#ezvagyokén kihívás Bogie-tól

Bogie blogjáról indult útnak ez a kihívás, amit már a hétvégén is futólag említettem (igen, kicsit késett a másnapra beharangozott bejegyzés, de nem maradok tovább adós vele). Megfogadtam, hogy idén megpróbálom némileg személyesebbé tenni a blogot, többet írni magamról és arról, aki én vagyok — ennek az egyik állomása lesz most ez a kérdőív.

A szabályok:

1. Kihívtak? Fogadd el — vagy ne, rajtad áll — és szánj egy bejegyzést a kérdések megválaszolására.
2. Hívj ki Te is néhány további bloggert, akiknek kíváncsi vagy a válaszaikra. Annyi jelölted lehet, amennyit akarsz.
3. Másold be a szabályokat (a kérdésekkel együtt), hogy kihívottjaid tudják, mi a dolguk. Bejegyzésedben ne felejtsd el megemlíteni a bloggert, aki Téged hívott ki.

Én inkább külön szedtem a kérdéseket, hogy az eleje ne nyúljon indokolatlanul hosszúra, de a végén odateszem majd őket a válaszaim nélkül is, hogy a kihívottjaimnak könnyebb legyen átmásolni őket.

A kérdések pedig:

1. Ki vagy Te?

Maximalista, a hosszú út legelején döcögő írópalánta, másodállásban mérnöktanonc (na jó, inkább az írás a másodállás). 21 éves vagyok, lehetetlenül állatbolond és természetesen könyvmoly.

2. Mi az álmod?

Írni, írni, mindig csak írni — egyszer saját regénnyel megjelenni.
Diplomás építőmérnökké válni.
Kiköltözni a Duna partjára egy faházba.

3. Mi a kedvenc emléked?

Talán az, amikor először jelent meg novellám antológiában. Ezt megtudni felért egy csodával. 🙂

4. Mi jelenti számodra a boldogságot?

Az az állapot, amikor minden sikerült, mindent elintéztem, megcsináltam, nem kell idegeskedni, és úgy fekszem le aludni, hogy nem kell kora reggelre ébresztőt beállítanom, és mellettem szuszog a párom.

5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?

Egy szép borítójú, megfelelően rendszerezett jegyzetfüzet.

Ha már itt tartunk, megmutatom a saját jegyzetfüzetemet, meg a(z azóta már betelt) Tartalomjegyzéket. 😀 Egyébként a saját jegyzetfüzetemet még mindig nem találom megfelelően rendezettnek, de sajnos bele kell törődnöm, hogy a kézírásom alapvetően nem az, így nehéz a füzetet tökéletessé tennem. Épp ezért teleírt oldalakat egyelőre nem is mutatok.

6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?

Ha a csoporttársaimat megkérdezem, akkor ők azt mondják, hogy rajtam mindig van valami fekete, és mindig magammal hordom a laptopomat.

Viccet félretéve: nem nagyon szeretem kimutatni, de ha valaki kicsit jobban ismer, akkor tudja, hogy kicsit kevés az önbizalmam, végtelenül lelkiismeretesen végzem a dolgomat, és ráadásnak elég szétszórt vagyok. A könyvmolyságot és az állatbolondságot mindenki rögtön látja rajtam, ez nem kérdés. 😀

7. Mi a legnagyobb félelmed?

Elrontani valamit. Bármit.

8. Hogyan látod magad 1 év múlva?

Még mindig egyetemista leszek, és ha rajtam múlik, akkor még mindig blogolni fogok itt, és remélhetőleg sokkal több írásom és cikkem fog addigra felkerülni a blogra. Valamint a második pontra írt válaszaim közül az egyik már teljesülni fog addigra, ha minden igaz. 😀

9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?

Túl introvertált és gátlásos ember vagyok ahhoz, hogy említésre méltó őrültségeket csináljak.

10. Ki vagy mi az első számú motivációd?

Általában belülről jön a motiváció, magam miatt akarok előre haladni.

11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?

Az attól függ, ki kritizál. Ha vizsgán ülnék, és éppen a tanár a kettesemről döntene, akkor felőlem mondhatna bárkiről bármit, nem állnék le vitatkozni vele. 😀

Viccet megint félretéve, nem szeretem az igazságtalanságot, ki szoktam állni ellene.

12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?

Kevés jelentős dolgot csináltam tegnap, de van köztük olyan, aminél remélem, hogy utólag nem válik jelentőssé.

+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy…

…végtelen sok időm legyen.

 

Ezek voltak a válaszaim. Ma ismét továbbküldöm őket, és nem lesz nagy meglepetés, hogy kiknek, hiszen a listám megegyezik a múltkorival, ezért nem is fűznék hozzá semmit sem a nevekhez:

Eszter
Thea Blanchet
Miklóssy Niki

És hogy a kérdéseket könnyebb legyen kimásolni:

1. Ki vagy Te?
2. Mi az álmod?
3. Mi a kedvenc emléked?
4. Mi jelenti számodra a boldogságot?
5. Mi jut eszedbe arról a szóról, hogy szépség?
6. Szerinted hogyan írnának körül Téged a környezetedben élők? Mennyire egyezik ez az első kérdésre adott válaszoddal?
7. Mi a legnagyobb félelmed?
8. Hogyan látod magad 1 év múlva?
9. Mi volt a legnagyobb őrültség, amit valaha csináltál?
10. Ki vagy mi az első számú motivációd?
11. Mit csinálsz, ha valaki elkezdi igazságtalanul kritizálni egy barátodat, de nem tudja, hogy közel áll hozzád?
12. 5 év múlva emlékezni fogsz arra, mit csináltál tegnap?
+1. Fejezd be a mondatot: Arra vágyom, hogy…

Ma is fenntartom, hogy ha valakinek elnyerte a tetszését a kihívás, akkor nyugodtan töltsétek ki, és hivatkozzatok rám kihívóként. 🙂

2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás