Az utóbbi időben elég sok kihívást és kitöltendő írós kérdőívet kaptam, úgyhogy ezeket szeretném sorba venni (és emellett ismét tartani a heti egy elmélkedős bejegyzést, most, hogy a sulis dolgaim nem olyan sűrűek).

Először is Thea Blanchet saját kérdőívéré esett a választásom, innen is köszönöm neki a jelölést. 🙂 Én is írtam már sajátot korábban, és támogatok is mindenkit abban, hogy hozzunk létre új, a blogjaink témájához illő kérdéssorokat, lépjünk túl a megszokott, semmitmondó verziókon. Thea kérdőíve igazán ötletes, szerintem ebben egyet fogtok érteni velem. 🙂

Kezdésként bemásoltam Thea blogjáról, a Betűtemetőről a szabályokat:

Szabályok:

1. Köszönd meg annak, akitől kaptad!
2. Válaszolj a kérdésekre! Figyelj rá, hogy a szabályok és a kérdések is változatlanul kerüljenek a bejegyzésedbe!
3. Küldd tovább annyi embernek, amennyinek szeretnéd! A lényeg, hogy mindegyiküknek írj valamit, szerinted nekik mi a legnagyobb bűnük íróként!

Kérdések:

1. Kevélység: Melyik az a történeted, amire annyira büszke voltál, hogy nem fogadtad a rá érkező kritikákat? Utólag mit gondolsz erről?
2. Kapzsiság: Van olyan történeted, ami szerinted olyan jól sikerült, hogy pénzt is kérnél érte? Mennyit érne a belé fektetett munkád?
3. Bujaság: Melyik történetedben próbálkoztál először korhatáros jelenettel (nem feltétlen erotikus értelemben)? Utólag mit gondolsz, mi volt a legnagyobb hibája?
4. Irigység: Volt, hogy irigy voltál olyan történet olvasottságára, ami szerinted a tied nyomába sem érhet? Név említése nélkül szerinted mi volt a legnagyobb hibája?
5. Falánkság: Volt, hogy több történeten dolgoztál egyszerre? Mi lett az eredménye?
6. Harag: Formáztál valaha szereplőt élő emberről azért, hogy a történetedben megkapja azt az igazságszolgáltatást, amit a valóságban nem biztos, hogy meg fog? Ki ő, és mi lett a sorsa a történetben?
7. Lustaság: Melyik az a történeted, amit lustaság miatt félbehagytál, és a legjobban bánod?

Íme az én bűneim:

1. Kevélység:

Azt hiszem, az utóbbi években azért elkezdett benőni a fejem lágya, és elfogadom a kritikákat, de azért ez nem mindig volt így. Két esetet mesélek el, az egyik inkább cuki, a másik pedig, utólag átgondolva, már kellemetlen nekem.

Még általános iskola harmadik osztályában házi feladatként mesét kellett írnunk, szigorúan két, de maximum három oldal terjedelemben (mármint A/5-ös méretben). Velem eléggé elszaladt a ló, és a kalandos kis mesém hat és fél oldalra rúgott. Nagyon büszkén olvastam fel, kaptam is rá egy ötöst, viszont mivel ennyire felrúgtam az alapszabályokat, kötelező volt újraírnom a mesét, belesűrítenem három oldalba. Ez engem annyira szíven ütött, hogy egyáltalán nem voltam rá hajlandó, és végül anyukám írta meg helyettem…

Tizenöt-tizenhat éves korom körül lehetett, azt hiszem, mikor a G-Portálon kezdtem el megosztani az írásaimat, és mindenféle amatőr versenyeket tartottunk az oldalainkon. Én dacból beneveztem arra, amit az a lány szervezett, akit eléggé megvetettem, mivel sokszor úgy beszélt le a magas lóról, mintha ő már feltalálta volna spanyolviaszt (pedig nagyon nem). A megadott témára írtam egy novellát, amit ő aztán eléggé lepontozott, és a végeredménynél valahol a legutolsó helyek egyikén kullogtam. Utólag persze látom, hogy tényleg nem volt nagy szám az a novella, de akkor annyira kiakadtam azon a lányon, és hogy a köztünk lévő ellentét miatt engem úgy lehúzott, hogy jelenetet rendezve visszaléptem a versenyből. 😀 (Tini voltam, ne felejtsük el!)

2. Kapzsiság:

Őszintén szólva nem nagyon gondolkodtam még azon, hogy pénzt kérjek az írásaimért. Lehet, hogy ez úgy hangzik, mintha szerénykednék, de tényleg nem. Olyat már csináltam, még gimiben, hogy egy-egy tábla csokiért meséket írtam az osztálytársaimnak, amikbe direkt személyes elemeket írtam bele róluk, és ajándékba adták a szeretteiknek.

3. Bujaság:

Kislányként rettenet szégyenlős voltam, és mikor még papírra írtam a történeteimet, a csókjelenetekhez is kifejlesztettem egy saját titkosírást (amit ma már nem igazán tudok kiolvasni), de a kérdést olvasva belegondoltam, hogy ezen kívül pl. szereplők halálát írtam le elég gyakran. Ugyanebből az időből volt pl. egy vérfarkasos történetem, aminek a végén az egyik főszereplő megöli a másikat, és érdekes, az ilyesmit gond nélkül leírtam. Mivel nagyjából 13 éves lehettem, ez nyilván egy elnagyoltan megírt sztori, de a mai napig az egyik kedvencem, és ha nem lenne már alapjaiban is feltűnően klisés, még újra is írnám.

4. Irigység:

Azt már elég régen észrevettem, hogy folytatásos regénnyel érvényesülni bloggerként egyszerűen könnyebb, mint novellákkal. Kicsit mindig bennem volt a féltékenység, ha azt láttam, hogy egy olyan történetnek van legalább tízszer annyi olvasója, mint nekem, aminek az írója még helyesen írni sem tud, de egyszerűen többen követik csak azért, mert hétről hétre lehet izgulni a karakterekért. Biztosan ennek is megvan a magyarázata, majd egyszer bővebben elmélkedni fogok róla. 🙂 Viszont próbálok már nem agyalni ilyesmin, mert rájöttem, hogy nem visz előre, meg amúgy is, törődjön mindenki a maga írói pályájával (még ha néha nehéz is nem átkukkolni másokhoz).

5. Falánkság:

A novelláimat igyekszem egyszerre, maximum két-három nap alatt megírni (nem számítva bele a javításokat), úgyhogy ezeknél nincs ilyen problémám. Inkább ha végre elhatározom, hogy írok egy regényt, akkor üt be, hogy nagyon hamar felkelti más az érdeklődésemet, és inkább félbehagyom az aktuálisat (meg mert nem elég jó, ugye), ezzel folyamatosan küzdök, de kezdem felfogni, hogy inkább lelki oka van nálam ennek a blokknak, és ezt igyekszem megtalálni.

6. Harag:

Nem. Nagyon ritka, hogy valós személyt formázok meg egy írásomban, és általában akkor is módosítok rajta, hogy inkább a fikció irányába forduljon át. Viszont nem szoktam igazságszolgáltatást eszközölni ezekben az írásokban, hanem sokkal inkább arra használom őket, hogy segítsenek feldolgozni egy eseményt az életemből, épp ezért az ilyeneket nem is szoktam publikálni.

7. Lustaság:

Volt egy vázlatom, ami A játéktesztelő munkacímen futott, még nagyjából három évvel ezelőtt. A vázlat során már elvittem olyan irányba a sztorit, amiről éreztem, hogy nem lesz jó, ezért leraktam a tollat, hogy majd egy néhány napos fejszellőztetés után egy bizonyos ponthoz visszatérve újra nekiülök az események kitalálásának. Azóta sem nyúltam hozzá, de néha eszembe jut, hogy annak a történetnek az alapja elég jó, megérné újra elővenni.

A kihívottak

Ezek voltak az én bűneim, illetve Thea szerint az, hogy még mindig nem fejeztem be egy regényt, mármint ami az utóbbi éveket illeti. 🙂 Most épp egyébként dolgozom valamin (megint), amivel remélem, már elégedett leszek annyira, hogy a nagyérdemű elé merjem tárni. 🙂

És hogy a kérdőív ötletgazdája se maradjon ki a jóból, én ezt szeretném visszaküldeni Theának. 🙂 Az ő legnagyobb bűne talán az, hogy néha félek, hogy túlpörög, annyira magas hőfokon ég mostanában, és folyamatosan csak dolgozik az írásain. 😀 Irigylem is tőle ezt valamennyire, de néha féltem is őt, hogy túlhatja magát. Szóval csak ügyesen, Thea! 🙂

Másodikként pedig Emília Mollának szeretném küldeni ezt a kihívást, aki nemrég nyitotta meg a blogját, a Kacatos dobozt. Remélem, a fellendítésében segíteni fog ez a kérdőív is, sok sikert kívánok!