• Home
  • /
  • Cikkek
  • /
  • Bétázásról II. A jó béta ismérvei

Bétázásról II. A jó béta ismérvei

Az első részt IDE kattintva elolvashatod. (Bétázásról I. Mi az a bétázás, és kinek hasznos ez?)

A jó béta értékes kincs: ha megtaláltad, el ne engedd!

Évek óta tagja vagyok több írós közösségnek, online és személyesen is tartom írókkal, írópalántákkal a kapcsolatot. A tapasztalataim és mások véleménye alapján állítottam össze egy listát arról, hogy általánosságban mik egy jó béta ismérvei. És hogy ne legyen túl száraz a cikk, ahol tudok, ott velem vagy az ismerőseimmel történt sztorikat is megosztok.

Hangsúlyozom: nem mindenki számára ugyanolyan az ideális béta, azonban vannak olyan elemei a listámnak, amik nem ízlés kérdései. Illetve, a szokásos: ha észreveszed, hogy az egyik kiemelt „hiba” illik rád, ne sértődj meg, hanem gondolkodj el.

Némelyik pont azt mutatja meg, hogy az író mit keressen jövendőbeli bétájában, a többi pedig azt, hogy mivel kell(ene) rendelkeznie annak a személynek, aki úgy érzi, belevág a véleményezésbe.

Tehát a jó béta…

…legyen olvasott

Nemrég kifejtettem a véleményemet (Kedves írópalánta, olvastál már valaha könyvet?), miszerint írni nem lehet anélkül, hogy az ember rendszeresen minőségi irodalmat forgatna a kezében, és ez pláne igaz a véleményezőkre, javítókra. Mint a korábbi cikkben is írtam, az olvasás segít megtanulni az alapvető fogásait az irodalomnak, rájöhetünk az alapvető hibáinkra.

Néha olyanoktól is jó véleményt kérni, akik maguk nem szoktak írni, ezáltal szimplán olvasói véleményt kaphatunk tőlük, és mivel a későbbiekben (a blogunkon vagy kiadott könyvként) megjelenő írásainkat is főleg nem író olvasók fogják falni, ez a fajta vélemény is rendkívül fontos. Na de olyan személytől milyen segítséget várunk, aki önmaga nem szokott vagy nem szeret olvasni? Kétségtelen, hogy nagyobb a kihívás, hogy a történetünk olyan legyen, ami még egy nem olvasó személyt is leköt, de lássuk be, erre igencsak kevés az esély. Aki akar, megtalálja a neki való olvasnivalót a széles könyvpiacon, tehát ha korábban egyáltalán nem vette az illető a fáradságot, hogy neki tetsző könyvet találjon, akkor nem a te történeteddel lesz a hiba, ha az sem tetszik neki.

…írjon sokat

Bár az előző pontban kifejtettem, hogy hasznos nem író személytől is véleményt kérnünk, azért fontosnak tartom, hogy olyan emberrel is ellenőriztessük le a munkáinkat, aki maga is rendszeresen ír. Minél több írást tudhat maga mögött az illető, annál nagyobb tapasztalattal rendelkezik, több az írástechnikai tudása, esetleg részt vett már tanfolyamokon, olvasott már szakkönyveket, és a megszerzett tudást régebb óta és több munkán keresztül építette be a saját művészetébe. Nem törvényszerű, de általában a több írás jobb írót jelent, a jobb író pedig valószínűsíthetően több tudást tud átadni társainak.

…meg meri mondani, ha hibát talál

Ha már a kedves írópalánta rávette magát, hogy segítséget kérjen egy idegentől/ismerőstől egy művének kijavításához, akkor tiszteljük már meg annyival, hogy valami építő jellegű kritikát hozzávágunk! Nekem is előfordult már, hogy valakinek az írásához tényleg nem tudtam úgy hozzászólni, hogy hibát emeljek ki (főleg évekkel ezelőtt, most már azért bármibe bele tudnék szerintem kötni, ha nagyon akarok :D), de ilyenkor is megpróbáltam olyan véleménnyel szolgálni, amire építkezhetett az író — ha mást nem, akkor azt mondtam el szépen kifejtve, hogy mit tartok egy írás erősségeinek, mik azok a pontok, amik nekem tetszenek benne.

Előfordult már velem olyan is, hogy egy olyan lánynak bétáztam, aki igazán elszomorodott attól, hogy korábban bárkinek is küldte el az írását, mindenki csak ódákat zengett róla, de hibát valahogyan senki sem talált az illetőnek élete legelső alkotásában — az pedig, valljuk be, igencsak ritka, hogy valaki tizenévesen tökéleteset ír. (Nem bántásból mondtam ezt, majd egyszer megmutatom az én tizenévesen írt romantikus fantasy regényemet, és röhöghetünk együtt.) Amikor megkaptam az említett írást, teljesen elcsodálkoztam: szinte semmit sem lehetett érteni a cselekményből hosszú oldalakon át, és a Word is közel a teljes szöveget aláhúzta pirossal.

Félre ne értsetek: nem bántani akartam ezt a lányt, de nyilvánvaló volt, hogy igenis vannak hibák az írásában, amiket segítséggel ki tudott javítani. Érdekes azonban, hogy előttem három-négy személy (állításuk szerint) egyáltalán nem talált hibát a szövegben. Felmerül a kérdés: ennyire nem értették a béták a dolgukat, vagy nem merték megmondani, hogy az írás az akkori formájában nem volt jó?

Ha több nagyon kezdő béta is hibátlannak ítéli a szöveget, akkor érdemes elgondolkodni: nem lehet, hogy az íróhoz hasonlóan túl kezdő szinten űzik e mesterséget, és ezért nem tudnak hasznos tanácsokat adni? Ez a probléma megoldható új béták keresésével, akikre igaz a korábbi két kikötésem, hogy legyenek olvasottak, és ne kezdők. Néha azonban arról van szó, hogy egyesek nem merik megmondani a véleményüket, nem akarják megbántani az írót, bennük egyértelműen tudatosítani kell, hogy senki sem fogja kötözködésként, bunkózásként felfogni a hibák felsorolását. Akinek pedig ezután sem megy, az sajnos nem való bétának.

…nem erőszakolja rá a saját stílusát másra

Én éppen ezért sosem mondom meg konkrétan az írónak, hogy egy adott problémát hogyan oldanék meg (például a karakterek bemutatásánál nem fogom az illető szájába adni a párbeszédeket, vagy egy hatalmas logikai baki helyett nem fogom neki kitalálni, mit tegyen), mert félek, hogy a saját gondolatmenetem nem feltétlenül illeszkedik az íróéhoz. Ötletelni mindig nagyon szívesen segítek, de szerintem nincs jogom a saját ízlésemre formálni más történetét.

Vannak persze olyan hibák, amiket egyértelműen csak egyféleképpen lehet javítani (pl. a helyesírást), de ezekre természetesen nem vonatkozik ez a pont. A bétának tehát el kell fogadnia, ha ő maga nem úgy gondolkodik, mint az író, és nem törheti meg a történet eredeti, saját stílusát.

…nem javít az író helyett

Nem a béta dolga az, hogy beleírjon az alkotásba, maximum tanácsot adhat. Én ehhez mindig tartom magam, még ha csak helyesírást is javítok: bejelölöm a hibákat, elmagyarázom, hogy (szerintem) miért hiba, és így küldöm vissza az írónak.

Ha az író elküld egy nyers szöveget, és visszakap egy „készet”, akkor sosem fog fejlődni. Én inkább elmagyarázom, mit miért gondolok hibának, hivatkozom szakszövegekre, ajánlok szakirodalmat, de nem fogok beleírni semmit sem a szövegbe anélkül, hogy azt feltüntetném és megmagyaráznám az írónak. A bétázás célja nem az, hogy az író hátradőljön, mert valaki más elvégzi helyette a piszkos munkát, hanem az, hogy az illető fejlődjön, ezt a lépést sajnos nem spórolhatjuk meg neki.

…akár referenciával is szolgálhat

Nem kötelező, de találkoztam már olyannal, aki kíváncsi volt rá, hogyan szokott véleményezni a jelentkező béta. Bloggerek között például nem véletlenül szokás feltüntetni egy-egy történetnél, hogy ki bétázta, ugyanis egy már elviekben javított mű minősége sokat elárul a béta munkájáról.

Ha látunk egy referenciamunkát, el tudjuk dönteni, hogy megfelel-e számunkra a béta. Egy már javított blog persze kevés dolgot árul el, nem látjuk belőle például a nyers, javítatlan szöveget. Én többek között ezért szoktam minden olyan dokumentumot elmenteni, amiben pirossal bejelölgettem a hibákat, ami tartalmazza a megjegyzéseimet a szöveg egyes részeihez. (Azt persze tudjuk, hogy engedély nélkül mások nyers szövegeit nem küldözgetjük tovább harmadik félnek, ugye?)

…utánanéz annak, amit nem tud

Született egy egész cikkem azokról a tanácsokról, amit béták (vagy kritikaírók, vagy véleményezők, vagy kinek hogy tetszik) adtak az íróknak úgy, hogy egész biztosan csak hasraütéssel gondolták ki őket (16 jó és rossz tanács az írásról), és egy olyat is írtam, amiben felsoroltam 14 kritikus-típust, akit jó messze el kellene kerülni (14 kritikus, akire ne hallgass), tulajdonképpen róluk szól ez a pont. Egyszerű: ha nem tudsz valamit, akkor legyen benned annyi gerinc, hogy utánanézel a témának, mielőtt leírsz egy gondolatot szabályként (például „kb. 10 soronként írj úgy bekezdést, mert az úgy jól néz ki”, vagy „a novella az az írás, ami maximum 4 részes”), vagy legrosszabb esetben vállald azt, hogy valamit te magad nem tudsz. De ne okoskodj alaptalanul!

…ismeri a helyesírás szabályait

Főleg akkor, ha kifejezetten a helyesírási hibákat akarja kijavítani! Találkoztam olyan személlyel, aki nagy mellénnyel hirdette magát írós csoportokban, hogy nagyon szívesen vállalja mások helyesírási hibáinak kijavítását, de már a kiírás is tele volt általános iskolás szintű hibákkal. Nem szégyen, ha valakinek nem olyan jó a helyesírása (ezért is lehet segítséget kérni, nem?), de ne verjük át a naiv írópalántákat! Ami nem megy, azt ne próbáljuk meg úgy előadni, mintha a szakterületünk lenne, és igenis legyen bennünk annyi alázat, hogy beismerjük a hiányosságunkat!

Az elkezdett sztori csattanója az, hogy az illetőről kiderült, hogy a helyesírási javítása annyiban merült volna ki, hogy beilleszti a szöveget Wordbe, és a program által jelzett hibákat a program által javasolt módon javítja. Mindannyian, akik használunk Wordöt, tudjuk, mi ezzel a hiba: ez (mint már párszor hangsúlyoztam) egy program. Nem gondolkodik, nem értelmezi a mondatainkat, csak az egymás után leírt szavainkat érzékeli betáplált szabályok szerint.

Márpedig egy program nem az alapján fogja jelezni a hibákat, hogy a mondat egészére és a szövegre nézve azok valóban hibák-e. Például nem fogja tudni, hogy ha két szó közé leírom, hogy „és”, akkor az a kötőszó felsorolás elemeit vagy tagmondatokat választ el, tehát nem biztos, hogy ki kell-e tennem elé a vesszőt. Nem értelmezi a mondanivalónkat (például ha azt írom, hogy „Az az igazság, hogy csaltam a verseny során.”, akkor alá fogja húzni a két „az”-t, mert azt hiszi, hogy véletlenül írtam le egymás után kétszer ugyanazt a szót), ráadásul sok szót nem ismer (nálam például átlag 10 olyan szót aláhúz pirossal egy blogbejegyzésben, amiről ezer százalékig tudom, hogy létezik, de a Word nem ismeri — például a bétázást). Éppen ezért a Word helyesírási javítója maximum mankó, segédlet, de nem támaszkodhatunk rá teljes mértékben, és aki ennyi alapján akar bétázni, az inkább szégyellje el magát.

…nem bunkó

Oké, hallottam már olyanról, aki kifejezetten élvezi, ha sárba tiporják a kis lelkét bétázáskor, de valljuk be, a többség nem ilyen. 😀 Éppen ezért szerintem elvárható, hogy a béta, bármilyen kezdetleges történetbe is fut bele, nem áll neki sem mocskolódni, sem személyeskedni, sem nevetség tárgyává tenni az írót (akkor is, ha csak privátban írja a véleményezést, és nem teszi ki a netre).

Sokan úgy tekintenek a saját írásaikra, mintha azok a gyerekeik volnának (és arról vitatkozhatnánk, hogy ez jó-e vagy sem, de ezt majd egy későbbi cikkben vesszük elő), éppen ezért harapnak, ha valaki túlságosan ócsárolja ezeket az írásokat. Szerintem a béta dolga nem is a szakadatlan ajnározás (mint már írtam, a bétának képesnek kell lennie megmondani a hibákat), hanem az, hogy kulturáltan az író tudomására hozza, hogy mit talált a történet gyengeségének, és legjobb tudása szerint tanácsokkal ellátni az illetőt ezek javításához. Továbbá akkor sem elvenni az illető kedvét az írástól, ha a kedves béta mélyen legbelül meg van róla győződve, hogy az egész műalkotás egy kalap guanót nem ér.

…nem tűnik el szó nélkül

Nincs is annál rosszabb, ha az ember tűkön ülve várja, hogy az önként jelentkezett bétája visszajelezzen az átküldött történettel kapcsolatban, aztán telnek a napok, a hetek, és végül nem történik semmi. Sajnos velem is előfordult már, hogy annyira túlvállaltam magam, hogy végül a bétázás már nem fért bele, és bevallom felnőttesen, nekem is volt, hogy inkább csendesen hallgattam. De mióta ez velem is előfordult, már tudom, hogy igenis össze kell szednünk a kis bátorságunkat, vállalni a kellemetlenséget, és beismerni, hogy bocsi, ez bizony most nem fog beleférni nekem. Az egyenesség a legjobb út.

…akár saját bétával is rendelkezik

Béta nem csak abból lehet, aki olyan profi, hogy nincs is szüksége saját magának segítségre. Hiszen még a nagy kiadók sikeres íróinak könyveivel is foglalkozik külön szerkesztő! Nem is arról van szó, hogy bétáztatni nem ciki, hanem egyenesen szükséges, hogy külső szemlélő is pillantást vessen a művünkre. Sokan a bétázást oda-vissza vállalják: azaz ha én küldök neked egy fejezetet véleményezésre, akkor tisztelj meg azzal, hogy te is véleményezed az én egyik fejezetemet. Mindenki jól jár.

 

Szerintem ezek egy jó béta ismérvei, a pontokat tényleg a saját tapasztalataim szerint válogattam össze. Ti tudnátok még hozzátenni a listához? Vagy épp ellenkezőleg, lenne olyan, amit levennétek róla?

Vélemény, hozzászólás?