Hány szavas szokott lenni egy fejezet nálad? És hány fejezetes egy történet?

Ez tökre változó. És ne hallgass arra, aki kimondja szabályszerűen, hogy egy fejezetnek ennyi és ennyi szóból kell állnia, mert ez a világ egyik legnagyobb ökörsége.

Persze, a hosszabbat szeretjük. Meg a Wattpades százszavas fejezetecskék nem nevezhetőek irodalmi alkotásnak. Szóval, ha a nagyon amatőrt elválasztjuk a kicsit jobb amatőröktől (tegyük fel, hogy ezek vagyunk mi), akkor azt látjuk, hogy igényeset alkotni bármilyen terjedelemben lehet. Példának okáért (most olyan írásaimmal jövök, amik olvashatóak a blogomon, ergo novellák) én általában rövidebbeket írok, 1000 és 4000 szó között. (Most meg kellett néznem, mert én amúgy általában karakterben mérem ezeket. Kicsit többet mutat szerintem, mint a szavak száma). Hiába mondják az emberek, hogy legyen minél hosszabb, én azt látom, hogy ez baromira nem tükröződik abban, hogy melyik írásomat szeretik legtöbben. Btw mikor írni kezdtem, valaki belém verte, hogy egy normális fejezet kereken 4 oldal terjedelmű, és évekig tartott kinevelnem magamból ezt a baromságot,

Fejezethosszt egyébként nem csak ez befolyásol. Neten például állítólag jobban tesszük, ha rövidebb fejezeteket osztunk meg, mert az emberek zöme nem szeret sokszortíz oldalakig bámulni a kijelzőre. Ezzel szemben egy könyvben a hosszabbakat is preferálják.

Na, térjünk át a fejezetszámra. Itt sincs ám ideális. Nem véletlenül vannak a regénynek is különféle alműfajai, pl. a kisregény, ami többek között a terjedelmében is eltér attól, amit az átlag regénynek tekintünk. Most amit írok pl., igaz, még nincs kész, de valószínűleg tíz alatt lesz a fejezetek száma, a leghosszabb meg valahol harminc körül fejeződött be.

Összegezve, nekem nincs ezekben átlag. A fejezetek számát és terjedelmét is mindig ahhoz igazítom, amit éppen írok, hogy amit meg akarok mutatni, az a lehető legütősebben érjen oda az olvasóhoz. A kisregényért meg bocsi, tudom, hogy a te kérdésed nem egészen ezekre irányult, de mostanában olvastam valahol, hogy már azt is megszabják a nagyokos kezdőírók, hogy milyen hosszúnak KELL lennie egy fejezetnek, és ez most pont ideális helyzet volt arra, hogy kiírjam magamból a gondolataimat.

Egy kicsit értelmetlennek tartom az egész kérdéskört. Ha méred magad valakikhez, azok ne az amatőr bloggerek legyenek – gyanítom, végeredményben nem az ő szintjüket akarod megugrani, hanem a valódi írókét.

Szóval kapcsold ki a netet, és menj oda a könyvespolcodhoz. Vegyél a kezedbe két random regényt, valószínűleg tök eltérő lesz a terjedelmük. Lehet írni egy jó történetet 200 és 600 oldalban is. Írás közben az ember ne arra figyeljen, hogy milyen hosszúnak „kell” lennie a történetnek, vagy mi számít „jónak”, mert itt ilyen (ebben az értelemben) nincs. Én azt vallom, hogy minden történetnek megvan az a terjedelme, amiben jól el lehet mesélni. Ha túlhúzod, akkor valószínűleg beletettél egy rakat felesleges információt és jelenetet, sehova sem tartó részeket; de ha túl rövid, akkor összecsaptad, kihagytál fontos dolgokat, nem fejtetted ki eléggé a történetet. De azt, hogy mi számít túl hosszúnak vagy túl rövidnek, nem általánosságban kell meghatározni, hanem az adott történetre vonatkozóan, már az egészet átlátva.

Mellesleg, ez a bloggerőrület, hogy a történet legyen minél hosszabb, egy merő ökörség, ne hagyd magad befolyásolni. Minden történetnek megvan a maga hossza, még ha néha nehéz is megtalálni. A te feladatod amatőr íróként annyi, hogy írsz, és nem görcsölsz feleslegesen ilyen (ne haragudj, nem rosszból) butaságokon. 🙂 Mert nem ez számít, és ne is hagyd, hogy a számok elvonják a figyelmedet a lényegről: az írásról. 🙂

Ma van a Vegánság Világnapja! Szerinted egészéges vegának vagy vegánnak lenni?

Én is azt a véleményt osztom, hogy valószínűleg nem véletlenül eszik húst (is) az ember. Ennek ellenére semmi bajom nincs azzal, ha valaki vega vagy vegán, szíve joga eldönteni, amíg nem próbál másokat is áttéríteni (ez olyan, mint a vallás, tök jó a tied is meg az enyém is, de én nem akarlak megkeresztelni, és te se térítgess engem), vagy nem kényszeríti a gyerekét vagy az alapvetően húsevő állatkáját húsmentes diétára. Mert az már az emberi hülyeség kategóriájába esik jócskán.

Amúgy én is hatalmas állatvédő vagyok, de szerintem nem azzal van a baj, ha megesszük őket. A róka is elkapja az erdőben a nyulat, mégsem feszítjük érte keresztre: ez a természet rendje. Mi is megesszük a húst. A probléma ott kezdődik, hogy milyen körülmények között tartják a levágásra nevelt állatokat. Na és ez a nem mindegy. Tudnék itt most nagyon sok személyes sztorit mesélni, olyasmit, amit itt láttam az országban, de mivel csak bizonyos ismerősök, rokonok által, kb. suttyomban lógtam be ilyen helyekre, ezért nem teszem. Más munkahelyével nem szórakozunk.

Hello, blogolásba szeretnék kezdeni, pontosabban fanficeket és verseket szeretnék közzé tenni, de vannak félelmeim. Lenne a számomra pár tanácsod?

A legelső az, hogy ha szeretnéd, csináld! Ne hagyd, hogy letörjék a lelkesedésedet a mindent tudó, „veterán” nagyokos bloggerek, akik úgy féltik a népszerűségüket, mintha legalábbis a megélhetésük múlna az igazából tök jelentéktelen kommenteken. (Mármint imádjuk a kommenteket és az íróikat, de nem szabad abba a tévhitbe ringatnunk magunkat, hogy 50-100-200 rendszeres olvasó nagy dolognak számít a neten, mármint ezen a magyar belterjes kis közösségen belül.)

Tanácsokat el szabad fogadni, de sose változtass meg valamit csak azért, mert egy másik ember a saját ízlése szerint máshogy cselekedne, máshogy csinálna valamit. Találd meg azt a stílust írásban, blogolásban, dizájnban, ami téged jellemez, és mindig tarts ki önmagad mellett.

Posztolj rendszeresen, nem kell sokat írni, csak ne össze-vissza, néha egy héten hat bejegyzéssel, aztán egy hónapos hallgatással. Sajnos vagy nem, kell egy kis marketing is a blog nézettségének beindításához. Nem ciki Face-en hirdetni, hasonló témájú blogokra egy kis hátsó szándékkal kommentelni, de mindig egyenesnek kell lenni.

Lényeg az, hogy a blogolás, az írás sose váljon kényszerből végzett munkává. Csak azért ne erőltess valamit, mert félsz, mit szólnak az olvasóid a hosszú hallgatás miatt. Azért csináld, mert szereted, mert kikapcsolódást jelent, úgyhogy sose görcsölj rá. 🙂

Hány történeted van jelenleg? Ezek közül mennyin dolgozol jelenleg és mennyi van a „fiókban”?

Befejezett, ha minden novellát és regényt összeszámolok: kb. 55
Ebből a blogon jelenleg 12 novella olvasható

Fiókban mindig van rengeteg, mert nem kezdek el semmit sem csak úgy írni, vannak terveim több évre visszamenőleg kijegyzetelve, olyan „jól jön még” alapon, ezeket nem fogom megszámolni. Rengeteg. Legalább annyi, mint végigírva, és kétszer annyi, amit sosem fogok már elővenni.

Amit jelenleg írok, az az éppen átíráson áteső fő-regénykém, a Hazug szerint az élet. Emellett elég lassan, de dolgozom a Gyermeklánc c. romantikus(nak indult) történeten is, és amint lesz időm, megírom azt a sci-fit, amiről itt már meséltem, az Új-Poszeidónt. És ha végre elkezdődik az őszi szünet meg a három hetes duálisos szünet, akkor meg akarom írni a Nefelejcset, ami pedig a nemi erőszak romantikussá tételének mutat egy igen erős görbetükröt. 🙂

Szereted a fantasyt? Inkább olvasod vagy nézed? Milyen kikötéseid vannak ezzel a műfajjal kapocslatban?

Szeretem olvasni és nézni is. 🙂 Igazából én tipikusan az az ember vagyok, aki bármilyen témát képes szeretni, ha az jól van megírva.

