14 kritikus, akire ne hallgass

Bloggeren és Wattpadon egyre többen vállalnak kritikaírást a történetekről, azonban hosszas kutatómunka után számos olyan véleményezőbe botlottam, akinek nem mernék adni a szavára. Az alábbiakban összefoglalom, mik azok, amik (gyakran egy személyben halmozódva) jellemzik a hozzá nem értőket.

A félreértések elkerülésének érdekében megjegyzem, hogy tisztában vagyok vele, hogy akit kritikusnak és írónak nevezek a továbbiakban, az nem tekinthető igazán annak; a kritikushoz valós szakmai tudás szükséges, és írónak sem feltétlenül nevezhetjük a blogon publikáló firkászokat. Csupán az egyszerűsítés kedvéért használtam ezeket a megnevezéseket, illetve, mivel a blogokon ezek a megnevezések sűrűn használatosak, én pedig szeretném, ha minél több érintetthez eljutnának a meglátásaim.

Valamint kötelességem elmondani, hogy senkire sem céloztam konkrétan, senkit sem akarok megbántani, de jogom van a véleménynyilvánításhoz. Egyébként is, ha valaki kedvesen felhívja a figyelmedet egy hibádra, akkor nem megsértődni kell, hanem egy javítási, változtatási lehetőségnek tekinteni a helyzetet. 🙂

Lássuk hát a listámat:

1. Aki bocsánatot kér a véleményéért
A „ne haragudj, hogy ezt mondom, de…” kezdetű gondolatok túlzott használatáról beszélek, nem pedig arról, mikor a véleményező a kritika elején vagy végén diplomatikusan megjegyzi, hogy reméli, nem bántott meg a véleményével. A kritikus nem azért mond véleményt, hogy szégyellje azt, nem kell elnézést kérnie, ha hibát talál vagy valami nem nyerte el a tetszését. Nem kell babusgatnia a történet írójának a lelkét (de természetesen a másik végletbe se essen), hanem tárgyilagosan kell közölnie az általa rossznak vagy hibásnak vélt tényezőket. Ha az alkotó kritikát kért, jó esetben ténylegesen arra kíváncsi, hogy mik az erősségei és a gyengeségei az írásának, ezért nem szükséges elnézést kérnie a kritikusnak, ha tulajdonképpen csak teljesítette a rá vonatkozó elvárásokat.

2. Aki mentegetőzik, ha butaságot ír
Azt hiszem, ez a legnagyobb negatív értelemben vett kedvencem. Általában akkor botlok ilyen hülyeségekbe, ha a kritikán látszik, hogy futtában készült, szedett-vedett, ilyenkor többször is tartalmaz oda nem illő kitérőket, pl. „bocsi, hogy ezt most furán magyaráztam el (vagy „nem fejtem ki bővebben”), de most értem haza / tök álmos vagyok / zűrös napjaim vannak”. A következő kijelentésem csúnyán fog hangzani, de igaz: egy kritikának nem konkrétan a kritikusról kell szólnia, hanem a véleményéről. Ha az író úgy döntött, bizalmat szentel neki, akkor jogosan várja el, hogy a kritikus a figyelmének, az amatőr mivoltához mérhető szakmai tudásának a legjavát adja bele a munkájába. Nem teheti meg azt, hogy néhány történetet félvárról vesz, mert éppen nincs kedve/ideje dolgozni, csak mert esetleg megígérte, hogy melyik bizonyos napon fog érkezni a véleménnyel. Az írók inkább többet várnak egy kidolgozott, alapos véleményezésre, mint egy rövid, az összecsapottságra folyamatosan kifogásokat felvonultató fércműre.

3. Aki káromkodva írja le a véleményét
Kell ezt ragozni? Nyilván alapvetően nem probléma, ha néha az ember szájából kicsúszik ez-az, hiszen van, akinek ez hozzátartozik az egyedi stílusához, ráadásul igenis vannak olyan helyzetek, amikor a káromkodás sokkal inkább kifejez egy helyzetet vagy érzést, mint más szinonimák. De ha a kritikus egy oldalon belül legalább ötödszörre szitkozódok, akkor gyanússá válik, hogy nincs olyan szókincs birtokában, hogy igényesen is ki tudja fejezni magát. Mindez még általánosságban is mindenfajta blogbejegyzésre, történetfejezetre is elmondható, de speciálisan a kritikusra értelmezhető, hogy senki sem engedheti meg magának, hogy ilyesfajta kifejezésekkel illesse a véleményezett történetet vagy annak az íróját.

4. Aki szándékosan bántja a mű íróját
Kissé kapcsolódik az előző ponthoz: az én szememben nem számít kritikusnak az, aki káromkodva megpróbálja jól helyretenni a neki nem tetsző történet íróját. Egy fokkal igényesebb, de még mindig nem elfogadható, ha valaki szitokszavak nélkül teszi meg ugyanezt. A kritikus feladata nem az, hogy ha rossz történetre akad, akkor megmentse tőle a társadalmat azzal, hogy az írónak elveszi a kedvét minden további alkotástól. Ehelyett közölje tárgyilagosan a véleményét a hibákról, és adjon tanácsot azok kijavítására, illetve, ha ehhez az ő tudása nem elég, akkor igazítsa el az írót, hol és kitől szerezhet segítséget (személyek, honlapok vagy könyvek által). A lejárató-hadjáratokat vezető kritikusoknak rá kellene ébredniük, hogy nem szabad más bántásában, megalázásában, önbecslésének porig rombolásában és munkájának értéktelenné nyilvánításában beteljesíteni a saját boldogságukat vagy önbizalmukat – ugyanis a legtöbbször az ilyen véleményező lelkében nincs egyensúly, de nem mások ellehetetlenítéséből adódóan kellene végre valakinek érezniük magukat.

