• Home
  • /
  • Cikkek
  • /
  • Könyvvélemény: Varga Bea – A siker tintája

Könyvvélemény: Varga Bea – A siker tintája

Nagyon vártam már Varga Bea, azaz On Sai írástechnikai könyvét. Szerintem már évekkel ezelőtt hallottam róla először, hogy tervben van egy ilyen, én pedig az idő múlásával csak csendben reménykedtem, hogy tényleg lesz egy ilyen kötet.

Sokan tudják rólam, hogy mennyire szeretem On Sai könyveit, és ugyanakkor mennyire tisztelem őt íróként, pontosan azért, mert számomra (még, reméljük) felfoghatatlan mennyiségű szakmai tudás húzódik amögött, hogy az ő történetei olyan jók, amilyenek. Én olyanfajta írópalánta vagyok, aki szeret tervezni, kitalálni, tudatosan próbálom eldönteni, hogy mit hogyan írjak meg, és hogy mindent megértsek, ahhoz szükségem van erre a szakmai tudásra. Még elég keveset tudok, úgy érzem, ezért minden lehetőséget megragadok, hogy fejlődhessek. Ha már itt tartunk, terveim között szerepel a KMK-hoz tartozó Írástudó Íróiskolán való részvétel, az egyetlen probléma, hogy a szövegboncnok (alapozó) kurzus mindig az egyetemi szorgalmi időszakomra esik. Másokkal ellentétben én ilyenkor (főleg az utolsó 3-4 hétben) eléggé megszakadok a beadandók és a zárthelyik súlya alatt, nem mernék melléjük egy komolyabb kurzust is bevállalni. De előbb-utóbb csak megoldom valahogyan.

Amíg nem tanulok tanfolyamon írni, addig áldom a világot, hogy ilyen írástechnikai könyvek is megszületnek. Nosza, essünk neki Varga Bea könyvének!

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 280
Formátum: nyomtatott könyv
Moly-link
A szerző Facebook-oldala: ITT

Bevallom őszintén: körülbelül öt óra alatt végigszaladtam rajta. Tudom, hogy egyrészt ez egy lapozgatós könyv, másrészt a tanulást nem így kell, de szerettem volna minél hamarabb egy átfogó képet kapni a kötetről, hogy véleményt alkothassak róla.

Amit a gyorsolvasás alatt már leszűrtem, az az, hogy ezt a könyvet még számtalanszor elő fogom venni. Rövidek a fejezetek, hamar elolvashatóak, de így is azt éreztem, hogy elég alaposan érinti a témákat, megérné egyesével megrágni minden egyes részt. Nagyon sok gondolat kibontakozott (volna) bennem olvasás közben, amikben egyelőre nem akartam elmerülni, hanem szeretném ezután még egyszer elővenni a kötetet, és kihasználni a fejezetek végi gondolatébresztő kérdéseket.

Ugyanis minden rész végén találunk egy kis helyet a gondolataink leírásának, és néhány kérdés segít is az elmélkedésben, illetve valahol megoldandó, megírandó feladatok is találhatók. Ide kötődik az egyetlen negatív élményem a könyvvel: a gondolatébresztő kérdések betűtípusa nekem nem tetszik, kicsit nehezebben olvasható számomra — de ez nem olyasmi, ami miatt akár egy fél csillagot is levonnék az értékeléséből Molyon. A témák és a kérdések tehát elérik, hogy a kötet több legyen, mint magolós tankönyv, és tényleg gondolkodásra késztetik az olvasót. Én a magam részéről nem lennék hajlandó belefirkálni a könyvbe, úgyhogy majd kinevezek kifejezetten ehhez egy kis füzetet, amibe a gondolataimat jegyzem. Több olyan téma is akad a könyvben, amivel kapcsolatban már én is régóta terveztem bejegyzést írni, ezek főleg véleménykifejtések, úgyhogy abban is reménykedem, hogy a kérdések majd ezeknek a megírását is előre lendítik.

A tananyag nagyon sokrétű, szerintem tényleg az írás alapjaiból építkezik egyre magasabb szintekre, foglalkozik többek között a nyelvi szinttel, a világteremtéssel, a szerkesztéssel, hangsúlyozza a novellaírás fontosságát, egyesével átveszi a főbb zsánereket (és hiába ír keveset róluk, Varga Bea a rövid szövegbe is csak töményen a lényeget, a fontos dolgokat sűríti bele), és a vége felé egy hosszabb blokkban lélektani kérdéseket is feszeget. Nekem ez utóbbi rész tetszik legjobban, pontosan azért, mert mostanság kezdek rájönni, hogy ha tovább akarok lépni a jelenlegi szintemen, akkor elsősorban lelkileg kell helyretennem magamat, és főleg az íráshoz fűződő viszonyomat. Szerintem ebben kezdő löketként tökéletes lesz ez a kötet.

Azt hiszem, a témák sokféleségéből látható, hogy ez olyan könyv, amiben szerintem minden írópalánta megtalálhatja azt a részt, amire neki éppen akkor szüksége van a fejlődéshez. Vannak egészen alapvető kérdések, például tisztázza a műfaj—zsáner fogalomtévesztést, ami nekem is nagy zizim, de specifikusabb témákat is fejteget, mint például a nyelvújítási módokat fantasyben és sci-fiben is.

Őszintén szólva nem hiszem, hogy én ezt valaha lapozgatós könyvként fogom használni, de ennek szimplán annyi az oka, hogy én mindig mindennel úgy haladok, hogy az elején kell elkezdenem, és sorban kell végighaladnom, mert csak, „legrosszabb” esetben arra vagyok hajlandó egy ilyen könyv esetében, hogy csak az éppen engem érdeklő fejezetet lapozzam fel. Ennek ellenére már a gyors átolvasáskor is elgondolkodtam párszor az ugráláson, ugyanis a fejezetek végén mindig két út áll, ahová az ember átlapozhat, és néha ezeknek a megfogalmazása is annyira egyedi és humoros volt, hogy alig bírtam megállni. Például: „Az írói ígéret megszegése. Becsszó, ez a 236. oldalon lesz.” Ebből is és sok más szövegrészből sütött On Sai humorérzéke (még egy jó példa az egyik fejezetcím, ez a kedvenc poénom: „Túlírtság, avagy elmondhatnám két szóban is, de miért ne tegyem ötvenben, hátha így sokkal jobban megérti az olvasó, bár lehet, kettővel is boldogult volna, most már soha nem tudjuk meg” — igen, ez egy fejezetcím), és sokszor azon kaptam magam, hogy az ő hangján olvasom magamban a sorokat.

A másik nagy pozitívuma a könyvnek pont ehhez köthető: annyira közvetlen, könnyed stílusban mesél, hogy teljesen azt az érzést keltette bennem, mintha az írónő velem szemben ülne az asztal másik végén, és kizárólag nekem mesélne, az én fejlődésem lenne a célja, minden figyelmét rám szentelné. Nem egy száraz tankönyvet dugott az orrom elé, hanem mesél, és a meséléséből süt a sokévnyi tapasztalat és a ki tudja, hány könyvnyi megírt kézirat. Ebből a tudásból egy kis szeletet adhat csak át a könyv, de én úgy vélem, hogy kezdő íróknak ez mindenképp egy kötelező olvasmány kell, hogy legyen.

Ami azt illeti, ezúttal kedvenc könyvet avattam, és ajánlom minden kedves írópalántának! Végezetül pedig a könyvet záró szavakkal búcsúzom mára: „Hmm, itt vagy még? Hess, menj írni!” — Hiszen egy jó írástechnikai könyv kiváltja az íróból azt a vágyat, hogy a tanultakat mihamarabb kipróbálhassa élesben, és beépítse a saját eszköztárába.

Köszönöm az élményt, kedves Varga Bea! Én már megyek is írni. 🙂

Vélemény, hozzászólás?