FocusWriter, egy újabb program íróknak

Egy olyan programról hoztam most beszámolót, amit néhány évvel ezelőtt rendszeresen használtam, és annak ellenére is nagyon szerettem, hogy — mint most kiderült — a funkcióinak zömét nem ismertem és nem használtam. 😀

Manapság én már a Scrivenert használom, amiről korábban is írtam, előtte viszont volt egy hosszabb időszak, amikor FocusWriterbe pötyögtem, mert lenyűgözött, hogy teljes képernyős módban egyedi hátteret állíthatok be, mindig az adott munkámhoz illőt. Most viszont rájöttem, hogy a FocusWriter ennél sokkal több, és szeretném nektek megmutatni, miért.

Elsőre leszögezem, hogy ez ezúttal egy teljesen ingyen letölthető program, ennek megfelelően elég egyszerű is, viszont minden megvan benne, ami alapvetően az íráshoz kell. A fontosabb formázási lehetőségek ugyanúgy adottak, mint Wordben (állíthatsz betűtípust, teheted a szövegedet félkövérré, dőltté, aláhúzottá, a bekezdéseket igazíthatod jobbra, balra, középre vagy sorkizárttá, és csinálhatsz behúzásokat is).

A program tényleg komolyan veszi, hogy ha megnyitod, akkor bizony csakis és kizárólag az írásra fókuszálj, ugyanis rögtön teljes képernyős nézetben nyílik meg (amit persze kikapcsolhatsz, de miért tennéd?). A háttér előtt, alapbeállítás szerint középen helyezkedik el a szöveged helye, és a menüsor is csak akkor látszik, ha felviszed a képernyő tetejére a kurzort. Így talán könnyebbé válik az önmegtartóztatás, hogy ne kattints vissza mindig a Facebookra, a Youtube-ra és más oldalakra, hiszen eleve nem látod őket.

Ami a legjobb benne, az természetesen az egyedi téma beállítása, ez magában foglalja a saját hátteret és a szövegmeződ teljes formázását. Eldöntheted, hogy milyen színnel és betűtípussal írj, feltölthetsz saját képet, a kedved szerinti helyre igazíthatod a szövegmezőt, sőt, még olyan apróságokat is beállíthatsz, mint pl. a szövegdoboz sarkainak lekerekítettsége, vagy adhatsz az egésznek egy kis árnyékolást. Végül is el tudom képzelni, hogy egy romantikus történethez lekerekített, finomabb szövegdobozba írjak, egy modern környezetben játszódó sci-fihez pedig szögletes, letisztult formákat állítsak be. Mindent a megfelelő hangulatért! A témáidat el is mentheted, hogy többször felhasználd őket.

Mintaként készítettem gyorsan két témát, egy modernebbet, szögletes élekkel, sci-fibe illő háttérrel, és egy lágyabbat, egy romantikus történethez.

Amikor a Scrivenerről írtam, páran sajnálkozva jegyezték meg, hogy ahhoz a programhoz még nem adható hozzá a magyar nyelv, a menük is angolul vannak, illetve így a helyesírás-ellenőrzés sem futtatható. Nos, nektek van egy jó hírem: a FocusWriter magyarra is beállítható! Minden menüpontot lefordítottak, és a szövegben a Wordhöz hasonlóan piros aláhúzás jelzi a helyesírási hibákat (vagy amilyen színűre állítod a témádban). Ha a hibásnak vélt szóra jobb gombbal rákattintasz, feldob néhány javítási javaslatot. A Worddel ellentétben viszont nem fogja neked például azt megmondani, hogy valahová illene vesszőt raknod, de azért sem szól rád, ha obszcén kifejezést használsz.

Régen nagyjából ennyit használtam a programból: megvolt az egyedi háttér, és uccu neki! Most viszont, mikor eldöntöttem, hogy írok róla, jobban beleástam magam az egyes menüpontokba (és tudatosan vadászom is, milyen eszközökkel tehetném hatékonyabbá az írással töltött időmet, ez is újdonság a régi időkhöz képest), és találtam néhány érdekes funkciót is.

Az első ilyen a beállítható napi cél, amit megadhatsz írással eltöltött percben vagy megírt szavak számában is. Később pedig a Daily Progress (na, ezt épp nem sikerült lefordítaniuk) menüpontban egy naptáron megtekintheted, hogy az egyes napokon sikerült-e a célodat elérned.

A Wordhöz hasonlóan a szöveged statisztikáit is megtekintheted, számolja a karaktereket, a szavakat, a bekezdéseket és az oldalakat. Az oldalszám egy kicsit trükkös beállítás, ugyanis itt nem egy adott lapméretre pötyögsz, így nem tudja megmondani konkrétan, hogy mettől meddig fog tartani a szöveged egy A/4-es lapon, hanem neked kell beállítanod, hogy hány szavanként számoljon új lapot. Alapbeállításként 250 volt megadva, nekem inkább 500-nál adott ki a Worddel megegyező eredményt. Ha kijelölsz egy szövegrészt, annak a statisztikáját is megteheted (a lap alján, ha leviszed a kurzort).

Hasznos kis funkció még a stopper: egy előre megadott ideig írsz, a program pedig a szövegmező alján kiír egy értesítést, ha befejezte a visszaszámlálást, és a figyelmeztetést lenyitva már ki is számolja, hogy pontosan mennyit írtál az adott idő alatt. Nekem erről rögtön két dolog jutott az eszembe: az egyik a NaNoWriMo alatti word warok, amikor az írók egyszerre írnak megadott időre, és összemérik, ki írt többet; a másik pedig a már korábban bemutatott Writeometer, ahol szintén tudsz időzítésre írni, aminek a végén meg kell adnod, mennyit írtál. Mindkét esetben jól jön, hogy nem kell kibogarásznod a szövegből, hogy hol álltál kezdéskor, és nem kell kijelölnöd az addig írt szöveget a pontos mennyiség megismeréséhez.

Két rész volt, aminek én személy szerint még nem láttam értelmét, és az egyik a beállítható írógéphang. Kíváncsiságból bepipáltam, aztán két perc múlva, mikor pötyögni kezdtem a programba, a furcsa kattogástól nemcsak én ijedtem meg, de a macska is az ölemben. Nekem nagyon zavaró a hanghatás.

A másik pedig a fókuszált szöveg: beállíthatod, hogy a szöveg bizonyos része kiemelten (feketén) jelenjen meg, a többi pedig halványabban (szürkén). Ez mindig az a rész, ahol a kurzoroddal állsz, csak a terjedelmet állíthatod, lehet egy sor, három sor vagy egy egész bekezdés (vagy kikapcsolhatod). Én ennek nem érzem szükségét, de biztosan vannak, akik szívesen használják ezt a funkciót. (Aki tudja, hogy mire jó ez, ossza meg velem kommentben! Én csak arra tudok tippelni, hogy segít a jelenleg írt szövegre fókuszálni, és eltántorít a folytonos visszaolvasástól, de nem vagyok teljesen meggyőzve.)

Végezetül pedig fontos megemlítenem, hogy a szövegedet többféle formátumban is elmentheted, például .docx-ben vagy .txt-ben is, és természetesen ugyanilyen fájlokat meg is nyithatsz a programban. Külön kényelmes, hogy a program indításakor a legutoljára elmentett dokumentumot nyitja meg automatikusan, szóval rögtön folytathatod a munkádat ott, ahol abbahagytad.

Mindent összevetve szerintem ez egy nagyon jó program, és hatalmas előnye az ingyenessége és a magyar nyelv is, én viszont a Scrivener mellett nem érzem indokoltnak a használatát már. Ennek ellenére bíztatok mindenkit, aki unja már a Word egyhangúságát, hogy töltse le, próbálja ki, mert szerintem senki sem fogja megbánni. 🙂

A programot letöltheted a készítőjének honlapjáról, ahol akár támogathatod is a további projektek létrejöttét. 🙂

 

Ha kipróbáltad most vagy korábban a FocusWritert, mesélj róla! Használod/használnád a Word helyett? Vagy jobban szereted a bevált, megszokott programokat?

Write Tag a Kacatos Dobozból 01.

Az utóbbi időben sajna elég inaktívvá váltam, mozgalmas volt a nyaram, most pedig már elkezdődött a következő egyetemi félévem is, pontosan az ötödik. Emiatt aztán most sem vet fel a szabadidő, és megmondom őszintén, hogy ha van időm, akkor inkább dolgozok a nagyobb terjedelmű projektjeimen. Kicsit el is szaladt velem a ló, úgyhogy ígérem, megpróbálok legalább kéthetente egyet posztolni ide is, de még mindig elsőbbséget fognak élvezni a regényeim. 🙂

Most egy kedves barátom, Lia kérdőívét hoztam el nektek, ami az Egyszer volt, hol nem volt alcímre hallgat. Rengeteg ötletem van, amiről majd szeretnék a blogon írni a közeljövőben, de ezt a hétvégémet is bezúzta egy hangosan szerepet követelő regénykarakter, és Lia kérdőíve is már nagyon sok hete vár kitöltésre… Úgyhogy most ezt hoztam el. 🙂

Szabályok:

1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
2. (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Kacatos dobozra, innen el tudják vinni őket.)
3. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
4. Válaszolj a kérdésekre!
5. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! 😉
6. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
7. Értesítsd őket a jelölésről!

És Lia kérdései:

1. Hány évesen írtad az első történeted/versed? (Amit nem sulis háziként alkottál.)

Második osztályosként. 🙂 Volt egy nagy, keményfedeles, piros füzetem, amit valamiféle emlékkönyvként használhattam. A suliból rendelt magazinokból vágtam ki és ragasztottam bele képeket, rövid történeteket körmöltem bele, meg rajzolgattam is. Szerintem 8-9 éves lehettem akkoriban.

2. Miről szólt?

Volt több is. 🙂 Főleg állatmeséket írtam bugyuta tanulságokkal, például hogy nem szép dolog beképzeltnek lenni (ez a mese #A hiú orrszarvú címet kapta).

3. Ki/mi volt az oka, hogy elkezdtél írni? Honnan jött az ötlet?

Nem emlékszem konkrét kezdőlöketre. Azt tudom, hogy anyukámmal nagyon sok mesét olvastunk, verseket szavaltunk, hamar megtanultam olvasni is (az elsős olvasásórákat végigunatkoztam, mikor a többiek egyszótagú szavakat tanultak meg elolvasni, én egyszer kibámultam az ablakon, és nem vettem észre, hogy sorra kerültem — és szabályosan elpityeregtem magam, mikor nem tudtam, honnan kell folytatni). Szerintem a sok mesélés hatására gondolhattam azt már elég korán, hogy én is ilyesmit akarok csinálni. Egyébként is folyton lyukat beszéltem az emberek hasába, és emlékszem, többször volt az az emberek reakciója, hogy „drágám, nagyon cuki vagy, hogy ennyi mindent elhadartál, de semmit sem értettem belőle”. Úgyhogy kénytelen voltam inkább leírni, amit ki akarok fejezni.

4. Ki volt az első, akinek megmutattad valamelyik művedet?

Ha jól emlékszem, harmadik-negyedik osztályos voltam, mikor hirtelen akadt két nagyon jó barátnőm. Mindannyian kis könyvmolyok voltunk, együtt kezdtünk el nagyobb lélegzetvételű, folytatásos történeteket írni. Együtt ötleteltünk, néha eljátszottunk jeleneteket az írásainkból, és azt hiszem, ezek a pozitív élmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az írás nekem ne csak egy átmeneti gyerekhobbi legyen, hiszen a mai napig tele van a fejem történetötletekkel. 🙂 Innen is köszönöm, lányok!

5. Milyen zsánerben alkottál eleinte?

Először ugye a kedves, ártatlan állatmeséimet írogattam, utána pedig a lányokkal többnyire romantikus fanfictionöket írogattunk népszerű fiúbandák tagjaival… 😀

6. Hogyan írnád le a kezdeti munkamódszered, időbeosztásod?

Lapokra írogattam, ritkábban füzetekbe. Nagyjából ugyanolyan terjedelmű volt minden regényfejezetem, nagyon keveset tervezgettem előre, mindig ugyanazzal a zöld-fekete (kéken fogó) tollal írtam mindent. Konkrét időbeosztásom nem volt, mivel nagyon szórakozásként fogtam fel az egészet, ezért csak akkor írtam, ha olyan kedvem volt.

7. Van-e valami érdekességed a kezdeti időkről, amit elmesélnél? 🙂

Amikor a korábban említett romantikus fanfictionöket írtuk a barátnőimmel, egyszerre általában többet is írtam párhuzamosan, de volt egy, aminek nagyon különleges helye volt a szívemben, ezért azt nem füzetbe, hanem a család közös számítógépére írtam. A családnak nem meséltem róla, mert hát na, abban már CSÓKOLÓZTAK a szereplők, és hát nehogy azt higgyék már, hogy engem 14 alatti kislányként ilyesmi akár érdekelne… Viszont egyetlen számítógépünk volt, a nappali közepén, és bizony feltűnt a szüleimnek, hogy mindig sebesen gépelek valamit egy jegyzettömbbe. Addig-addig kérdezősködtek, hogy talán kinyöghettem, hogy történetet írok, de nem voltam hajlandó megmutatni senkinek, aztán a szüleim közölték, hogy márpedig megnézik… Emlékszem, a nappali túloldalán ülve duzzogtam, míg összeültek a történetem felett. Szerintem azóta se vallottam be nekik, de megmaradt bennem, hogy milyen büszke voltam magamra, mikor beleolvasás után a szüleim összenéztek, és mondták egymásnak, hogy milyen ügyesen ír a gyerek. 🙂

 

Ennyi voltam mára. A kérdőívet inkább nem küldöm tovább, mert ennyi idő után gyanítom, hogy mindenki megkapta már, akit olvasok, de bátorítok mindenkit, hogy Lia kérdéseire is nyugodtan válaszoljatok! 🙂

Paralízis

Alvásparalízis: Közvetlenül elalvás előtt vagy felébredéskor jelentkezik, és legfeljebb egy-két percig tart. Az érintett a szemén kívül egy izmát sem tudja megmozdítani, így még beszélni sem tud. Gyakran kíséri félelemérzet, társulhatnak hozzá hallucinációk vagy testen kívüli élmény. [wiki]

 

 

Hajnalodott, mikor magamhoz tértem. Már egyedül voltam az ágyamban. Néhány pillanatig mozdulatlanul fekve azon tűnődtem, hogy vajon mi ébreszthetett fel, amikor megint meghallottam a távoli hangot.

— Kriszta, Kriszta!

Ismerősen csengett. Hamar felismertem a nevemet a párom hangján szólni. Fel akartam kelni, válaszolni neki, megkérdezni, hogy miért jött haza ilyen korán a munkából. A fejem azonban mintha mázsás súlyú lett volna, a párnám úgy húzott magához, mintha a mágnes két ellenetétes pólusa lennénk. Nem mozdultam.

Még mielőtt visszazuhantam volna a békés tudatlanságba, ismét meghallottam a páromat. Ezúttal úgy tűnt, mintha egészen közelről, a földszintről szólongatna.

— Kriszta, Kriszta!

Muszáj volt válaszolnom, tudtam. Engem keresett, engem hívott, rám volt szüksége. Kinyitottam a szemem, a hálószoba nyitott ajtaján beszűrődő fénybe bámultam. Szólni kellene. Csak ki kellene nyitnom a számat. Úgy éreztem, mintha nem létezne ennél nehezebb feladat a világon. Csendben maradtam, és meg sem moccantam.

Mintha csak egy szemvillanásnyi idő telt volna el, mikor a szemem sarkából mozgást láttam. A tekintetemet az ágy végére fordítottam.

Ott ült egy idegen.

Ahogy kalapálni kezdett a szívem a rémülettől, minden porcikáját megfigyeltem és az emlékezetembe véstem. Fiatal férfi volt, piros pulóvert és fekete nadrágot viselt. A haja is barnás, a fülére lógott. Én őt bámultam, de ő nem nézett rám. Négykézlábra emelkedett, és egyik kezét a másik után rakva átlépegetett a lábam felett. Előre nyúlt, mintha az ágy melletti polcról akart volna elvenni valamit.

Azonnal levert a víz. A gondolataim lázasan cikázni kezdtek, nem tudtam eldönteni, hogy mi a biztonságosabb: ha továbbra is úgy teszek, mintha aludnék, vagy megpróbálok elfutni? És ha bántani fog?

Az ismeretlen alak nagyon lassan mozgott, óvatosan nyúlt előre. Ügyelt rá, hogy ne ébresszen fel. Úgy éreztem, mintha percekig figyelném, ahogyan előre nyúl, alig pár centit haladva egyszerre. Aztán kicsit lejjebb néztem, és láttam, hogy még mindig négykézláb áll, és az én lábam pontosan az ő teste alatt hever.

Ekkor kapott el pánik.

Segítség, segítség!

Úgy erőlködtem, hogy felordítsak, mint még soha életemben. Valaki jöjjön ide, kergesse el a betolakodót, mentsen meg! De nem tudtam szétfeszíteni az állkapcsomat. Nem tudtam csukott szájjal nyögni se. Képtelen voltam hangot kiadni. Az alakot többé már nem láttam magam előtt, csak a belsőmet éreztem mindenütt, a megfeszülő, de mozdulatlanságba meredt izmaimat.

Nem tudtam kiáltani.

A lábam! A lábam még mindig az idegen alatt volt. Undorítónak éreztem, hogy ez az alak az ágyamban áll, és minél messzebb akartam tőle kerülni. Mérlegelés nélkül rántottam volna ki a lábamat alóla. Megfeszítettem az izmaimat, és teljes erőből a mellkasom felé kezdtem el húzni a végtagjaimat. Úgy tűnt, mintha dübörögne a fejemben a vér, és remegne a lábam, mégis csak alig néhány centiméterrel sikerült arrébb húznom magamat.

Nem tudtam megmozdulni.

Minden izmomat megfeszítettem, nem volt más vágyam, csak elrohanni, messzire a betolakodótól, de mindeközben éreztem, hogy hiába akarom dobálni a testemet, csak egyhelyben, mozdulatlanul feküdtem tovább az ágyamban.

Meg fogja látni, hogy ébren vagyok, és bántani fog. Menekülnöm kellett.

Minden erőmet összeszedtem, és felültem az ágyamban. Zihálva körbenéztem: nem volt ott velem senki. Az éjjeliszekrényen heverő telefonom után nyúltam, kapkodva tárcsáztam a páromat.

— Voltál ma reggel itthon?

Néhány pillanat csend után válaszolt.

— Miről beszélsz?

1234

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás