• Home
  • /
  • Cikkek
  • /
  • A “Folytit légyszi” kommentekről

A “Folytit légyszi” kommentekről

Minden amatőr és hivatásos író számára ismerős lehet a következő helyzet: meglátod, hogy érkezett egy új e-mail, hozzászólás, molyos értékelés a történetedről, te pedig szaporán dobogó szívvel kattintasz rá, alig várod, hogy megtudd végre, mit gondol az olvasó a művedről. Aztán csak ennyit látsz: „minél hamarabb folytit légyszi!!!”, vagy még rövidebben megfogalmazva, és sokszor helyesírási hibákkal teletűzdelve (mint a cikk címében is, direkt). És te elszomorodsz, odapötyögsz egy köszit, és lapozol tovább. Mert az ilyen vélemény nem számít.

Ez a hozzáállás borzalmas. Ha nem is mondod ki, de ilyenkor lenézed kissé azt, aki ezt a pár szót odapötyögte neked. Mert az az általános vélekedés, hogy csak az számít véleménynek, ami legalább három soros, de lehetőleg még hosszabb, és jól kivesézi, mi tetszett vagy épp mi nem tetszett a történetben. Ha nem fejti ki a véleményét, akkor egyáltalán minek szól hozzá?

Tényleg nincs létjogosultsága az ilyen kommenteknek?

Nem akarok álszent lenni. Én is jobban örülök a hosszabb, véleménykifejtős hozzászólásoknak. Hiszen abból jön rá az ember, mi az, aminek a megírása igazán megy neki, ami tetszik az olvasónak, illetve mi az, amire még gyúrnia kell, mert gyengíti a művét. Teljesen érthető, ha jobban értékeljük azt, ami ezekre rámutat, és kevésbé, ami csak kifejezi a tetszését. De van-e jogunk akár csak egy kicsit is lenézni azt, aki ennek a megfogalmazására nem képes?

A bloggerek, a molyok, az olvasók, bármilyen meglepő – különböznek. Különbözik a koruk, a nemük, az ízlésük, az olvasottságuk, a műveltségi szintjük, a zárkózottságuk. Én például nem értek egyet azzal a nézettel sem, hogy aki a valóságban visszahúzódó, az az interneten nem lehet az, hiszen ott nem szemtől szemben érintkezik másokkal. Vannak, akik nem merik nyíltan vállalni a véleményüket, a gondolataikat, mert félnek attól, hogy butaságot mondanak, és kinevetik őket. Nem egészséges hozzáállás, de van ilyen. Akár érezheti az olvasó megilletődöttnek magát, ha tudja, hogy a neki tetsző történetről írt véleményét maga az író is el fogja olvasni – és hopp, máris megvan a zavar, ami miatt nem mer beleásni a mű mélyébe. Nyilván ez a legkevésbé valószínű eset, de ilyen is előfordul.

A leggyakoribb ok az eltérő szint lehet. Itt sokan, akik blogolunk és kommenteket írunk egymásnak, amatőr történetírók is vagyunk, de az amatőr szinten belül is külön kell választani például egy szárnybontogató tizennégy évest, és egy némileg gyakorlottabb húszévest. A megkülönböztetés nem hátrányos egyik félnek sem: szimplán csak mást látnak fontosnak, élvezhetőnek egy történetben az eltérő korosztályok tagjai; és mivel a köreinkben viszonylag ritka a 30 év feletti firkász, ezért nem dobálózik szinte senki az ő korcsoportjukkal. Nem véletlen, hogy a kiadók is különválasztják a gyermek, az ifjúsági és a felnőtt regényeket (bár újabban van a young adult és a new adult kategória is, ami még árnyaltabbá teszi a korcsoportok felosztását, nem véletlenül). Mást tartunk fontosnak a kamaszkor elején és a végén, megint mást felnőttként, egyetemen vagy munkába állva, ez egy természetes folyamat, és nem csak az olvasásban, illetve az írásban mutatkozik ez meg.

Viszont nem várhatjuk el, hogy a húszéves által írt történetet csak másik húszéves olvassa el, a tizenéves pedig elkerülje, és hasonlóan az ő esetükben is. A kategóriák és korcsoportok között vannak átfedések, ez sokszor szimplán csak ízlés dolga. Főleg Wattpadon látom, ahol a legtöbb rövid, párszavas kommentet szoktam kapni, hogy az átlagkorosztály bőven alattam van. Többnyire romantikus történeteket sem írok, pedig párszor feltűnt már, hogy abban van nagy lehetőség.

A lényeg az, hogy sokszor a rövid kommentek hátterében ez a különbség húzódik meg: ha egy fiatalabb elolvas valamit egy nála sokkal idősebb tollából (vagy néha fordítva), esetleg valaki egy olyan zsánerbe botlott bele, amiben még életében nem olvasott (pl. aki az egyszerűbb romantikus történetek kedvelője, de elolvas egy hard sci-fit), ilyenkor pedig az illető nyilván nehezebben fog tudni érdemlegesen hozzászólni a történethez. Ilyenkor születnek a „Folytit légyszi” és az „Ez a történet nagyon is elnyerte a tetszésemet”-féle kommentek, amiket hajlamosak vagyunk semmibe venni.

El kell fogadni, hogy nem mindenki ugyanolyan jó a véleményének megfogalmazásában, sőt, nem mindenki szereti bő lére eresztve az íróra zúdítani a gondolatait. Vannak többen is, akik nem amatőr íróként, hanem csak olvasóként tevékenykednek a köreinkben, akik nem akarnak messzemenő gondolatáradatokon átrágni magukat, csak kellemes kikapcsolódásként ütnek fel egy könyvet vagy nyitnak meg egy neten publikált írást. Ettől függetlenül a vélemény rövidsége nem jelenti azt, hogy a történet nem ragadta magával az embert, hiszen mint korábban írtam, nem mindenki szereti vagy tudja írásban átadni a gondolatait.

A fő oka annak, hogy értékelnünk kell az ilyesfajta hozzászólásokat, az az, hogy semmivel sem érnek kevesebbet, mint a hosszú, kifejtett gondolatok. Ha már valaki rászánta magát, hogy pötyögjön a történetünkről pár szót (vagy mondatot), az azt jelenti, hogy az illető elolvasta az alkotást, és hagyott benne már legalább egy kis nyomot, hiszen időt áldozott arra, hogy megossza velünk tömören a véleményét. Az elolvasás és a pozitív benyomás ugyanígy jelen van annál az embernél, aki ezután oldalakon keresztül ecseteli, pontosan milyen elemekkel nyertük mega tetszését.

Ejtsünk viszont pár szót az érme másik oldaláról: mi a helyzet azokkal a kommentekkel, amik nemes egyszerűséggel közlik, hogy „ez rossz”? Ott is azt kellene feltételeznünk, hogy az illető átrágta magát az egész irományon, és képtelen megfogalmazni, mi nem tetszett neki, de el kell fogadnunk a véleményét?

Nyilván nem. Azt, hogy mi nem tetszik egy irodalmi műben, sokkal könnyebb észrevenni és megfogalmazni, mint azokat az apróságokat, amik együttesen teszik jól felépítetté és hitelessé az írást. Én mindenesetre az esetek többségében biztos vagyok benne, hogy ha ilyen jellegű, pár szavas kommentet látok, ami egyáltalán nem tér ki arra, hogy mitől rossz az egész mű úgy, ahogy van, akkor arra nem szabad adni. Van az úgy, nem is ritkán, hogy az ilyen vélemények mögött pusztán rosszindulat áll, szeretnék letörni a kezdők lelkesedését, akár általános szemétkedés okán, akár személyes sérelmek miatt. Természetesen azt is figyelembe kell vennünk, hányadik ilyen jellegű kommentet kapjuk, hiszen véletlenszerűen húsz bunkó embert nem igazán lehet kifogni.

Összefoglalva, a lényeg az, hogy nem szabad semmibe vennünk a rövid dicséreteket sem, még akkor sem, ha szívünk mélyén jobban örülünk a hosszabb hozzászólásoknak. Hiszen az olvasónak ugyanúgy tetszett az írásunk, a lényeg pedig ez, nem a visszajelzés minősége.

Vélemény, hozzászólás?