Rég volt már ilyen, de ostanában ritkábban is használom az Ask.fm-et. De azért így is összejött néhány érdekesebb kérdésből egy kupac, úgyhogy lássuk. Ha úgy érzed, valamit feltétlenül meg akarsz te is kérdezni tőlem, akkor itt megtalálsz: DaremoOfficial.

Papírra, vagy digitálisan szeretsz írni jobban, illetve melyik módon írsz többet? Szépen írsz tollal?

Digitálisan írok ténylegesen, papírra maximum jegyzetelek, ábrákat rajzolok. Kb. 13-14 éves koromban váltottam át arra, hogy a történeteim szövegét már csak gépre viszem fel. Akkor kaptam az első saját számítógépemet (akkor még asztalit, azóta laptopon élek már), és rájöttem, hogy mennyivel könnyebb gépre írni, gyorsabb is, könnyebben meg lehet mutatni másoknak (nem kell ugyanazt a macskakaparásos füzetet körbeadni, megvárni, míg elolvassák, és addig sem írni akár napokig), utána meg ugye jött a felismerés, hogy netre feltenni a novelláimat elég jó buli, és mennyivel egyszerűbb, ha rögtön gépre ír az ember, nem muszáj kétszer átnyálazni ugyanazt (utálok papírra írt anyagot begépelni, egyenesen gyűlölök).

Azért vannak csodaszép füzetjeim, gyűjtöm őket, és ha elmegyek otthonról (pl. suliba), akkor mindig van nálam egy, hogy lekörmöljem az ötleteimet, nehogy elfelejtsem őket. Az írásom viszont szerintem nem szép, de azért olvasható. Inkább csak olyan kesze-kusza.

Ha most, ebben a pillanatban megkeresne egy kiadó, hogy egy kötetet megjentetne tőled, melyik története(i)det választanád? Egy regény lenne, vagy novellás/verses kötet? Milyen lenne a borító? Milyen néven adatnád ki?

Szerintem egy novelláskötetnek ismeretlen szerzőtől nem lenne nagy érdekeltsége, nem lenne rá kereslet (márpedig az írást az ember önmagáért csinálja, a publikálást pedig az olvasókért; ergo igenis fontos szempont, hogy mekkora réteghez jut el a kötet). Egyelőre viszont nincs olyan regényem, ami teljesen készen lenne, és azt mondanám rá, hogy ezt már szeretném mások előtt felvállalni (még blogon sem), viszont csak azért, hogy legyen valamim kiadva, nem kapkodnám el a dolgot. Inkább időt kérnék a kiadótól, hogy be tudjak fejezni egy olyan regényt, amire tényleg büszke vagyok, és oda merem tenni mellé a nevem.

Daremoként adatnám ki, ez tulajdonképpen a művésznevem (annak ellenére, hogy lassan már csak az nem tudja, hogy a valódi nevem Horváth Kamilla [és fordítva], aki nagyon nem akarja), ez nőtt hozzám az évek során, és most már egyre többen ismernek így. Rám ragadt.

A borítókkal én nem szöszölnék, nem vagyok elég ügyes a képszerkesztésben, biztosan a kiadóra bíznám. Szoktam egyszerűbb képeket szerkesztgetni a saját történeteimhez (pl. hogy legyen mivel feltenni Wattpadre, meg újabban a blogon is fent vannak), de ezek rémegyszerűek, nem érnek fel egy valódi könyvborítóhoz.

Mit írogatsz mostanság/írogatsz valamit mostanság?

– Sci-fi kisregényt (most már tényleg megírom, na) – alakul
– Romantikus novellát pályázatra (amikor egy hétig keresed az inspirációt, és végül csak úgy jön a semmiből, aztmeghogy) – azóta kész
– blogbejegyzést a kritikák fogadásáról – Hogyan fogadd a kritikát?
– jegyzetet a kb. 8 ZH-mhoz a következő két hétre – minden meglett
– jegyzetet a 2 db vizsgámhoz – az egyik tárgy végül megajánlott jegyes lett, a másik vizsga pedig négyes
Megírási sorrend valószínűleg lentről felfelé, köszönöm a figyelmet, majd jelentkezem íróként, ha túléltem az egyetemet.

Honnan jött az ötlet, hogy blogolj?

12-13 évesen elkezdtem feltenni a netre a gagyi romantikus Tokio Hotel-fantictionjeimet, utána pedig online naplót írtam néhány évig, mert döcögősen ment a beilleszkedés az új suliba, és kellett egy hely, ahol következmények nélkül kibeszélhetek bármit. Mára mondjuk már csak a művészetemet osztom meg a neten, a személyes dolgok jobb, ha a fejemben maradnak meg.

Honnan jött a Daremo név?

Kb. 15 voltam, iszonyatosan odavoltam a japán kultúráért, állandóan animéket néztem, Japánnal kapcsolatos filmeket néztem és cikkeket olvastam, jpopot és jrockot hallgattam, megszállottan kutattam mindent, ami Japánnal kapcsolatos. Akkoriban még úgy blogoltam, hogy nagyon kevesen tudták a személyes ismerőseim közül, és éppen kellett egy új név, úgyhogy válogatás nélkül teleírtam egy A/4-es lapot olyan japán szavakkal, amik tetszettek vagy a hangzásuk, vagy a jelentésük alapján. A „daremo” jelentése senki, amit különös ellentmondásnak tartottam, mármint valakit senkinek nevezni, így végül ez lett. Jó pár évig használtam, megismertem személyesen is olyan embereket, akik Daremoként ismertek meg a neten, és rám ragadt. Mikor elkezdtem aktívabban foglalkozni a blogolással, egyrészt azért tartottam meg a nevet, mert hozzám nőtt (bár már mindenki tudja a közvetlen környezetemben, ki Daremo), ráadásul nincs annyira tipikusan japán hangzása a szónak, hogy bárki is arra asszociáljon, másrészt pedig a valódi nevemet még mindig nem kedvelem annyira.