• Home
  • /
  • Cikkek
  • /
  • Bétázásról V. 5 dolog, amitől minden béta kitépi a haját

Bétázásról V. 5 dolog, amitől minden béta kitépi a haját

Elérkeztünk a bétázós cikksorozat utolsó részéhez. Tulajdonképpen arról lesz szó, hogy te, mint író, mit ne tegyél, ha nem akarod elvenni a bétád kedvét a további önkéntes munkától. Ezek jó része saját tapasztalat, én többek között ezek miatt legtöbbször csak ismerősöknek bétázok, idegeneknek elvétve, mert sok esetben úgy éreztem, hogy nem érte meg annyi időt beleölni a munkába, az önzetlenséget nem mindig hálálják meg.

Ezt most nem azért írom le, hogy bántsak valakit, ujjal mutogassak — csak segítség azoknak, akik nem tudják, hogyan kellene viszonyulni a bétájukhoz. A listát próbáltam úgy összeállítani, hogy ne legyen átfedésben a Mit tegyél meg, mielőtt bétát keresel? című résszel, de természetesen azon pontok elmulasztása szintén kellemetlen percekhez és párbeszédekhez vezethet.

Mitől tépi ki a béta a haját (vagy az íróét)?

1. Ha az író megsértődik, bunkó, a béta hozzáértését kérdőjelezi meg

Semmi idegesítőbb nincs, mint amikor én bétaként akár órákat töltök el azzal, hogy segítsek jobb formába önteni valakinek a történetét, hibákat jelölök, megjegyzéseket teszek, kiemelem az erősségeket, véleményezek, erre az író teljesen kiborul a szavaimtól, és elküld melegebb éghajlatra. A kritika elfogadása szerintem tanulható folyamat, és megértem, ha a legelső komolyabb vélemény egy kicsit mellbe döfi az írót, viszont aki véleményt, javítást (bétázást) kér, az számítson rá, hogy nem csak ajnározást fog kapni. Nem azért, mert a kritizálás azt jelentené, hogy feltétlenül meg kell találni a nem létező hibát is a szövegben, hanem mert tény és való, hogy minden írásban találni javítható részeket. Gondoljunk bele, hogy a kiadóknál sem véletlenül dolgozik a megjelenő művekkel szerkesztő, egy külső szemlélő javítására még a profiknak is szükségük van.

Néhányan úgy tekintenek az írásaikra, mintha azok a gyerekeik lennének, az pedig tudjuk, milyen: mindenkinek a sajátja a legszebb, a legjobb, a hibáival együtt is imádható. Éppen az ilyen esetekben fordul elő, hogy az író nem tudja elfogadni, hogy mások szerint mégsem tökéletes az ő kis szeme fénye, és személyes támadásnak veszi, ha ez szóba kerül. És vannak olyanok, akik ennek ellenére maguk kérik a bétázást.

El kell fogadni, hogy a béta (néhány kivétellel) nem bunkóságból mutat rá a hibákra, jó szándék vezérli, és ha valami olyat jelöl javítandónak, amivel az író nem ért egyet, akkor meg kell beszélni, ez a legkézenfekvőbb megoldás. De a sértődés, a veszekedés és a személyeskedés nem az. (Egyébként írtam erről is cikket korábban: Hogyan fogadd a kritikát?)

2. Ha az író csak részben vagy egyáltalán nem javítja ki a hibákat

Bloggereknél bevett szokás, hogy a regényük fejezeteit folyamatosan töltik fel a netre, néhányan pedig már bétáztatják is a részeket publikálás előtt. Általában az ilyen oldalakon feltüntetik, ki szokta bétázni az adott történetet, ami egyébként egy jó referencia lehet az adott béta munkájáról.

Ilyen helyzetekben kellemetlen, ha az író önkényesen gondol egyet, és a hibáknak csak egy részét javítja ki, mielőtt felteszi a netre az írást. A többivel valamiért nem ért egyet, ez rendben van, de ezt nem jelezte, csak azt javította ki, amivel egyetértett. Pedig a béta neve továbbra is ott figyel az oldalon, hirdetve azt, hogy az illető kezeskedik a történet alapvető hibáinak kiküszöböléséről. Ilyenkor a kedves gesztus (a béta nevének kiírása) máris inkább kellemetlenné válik.

Velem előfordult már, hogy kijavítottam egy helyesírási hibákkal teli fejezetet, mindenhez magyarázatot is fűztem, szinte mondatonként kellett pirossal jelölnöm valamit. Úgy tűnt, az író nagyon boldog, hogy végre valaki segít neki (mert eleve úgy keresett bétát, hogy tisztában volt a rossz helyesírásával), aztán egy ideig nem jelentkezett. Eltelt pár hónap, mire a Facebookon megláttam, hogy publikálni kezdte azt a történetét, aminek én az első fejezetét bétáztam. A szöveg maga ugyanaz volt, de a hibáknak körülbelül a felét javította csak ki, és egy csomó olyat, amit még a Word is kijelzett, nem. Azóta sem értem, miért nem keresett meg, ha valami nem volt számára világos.

A megoldás: beszélgessünk! Ha valamivel az író nem ért egyet, kérdezzen rá a bétánál. Előfordul, hogy az egyik fél hibázik, hiszen emberek vagyunk, de a legegyszerűbb, ha használjunk a szánkat, és megoldjuk a nézeteltéréseket. Egyik béta sem olyan bunkó, hogy szándékosan elrontsa egy másik ember írását, de természetesen vannak olyan helyzetek, mikor a béta olyan dolgokat tanácsol, amikhez igazából nem ért (14 kritikus, akire ne hallgass című cikkem foglalkozott ezzel), de én azt vallom, hogy az ilyesmit meg kell beszélni. Ha íróként úgy érzed, hogy a bétád nem ért ahhoz, amit csinál, finoman a tudtára hozhatod, hogy te az adott dolgot másképp tudod, máshogyan tanultad. Lehet, hogy így sem kerülhetsz el egy feszélyezett párbeszédet, de az egyenesség, az őszinteség mindig jobb.

3. Ha az író eltűnik

Bosszantó, ha a béta dolgozott egy írással, de nemhogy egy köszit nem kap az írótól, de egyáltalán semmilyen választ, reakciót sem. Igenis tiszteld meg azt, aki időt szánt a művedre, akkor is, ha nem értesz egyet a megjegyzéseivel!

Eddig levonható a következtetés, hogy a legtöbb kellemetlenség író és béta között abból ered, ha a két fél nem kommunikál egymással. Szerintem a legtöbb probléma megoldható lenne, ha nem félnénk annyira a konfrontálódástól, de ezt éretten is tudnánk kezelni. Ezzel nem a kezdőket vagy a fiatalabbakat szerettem volna megcélozni, ugyanis tapasztalataim szerint az idősebbek között is ugyanúgy előfordul olyan személy, akivel nem lehet értelmesen megbeszélni a problémákat (ne keressetek ebben célozgatást, mert nem csak az írókra gondoltam, hanem en bloch a felnőttekre, igenis vannak köztük olyanok, akik nem tudnak koruknak megfelelően lereagálni bizonyos szituációkat — szóval a kor nem feltétlenül határozza meg a kritikához való viszonyulást).

Néhány évvel ezelőtt egy regény bétáztam. Hetente-kéthetente kaptam az új fejezeteket, amiket mindig töviről-hegyire átnyálaztunk az íróval, javítottuk, formáltuk, nagyon élveztem a közös munkát, és a történetet is élvezettel olvastam. Aztán egyszer csak megszakadt a kapcsolat. Az illető álneves Facebook-profilon tartotta velem a kapcsolatot, és egyik napról a másikra nem lépett be többé, és a blogját sem frissítette azután. Én aztán megértem, ha valaki rádöbben, hogy mégsem tudja befejezni a regényét (most erőteljesen magamra célozgatok), de szerintem igenis megérdemeltem volna egy rövid magyarázatot. Vagy akár tarthattuk volna továbbra is a kapcsolatot, mivel a hosszú hetek alatt igenis baráti viszony alakult ki közöttünk. Egy újabb eset, ami kicsit elvette a kedvemet a bétázástól.

4. Ha az író túlzottan védi a saját művét

Hidd el: senki sem fogja ellopni a sztorid első fejezetét. Ilyenről még csak kislányok körében hallottam, de komoly tervekkel bíró írók és béták nem fogják a bétázáskor megkapott regényedet a saját nevükön benyújtani egy kiadónak.

A bizalmatlanság legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy az író nem hajlandó szerkeszthető formátumban átküldeni az írását, esetleg csak pdf-ben (nem mintha olyan nehéz lenne abból Word dokumentumot formázni). Ezzel viszont a béta munkáját akadályozzák: ha nem tud belenyúlni a szövegbe, nem tudja konkrétan megjelölni, hogy mihez akar hozzáfűzni valamit, akkor lehetetlenné tesszük a munkáját, amennyiben fél oldalnál nagyobb a bétázandó mű terjedelme.

Ha félsz attól, hogy egy idegennek átküldd az írásodat, legyél körültekintő! Nézz szét a már említett bétás csoportban (Világ bétái egyesüljetek), és keresd azokat a személyeket, akik gyakran bukkannak fel, láthatóan sokat és sokfélét bétáznak. Dolgozz ezekkel a személyekkel, ha így érzed biztonságban magad és az írásodat, de az ő munkájukat ne hátráltasd! Segíteni fognak, ha hagyod nekik.

5. Ha az író nem igazodik ki a saját művében

Korábban nem hittem volna, hogy van ilyen, de tényleg: akad, hogy az író mintha nem is ismerné a saját művét, még a címét is eltéveszti, vagy hiába kezdek el neki beszélni egy konkrét elemről a szövegből, nem is emlékszik rá, hogy volt ilyen a történetben.

A tanulság az, hogy ha régebbi írásodat is szeretnéd bétáztatni, legalább olvasd át, mielőtt elküldöd egy idegennek. Ne a javításkor kapkodd a fejed, mert nem emlékszel a főszereplőd nevére sem! Dolgozz kicsit te is az írásoddal. 🙂

 

Ezzel a végéhez értünk a bétázós cikksorozatnak. Én kicsit kevesebb lelkesedéssel, de a mai napig szoktam azért bétázni, szeretek segíteni másoknak, és úgy érzem, a bétázás az én történeteim minőségén is javít. Minden írónak ajánlom, hogy keressen olyan személyeket, akik külső szemlélőként átfutják a szöveget, mert sokszor olyan dolgokra mutatnak rá, amit maguktól az írók nem is sejtenének. A bétázás jó dolog — a bétázás szükséges.

Van valami a bétázással kapcsolatban, amiről még olvastatok volna a sorozat keretein belül? Még meggyőzhető vagyok, ha ajánlotok valami érdekeset, amire nem gondoltam, akár érkezhet még folytatás is. 🙂

Vélemény, hozzászólás?