Majd legközelebb

Tartalom:
Blanka, a vidéki könyvtároslány menthetetlenül beleesik a legújabb rendszeresen érkező látogatóba, a helyes mosolyú Dénesbe.
Megírás ideje: 2017. március
Figyelmeztetések: nincs
Terjedelem: 450 szó

A korábban szoros kontyú könyvtároslány, Blanka azóta hordta kiengedve a haját, hogy az a csibészes mosolyú munkáslegény minden héten megjelent egy újabb regényért. Mindig másik napon, ezért az ötödik látogatás után már a lány sem bízta a véletlenre, és többé nem fogta össze a haját.

Hamar megjegyezte, hogy a fiatal férfi rendszerint az ebédszünete alatt, dél és egy óra között érkezett. Blanka az első látogatás alkalmával rásandított az olvasójegyre, s azóta mindig úgy köszönt neki:

– Jó napot, Dénes!

Kedvesebben köszönni, netán tegezni nem merte őt. Egyébként is mindig elpirult a füle hegyéig, mikor lepecsételte neki a papírokat – erre Blanka éppen látogatóba érkező barátnője hívta fel a figyelmét. Onnantól kezdve már a hangja is remegett, mikor köszönt a férfinak.

Dénes az indiános könyveket szerette. A falusi könyvtárban nem sokat tartottak, és Blanka a nyolcadik hét után félni kezdett, hogy ha elfogynak, akkor a férfi nem jön többet. Amikor pár nappal később le kellett adnia a rendelést az új kötetekre, a főnöke tudta nélkül bepipált néhány olyat, amiről remélte, Dénes is szívesen olvasná.

Mikor a könyvek megérkeztek, Blanka jól látható helyre, a bejárattal szemközti asztalra támasztotta ki őket álló helyzetben, borítójukkal az ajtó felé nézve. Négy napig várt, mire a borostás férfi ismét megjelent. Mosolyogva lerakta az asztalra a legutóbb kivett könyvet, és az újakra pillantott.

– Ezeket még nem láttam – dörmögte.

– Most érkeztek – csicseregte Blanka. – Olvassa el a fülszövegeket…

– Tudja mit? Lepjen meg, válasszon nekem egyet maga! Addig körbenézek.

Blanka csak megilletődötten pislogott, ahogy Dénes pár pillanattal később eltűnt a szomszédos könyvespolc mögött. Nem értette, miért hagyta rá a döntést a férfi, hiszen korábban sosem beszéltek a kötelező udvariassági körökön kívül. Blanka érezte, hogy izzadni kezd a tenyere. Nem tudta, mit csináljon, és kínjában forgolódni kezdett.

Dénest látta meg, jobban mondva csak az árnyékát, ahogyan a polc mögött állt, vele egy vonalban. Talán őt figyelte? Blanka szíve hevesen vert. Lehet, hogy a férfi egy jelre vár, és most adta meg neki a lehetőséget, hogy kifejezze érdeklődését. Blanka egy apró, négyzet alakú papírcetlit szakított le az íróasztalon heverő tömbből, és remegő kézzel ráfirkantotta:

Találkozhatnánk a könyvtáron kívül is.

Alá meg odaírta a telefonszámát. Ezután gondolkodás nélkül elvette a western könyvkupacból a legelső kötetet, azzal a szándékkal, hogy mire Dénes befejezi a nézelődést, becsúsztatja a cetlit a lapok közé.

Reszketett.

Dénes pár perc múlva tért vissza. Mosolyogva megköszönte a kiválasztott könyvet, de épp csak egy pillantást vetett a borítóra. Bólintott, majd a könyvtároslányra nézett:

–  Szia! – köszönt szélesen vigyorogva.

Elcsoszogott a bejárat felé, és csakhamar az ajtó halkan kattant a helyén.

Blanka pedig ott maradt az asztal mögött, kezében a cetlivel, amit nem mert a könyvbe tenni. Megrázta a fejét, és becsúsztatta a lapot az egyik fiókba. Azzal nyugtatta magát, hogy még számtalan alkalma lesz majd ezt megtenni.

De Dénes többé nem jött el. Még a legutoljára kikölcsönzött könyvet sem hozta vissza.

4 hozzászólás

  • Andro

    2017-03-14 at 21:33

    Nagyon jó kis novella lett, tetszett a fogalmazás. Csak a vége olyan függővég. Nyitott, mert nem tudjuk meg, hogy Dénes miért nem ment többé a könyvtárba. Persze, gondolom, azért hagytad nyitva, hogy mindenki saját maga gondolkodhasson rajta, vajon mi történt. Az én teóriám, hogy baleset érte, és meghalt, ezért nem került vissza a könyv. Igen, a legrosszabbra gondolok. Szóval, nagyon tetszett az írásod, érdemes volt elolvasni. 🙂

    Válasz
  • Daremo

    2017-03-15 at 13:27

    Milyen kis borúlátó vagy! 😛 Egyébként sokat gondolkodtam rajta, mi legyen a novella vége – majdnem lehagytam belőle a csattanót, az utolsó két mondatot, és akkor egy szimpla, reménykedéssel záruló, aranyos romantikus kis írás lett volna. De aztán úgy éreztem, ez így jobban "odavág" az olvasónak, biztosan mélyebb nyomot hagy benne. 😀 Örülök, hogy te is el tudtál rajta gondolkodni, és köszönöm, hogy elolvastad. 🙂

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?