Bizony, ez is eltelt már: Daremo már nem elsőéves egyetemista lesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, hanem másodéves. Hogy repül az idő! Szinte már a legelejétől érlelődött bennem egy bejegyzés az egyetemista létről (ahogyan annak idején az érettségiről is írtam), de annyi dolog történt tavaly szeptember óta, hogy nem igazán tudtam eldönteni, mikor van az a pont, amikor már hitelesen tudok nyilatkozni róla. Talán majd most, de lehet, egy év múlva is írok egy áttekintőt. (:

Ezzel a bejegyzéssel nem csak az a célom, hogy elmeséljem, mi hogyan zajlott nálunk, hanem szeretnék egy kis bátorító bemutatót tartani azoknak is, akik még csak most készülnek főiskolára/egyetemre, hogy tudják, nagyjából hogyan zajlik ez, miben más, mint egy középiskola. Persze fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy minden felsőoktatási intézmény egy kicsit más, lehetnek eltérések abban, amit leírok, de igyekszem kiemelni, ha nagyon egyedi dologról van szó.

Áttekintés az iskolámról

Fontosnak tartom leszegezni, hogy a tanulmányaimat egy kis főiskolán, Baján kezdtem, építőmérnöki szakon. Az első félévemet itt húztam le, a második félévtől azonban a szak átkerült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új, Víztudományi Karnak keresztelt karára. A képzés helye sem változott, de természetesen lettek eltérések, például már nem főiskolásnak, hanem egyetemistának hívhatom magam. (:

A hozzáállás

Én megfogadtam, mielőtt elkezdődött az egyetem, hogy igenis kipróbálok mindenféle új dolgot, amitől eddig esetleg féltem, amit nem ismertem, korábban nem érdekelt. Egyszóval nem zárkózok el elvből semmilyen lehetőségtől, kipróbálok új dolgokat, megtapasztalok érdekes helyzeteket, nem fogok ugyanúgy elzárkózni mindentől, mint például középiskolában.

Mindenek előtt: a gólyatábor

Hiszen a gólyatábor ugye megelőzi a félév kezdését, és nekem is nagy dilemma volt, hogy vegyek-e részt rajta, hiszen — bevallom felnőttesen — mindig is utáltam a táborokat. Utoljára általános iskolában vettem részt ilyesmin, és már akkor is a harmadik napon masszívan hisztiztem, hogy elegem van. Egyszerűen ilyen alkat vagyok, kényelmetlenül érzem magam, ha máshol alszom. De ugye megfogadtam, hogy márpedig elmegyek ide, hogy szeptemberben már ismerjek legalább néhány arcot, tudjam, kik közé kell odaülnöm évnyitón, kivel érdemes nekem barátkoznom.

Mi egy kis főiskola voltunk (illetve most már még kisebb egyetemi kar), szerintem maximum ötvenen vettünk részt a gólyatáborban, ez nyilván nagyságrendekkel kevesebb, mint ahányan egy nagyobb egyetemen vannak elsőévben. (Összehasonlításuk: az NKE-n az idei gólyatáborra összesen kb. 600 főt várnak.) Itt helyben volt a gólyatáborunk, ami azt jelenti, hogy én tulajdonképpen itthon voltam, ismerős környéken, ez is hozzásegített az elhatározáshoz, hogy elmenjek a gólyatáborba.

Hogy megbántam-e? Egyáltalán nem! Egyrészt azért nem, amit kicsit fentebb írtam: sok olyan embert megismertem, akikkel most együtt tanulok, és így sokkal kellemesebb volt besétálni az évnyitóra és az első órákra. Más dolog, ami sokakat aggaszthat: a gólyatáborokról ugye az a kép él az emberek fejében, hogy masszív ivászat napokon keresztül, megállás nélkül, amikor szegény gólya azt sem tudja, hol fekszik éppen, és ha nem vigyáz, meg is erőszakolják. Kicsit én is féltem, hogy ki leszek nézve a tömegből, ha nem vedelek majd, márpedig én nem igazán szeretek. A jó hír az, hogy nem is kötelező: nincs eszement tukmálás (és ez nemcsak nálunk van így, hanem más egyetemek gólyatáborairól is ezt olvastam), persze kedves kínálgatás van, de nem voltam egyedül olyan, aki nem akart berúgni. Egy nagyon jó trükköt osztok most meg veletek, kedves lerészegedni nem akaró gólyák: mindig legyen valami a poharatokban! Akkor is, ha nem isszátok, vagy félóránként csak belekortyoltok. Én mindig egy sörrel a kezemben mászkáltam, és ha valaki meg is kérdezte, kérek-e inni abból, ami éppen nála van, csak meglötyögtettem a kezemben a dobozt/poharat, hogy jelezzem, még van nálam innivaló — és békén is hagytak. Ha üres a poharad, akkor egy ittasabb társad már csak azért is meg fog hívni valamire (vagy kezedbe nyom egy újabb üveget), így viszont simán elhitetheted bárkivel, hogy aktív részese vagy a bulinak, mégsem fogsz lerészegedni.

