Tagja vagyok a Facebookon a Könyvmarketing nevű csoportnak. Itt rendszeresen zajlik a Mai író elnevezésű játék, ami lényegében arról szól, hogy amatőr (és kevésbé amatőr) íróktól, jelentkezés után, egy bizonyos napon kérdez a többi tag. A kérdésekre pedig nem a csoportban kell válaszolni, hanem blog- vagy Facebook-bejegyzés formájában.

Én február 13-án voltam a nap írója, és számos érdekes kérdést kaptam a többiektől. Íme, lássuk őket!

Mondj magadról pár szót!

Általánosságban, amit tudni kell rólam, az az, hogy Daremo néven osztom meg a neten a novelláimat, a való életben pedig egy Horváth Kamilla nevű, 20 éves lány vagyok a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. A legelső mesémet általános iskola második osztályában írtam, de nagyjából tizenhárom évesen kezdett el tudatosulni bennem, hogy amiket írok, azok novellák és regények (vagy azoknak a kezdeti verziója), a blogolást pedig szintén tizenhárom évesen kezdtem, 2015 óta pedig vezetem A papírfecnis fiókot.

Beszélj a (leendő) könyve(i)dről!

Nos, mint írtam már, egyelőre csak a neten osztom meg a novelláimat, tehát jelenlegi könyvről ilyen értelemben nem beszélhetek. Néhány éven belül azonban mindenképp szeretnék elkezdeni ismét regényeket írni – ugyanis, mint írtam az előző válaszomban, tizenhárom-tizennégy évesen írtam néhány többrészes irományt, de az utóbbi években inkább a novellákkal gyakorlok a nagy megmérettetésre, a regényekre. Van több ötletem is, amikből szeretnék egy nap kézzel fogható könyvet létrehozni, de én az a fajta ember vagyok, aki nem szeret előre túl sokat elárulni a terveiről. Ennek ellenére van egy regény, amin régebb óta dolgozom, és aminek a (nem sokat mondó) bevezetőjét már közzétettem a blogomon, ez pedig a Hazug szerint az élet.

Antológiában viszont már kettőben is benne vagyok, és úgy döntöttem, ezeket is felsorolom ide. Még 2011-ben a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szervezett egy szépírói pályázatot, majd a legjobb pályaműveket (a díjazottak mellett) egy közös kötetben jelentette meg (a könyv adatlapját a Molyon megtalálhatjátok). Az én példányomat a zsűri elnöke, Csukás István is aláírta, amire természetesen nagyon büszke vagyok.

Utána nem pályáztam néhány évig, csak 2016 második felében kezdtem el ismét. Két pályázatból egyet sikeresen zártam, az Ott állt Anya című novellám bekerült a Kalocsai szó és kép c. antológiába (az erről írt bejegyzésemet is olvashatjátok), nyilván erre vagyok a legbüszkébb. Idén igyekszem még több lehetőséget megragadni, és legalább ugyanennyit elérni. Már megvannak a tervek.

Ossz meg a többiekkel pontosan egy, marketinggel vagy könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot!

Írással kapcsolatos bejegyzéseket, cikkeket szoktam írni a blogon, ezért itt is erről szeretnék szólni. Főleg a tényleg kezdő, írásba most belekezdő íróknak szokott segítségül szolgálni a blogom ezen része, és szerintem, amire legtöbbször felhívtam már a figyelmet, az az, hogy ne menj a tömeg után. Csak mert valaki egy lehetőséget mutat fel előtted, ne kezeld tényként: ne írj prológust, ha nem akarsz; nem muszáj a történetesblogodat teletömnöd a karaktereid sztár-fotóival; ne félj kutatómunkát végezni a sztorihoz; ne hidd azt, hogy a blogod és az írásaid hirdetése önmagad túlfényezését jelenti; gondolkodj el azon, amit csinálsz, és szegd meg tudatosan a szabályokat, hogy valami újat alkothass.

Milyen az oldalad látogatottsága?

Régóta gondolkodom azon, hogy kellene a blogomhoz beállítani egy pontosabb látogatottságmérőt, mint a Blogspot beépítettjét, de ez egyelőre még várat magára (de legalább most felírom azt is magamnak), ezért csak ezzel a statisztikával tudok szolgálni, amiről ugyan sokszor azt érzem, hogy nem teljesen valós, de az arányokból sokra tudok következtetni.

