A félbehagyottak

Természetesen én is akkor lendülök be, hogy márpedig most írok ide valami nagyot, amikor alig tudom mozgatni a fájós kisujjamat. És nem, nem a kisujjammal gépelek, de akkor is fáj közben.

Rengeteg befejezetlen írásom van, szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Általában azért fel tudom mérni, hogy valami egy erős melléfogás inkább, mint művészet, mert esetleg nem foglalkoztam eléggé az ötlettel, valami orbitális baromságot kezdtem el papírra vetni mindenféle átgondolás nélkül… Hát az ilyenből rengeteg van az írásos mappám mélyén.

De azért igenis előfordul, hogy hibásra kattan valamiféle kapcsoló az agyamban, rossznak gondolok egy félkész novellát, és félrerakom, ne pazaroljam az időmet olyasmire, ami menthetetlen.

Hogy aztán egy év múlva kíváncsiságból elolvassam ezt a befejezetlen művet, és az állam leessen, hogy bakker, de hát ez jó, ezt be kellett volna fejezni, hát hová raktam én a maradék sütnivalómat??

Most is leltem egyet, ami szimplán az “időgép” munkacímre hallgat, és úgy emlékeztem rá, mint összecsapott fércműre, életem egyik nagy baklövésére, aminek nem is tudom, miért nem dobtam még ki a vázlatát, miért lóg ott a faliújságon. Másfél oldalt írtam csak meg belőle, éppen ott kezdtek jobban beindulni az események, és… hát hirtelen nincs tovább. Komolyan mondom, belemerültem a saját novellámba, ilyen azért még nem fordult elő. De nincs tovább.

Még sosem próbáltam meg rég abbahagyott írást folytatni, főleg nem novellát. Azokhoz kell egy bizonyos lelkiállapot, ami maximum néhány napig tart, míg befejezem azt a novellát. Emlékszem, ezt is minek a hatására kezdtem el írni: ebbe akartam beletömni, hogy mekkora fájdalmat érzek egy szakítás után, de mégis próbálom elfogadni, magamra erőszakolni a gondolatot, hogy ennek így kellett lennie, nem én rontottam el, így a legjobb. (Szerencsére azóta erre rájöttem novella nélkül is.) Persze az író bele kell tudnia magát képzelni mindenféle helyzetbe, érzésbe, így elméletileg tudnom kellene folytatni. A probléma az, hogy nálam a novellák mindig egy aktuális érzésből, gondolatból születnek, így általában nem tudom őket folytatni, ha valamiért félreteszem őket.

Egyébként van egy novellám, amit egész biztosan elkezdtem újraírni (az is befejezetlen volt, aztán az újraírás is csak az lett), de nem találom a gépen. Aminek lehet, az az oka, hogy kicsit túl keszekusza lett már az elrendezés az írós mappámban. Vagy ha jobban belegondolok, lehet, hogy nem is kezdtem el újra, csak szerettem volna. Ezek után lehet, az egész bekezdést ki kellene húznom, hogy ne égessem le magam teljesen.

Lényeg az, hogy nem kellene unatkozva ülnöm az ülepemen, de ha egyszer így fáj a kezem…

 

 

Iratkozz fel!

Ne maradj le a legújabb bejegyzésekről és hírekről, kövesd a blogot és engem az alábbi közösségi oldalakon:

Facebookon: Daremo oldalon és Daremo olvasói csoportban
Instagramon: daremoofficial néven
Wattpaden: DaremoOfficial néven

Feliratkozásodat igyekszem minél gyakoribb frissítéssel és máshol nem látható tartalmakkal meghálálni! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás