Nemrég találtam a pincében egy füzetet, rajta a saját nevemmel és hogy 2. b, és telis-tele volt mesékkel, amiket nyolc-kilenc éves koromban írtam, nagy részükre még csak nem is emlékeztem. A tengerészek kalandjai teljesen kiesett, A hiú orrszarvúra pedig csak azért emlékszem, mert szokásom volt néhány meséhez rajzot készíteni Painttel, ez az egy maradt meg az emlékezetemben – bár egyetlen rajz sincs már meg.

Elmondhatjuk tehát, hogy körülbelül azóta írok történeteket, mióta megtanultam írni. Az a fajta gyerek voltam, aki rengeteget beszélt, mégsem emlékszik senki sem olyan esetre, hogy a meséimet szövegeltem volna. Számomra ezek csak írásban léteztek, így nagyon sokáig senki sem tudott a furcsa hobbimról – amíg le nem buktam a harmincoldalas Tokio Hotel-fanfictionömmel, de (mindenki szerencséjére) azóta már leszoktam az ilyesmiről, és csak a saját magam által teremtett karakterekkel és világokkal foglalkozom.

A tengerészek kalandjainak első részét szeretném megmutatni – merthogy négy is elkészült! A hosszuk egyenként sem haladja meg a kétszáz szót, ráadásul elég bugyuta sztorik. Akkoriban ismerhettem meg a kettőspontot, mint írásjelet, ugyanis indokolatlanul sokszor használtam. A vesszőkről ezt-azt már tudtam, például a hogy mögé mindig tettem, de sok helyről kimaradt. Ezen kívül is vannak benne olyan helyesírási malőrök, hogy erősen morfondíroztam azon, hogy csak ezeket kijavítva tegyem-e fel, de aztán meggondoltam magam. Ne csak én szörnyülködjek! 😀

Íme:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy híres hajóskapitány akit mindenki úgy hívott: Frenk Kapitány. Frenk Kapitány már az egész világot bejárta kivéve a tengerészek birodalmát. Frenk Kapitány elhatározta, hogy megkeresi a tengerészek birodalmát (ami nagyon titokzatos). Frenk Kapitány vett egy óriási hajót a: Titanikot (mert akkor még nem süljett el). Kihajóztak a nyílt tengerre. Egyszer csak találkoztak: Öldöklővel a viziszőrnyel. Frenk Kapitány előrántotta a kardját és nagy nehezen megölte a szörnyet. Mentek tovább. Rövidesen megérkeztek arra a szigetre amelyen volt a: tengerészek birodalma. A partján volt egy barlang. Amint Frenk Kapitány és legénységre a partra tették magukat remegni kezdett a föld. És a barlangból kijött: Könyörtelen a sárkány. Hirtelen tüzet okádott, de Frenk Kapitány előrántotta a bűvös tükrét és maga elé tette. A sárkány tüze visszaverődött saját magára. A tűztől elégett a sárkány, de a helyén egy kulcs volt és egy üzenet. Az üzenetre a következő volt írva: vegyétek fel a kulcsot és menyetek a sárkány barlangjába. Ott van egy ajtó. Az ajtón van egy lakat. A kulcs a lakat kulcsa. Frenk Kapitány kinyitotta a lakatot és az ajtó mögött volt a tengerészek birodalma.
Itt a vége, fuss el véle!

 Szerintem látszik, hogy rengeteg mesét néztem és olvastam, de azért a logikának sem voltam hiányában, ugyanis nagyszerűen megmagyaráztam, hogyan lehet jelen a Titanic a történetemben (valószínűleg ez volt az egyetlen hajó, amiről hallottam, de legalább ezt az egyet megjegyeztem).

A kedvencem (a helyesírás mellett – viziszőrnyel, süljett, menyetek) a „Frenk Kapitány és legénysége partra tették magukat”-féle megfogalmazás, amin minden egyes alkalommal nevetnem kell.

Azért el kell ismerni, baromságokat összehordani már akkor is nagyon tudtam.