Hogyan fogadd a kritikát?

A cikk előzményéül szolgáló Hogyan írj kritikát? c. írást a linkre kattintva éred el. Ha még nem olvastad, akkor hajrá, ugyanis a második részben számtalanszor fogok visszautalni rá.

Miért is kell erről írni?
Jogosan merül fel a kérdés a kedves olvasóban. Mégis ki lenne olyan hülye, hogy nem tudja, a kritikát meg kell köszönni, örülni kell neki és erről egy vidáman csicsergő válaszban kell biztosítani a véleményírót?

A válaszom erre csak annyi: többen vannak, mint elsőre gondolnánk.

Félreértés ne essék, nem állítom, hogy akinek problémái vannak a kritikák helyes elfogadását illetően, azok egytől egyig villognak a szegénységi bizonyítványukkal. Mert nyilván nem ilyen egyszerű a helyzet, erre már sokszor rávilágítottam (nem is tudom, melyik cikkemet linkeljem referenciaként – szinte bármelyiket az Írói lélektan kategóriából).

Úgy hiszem, hogy egy rosszul lereagált kritika mögött is legtöbb esetben nem az író agresszív jelleme, alacsony IQ-szintje vagy az önmaga tökéletességébe vetett hite áll, hanem valami roppant egyszerű dolog: az önbizalomhiány, ami mindannyiunk mumusa. De ne szaladjunk ennyire előre.

Alapfogalmak
Itt is lényegesnek tartom leszögezni, hogy nem a „nagyokról”, a befutott írókról, sem a hivatásszerűen kritikaírással foglalkozókról fogok írni. Az amatőr írókat hívom most az egyszerűség kedvéért íróknak, a kritika szó alatt pedig a főleg neten keresztül kapott véleményeket értem, amit általában szintén kezdők írnak a társaiknak.

Először is tanuljunk meg különbséget tenni bizonyos dolgok között
Egy hibákat kiemelő kritika (többnyire) önzetlen segítségnyújtás. Még akkor is, ha nem kérted. Bizony! Onnantól kezdve, hogy valamit kiteszel a netre, az bárki számára elérhető, és amellett, hogy egy bizonyos olvasói réteget szórakoztat, mindig lesz olyan, aki valamit jobban tud. Ezt nem pejoratív értelemben írtam, hanem arra célzok, hogy mindig vannak nálunk tapasztaltabb, ügyesebb, tanultabb amatőr írók, ezt el kell fogadni. Onnantól kezdve, hogy ez az amatőr író a saját idejét és energiáját áldozta arra, hogy a te történetedet végigolvassa, és azután rámutasson a hibáidra, fel kell fogni, hogy ezt nem a saját szórakozásából teszi (egy-két kivétellel, valljuk be). Ha csak arra menne ki a játék, hogy az illető mások írásait felhasználva (mások hibáiból tanulva) akarna jobb íróvá válni, akkor nem fáradna azzal, hogy írásba szedje az észrevételeit és elküldje neked. Ezzel a te fejlődésedet akarja, még ha bicskanyitogató stílusban is teszi ezt (de erről már beszéltünk az előző részben).

Nyilván nem szabad minden kritikát figyelembe venni – ehhez az kell, hogy egy kommentről egyáltalán eldöntsük, véleménynek számít-e, vagy puszta trollkodás. Ha olyan kommentet kapsz, ami rövid, semmit sem tartalmaz az írásodról, és ráadásként egyértelmű belőle a bántó szándék (khm, „ez de szar” és társai), akkor azért ne zuhanj magadba, és ne vond le azonnal a következtetést, miszerint te tényleg egy ürülék szintjén állsz íróként, és ezért most azonnal bezárod a blognak csúfolt kócerájodat. Ha viszont feltűnően gyakran kapsz ilyen jellegű véleménynyilvánításokat, akkor azért gondolkodj el rajta, hogy valamit rosszul csinálsz, például kinek tettél ennyire keresztbe…

A következőkben viszont azt a helyzetet elemezném, amikor segítő szándékkalérkezett egy olyan kritika, ami többek között a hibák felsorolását is tartalmazza.

Tehát: mit ne válaszolj egy kritikára

1. Ne mondd azt, hogy nem kötelező elolvasnia a történetedet! Fentebb már írtam: onnantól kezdve, hogy feltettél valamit a netre, az bárki számára elérhető, bárki olvashatja, bárki kinyilváníthatja róla a véleményét. Nem kifogás.

2. Ne gondold azt, hogy bántani akar a kritikus! Ezt is mondtam már: senki sem szórakoztatja saját magát a kritikaírással, hogy ezzel is keresztbe tegyen egy tök idegennek, akivel valószínűleg soha az életben nem találkozott. Ha nem haragítottad magadra, akkor mégis mi oka lenne kötözködni? Belefektetne egyáltalán bárki is annyi energiát egy személy piszkálásába, hogy elolvassa az illető művét és szakszerűen véleményezze azt? (Mármint amatőr tekintetben szakszerűen, ezt is értjük.)

3. Ne gondold, hogy a személyeddel van baja! A „tutira azért kötözködik, mert féltékeny a sok olvasómra” és hasonló gondolatokat most felejtsd el. Tud neked ártani azzal, hogy ír egy kommentet, amiben felsorolja a hibáidat? Maximum elszomorodsz tőle mondjuk egy napig. Ha logikusan gondolkodsz, egy kritikát úgy tud esetleg befolyásolni a személyről alkotott vélemény, hogy az illető szigorúbban viszonyul a hibáidhoz. Ami viszont nem feltétlenül hátrány! Gondolj erre pozitívan: szigorúbb vélemény egyenlő több fejlődéssel a te részedről!

4. Ne keresd a rejtett üzeneteket a kritikában! Ez némileg a második és a harmadik pont összefoglalása, hiszen valljuk be: igenis vannak olyanok, akik a véleményükkel, az írásaid lehúzásával bántani akarnak, esetleg ismeretlenül is bajuk van veled, emiatt pedig igencsak bunkó stílusban foglalják össze a véleményüket. Aláírom, van ilyen. De nem szabad rögtön ezekre gondolnod, ha olyan kritikát kapsz, ami neked elsőre nem tetszik. Ha nem egyértelmű a kritikus szavaiból, hogy valamiféle bántó szándék vezérli, akkor ne is próbáld meg ezt belelátni! Ha úgy érzed, nem egyértelmű, akkor inkább aludj egyet, mielőtt újra átrágnád magad a véleményen, vagy kérd meg egy barátodat, hogy olvassa el ő is. De ne azzal erősítsd meg magadban az ellened irányuló összeesküvés-elméletet, hogy beleképzelsz olyan dolgokat a sorok mögé, amire esetleg a kritika írója sosem gondolt. El kell azt is fogadni, hogy bizony vannak olyanok, akik szeretnek csípősen fogalmazni, de ez még nem jelenti azt, hogy bárkinek is álmatlan éjszakákat akarnak okozni.

5. Ne kezdd el megmagyarázni a kritika minden pontját! Nem arról van szó, hogy minden egyes felvetéssel birkamód egyet kell értened, és mindent a kritikus szájíze szerint kell javítanod (erről bővebben később), de ne is ess át a ló túloldalára! Ne abból álljon a kritikára írt válaszod, hogy minden egyes pontra találsz valamilyen kibúvót, és akkor aztán a végén ott tartasz, mintha nem is érkezett volna vélemény, mert te az egészet hárítottad. Igenis rágd át magad minden egyes gondolaton, elemezd, akár kérj segítséget valakitől, aki minden írásodat át szokta nézni, hogy ő mit gondol. Ne takarózz olyanokkal, mint pl. „nekem nem olyan fontos a helyesírás” vagy „hát az én világomnak ezek a szabályai, és nem érdekel, ha szerinted tök logikátlan az egész”, főleg ne azzal, hogy „de hát ez egy kitalált történet, itt nem kell logikusnak lennie semminek, én meg így találtam ki és kész”, hanem gondolkozz. Biztosan nem véletlenül mondta azt a kritikus, amit, és még ha nem is értesz egyet valamivel, azt is indokold meg, hogy miért nem, ne csak lesöpörd a véleményt a válladról, mint aki jól végezte dolgát.

6. Ne támadj, ne kezdj el személyeskedni! Tegyük fel, hogy fájt a kritika. Igenis van, hogy a kedvesen írt vélemény is ütni tud, mert alapjaiban rázza meg a történetet vagy az író magába vetett önbizalmát. A lényeg az, hogy bármennyire is fáj, egy jó szándékkal érkezett kritika íróját ne küldd vissza az anyjába. Számolj el magadban százig, aludj rá kettőt, nyugtasd le magad valahogyan, de soha ne süllyedj egy bizonyos szint alá, mert az már igenis a te szegénységi bizonyítványod, és jogos lépés az olvasóidtól, ha ezek után ők is inkább eltávolodnak tőled. Senki sem csodál szívesen olyan embert, aki bármiféle kritika érkezése esetén a nyálát fröcsögve támad mindenkire.

7. Ne hagyd figyelmen kívül a kritikát! Tiszteld meg azzal a kritika íróját, hogy ha már eltöltött némi időt a történeted olvasásával, elgondolkodott azon, hogyan lehetne rajta javítani, akkor te ezt igenis figyelembe veszed. Válaszolsz, mérlegelsz, törődsz vele. Neked írta, kifejezetten neked, bunkóság vele nem törődni.

És mit KELL írnod egy válaszba?

1. Köszönd meg! Mint mondtam, valaki a saját idejét rád áldozta, ahelyett, hogy pl. a saját írásaival törődött volna, pihent volna vagy bármi mást csinált volna. Az a minimum, hogy kifejezed, mennyire értékeled azt, hogy segíteni akart.

2. Legyél kedves és udvarias! Még ha esetleg nem is vagy teljesen megelégedve a neked írt kritika hangszínével, ez még nem azt jelenti, hogy neked is le kell süllyedned arra a bizonyos szintre. Mutasd meg, hogy téged jól neveltek, mindig legyél kedves. (Tudjátok, mennyire nem alapvető ez még akkor sem, ha az ember tényleg kedvesen írja a kritikát??)

3. Ismerd el, hogy nem vagy tökéletes! Persze nem kell ennek szó szerint így hangot adnod a válaszodban, pusztán a hozzáállásodon érződjön, hogy felfogod, amiről a kritikaíró beszélt, elfogadod a hibáidat és igyekszel javítani.

4. Reagálj a kritika egyes pontjaira, nyugodtan mondd el, ha valamivel nem értesz egyet! Olvastam már olyat, hogy a kritikus nehezményezte, hogy egy bizonyos információ nem derült ki a szövegből, mire az író jelezte, hogy erre pontosan hol került sor. A kritikus elnézést kért, amiért figyelmetlen volt, és visszavonta a vélemény erre vonatkozó pontját. Ez most csak egyetlen példa, de igenis előfordulhat, hogy valamivel nem értesz egyet, esetleg te valamit szándékosan írtál úgy, ahogy, és ez nem tetszett valamiért a kritikusnak. Magyarázd meg neki! Ne kioktasd, hanem értelmesen foglald össze, mire gondoltál, mikor azt írtad, mit szerettél volna kifejezni vele. Ettől függetlenül lehet, hogy nem sikerült azt elérned az írásodban, amit szerettél volna, de ha már a kritikus látja, hogy valamit okkal csináltál, akkor vagy ő is elgondolkodik rajta, vagy felhívja a figyelmedet arra, hogy miért is hibás a gondolatmeneted.

5. Kérdezz rá, ha nem értesz valamit! Nem ciki ám! Inkább mutass érdeklődést valami iránt, ami számodra nem egyértelmű, minthogy figyelmen kívül hagyj valamit, ami esetleg fontos! A kritikaíró nem azt fogja ebből leszűrni, hogy egy komplett idióta vagy, hanem hogy szeretnéd jobban megérteni a problémát, és ezáltal valószínűleg fejlődni is szeretnél, tehát mindenképpen értékelni fogja az igyekezetedet.

6. Kérj segítséget! Legegyszerűbb példa: ha a kritika alapján a véleményíró tisztában van a helyesírás szabályaival, te pedig nem, akkor nyugodtan megkérdezheted, szabadidejében lenne-e kedve elmagyarázni az alapokat, esetleg átnézni pár korábbi írásodat is ilyen szempontból. Ha nem is a kritikustól, de mástól is nyugodtan kérj segítséget, ott vannak erre a blogos és amatőr írós csoportok a Facebookon, csak hogy a legkézenfekvőbbet említsem. Sosem ciki azt mondani, hogy valamiben fejlődnünk kell, ugyanis hiába túlmisztifikált dolog az írás: akkor is megvannak a maga szabályai, praktikái, és senki sem születik úgy, hogy ezeket betéve tudja.

Továbbá: értékeld a legkevesebbet is

1. A rövid bátorítások: a ”Folytit légyszi” kommentekről szóló írásomban is kifejtettem már, hogy a rövid véleményeknek is ugyanúgy kell örülni, mint a hosszan kifejtettnek.

2. Feltűnően sok kötekedő esetén: ha azt látod, hogy szinte minden komment a hibáidat ecseteli, akkor igenis el kell gondolkodnod azon, hogy valami tényleg nincs rendben. De ez nem azt jelenti, hogy el kell könyvelned magadban, hogy nincs tehetséged az íráshoz, és soha többé ne fogj a kezedbe ceruzát! Épp ellenkezőleg, aki képes elfogadni, hogy fejlődnie kell, azokban van a legtöbb lehetőség, hiszen saját maguktól fogják keresni a megoldásokat. Mindig haladj előre céltudatosan, a negatív visszajelzések is csak erősítsenek meg a tudatban, hogy van még hová fejlődnöd, de ez csak rajtad múlik!

3. Kedvelések, pipák, csillagok: Bloggeren és Wattpaden is van, amikor csak ezekkel fejezik ki az olvasók a véleményüket. Kevesebben foglalják szavakba a gondolataikat, de ez még nem azt jelenti, hogy amit te írsz, azt magasról letojja mindenki. Gondolj arra, hogy a szorgos munkának mindig lesz eredménye, tehát ha az elején úgy is tűnik, hogy keveseket foglalkoztat a történeted sorsa, akkor is csak dolgozz tovább, és hidd el, az emberek észre fogják venni a belefektetett munkádat! Írj annak a kevés embernek, aki követ és számít rád, de sose erőszakold ki a véleménynyilvánítást (gondolok itt arra, hogy „ha nincs meg X darab komment, akkor nem hozok új részt!”), mert ezzel arrogáns személyiség benyomását keltheted, és ez elveszi a kedvét a történettől az új olvasóknak. Ki akar olyan sztoriba belekezdeni, amit csak akkor fejeznek be, ha az író úgy érzi, a neki megfelelő mértékben lett kinyalva a szebbik fele? De hidd el nekem: ha szorgosan dolgozol, észre fognak venni az emberek.

De most tényleg: miért kell egy ilyen cikknek megszületnie?
Nem hiszem, hogy bárki is megrögzötten paranoiás vagy jelleméből adódóan agresszív alak lenne. Nem ott kell keresni a rossz reagálások okát, hogy milyen problémái vannak az illetőnek (bár itt is érvényes az előző rész egy pontja: ha valami egyéb bajod van, azt ne az olvasóidon töltsd ki!), netán hány éves (abból a közhiedelemből kiindulva, hogy csak a tinik tudnak hisztizni egy nekik nem tetsző komment láttán). Az ok sokkal inkább belülről fakad a legtöbb esetben.

Mind szeretnénk azt látni, hogy az írásunk kiemelkedő, fantasztikus, megmelengeti az olvasók szívét. Hiszen a publikálásnak többek között ez az oka: megmutatni a közönségnek és megszerettetni vele a munkánkat. Néhányan úgy gondolunk a műveinkre, mint a tulajdon gyermekeinkre, és ugyan ki hallgatná szívesen, hogy az ő porontyát mások szidják – kioktatják a szülőt, hogyan kell nevelni? Éppen ezért én azt gondolom, nem árt némi távolságot tartanunk a saját írásainkkal szemben, és felmenteni őket a „gyerekeink” körből. Bármilyen nehéz is, de meg kell próbálni őket reálisan látni, egy formálódó, alakítható masszának, ami sosem érheti el a tökéletességet, még ezernyi béta és igazi szerkesztő keze által sem. Még a kiadott könyvek sem tökéletesek, mert nyilván mindenkinek más az ízlése, nem tudunk a világon mindenkinek megfelelni.

Rossz érzés abba belefutni, hogy a történetünk, amit esetleg pont a legjobbnak éreztünk, mégsem annyira kiemelkedő, mint hittük. Egy pillanat alatt összedőlhet egy ember önbizalma – de ezt saját magunkban kell helyre tennünk, nem óvatoskodhat minden egyes szavával a kritikus arra gondolva, hogy mi van, ha ez az író is olyan érzékeny fajta. Az önbizalomhiányunk okát magunkban kell meglelnünk, egyensúlyt kell tartanunk, és azt is elfogadni, ha valamit rosszul csináltunk, és azt is, ha valami mellett sziklaszilárdan kiállunk, mert meggyőződésünk, hogy az nem hibás. Mert ilyen is van. Magadnak kell mérlegelned, mit fogadsz meg, de sosem eshetsz át a ló egyik vagy másik oldalára.

Úgy gondolom, megtanulni kezelni a kritikát, a nekünk nem tetsző véleményt főleg tanulás kérdése. Elkerülhetetlen, ha feltesszük a netre az írásainkat, hogy előbb-utóbb megjelenjen valaki, akinek igenis van komolyabb hozzászólnivalója. Ha szeretnél minél hamarabb hozzászokni ehhez, akkor igenis ugorj a sűrűjébe! Kérj véleményeket vadidegenektől, tedd fel az írásaidat minél több helyre. A hibáinkat nem csak azért kell megtudnunk, hogy tisztában legyünk velük, hanem hogy gyakorlás útján kijavítsuk őket.

Klisé ugyan, de nagy igazság: az életünk úgyis egy sírig tartó tanulás. Még az írással kapcsolatban is.

Meséljetek: milyen volt a legdurvább kritika, amit kaptatok? Hogyan reagáltatok rá? Nem ciki, nekem is hozzá kellett szoknom, hogy nem mindenkinek tetszik, amit csinálok – kivele, nálatok is előfordult sértődés? 

6 hozzászólás

  • Lili Leone

    2017-04-18 at 09:21

    Szia!
    Sosem fogom elfelejteni azt a kritikát amit az egyik, viszonylag már jobban kidolgozott, blogomra kaptam. Talán már két éve volt, de emlékszem, hogy miközben olvastam a ktitikát úgy éreztem, hogy az egész csak rosszindulatból állt. Az ami tényleg feltette az i-re a pontot, hogy a kritika végén közölte az írója, hogy hagyjam abba az írást, mert az amit művelek szörnyű…Hát ez az amit a mai napig nem tudom elfogadni, mert oké, írd meg a kritikát, legyél bunkó, oszd ki az a szerencsétlen írót és törd le, de nehogy már te mond meg neki, hogy mit kezdjen utána magával! Az már az én dolgom, hogy a kritikát elolvasva eldöntsem, hogy mi legyen a blogom sorsa.
    De mem sértődtem meg, válaszoltam neki, a helyzethez képést normálisan, egy szóval se mondtam, hogy hagyja abba a kritika írást, mert az amit annak nevez semmi köze hozzá….A lényeg, hogy tanultam az esetből szerintem a legfontosabb, hogy csak akkor kérj kritikát ha letisztáztad magadban, hogy mik a hibáid, erősségeid, hogy (ahogyn te írtad) elfogad, hogy nem vagy tökéletes és ezek után mehetsz rendelni egy kritikát, még véletlenül se ilyen spontán módon, mert azokból lesznek a bezárt blogok és a nulla önbizalom.
    A sztorihoz hozzá tartozik, hogy a következő nap törölte a kritikás blogját az írója, hogy azért mert rájött, hogy az amit csinál nem ért semmit ( ugyanis nem én voltam az egyetlen író akinek ilyen jellegű értékelést írt) azt nem tudom, mindenesetre örülök, hogy egy rosszindulatú bloggerrel kevesebb van ebben a közösségben.
    Hát ennyi is lenne az én " a világ legrosszabb kritikája" történetem, az egésznek Happy End lett a vége, mert én még mindig itt vagyok és nem is szándékozom abbahagyni az írást! 😀
    Nagyon jó bejegyzés volt és legfőképpen hasznos! (:
    Szia!

    Válasz
  • Dóra Kaprinyák

    2017-04-19 at 10:16

    Halihó!
    Ha már ott a kérdés a cikk végén, akkor én is elmesélem a kedvenc sztorimat. 😀
    Nem teszem fel sok történetemet az internetre (azokat is csak többszöri átolvasás és bétáztatás után), mivel inkább cikkekkel foglalkozom egy amatőr magazinnál, ahol többen írunk. Nyilván szeretnénk olvasottak lenni, ezért több blogos csoportban is hirdetjük a cikkeket. Egyszer kaptam egy ilyen csoportban egy kommentet, ami végig arról szólt, hogy én mekkora egy szar vagyok, egyáltalán nem tudok írni, sőt sokkal többet kéne olvasnom ahhoz, hogy tudjak fogalmazni, de rajtam már az sem segítene. De legalább a kommentelő annyiban kedves volt, hogy hozzátette, hogy az írás nem nekem való, viszont lehet, hogy másban kiemelkedő vagyok (szívsebészet vagy festés), de ez semmiképp sem az írás.
    Szerencsére egy ennyire rosszindulatú és láthatóan kritikaként értékelhetetlen kommentet nem vettem a szívemre. Pár pillanaton belül pedig néhányan a segítségemre siettek és kitették a csoportból a kedves hölgyet. Azóta szállóige lett nálunk ebből a sztoriból, sokszor viccelődünk ezzel, hogyha valamelyikünk új cikket tesz fel, akkor már csak annyit mondunk, hogy inkább menjél festegetni. 🙂

    Egyébként jó cikk lett, remélem sokaknak fog segíteni.

    Válasz
  • Nyáplic Zsazsogó

    2017-04-19 at 11:13

    Yoh!

    Én is csatlakozom a sztorizgatókhoz. Eddig nem sok kritikát kaptam, nem is vagyok jelen nagy erőkkel a bloggeren. Eddig a "legdurvább" kritikát talán az egyik legelső próbálkozásomhoz kaptam. A történet azóta saját hamvába hullt, de nem a kritika miatt, egyéb, inspirációs okokból, ha fogalmazhatok így.
    Ami leginkább szíven ütött és arra késztetett, rágjam ár magam minden egyes mondatán, az az, hogy nem magát a történetet kritizálta, hanem konkrétan engem. Egyszerűen fogta a sztori lapjait és lenyomta, hogy a szemembe nézzen és a hozzám vágja azt, amit bennem kifogásolhatónak tart. Olyan elszánt volt, hogy úgy éreztem, ezt legjobb tudásom szerint se tudnám úgy lerendezni, hogy megadjam a magam igazát, mégse szítsak vitát. Máig nem tudom, mi lett volna a helyes lépés.
    Nem voltak más olvasók, hogy megvédjenek (privátba érkezett), nem volt semmilyen tapasztalatom, ami segíthetett volna.
    Mit ért el vele mégis? Elérte, hogy átgondoljam, milyen is ez a blogos világ, hogy komolyabban szétnézzek, keressek hozz hasonlókat és olyanokat, akik egyáltalán nem olyanok mint ő. Rossz érzést akart bennem kelteni vagy valami hasonlót, végül ő is egy volt azok közül, akik miatt elindultam azon az úton, amint most járok.
    Ésszel tudom, hogy nem szabadna egy ilyen írás komolyan vennem, de nem tudom figyelmen kívül hagyni, mert ez motivál arra, hogyha ismét összefutnék egy ilyennel, akkor olyan írással találja szembe magát, amit nem tud csak úgy félrehajtani. Fel akarok készülni, képezni magam és hasonlók.
    Persze az egészhez az is hozzátartozik, hogy az "átgondoltam, amit írt" és a "rájöttem, a szándékára" közt eltelt néhány keserves hét. De ez már a múlté. A régmúlté.

    üdv, Zsazsi :3

    Válasz
  • Daremo

    2017-04-21 at 17:50

    Szia!
    Hú, örülök ám, hogy nem vette el a kedvedet egy ilyen "kritika" – vagy nem is tudom, minek nevezzem. 😀 És akkor még tegyük hozzá, hogy akik így írnak véleményt, azok többségében nem is nagyon tudják, mibe kössenek bele, csak osztják az észt. 🙂 Emlékszem, kb. egy éve is volt egy ehhez hasonló kritikásblog, amiben a véleményező az egyik blog íróját elküldte melegebb éghajlatra, amiért írni merészelt. Akkor elég sokan kiálltunk az illető mellett, én sem tudtam elmenni mellette szó nélkül. Jó vége lett ennek is, mert a lány belátta, hogy nem volt szép dolog, hogy ilyeneket írt, bocsánatot kért, és azóta teljesen kedves, mosolygós blogger lett belőle. 🙂
    Én megmondom őszintén, kifejezetten kritikát kérni már nem is nagyon szoktam, csak naaagyon nagyon elvétve, ha olyan blogba botlok, amin látom, hogy ért is a dologhoz az írója. Régebben kérem párat itt Bloggeren, de maximum reklámnak lettek volna jók, mert a 90%-uk nem tudott mit hozzáfűzni az írásaimhoz – most ezzel nem beképzeltnek akarok tűnni, mert szerencsére vannak barátaim, akiktől jól megkapom, hogy miket csinálok rosszul, de itt a neten idegenektől elég ritkán jön össze. 😀 Bár lekopogom, itt hozzászólásban szokott jönni értelmes vélemény, de kritikás blogból elvétve. Inkább kihagyom őket. 🙂
    Köszönöm szépen, hogy olvastad! 🙂
    Üdv, Dare

    Válasz
  • Daremo

    2017-04-21 at 17:55

    Szia!
    Te jó ég, micsoda emberek vannak! :"D Egyes emberek úgy tűnik, a semmibe is bele akarnak kötni, legalábbis én nem látom, hogy ne tudnál fogalmazni. 😀 És milyen kedves, hogy feltételezi legalább rólad, hogy nem vagy teljesen reménytelen! 😀 Kicsordult pár könnycseppem most a nevetéstől. :"D Valakinek nagyon szúrhattad a szemét, mást tényleg nem tudok elképzelni indokként erre. 😀 De örülök, hogy te is pozitívan jöttél ki ebből. 🙂

    Köszönöm szépen! 🙂

    Válasz
  • Daremo

    2017-04-21 at 18:00

    Szia!
    Úúú, ismerős nekem is a helyzet, amiről írsz. Anno G-Portálon kaptam egy verseny keretei között olyan kritikát, ami a történetemet mondatonként cincálta szét, mindenbe gúnyolódva belekötve, néha olyan gondolatokkal körítve, hogy (nem valami burkoltan) érezzem magam idiótának, gyerekesnek, tehetségtelennek, egyszóval ő is átváltott a végére abba, hogy inkább személyeskedjen, hogy aki így ír, az normális sem lehet. És akkor próbáld meg nem elküldeni az illetőt a halál… khm, tudjuk, hová. 😀 Utólag én is rájöttem, hogy részben igaza volt, mert tényleg egy nagyon gyermeteg és bugyuta próbálkozás volt az a történetem, de hát basszus, azt is lehet normálisan az ember tudtára adni. Szerintem nekem kellett pár év, hogy ezt az esetet feldolgozzam. :"D Remélem, neked is akkor végeredményben pozitívan, erősödve sikerült ezen túljutnod. 🙂

    Dare

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?