Fantasynél annyi a „kikötésem”, hogy legyen hiteles. Nyilván ez kicsit furán hangzik még egy low fantasyvel kapcsolatban is, de hogy érthető legyek: hitesse el velem az író, hogy ez megtörténhet. Alkossa meg töviről hegyire a saját világának minden szabályát, azokat is, amiket még meg sem említ a történetében. Ha a miénkbe helyezi bele a történetet, akkor azt úgy építse bele a valóságba, hogy el tudjam képzelni, hogy ez akár meg is történhetne itt a szomszédos utcában. Legyenek szigorú szabályai a rendszernek, semmi se történjen „csak úgy”, mert az író rávágja, hogy ez fantasy és itt mindent szabad. Legyen következetes!

Mi a véleményed a blogokhoz készült trailer videókról?

Egyet sem néztem még meg, személy szerint felesleges dolognak tartom. Egy szöveges bevezetővel nyerjen meg magának egy regény, ne zenével és bevágott képekkel.

Szerinted mennyire lenne „nem illendő” vagy rossz, ha egy blogger videóban megmutatná az arcát? Vagy csak szimplán beszélne a videó alatt?

Miért ne lenne illendő? Vagy rossz? A videó, a Youtube is egy megosztási forma.

Nyilván nem mindenkinek való a videózás. Én például rettenetesen hadarok, főleg akkor, ha zavarban vagyok, és utálok magamról felvételt látni. Ennek ellenére én is gondolkodtam már azon, hogy videót is töltök fel, hiszen ez, mint mondtam, egy másik megosztási forma, más közösségekhez jut el, azaz csak egy újabb eszköz a népszerűsítésre.

Ha valaki úgy érzi, hogy szeretné megmutatni az arcát, én abban csak támogatom. Én még mindig úgy érzem, hogy életem legjobb döntése volt, hogy A papírfecnis fiók mellé odaálltam teljes vállszélességgel. Azóta nemcsak, hogy sokkal nyugodtabban beszélek a legfontosabb hobbimról (hiszen ez nagy százalékban határozza meg azt, aki vagyok), másrészt sokkal több lehetőséghez is jutottam (pl. a gimis drámatanárom ajánlotta azt a pályázatot, aminek eredményeként decemberben egy antológia könyvbemutatójára megyek, mint az egyik legfiatalabb pályázó és nyertes). Valamilyen szinten pedig talán érettség jele is, ha az ember képes felvállalni azt, hogy igen, ő ír, és igen, ez számára fontos, és nem rejtegeti a világ elől (mindig vannak kivételek, akiknek jogos, hogy nem adják hozzá az arcukat, de az nem kifogás számomra, hogy mit fog szólni XY osztálytárs, meg biztos azt hiszik, elmebeteg vagyok, ha gyilkosokról írok, vagy tippelni fogják, kiről írtam a romantikus történetemet; én vagyok az, aki halálról ír, elmebetegekről, kislányok szüzességének áruba bocsátásáról, és mégsem akart még senki lakat alá zárni).

Ha az illető úgy érzi, hogy az önfelvállalásának egy fontos eszköze lehet a videó, hát csinálja csak, nincs azzal semmi baj, sőt, azzal valami egyedit is mutatna a mi zárt kis bloggerközösségünkben.

Hogyan kapta/kapták a történeted/történeteid azt a nevet, amit?

Általában kiválasztok egy fontosabb motívumot vagy kulcsszót/kulcsmondatot, és azt teszem meg címnek. Menjünk végig a blogon publikált novelláimon:

A magány: Egy szösszenet, ami a magányérzetet járja közbe és próbálja bemutatni a megfoghatatlant valóságos képeken keresztül. Slusszpoén, hogy „A magány” az első két szava a novellának, és anno mindenféle módosítás nélkül mentettem a dokumentumot megírás után, és ez volt a Word által odarakott automatikus mentési cím.

Elhagyott: Ennek nem szeretem a címét, valahogy nem az igazi, de sosem találtam rá megfelelőbbet. Egy olyan lány gondolatait mutatja meg, akit elhagyott a párja egy másik nőért.

Homokzátony: A cuki kis motivációs novellám, amiben az életbeli célokat homokbuckák jelzik. 🙂

Vigaszdíj: Ő aztán elég beteg figura, de végül is van, akinek az jelenti a vigaszdíjat, hogy megölheti azt, aki annyi szenvedést okoz neki. Még ha az illető gügyög is.

Vérvörös illatok: Szinesztézia, ami elég elvont, de egy halál utáni életről szóló, elvont elmélkedéshez nem is illene más.

Lenyellek, hogy érezzelek belülről: Az utolsó mondat, amivel egyébként egy középsulis barátnőmnek udvarolt egy nagyon fura rockersrác, engem meg eléggé megragadott a szöveg, de tény, hogy itt sem a romantikus oldalát fogtam meg a dolognak. Külső vélemények szerint is ez a legbetegebb novellám.

A macska, aki embert nevel: Ennek volt valaha alcíme is, de meg nem mondanám már, micsoda. 🙂 Ebben nincs nagy trükk, előre leszegezi, miféle párhuzamos univerzumban járunk.

Kereszttűzben: Arra utalva, hogy néha választani kell a jó és a rossz között, akkor is, ha közelebbről megvizsgálva egyik sem csak tisztán jó vagy rossz következményekhez vezet.

Valamikor, valaki: …majd mindent megért. Ez az a novellám, amit senki nem ért meg.

Ott állt Anya: A történet egy fontos momentuma, egyébként szintén egy mondat a szövegből. Az öngyilkos anyát idézi fel, de csak néhány bekezdés után válik ez tisztázottá. (Igen, én képes vagyok úgy novellát írni, hogy az első féloldalban lelövöm, mi lesz a sztori vége, és mégis mindenki azt mondja rá, hogy seggre ült tőle – önfényezés off)

Út a mennybe: A fiktív ország fiktív háborújában az ellenfél a kékek, egy sajátos vallási csoport, akik úgy hiszik, „az istenük maga az égbolt, egy végtelenül nagy, éjjelente tündöklő teremtő”, ezzel szemben ugye a keresztény kultúrában is az ég jelképezi a mennyországot, ahová, mondjuk úgy, talán eljut több szereplő is.

A gyermekvásár: Ez is elég egyszerű, egy gyermektelen nő szemszögéből követjük nyomon, ahogyan a fiktív világban az elszegényedettek eladják a gyermekeiket, hogy ne haljanak éhen. És a szüzesség elég sokat ér.

Hogyan döntsem el, hogy feltegyem-e blogba a regényemet vagy ne?

Nálam az első szempont az, hogy végig legyen írva. Nincs annál rosszabb, mint félbehagyni egy blogot, mert

A) Nem tudod, hogyan folytasd az első pár, vagy éppen már a sokadik fejezet után,

B) Rájöttél a közepénél, hogy nem elég jó, ezért inkább leszednéd és újraírnád.

Egyrészt ez az olvasóid szemében is kicsinyít téged, bár én személy szerint nem szoktam ezen túlságosan fennakadni, mert bizony nálam is előfordul, hogy a félkész történetet legszívesebben kivágnám a kukába (khm, Ötven dolog, khm…), de tény, hogy aki ezen még nem ment át, vagy olyan mázlista, hogy mindent egyből végig tud írni, az nem érti meg, és ezért úgy érzi, csalódást okoztál neki. Másrészt pedig ettől te is rosszul érezheted magad, csorbul az önbizalmad, mert azt hiheted, hogy emiatt te egy vesztes vagy, aki nem tud írni. Pedig csak abba kéne hagyni a felesleges görcsölést (khm, nézz magadra, Dare, khm…).

Ha kész vagy, akkor könnyebb eldönteni. Mivel rákérdeztél a dologra, gondolom, ez az első netre kitett történeted lenne. Igazából ha szörnyű is lenne, akkor is találna olvasókat, mert néhányan nem teszik túl magadra az elvárásaikat. 😀 Persze ezzel nem arra célzok így látatlanban, hogy a tiéd biztos szörnyű, isten ments. De mindig van mit javítani, úgyhogy én keresnék valakit, aki szívesen mond őszinte véleményt, és nem barát/barátnő/családtag. Láttam, hogy sokan felajánlották a segítségüket már; itt vagyok én is, de a Világ bétái egyesüljetek nevű Facebook-csoportban nagyon szívesen véleményeznek bármit, amit bedobsz a közösbe.

Végezetül döntsd el, hogy tényleg ezt akarod-e, kész vagy-e vállalni a felelősséget, felfogtad-e, hogy lesz, akinek semmi sem tetszik, lesz, aki feleslegesen okoskodik, és persze abban is tisztában kell lenned, hogy egy blogot nem két hétig vezetünk, hanem néha évekig, de legalábbis hónapokig biztosan. És elég ciki két hét után megunni és kitörölni. Úgy kell hozzáállni, mintha kapnál egy kiskutyát: nevelned kell akkor is, ha fáradt vagy, akkor is, ha neveletlen, akkor is, ha nincs kedved, mert mindig rágja a füledet. De aztán meg milyen jó érzés játszani vele, és érezni, hogy szeret.

 

Ha úgy érzed, lenne mit kérdezned tőlem, ne habozz: írd meg hozzászólásban, vagy kérdezz Ask.fm-en, hátha bekerül a következő válogatásba!