Kaptam egy díjat, azon belül is egy csinos kis kérdőívet a Kávészünet c. blog írójától, Elisabeth D.-től (innen is köszönöm még egyszer). Én még mindig szeretek ilyeneket kapni, mert ez is egy visszajelzés, hogy az emberek nyomon követik a munkásságomat – kifejezetten megtisztelőnek érzem, ha olyan személytől érkezik mindez, akivel nem is állok mindennapi kapcsolatban.

Viszont az általam követett blogok írói meg nem így gondolják, vagy legalábbis szinte egyikük sem szokott ilyesmit továbbküldeni vagy egyáltalán kitölteni, úgyhogy én is csak annyit szeretnék megtenni, hogy válaszolok az Elisabeth által feltett kérdésekre.

Melyik volt az első regény, amit saját magadtól olvastál ki?

Fekete István Vuk című története. Sokáig egyértelműen hittem, hogy az első a Harry Potter volt, amit harmadik osztályos koromban kaptam (előtte inkább meséket olvastam szerintem – végül is a Vuk meg már kicsivel komolyabb, mint egy gyerekmese), de aztán nemrég eszembe jutott a kötelező olvasmány másodikból. Akkor a tanító nénink közölte, hogy a lányok A két Lottit olvassák el Erich Kästnertől, a fiúk pedig a Vukot. Én valamiért nehezményeztem, hogy nekem azt a túlzottan lányos könyvet kellene kiolvasnom, ezért inkább átrágtam magam a Vukon (és később azért A két Lottin is).

Ha időutazó lehetnél, hol és mikor élnél?

Nem állnék meg egy helyen, inkább körbeutaznék minél több időben és helyen, hogy minél többet lássak és ismerjek meg a világból.

Mi az utolsó álom, amelyikre emlékszel?

Próbáltam anyámat rábeszélni, hogy tartsunk meg egy barna, korcs kiskutyát, aki egyébként zabálnivaló kis tünemény volt. Az éjjel álmodtam ezt egyébként.

Inspirált bármikor is írásban egy álom?

Úgy kifejezetten nem, az utóbbi években nem voltak normális álmaim (vagyis nem emlékszem rájuk). Legutóbb 12-13 éves koromban volt egy nagyon összetett, horrorisztikus álmom, amit beletettem az akkor írt regénykémbe.

Ki az eddigi kedvenc könyves/filmes szereplőd?

A Weasley-ikrek. Még mindig a kedvenceim, mindig is azok lesznek, és még mindig sírok, ha eszembe jutnak.

Számodra mi a legjobb dolog az írásban?

Megalkotni valami újat, valami olyasmit, ami ugyanígy még senki másnak a fejében nem körvonalazódott ki.

Volt már olyan karaktered, akinek egy valós személy inspirált?

Szándékosan csak elvétve – de ezeket a novellákat nem osztom meg, mert általában azért írom őket, hogy múltbeli eseményeket, sérelmeket, rossz emlékeket fel tudjak dolgozni. Jólesik ezeket papírra vetni, kicsit átformálni a múltat, hogy kerek egész történetet alkosson, de mégis beletenni a saját érzéseimet, és aztán az utolsó sorok leírásával elengedni magamtól az egészet. Van pár ilyen, kicsit nyersebb témájúak, mint amit tőlem az emberek megszokhattak, majd talán egyszer ezeket is megmutatom.

Könyveket vagy blogokat olvasol szívesebben?

Könyveket. Blogot is olvasok, többet is, de valamiért ad egy pluszt a tudat, hogy ezért pénzt adtam, meg hát egyébként is kézbe vehetem, sokkal kényelmesebb eldőlni vele a függőágyon (amire 3 hónapja nem volt időm), mint laptoppal a kezemben. De újabban sokszor csinálom azt is, hogy egy netes történetet konvertálok át e-book fájlba, hogy a Kindle olvasómra tehessem.

Szereted a művészetet?

Persze. Az irodalom is ugye művészet, de például Facebookon, Instagramon is rengeteg képzőművészt követek. Irigylem azokat az embereket, akik szépen tudnak rajzolni, festeni, akik képek által is képesek átadni valamiféle hangulatot, érzést, meg tudják szólítani azt, aki a műveiket csodálja. Nekem ez sosem ment, a kézügyességem förtelmes (bár állítólag ez fejleszthető), úgyhogy nekem egyelőre marad mások műveinek csodálata.

Legkedvesebb emléked az írással kapcsolatban?

Egyértelműen az idei költészet napi felolvasás. Erről egy másik bejegyzésben bővebben olvashatsz.

 

Köszönöm szépen a kérdéseket, Elisabeth!