerettem volna egy nyilvánvalóan japán névvel összekapcsolható lenni, hogy ne ébresszek előítéletet az olvasókban.

8. Már több éve festetem a hajamat. Legelőször tizennégy-tizenöt lehettem, amikor több kék csík is került az egyébként szőke sörényembe, de nagyjából fél év után ezekről lemondtam, mert sok bántás ért a konzervatívabb korombeliektől. Tizenhattól tizennyolc éves koromig vörös voltam, illetve annak sokféle árnyalata. Most már lassan egy kerek éve sötétbarna hajjal büszkélkedem, és úgy érzem, végre megtaláltam a hozzám illőt. Bár éppen a napokban gondoltam rá, hogy beújítok egyetlen kék tincset, de a párom leszavazta (mondván, hogy a kék szín egyáltalán nem hajba illő, és ha megcsináltatom, akkor ő pedig melltartót fog hordani, csak hogy valami hasonló természetellenes dolgot műveljen. Egyem a humorát.).

9. Néhány évvel ezelőtt kipróbáltam a NaNoWriMo-t (dióhéjban: novemberben meg kell írni egy minimum ötvenezer szavas regényt), és az első két hétben nagyszerűen is teljesítettem, tudtam tartani a szószámot. De annyira csapnivalónak éreztem a készülő regényt, hogy a tizennegyedik nap után végleg abbahagytam, és azóta sem nyúltam hozzá ahhoz a történethez. Nekem a feszített munkatempó, a „muszáj-írni” érzés annyira frusztráló volt, hogy amikor visszaolvastam a regényt, úgy éreztem, mintha nem is én írtam volna. A kapkodás miatt annyira más volt a stílus, döcögős, kezdőszerű, hogy úgy éreztem, becsapom magam ezzel. Azóta sem akarok a NaNoWriMo közelébe menni, rájöttem, hogy az én írásstílusomtól nem is állhatna távolabb. (Persze tudom: a NaNo alatt született regény csak egy első verzió, amit később újra kell írni, hogy felvállalható legyen, na de hogy ennyire fertelmesen sikerüljön?!)

10. Szerintem lassan három hete ezt a tíz pontot írom, mert sosem vagyok itthon, nincs időm, amikor otthon vagyok, egyedül, kipihenten, ráadásul mindenféle kötelezettségtől mentesen. Persze egy része ennek az én hibám, mert az estéim többségét a párommal töltöm, de tény, hogy lefoglal az érettségire való felkészülés, a heti két-három edzés leszívja az energiáimat, és ha nagy nehezen összegyűjtök annyi agysejtet, amennyi az értelmesen fogalmazáshoz kell, inkább a regényemhez nyúlok.

És most következzenek Dóra kérdései:

1. Melyik volt a kedvenc kötelező olvasmányod?

Azt hiszem, a Vuk. Emlékszem, második osztályban a tanító nénink közölte, hogy a lányok kötelezője A két Lotti, a fiúké a Vuk lesz. Én akkoriban nagyon lázadtam az ellen, hogy cuki kislány legyek, ezért a Vukot olvastam el, és nagyon büszke voltam ezért magamra.

2. Történt már valamilyen komolyabb baleset valamelyik könyveddel? (Elázott, eltépődött, összefirkálták, stb…)

Nem akartam bevallani, tényleg nem. Amikor egy könyv magával ragad, mindenhová magammal viszem, ebédhez, a fürdőkádba, a buszra… Néhány hónappal ezelőtt egy nyereményjátéknak hála megszereztem Vivien Holloway Moira c. regényét. Elég hamar, már néhány oldal után úgy éreztem, ez egy letehetetlen olvasmány lesz számomra, hát vittem is magammal mindenhová. Ez egészen addig tartott, amíg rá nem borítottam egy bögre forrócsokit… Elmondhatatlanul szégyellem magam, de annyi szóljon mentségemre, hogy ez csak azért történt, mert annyira fantasztikus ez a könyv. 😀

3. Szoktál idegen nyelven olvasni?

Szoktam bizony! Legtöbbször igaz, csak cikkeket a neten, meg a feliratokat a sorozatokon (bár sokszor már csak szimplán az eredeti hanggal nézem), de van itthon több angol nyelvű regényem is, többek között a teljes Harry Potter-sorozat, A parfüm, valamint egy helyi kirakodós vásáron rám sóztak két-három kicsit megviselt állapotú könyvet is.

4. Volt már rá példa, hogy megszerettetted valakivel az olvasást? Mesélj róla!

Nem vagyok ebben olyan biztos. Tény, hogy a volt barátom abban az időben kezdett el gyakrabban olvasni, mikor együtt voltunk. Biztosan hatással volt rá az is, hogy engem rengeteget látott könyvvel a kezemben, de hogy pontosan emiatt kezdett-e el olvasni, azt inkább tőle kellene megkérdezni.

5. Milyen hobbid van még az olvasáson kívül?

Nyilván az írás, de ezt ezen a blogon felesleges lenne fejtegetni. 🙂

6. Hogy reagál a környezeted (ismerősök, rokonok, munkatársak) arra, hogy sokat olvasol?

A kortársaim szerint ez furcsa, hiszen ők a kötelezőket sem veszik kézbe. Az értelmesebb réteg szerint ez becsülendő dolog, szóval általában pozitívan jövök ki a dologból.

7. Mikor kezdted el vezetni a blogodat?

Ezt a blogot március óta vezetem, de tény, hogy nagyon ritkán írok ide bármit is. Pont tegnap fogadtam meg, hogy ezután legalább heti egy bejegyzést írok, így valószínűleg kicsit még személyesebb téma fog előkerülni, kevesebbszer fogok csak az írásról szövegelni.

8. Hány könyvet olvastál el eddig 2015-ben?

Meglepően keveset, ugyanis mióta elkezdődött a tanév, időm és energiám sincs sok, amit ennek a hobbinak szentelhetnék. Körülbelül harmincnál járok.

9. Van kedvenc kiadód?

Megmondom őszintén, sosem szoktam figyelni, milyen kiadású a könyv, amit olvasok. 😀 De többet is követek Facebookon, tehát kezdek már képben lenni velük kapcsolatban, például az Európa Könyvkiadót vagy a Könyvmolyképző Kiadót.

10. Könyvesboltban vagy inkább online szeretsz könyveket vásárolni?

Imádok bemenni egy könyvesboltba és nézelődni, tapogatni a szebbnél szebb könyveket, de gyakrabban vásárolok online az akciók miatt. Bár tény, hogy már hónapok óta nem vettem egyetlen könyvet sem, egyszerűen nincs miből. ^^’