Néha, ha valamiért hosszabb ideig nem tudok bejegyzést hozni (van ilyen, sajnos, lásd vizsgaidőszak vagy a kezdődő szorgalmi), olyankor a látogatottságom alig pár főre csökken naponta, ez elég elkeserítő tud lenni, viszont azt vettem észre magamon, hogy motivál is, hogy akkor írjak megint valamit, amiért kíváncsiak lesznek rám az emberek. A bejegyzéseimre viszont elég sok kattintás szokott érkezni, többségében Facebookról (a saját oldalamon osztom meg először a bejegyzést, és ezt teszem be a különböző blogger-csoportokba, úgyhogy a Facebook statisztikáit is nyomon követhetem). A látogatottságmérőm egy jobb napon akár 300-400 főt is számol, a népszerűbb bejegyzéseim pedig többnyire elérik az 1000 kattintást. Nem sok, de ha azt nézem, hogy tavaly nyáron körülbelül a fele volt jellemző, akkor már most úgy érzem, hogy nagy lépést tettem előre, és a haladás útján vagyok továbbra is.

Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?

Szerencsésnek érzem magam, hiszen szinte az összes bejegyzésemre érkezik valamilyen visszajelzés, akár a blogon kommentként, akár a Facebookos megosztások alatt. Nagy általánosságban tetszik az embereknek, amit csinálok, értékelik a novelláimat és az amatőr írói- és bloggerléttel foglalkozó cikkeimet. Nem csak ajnározó visszajelzéseket kapok, gyakran előfordul, hogy az emberek megmondják, ha valamiről másképp vélekednek, ha egy történetemben hibát, hiányosságot fedeznek fel, és ezt rendkívül értékelem az olvasóimban, elvégre az ő visszajelzéseik alapján tudok fejlődni, illetve szeretem az általam kifejtett témákban mások véleményét, akár ellenérveit is meghallgatni. Emiatt igazán aktív kis „olvasótáborom” van többnyire állandó tagokkal, de sokan csak egy-egy bejegyzéshez csapódnak oda a véleményüket kifejteni.

Milyen műfajban írsz?

A novelláim többnyire a realista fikció jegyében születnek (igen, ennek is most néztem csak utána), de később szeretnék foglalkozni mással is, pl. regényötleteim is rengeteg témában, zsánerben vannak, sci-fitől kezdve a fantasyn át ugyanígy a realista fikcióig.

Van-e bejáratott módszered, trükköd az ihlet elősegítésére?

Ötleteim szinte állandóan vannak, úgyhogy legalább azzal nem kell törődnöm, hogy miről írjak – de hogy pontosan mit írjak, az elég gyakran szokott fejtörést okozni, ugyanis legtöbbször csak a főbb eseményeket találom ki előre, az átkötő részekért pedig meg kell küzdenem. Ilyenkor általában képeket nézek, témában hozzáillő zenét hallgatok, de néha az is segít, ha leülök beszélgetni a történetről egy közeli barátommal (aki netán maga is írogat). Egyébként újabban azt vettem észre, hogy ami leginkább hatással van rám, az az, ha írástechnikával foglalkozó könyveket és cikkeket olvasok. Ilyenkor rögtön meglódul a fantáziám, és azon gondolkodom olvasás közben, hogy az ott tanult módszereket melyik történetemben hogyan tudnám élesben kipróbálni, és ez rengeteg új ötletet adott az utóbbi időben.

Könnyen vagy nehezen írsz?

Összességében azt mondanám sajnos, hogy nehezen. Könnyen kizökkenek, ha huzamosabb ideig nem tudok valamiért írni (pl. ilyen volt most a vizsgaidőszak végének hajrája), és olyankor szükségem van némi időre, hogy visszaálljak a rendszeres alkotásra. Ilyenkor leginkább az válik be, ha odaerőszakolom magam a laptophoz, és csak azért is elkezdek írni, bármennyire is utálom hirtelen az első soraimat (netán oldalakat), mert tapasztalataim szerint ezeket később is lehet javítani, de a rosszabb kezdet is segít visszarázódni az írásba, ami pedig aztán a minőséget is emelni fogja.

A jövőben azért igyekszem rendszeresebben írni, hogy még zsúfoltabb időkben is leüljek mindennap legalább egy keveset alkotni, hogy ne forduljanak elő ilyen üresjáratok, de ezt még nem sikerült elérnem.

Van-e valami trükköd, hogy kommunikációra bírd az olvasóid?

Igazából két dolog van, amit rendszeresen csinálok, az egyiket tudatosan, a másikat kevésbé. Utóbbi az, hogy sokszor írok olyan témáról, amiről tudom, hogy az olvasóimat is érinti, ráadásul őket is annyira vonzza a téma, hogy erős véleményük van vele kapcsolatban (pl. legutóbb a blog-wattpad összehasonlítás, vagy korábban a kezdő bloggerek védelmében írt írásom). Nyilván nem szenzációhajhászkodom, ha ilyen témát veszek elő, de miközben írom, tudok róla, hogy az ilyesmi sok embert mozgat meg, mindenkinek más a véleménye róla, és éppen ezért a sajátommal sem finomkodom, hanem kereken megmondom a magamét (természetesen nem bántóan). Ha valaki egyetért, ilyenkor elég erős benne a késztetés, hogy ezt tudassa velem, ha viszont a véleménye szöges ellentéte az enyémnek, akkor pedig ezért fogja azt velem megosztani (nyilván ő is és én is kulturált kereteken belül :)).

A másik egy egészen apróság, de észre szoktam venni, hogy az esetek többségében működik, mégpedig az, hogy a véleménykifejtős bejegyzéseim végén kérdéseket teszek fel a témával kapcsolatban. Így próbálom az embereket kicsit jobban bevonni, és rábírni őket arra, hogy ne csak a monitor előtt mormogják el a saját meglátásaikat. Többször is észrevettem már, hogy az emberek ilyenkor kifejezetten ezeket a kérdéseket válaszolják meg, tehát a trükköm beválik.

Szerinted érdemes a bloggal erőlködni? Vagy inkább a FB-ra kell költözni azzal is?

Ez a kérdés megfogalmazódott már bennem is párszor, de őszintén szólva még nem tudtam egyértelműen eldönteni. Tény, hogy sokan inkább nem kattintanak külső oldalra mutató hirdetésekre a Facebookon, és akkor még van rengeteg olyan közéleti személyiség, író, akinek a hosszúra nyúlt FB-posztjait is rengetegen olvassák. Példának most felhoznám Bihari Viktóriát, aki először blogon írta a Tékasztorikat, majd áttért a Facebook-posztokra már elég régen, és ott is rengetegen olvassák a hosszabb írásait is (és itt valahogy elérte azt is, hogy közönségi finanszírozásból készüljön el a blogja alapján a film). Könnyebb elérni a szöveget, mint ha egy linkre kellene rákattintani, de én azért hiszek benne, hogy aki szeret olvasni, érdekli az adott téma, azt nem ez fogja eltántorítani. Én meg akarok maradni bloggernek, mert ebben találtam meg a számomra ideális közlésmódot (és eszközt) a világ felé, de az utóbbi időben kezdek rájönni, hogy valamilyen kompromisszumot kellene kötni az újításokkal, és talán az oldalamon jegyzetként fel fogom tölteni a novelláimat. Talán ízelítőként hatna az emberekre, ha tetszik nekik, amit ott olvasnak, akkor a blogoktól ódzkodók is könnyebben kattintanak majd a linkekre.

Milyen karakterek „bőrébe” bújsz bele legszívesebben? Férfi, női, sötét, ártatlan… mit érzel igazán a magadénak?

Férfiak bőrébe még kissé félve, eddig csak novellákban mertem, ugyanis tartok tőle, hogy nőként nem tudnám teljesen hitelesen átadni az ő gondolkodásukat, személyiségüket. Nők és gyerekek szemszögéből gyakrabban írok, sokszor a szülő–gyerek kapcsolatot ábrázolva (feltűnően sokszor egyébként).

Általában a szereplőimnek van valamilyen „lelki defektje”, sötét titka, de kifejezetten olyan karakter szemszögéből nem szoktam írni, aki rossz szándékú – bár a főszereplőim elég sokszor hibáznak, vagy keverednek akaratukon kívül olyan helyzetbe, amikor az elveikkel ellentétesen kell cselekedniük. Az én szememben mindig is azok a történetek voltak megnyerőbbek, amik nagyobb hangsúlyt fektetnek a lélekben dúló harcokra, és szinte kivétel nélkül minden írásomban fellelhető valamilyen belső konfliktus is.

 

Bevallom őszintén, némelyik kérdés nagyon erősen megdolgoztatott, de kifejezetten jólesett olyan témákba is belegondolnom, amikkel ritkán foglalkozom. Köszönöm szépen a Könyvmarketing csoport kérdéseit!