Jó ötlet még (nem csak a bulik szempontjából), ha már a legelején találsz valakit, akivel egy hullámhosszon vagytok, akivel ugyanolyan mértékben szeretnétek bulizni. Így vigyázhattok is egymásra, akár lányosan együtt mehettek mosdóba is, de legalábbis mindig tudtok egymásra támaszkodni. Én egy este buliztam kicsit aktívabban, akkor hárman lányok egy asztalnál ülve iszogattunk, aztán együtt sétáltunk vissza éjjel a szállásra. Nem kellett egyedül bandukolni, mert hiába ismertem az utcákat úgy, mint a tenyeremet, azért az ember lánya nem szívesen csatangol egyedül az utcákon az éjszaka közepén.

Legyél kollégista!

Komolyan. És ezt én mondom, aki nem kollégista (főleg azért, mert 10 kilométerre élek az iskolámtól), és, mint most már tudjuk, aki utál nem otthon aludni.

A kolinak rengeteg előnye van. Egyrészt, ott mindig találsz bulit. Olyan nincs, hogy muszáj unalmas estének lennie (ha nem akarod, nyilván). Mindig van kihez átmenni, meginni valamit, beszélgetni, ismerkedni. Ez nálunk főleg azért egyszerű, mert (mint mondtam) kevesen vagyunk, nagyon családias a hangulat, szinte mindenki ismer mindenkit. Nagyobb létszámú kollégiummal nyilván így nincs tapasztalatom (a miénkbe is csak látogatóként szoktam bemenni, de azért valljuk be, elég gyakran), de logikusnak tartom, hogy ott is találsz valakit, akihez átkopoghatsz, ha unatkozol, vagy változatosabb társaságra vágysz, mint a szobatársaid (néha kell egy kis levegőváltozás).

A másik az, hogy a kollégiumban ott van mindenki, és bizony megéri a többiekkel jóban lenni. Ha nap végén (vagy hétvégén) otthon vagy a lakásodban ülsz egy beadandó felett, és elakadsz, maximum annyit tudsz csinálni, hogy nekiállsz telefonálgatni vagy Facebookon zaklatni a csoporttársaidat, hogy valaki segítsen már. Na de a koliban! Felemeled a formás kis hátsódat, és átkopogsz egy csoporttársadhoz vagy egy tapasztaltabb felsőéveshez, aki majd segít neked. Mert mindig lehet olyat találni, aki erre hajlandó.

A kolisok sokszor tartanak közös tanulást, beadandókészítést is. Persze külsősként is csatlakozhatsz, de sokszor elfelejtik a bejárósokat értesíteni ezekről az eseményekről. Egyszerűen csak azért, mert a kollégista közösség egy hangyányit zártabb, családias a hangulat.

Szóval ha választhatsz, menjél kollégiumba.

Szorgalmi- és vizsgaidősuck

Ott kezdjük, hogy ugye az egyetemen féléveket tartunk számon. Egy félév pedig két részre oszlik: szorgalmi- és vizsgaidőszakra.

A szorgalmi időszak tulajdonképpen olyasmi, mint amit középiskolában megszoktunk: bejársz órákra, alkalomadtán zárthelyi dolgozatokat írsz, beadandókat adsz le. Vannak olyan tárgyak, amelyeket ennyivel le is lehet tudni, ezek az évközi jegyes tárgyak: a ZH-idra meg a beadandóidra kapsz jegyet, és ebből kijön a féléved, ennyi. Ez kb. 12-14 hetes időszak.

Ez után jön a mumus: a vizsgaidőszak, minden egyetemista rémálma. A vizsgás tantárgyaidból tulajdonképpen be kell seggelned, amit egész félév alatt tanultál, és elő kell adnod (többnyire szóban) a vizsga napján. És igen, van olyan, hogy nehezebb vizsgaidőszakod van, mint amilyennek az érettségire való felkészülést élted meg. De higgyétek el nekem, sok tárgyra egy hét alatt be lehet magolni egy négyest, bár én természetesen mindig szorgalmasan végigtanultam a szorgalmi időszakot (muszáj volt, mindkét félévemben többségében volt az évközi jegyes tárgyam, vizsgaidőszakra meg egy-egy tárgyam jutott csak — utáltak is érte más egyetemek hallgatói).

Ha valami nem sikerül, a világ azért nem áll meg: olyankor azt a tárgyat a következő félévre (vagy évre) csúsztatod, akkor megint megpróbálhatod. Az egyetlen hátránya ennek, hogy a tantárgyakhoz vannak bizonyos előkövetelmények: például a Matematika 3. felvételéhez neked előbb meg kell szerezned a legalább elégségest Matematika 2.-ből. Minél tovább szórakozol a Matematika 2.-vel, annál tovább csúszik a harmadik is, és az azután arra épülő tárgyak is. Nálunk a főiskolánál még volt úgynevezett keresztfélév is, ami azt jelentette, hogy ha nem sikerült a Matek 1., akkor következő félévben felvehetted a soron következő Matek 2.-t, és vele párhuzamosan a Matek 1.-et. Ha ügyes vagy, megcsináltad párhuzamosan mindkettőt, és csúszás nélkül mehettél tovább; de ha meg is tudnád csinálni a Matek 2.-t, de a Matek 1.-et nem, akkor az egész elúszik. Az előkövetelménynek meg kellett lennie. Na, az NKE-nél nincs keresztfélév. Ezentúl, ha az ember bukik, akkor csúszik. Én lekopogom, eddig minden tárgyam megvan.

Egyetemi bulik és programok

Én egy dolgot nem szeretek az egyetemi bulikban: mindig hétköznap vannak! Persze, megértem, a kollégisták hétvégén haza akarnának menni — de próbáljon meg valaki beülni reggel másfél óra tesire, aztán öt órán keresztüli matekra úgy, hogy előtte fél éjjel fent volt! Nem is kell inni, nem is kell reggelig mulatni, ez a nap önmagában fárasztó, pláne még akkor, ha az ember mondjuk hajnali egykor vágódik be az ágyba. Kínzás, de próbáld csak meg kihagyni azt a matekot! (Azt hiszem, elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor egyértelművé vált mindenki számára, hogy a matek egy nagy mumus.)

Viszont tényleg el kell menni néha ezekre a bulikra. Igenis be kell áldozni egy kis lelkierőt, és néha ki kell ereszteni a fáradt gőzt. Vannak kocsmázások, társasjáték estek, van gólyabál, farsang, közös jégkorizás, szimpla kollégiumi összeröffenés — meg még ami szem-szájnak ingere. Menj el néha ilyen alkalmakra, még akár meg is ismerhetsz olyan személyeket is, akikkel később kölcsönösen segíteni tudtuk egymásnak. Ezek az események a legalkalmasabbak arra, hogy kapcsolatokat építhess, ez pedig egy alapvető „követelménye” az egyetemi életnek.

Ismerni kell az embereket, itt ugyanis nincs osztályfőnök. Itt senki sem fog azzal törődni, hogy személy szerint a te dolgaidat elintézze, a problémáidat megoldja. Mindenért magadnak kell utánajárnod, de ez nem jelenti azt, hogy nem kérhetsz segítséget. Nálunk tényleg nagyon támogató a közösség, tulajdonképpen bárkihez odamehetsz segítséget kérni, olyan még nekem sem volt sosem, hogy egy számomra teljesen ismeretlen felsőbb éves elhajtott volna, hogy nincs kedve velem foglalkozni. És remélem, szeptembertől majd én is segíthetek az új gólyáinknak. (:

Szóval az egyetem nagyon jót fog tenni!

Én észrevettem magamon, mennyit változtam az elmúlt egy évben, mióta egyetemre járok. Sokkal többet jártam el otthonról társaságba, mint korábban bármikor. Megtanultam utánajárni a saját dolgaimnak. Nyitottabb lettem új dolgokra: a Hallgatói Önkormányzat dolgaiba is besegítek, illetve nyáron dolgozom a sulinál. Néhányan azt mondják, hogy az egyetemre járás csak elodázása annak, hogy az ember felnőjön, de szerintem épp ellenkezőleg: ha nem azért választod a felsőoktatást, hogy ellébecolj, a szüleiddel fizettesd a kollégiumot és átevezz kettesekkel, akkor inkább egy segítő lökést ad a felnőtté váláshoz. Ha jó szakot választottál magadnak, akkor mindenképp egy meghatározó élmény lesz az életedben!

 

Többekhez is van most kérdésem: akik már járnak/jártak egyetemre: hogyan emlékeztek vissza az első évre?

És akinek még csak most kezdődik: ugye elmentek gólyatáborba? Milyen szakra jelentkeztetek? Ismertek már valakit a csoporttársaitok közül? Ugye várjátok már? (: