Homokzátony

Tartalom:
Nem az számít, mi a célod, sem az, mikor éred el. Nem kell siettetni az apróságokat sem. Csak tudd, merre haladsz, és sose torpanj meg.
Megírásának ideje: 2012. január
Figyelmeztetések: nincs
Terjedelem: 400 szó

A járda szép sorjában rakott kövein pihentettem a csupasz lábamat. Tekintetem az előttem terpeszkedő homok dombocskákat pásztázta, amelyek oldala meg-megcsillant a rájuk vetülő déli napfénytől. Aztán leléptem rá.

Nyomban visszakaptam a lábam a hűvös kőre, fájdalmasan sajgott a talpam, mintha ezernyi gombostű szúrná át a bőrömet.

– Mi bajod? – csendült fel mellettem egy affektáló hang.

– Éget – feleltem egykedvűen, s tovább néztem a nagy kupacban álló, fénylő homokszemcséket.

– Akkor ne lépj rá.

– De hát nekem arra kell mennem.

– Kerüld meg, a járdán menj.

Ránéztem, de a napfénytől hunyorognom kellett, s arcának csak egy kis szegletét, értetlenül megcsillanó szemeit láttam.

– Nem tudtad, hogy köztem és a célom között a legrövidebb út az egyenes?

Hitetlenkedve szisszent fel.

– Nem kell játszanod a hőst.

Lehunytam a szemem, de még így is égette az arcomat a tűző napfény, a hátamról patakokban csorgott lefelé a víz. Nem tudtam őt megérteni.

– Nem játszom én semmit sem. Miért siessek annyira?

Olybá tűnt, mintha lesajnálóan sóhajtott volna – és mikor már azt hittem, gőgős fintorral az arcán odébb áll, ismét megszólalt:

– Ha el akarod érni a céljaidat, ne állj meg sosem. Ne hezitálj.

Értetlenkedve emeltem a tekintetemet egyik homokbuckáról a másikra, és csak azután mondtam meg ismét a magamét, hogy megszámoltam a púpokat.

– Én nem hezitálok. Várok a megfelelő pillanatra.

Valami nem tetszett. Túl soknak tűnt a homokbuckák száma – talán némelyiküket többször számoltam bele?

Megint felszisszent, ez már igazán zavaró volt. Miért védi oly tüzesen a maga igazát?

És megint csak soknak tűnt a homokbuckák száma, így aztán ismét nekiveselkedtem a számolásnak.

– Mit nézel rajtuk? – kérdezte, talán látta, milyen erőteljesen figyelem a kis dombocskákat.

– Számolom őket.

– Ugyan miért?

– Hogy gyorsabban teljen az idő.

– Nem szalad az senki kedvéért sem.

– De ha nem figyelsz rá, hamarabb letelik.

Játékosan borzolta fel kezével a hajamat, míg én újra megszámoltam őket.

– Tudod te egyáltalán, mit akarsz?

– Egész biztosan.

– És mi lenne az? – Először árulkodott igazi érdeklődésről a hangja.

– Majd elválik, mi lesz belőle.

Felkacagott. Kezét a vállamra tette, sietve végigsimított rajta, majd továbbindult. Nem nézett hátra.
Aztán egy hatalmas bárányfelhő kúszott be a harsányan tűző nap elé, és végre félhomályba vonta a földet hosszú perceken át.

Megemeltem a lábamat, és – hopp! – néhány pillanat múlva már mezítláb ugrándoztam a homokbuckákon, lépésenként számolva őket, ügyelve rá, hogy egyiküket se érintsem kétszer.

A túloldali járdára érve mosolyogva néztem végig a hátam mögött húzódó, összetaposott dombocskák sorozatán. Pontosan harminckettő darab, ahányat legelőször számoltam.

S én akkor már harminckét lépéssel közelebb álltam a kitűzött célomhoz.

Vélemény, hozzászólás?