Meg nem mondom már, hol találtam még hetekkel ezelőtt ezt a kérőívet, amit a legjobb barátosném, Eruhel fordított le nekem magyarra, de nagyon tetszettek a kérdések. 🙂 Elvihető, máshol is kitölthető, akár hozzászólásban is, én kíváncsi vagyok a Ti válaszaitokra is!

Honnan jött a könyvek/történetmondás/olvasás/írás/stb. iránti rajongásod?
A könyvek már egész korán, az óvodában érdekeltek, én voltam az a kis pöttöm, aki nagycsoportban nem a többiekkel játszott, hanem leült egy sarokba, és mesét olvasott saját magának. Valamikor második osztályban, a betűk és az írás ismeretében kezdtem el úgy érezni, hogy itt az ideje papírra vetni a saját magam által kitalált aranyos kis állatmeséket. A legelső művekhez még rajzoltam is Painttel, aztán a kép fölé biggyesztettem a rövid, többnyire tanulságot (?) is tartalmazó szösszeneteket.

Mióta írsz?
Mint említettem, az első próbálkozások második osztályra tehetők, onnantól kezdve folyamatosan firkálgattam a kis meséimet. Viszont a legelső tudatos írás, amikor már tudtam, hogy regényt/történetet írok, 2008-ban született, tizenkét–tizenhárom éves koromban.

Milyen zsáner(ek)ben szoktál alkotni?
Szeretnék majd kicsit sci-fisebb irányokba elindulni, de van történelmi fantasym, cyberpunkom, mindenféle alternatív univerzumos történetem, krimim és még romantikusom is (ebből a legkevesebb). Ne kapkodd rögtön a fejed körbe az oldalon: ezeknek egy része még nincs végigírva, ezért nem is találhatóak meg a blogon (még).

Milyen kulturális értéket látsz az írásban/olvasásban/történetmondásban?
Én mindig is az intelligencia mértékét láttam a könyvekben és az olvasásban. Természetesen nem nézek le valakit csak azért, mert esetleg nem szeret olvasni; vannak kivételek, de többnyire kéz a kézben jár az olvasottság és az intelligencia. A szórakoztató irodalomban (amiben ugye én is szeretnék tevékenykedni) próbálom meglátni azt, ami miatt az olvasás több, mint puszta szórakozás. Valami, ami nemcsak kikapcsol, de tanít is az életről valami újat, amit másképp nem láthatnál – anélkül, hogy a szádba rágná az író a saját értékrendjét.

Szerinted mi jellemzi leginkább az írásod?
Nálam általában meghal valaki. Vagy nagyon szenved. Vannak ötleteim, hogy miért alakult ez így, de évek óta szinte csak boldogtalan emberekről tudok írni – igaz, az egyszerűen boldog embereknek általában nincsenek is olyan problémáik, amikről érdemes írni. Szeretem megragadni az emberi fájdalmat, és azt szétcincálni, megmutatni egy érzést ezerféle oldalról, különböző történeteken keresztül.

Mi a történeteid megírásának legnehezebb része?
Mindig a kezdés, főleg, ha jobban rágörcsölök egy irományra. Olyankor a legjobbat akarom kihozni az anyagból, ezért képes vagyok annyira parázni, hogy már az elkezdés is problémás. Ilyenkor egyszer csak megelégelem ezt a túlproblémázást, elkezdek egy gondolatot, aztán legrosszabb esetben a megírás után kijavítom az elejét.

Mit élvezel a leginkább a történeteid olvasása közben?
Ritkán olvasom vissza, amiket írtam, mert egy idő után kívülről fújom a sorokat. Pl. A magány első pár sorát már álmomból felébresztve is el tudnám szavalni, bár ez egyedi eset, mert annak idején feltett szándékom volt teljes egészében megtanulni. Érdekes, hogy a középiskolában megtanult verseket két nappal később már sosem tudtam felmondani, ezt bezzeg lassan 5 éve megjegyeztem már.

Mi inspirál?
Anya egyik nap azt mondta, hogy szerinte az igazán nagy íróknak mind van a múltjukban egy sötét folt. Engem az enyém inspirál. 🙂

Hogyan jutottál el életed azon pontjára, ahol most vagy?
Küzdéssel, egyértelműen, és még van hová eljutni. Igazából küzdhetnék többet is, a kitartásom még közel sem tökéletes.

Sorolj fel párat a kedvenc íróid közül, akik szerinted hatással vannak a munkádra.  Milyen módon befolyásoltak?
Azt hiszem, legelsőként muszáj J. K. Rowlingot megemlítenem, mint sokakat, engem is a Harry Potter indított el igazán az olvasás és az írás útján. A legelső „regényem” egy sosem befejezett HP fanfiction volt. 🙂

Akiről még pozitívan vehetek példát, az Papp Dóra. Annak idején olvastam, mennyi bántást (is) kapott az első regényeire, de ő nem adta fel, hanem azóta megjelent még két regénye, amiről mindenki áradozik. Rá azért nézek fel, mert nem bújt el, mikor valaki rosszat mondott rá, hanem bebizonyította nekik, hogy igenis tud írni. 🙂

Ezen kívül csak olyan amatőr írókra tudok gondolni, akik elég fura módon inspiráltak. Tudniillik, ha látok valakit, akinek pl. még az alany-állítmány összeegyeztetés sem sikerül az esetek javában, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva többen is olvassák a történeteit (most blogokra gondolok nyilván), akkor feléled bennem valami „én úgyis tudok jobbat, hát meg is mutatom”-féle ösztön, és akkor senki és semmi nem állíthat meg.

Mit találtál a leghasznosabbnak abban, hogy megtanultál írni?  Mi volt a legkevésbé hasznos, vagy legrombolóbb hatású?
Ha ezt a kérdést szigorúan a művészetre értjük, akkor azt értékelem leginkább, hogy ezernyi életet átélhetek ebben az egy valóságban, és ez nagyon sokaknak nem adatott meg. Korábban, mint kábé mindenkinek, aki valaha is írt, nekem is segített az alkotás túljutni néhány bajosabb korszakon, ez mindenképp hasznos. Mostanra már megtanultam egyensúlyozni is a fura művészlélek és a normális ember típusa között, mert rájöttem, hogy nem szeretek különcként élni. Régebben inkább tetszelegtem a meg nem értett művész szerepében, de az nem én vagyok, és ez eléggé rombolta a személyiségemet. Egyébként a kelleténél még így is több időt szentelek a blogra és az írásra, a suli mellett ez most elég necces.

Teljes- vagy részmunkaidős író vagy?  Ez hogyan hat az írásodra?
Részmunkaidős, nyilván. És még írónak sem igazi író. Az időm elég nagy részét leköti az iskola, hogy tanuljak valamit, amiből majd ténylegesen megélhetek, miközben írogatom majd a kis novelláimat meg regényeimet a nagyérdeműnek. Egyelőre keresem az egyensúlyt ez a kettő tevékenység között, még nem igazán találtam meg, de tekintve, hogy legalább négy évig fogok ezen a főiskolán tanulni, és még csak 5 hét telt el, annyira nem aggódok. Nem kell nekem 25 éves korom előtt megváltani a világot, ráérek utána is.

Milyen munkáid voltak eddig?  Ha bármelyik hatással volt az írásodra, ossz meg egy történetet.
Hivatalos munkám még csak a nyári diákmeló volt, a polgármesteri hivatal szervezésében. Egy hónapra akartam menni, de aztán a sok jelentkező miatt mindenkit csak két hétre osztottak be. Eleinte még voltak normális feladataink, korlátot festettünk, rendbe tettük a szabadidőparkot, de aztán másfél hétig folyamatosan csak leveleket hordtunk ki, aztán a hatórás munkaidőt letudtuk kettő alatt.

Amikor 16 voltam, önkéntes voltam egy állatorvos mellett, ez viszont tényleg nagy hatással volt rám. Erről már írtam is, az ott szerzett tapasztalatokból született A macska, aki embert nevel, ami bemutatja a legtipikusabb háziállattartókat, főleg a rosszakat.

Mit gondolsz az ebook vs. nyomtatott kiadás, és a magán vs. hagyományos kiadásról?
Ez egy nagyon nehéz kérdés – megmondom őszintén, ebookot még sosem vettem. Nekem valamiért furcsa még egy kézzel nem megfogható tárgyért majdnem annyi pénzt kiadni, mint egy nyomtatott kiadásúért (régen néztem már az árakat, most csak felugrottam a Libri oldalára, és első körben abszolút nem láttam 2000 Ft alatt). Ha ezek után viszont közlöm, hogy van ebook olvasóm, az viszont rettenet rossz fényt vet rám. 🙂

A magánkiadásról egy bizonyos kezdő írónő óta egyáltalán nem vagyok jó véleményen. Nem kételkedem benne, hogy pl. a Publio kiadványai is között lehet kincsre lelni, de több próbálkozás után én már feladtam a reményt. Én nem látom értelmét annak, hogy magánkiadóhoz forduljunk az írásainkkal. Nyilván megvannak azok az esetek, amikor ez indokolt, pl. ismertem egy öregurat, aki az élettörténetét írta meg, és azt akarta megjelentetni. Nyilván ezzel nem mehet egy szórakoztató irodalomra szakosodott kiadóhoz, és főleg a családtagok körében lenne népszerű a könyve, neki ideális volt a magánkiadás. De ha szórakoztatni akarunk, akkor hova kell sietni? Sok tinédzser ugrik a Publiora, úgy hallottam, az ebook-megjelenés ingyenes. De van értelme azon kívül, hogy saját alkotói adatlapot kapsz Molyon, és néha talán csurran-cseppen belőle pár hasznavehetetlen fillér? Egyrészt sosem lesz akkora olvasóközönsége, mint egy hagyományos kiadónál megjelent kötetnek, másrészt abszolút nem dicsőség magánkiadónál megjelenni. Dolgoztál érte? Igen, megírtad a regényt, ez tényleg teljesítmény, aláírom. De kiválasztották a művedet valami alapján? Nem, hiszen mindent kiadnak, ha fizetsz érte. Ez nem jelenti azt, hogy te író lettél, azt sem jelenti, hogy a regényed kiemelkedett az átlagból. Marad az öröm, amit azért érzel, mert megjelent valami a neved alatt, de engem például sokkal inkább felvillanyozna, ha egy hagyományos kiadó hozzáértő szakemberei ítélnék úgy, hogy a művem elég jó ahhoz, hogy megjelenjen nyomtatásban.

Mit gondolsz, mi az olvasás/írás jövője?
Előbb-utóbb szerintem nagyobb teret fog hódítani magának az ebook, de egyébként nem hiszem, hogy az olvasás, mint hobbi valaha is megszűnne létezni. Tény, hogy ebben a modern világban egyre több szemét jelenik meg a piacon, de én azt mondom, jó ízléssel ki kell választani azt, ami nem rombolja a lelkünket. Kinek mi. Én például sosem olvasnék Leiner Laurát, a Szürke ötven árnyalatát is nyögvenyelősen toltam le a torkomon, de másnak meg ez volt az, ami először inspirálta az írásra. Más nem számít.

Mitől tűnnek ki a te történeteid a tömegből?
Próbálok olyan témákat megragadni, amik ugyan a valós életre alapszanak, de mégsem jöhetnek szembe az átlagemberrel az utcán. Az élet sötétebb, eldugottabb zugait kutatom fel és mutatom meg, még akkor is, ha a korszak, amibe a történetet helyezem, esetleg egy alternatív történelmi korba kalauzol. Az emberek mindenhol egyformák, egyformán hibáznak és szenvednek miatta.
Egyébként a legtöbben azt mondják, hogy még mindig meglepem őket azzal, ha tragikus a történet végkimenetele, akármennyit is olvasnak tőlem. Vagy nem szokták még meg, vagy van bennük valami furcsa optimizmus arra vonatkozóan, hogy majd megváltozom.

Hogyan találsz vagy csinálsz időt az írásra?
Egyelőre marad a hétvége, ilyenkor igyekszem kicsit előre is dolgozni, cikkeket firkálok, hasonlók. Mivel átlagosan reggel nyolctól délután négyig óráim vannak, ami azt jelenti, hogy fél hétkor már nem vagyok otthon, de fél öt előtt többnyire haza sem érek, általában elég kimerült vagyok már estére, és nincs sok kedvem és agykapacitásom az írásra. Az előbb az egyik kérdésnél már céloztam rá, hogy még nem találtam meg az egyensúlyt, de folyamatosan kísérletezek. Az éjszakázás évek óta nem az én műfajom, utána egy egész napom kiesik a kimerültség miatt. Főiskolán már nincsenek olyan tárgyaim, ahol nem fontos figyelnem, mint pl. gimiben még az etika, mert elég csak jó dolgozatot írni belőle, és úgysem számít sehova (na jó, a pénteki mérnöki ábrázolás előadás az egyetlen, ami ilyen). Egyszer van a héten napközben lyukasórám, mert én voltam az egyetlen, aki megírta legalább négyesre a Bevezetés a matematikából tárgy év eleji ZH-ját, ami azt jelenti, hogy én lettem az egyetlen, akinek a dolgozata jegyével véget is ért a tantárgy ebben a félévben. Azzal kísérletezgetek újabban, hogy magammal viszem a laptopomat iskolába is (erre mondjuk az esetek többségében tényleg szükség van az iskola használhatatlan számítógépei miatt), és az óraközi, általában félórás szünetekben intézem a blog apróságait, hogy otthonra már csak a tényleges írás maradjon. Ha nem lenne épp a halálán a laptopom, akkor ez talán működne is. 🙂

Logikára építve vagy ösztönszeren írsz, vagy a kettő kombinációja igaz rád?  Foglald össze az írói mechanizmusod.
Azt hiszem, a kettő kombinációját használom, de egy csomó írói fogás az évek alatt úgy épülhetett belém, hogy sosem tanultam ezt tudatosan, inkább rengeteget olvastam és kísérletezgettem. Például a helyes információadagolási módszereket sosem tanulmányoztam kifejezetten, mégis, ha egy felnőtt, hozzáértő ember kezébe adtam eddig az írásaimat, mindig ez volt az első, amit kiemeltek. Egyébként sokkal jobb szerintem így megtanulni az írás alapvető fogásait, mint direktben leülni és tanulni, hiszen így ivódik bele a módszer az ösztönökbe. De egyébként egy történet cselekményének megalkotása mindig logikára épülve készül el, szeretem a szálakat összefűzni, ok-okozati összefüggéseket megalkotni, új dolgokra következtetni. Azon a véleményen vagyok, hogy csak így lehet izgalmas történetet írni és hiteles háttérvilágot megalkotni.

Milyen módokon népszerűsíted a történeteidet?  Érzésed szerint ezek hozzáadnak vagy elvesznek az írásra szánt idődből?
Valamennyit nyilván elvesz a regények és novellák írásából, hogy ezen a blogon pötyögök hosszú oldalakon keresztül. De egyrészt szeretem itt osztani az észt, másrészt úgy is érzem, hogy ez egy fontos állomása a pályafutásomnak, ugyanis szeretnék majd később íróként is nevet szerezni. Tehát úgy érzem, erre szükségem van, ezért nem tartom nyűgnek a blog vezetését. Ha nem írnék cikkeket, csak a kész műveimet publikálnám, az nyilván még több időt jelentene a konkrét írásra, de engem nem csak az inspirál, hogy osszam az észt azoknak, akik még nálam is kezdőbbek. Mindig is szerettem kinyilatkoztatni a véleményemet, megosztani az emberekkel a gondolataimat, valamint fejlődök azáltal is, hogy elgondolkodom egy-egy írástechnikai témán.

Mi a szereped az írói társadalomban?
Amatőr vagyok, aki szeretne feltörni. Elég ambiciózus vagyok, még ha néha úgy is tűnik, hogy elfogy az erőm és nincs kedvem semmihez sem. Általában elmúlik egy-két nap alatt.

Mit szeretsz szabadidődben olvasni?
Az a fajta vagyok, aki tulajdonképpen bármit elolvas, ami regény, szinte csak a borzasztóan nyálas romantikát zárom ki a repertoáromból, az valahogy nem köt le. De szeretnék több sci-fit olvasni, ugyanis ilyen történetekben is ki szeretném próbálni magam.

Milyen projekteken dolgozol épp?
Ask.fm-en már elpletykáltam, hogy egy sci-fi novellán ügyködöm, de inkább most csak bemásolom az oda írt tartalmát:

Egy olyan világban játszódik, ahol az emberiség maradékának el kellett hagynia a tönkretett bolygót, és már majdnem egy évszázada tartanak az új lakóhelyük felé, az Új-Poszeidónra. Az űrhajón a legfontosabb érték a faj fenntartásának képessége, ezért kilöki magából a társadalom, aki esetleg terméketlen.

Ezek a fő pillérei a világnak, de még elég sok részletet kidolgoztam. 🙂 Igazából főleg a hajón élő egyik pár mindennapjait akarom bemutatni, ahol a feleség halálos beteg, de egyébként sem születhet gyereke, a férjet pedig arra kényszerítették, hogy egy balesetben megözvegyült nővel vállaljon babát. A történet akkor kezdődik, mikor az úti cél közelébe érnek, és a megérkezés napjára írják ki a szülést.

Többek közt milyen projekteket tervezel a jövőben?
Sok-sok novellát; a sokat emlegetett Hazug szerint az élet című regényt; és a Gyermekláncot, kifejezetten blogos publikálásra. Van pár kisregényötlet is a tarsolyomban, de regényre mostanában nehezen veszem rá magam, félek, hogy a suli mellett nem lenne időm eléggé beletemetkezni egy nagyobb projektbe. Legrosszabb esetben majd az ősz végi háromhetes szünet alatt, a vizsgaidőszakra való készülés szüneteiben bepótlom ezeket a heteket. 🙂