5. Aki hibátlannak tart
Ez a másik véglet: ha valaki csupa jót ír, de nem is tudja megfogalmazni, pontosan mi tetszett neki az egész történetben, egyszerűen csak imádja és nem tud belekötni semmibe. Nem azt mondom, hogy a kritikus legyen szőrszálhasogató, és csak azért is próbáljon meg valamilyen apró hibát találni, amit felmutathat a kritikájában, hanem azt, hogy ha nem is tud rosszat mondani, akkor legalább próbálja meg szavakba önteni, mi az, ami elnyerte a tetszését. A cselekmény alakulása? Az életszerű karakterek? A tökéletes helyesírás? A kritika akkor is legyen tartalmas, ha nem vonultat fel hibákat, mert például egy nála sokkal gyakorlottabb amatőrről ír véleményt (például egy első történetét író tizenkét éves a sokadik blogregényét körmölő huszonévesnek ritkán tud érdemleges tanácsot osztani, persze vannak kivételek) vagy elfogult a szerzővel kapcsolatban (ami nyilván nem szerencsés, de előfordul sajnos).

6. Aki nem tudja legalább 1000 szóban kifejteni a véleményét
Ezer szó körülbelül egy oldalnak felel meg átlagos betűtípussal és -mérettel. Ennyit még akkor is képesnek kell lennie kipréselnie magából egy kritikusnak, ha a véleményezett mű terjedelme sem sokkal hosszabb, de ha több fejezetet is tartalmaz az írás, akkor pedig pláne. Azoktól, akik 100-200 szóban fogalmazzák meg a mondandójukat, nem lehet elvárni a részletes, alapos véleményezést, inkább csak felületes áttekintést, hiszen ennek sokkal inkább egy olvasói komment terjedelmének kellene lennie, nem pedig egy kritikáénak. Egyetlen oldal megírása, ha az ember elolvasott egy fejezetet (vagy inkább tízet), nem szabadna, hogy komoly nehézségeket okozzon egy olyan személy számára, aki maga is ír vagy legalábbis a szórakoztatóirodalomban jártasnak ítéli meg saját magát (máskülönben miért is akarna történeteket véleményezni?).

7. Aki szerint a helyesírás ízlés kérdése
A helyesírás nyilván fontos, ezt mindig hangsúlyozom, ha alkalmam adódik rá (sokszor pofátlanul akkor is, ha nem), és mindig örülök, ha látom, hogy a kritikaíró is kiemeli a történet hibáit. Ami nem mindegy, az az indok. Még mindig meglepődöm, pedig elég sokszor belefutottam már ilyenbe, hogy a kritikus azt tanácsolja, az író javítsa ki a helyesírási hibákat, „mert van, akit zavar”. Na és ez az, ami nem mindegy. Igényes olvasót igenis zavar, de nem azért, mert az ő igényeinek csak a hibátlan felel meg, hanem mert jogosan várja el az írótól, hogy ő is legyen igényes az írására, és ehhez bizony hozzátartozik a helyesírási szabályok alapvető ismerete és alkalmazása is. Előfordul, hogy valaki bizonyos okból nehezen boldogul ezzel, nem probléma, de akkor legyen az illetőnek annyi önkritikája, hogy legalább hallgat a Word vagy más program helyesírás-ellenőrzőjére (ez pedig magában foglalja azt, hogy nem egyenesen a Blogger vagy a Wattpad szerkesztőjébe körmöl), hiszen az is rengeteg hibát kiszűr, de még jobb, ha az illető segítséget kér egy jó helyesírású ismerőstől vagy egy segítőkész bloggertől (Világ BÉTÁI egyesüljetek! nevű csoport).

8. Aki nem olvassa végig a kritizált történetet
Én azt vallom, hogy nem lehet érdemben kritizálni egy történetet, ha nem ismerjük azt elejétől a végéig (még ha a vége nem is azt jelenti, hogy egy már befejezett történetről beszélünk). Főleg hosszabb regénynél van rá igen nagy valószínűség, hogy az eleje és a vége között az író fejlődött, változott, ezért a minőség eltérő lehet. A szereplőket, a cselekmény ívét is csak az egész történet ismeretében lehet reálisan véleményezni. Én nem szívesen adok annak a kritikájára, aki lusta elolvasni a teljes történetet. Vannak kifogások, mint pl. nincs idő végigolvasni egy ötven fejezetes regényt, de nekem erre pedig az a válaszom, hogy akinek nem fér bele az idejébe, az ne vállaljon kritikákat, vagy csak rövidebb műveket véleményezzen. Az is egy megoldás, ha az illető korlátozza a várólistáján szereplő történetek számát, így kevesebb kritikát ír ugyan, de azokkal többet tud fogalmazni. Néhány probléma egyébként kiszűrhető már a történet legelején is, például az általános helyesírási hibák, vagy ha információhiányra vagy logikai bukfencre épül a történet, de összességében az első pár fejezetről szóló kritika nem mindig nyújt elég segítséget az írónak.

9. Aki nem tudja megfogalmazni a véleményét
Néhány kritikus nem igazán tudja megfogalmazni, mi a problémája egy történettel, de azért elkezd fecsegni, csapongani, majd a végére azért odaírja, hogy „ne haragudj, nem tudom elmagyarázni”. Ilyenkor az esetek többségében egy kis szakmai háttértudás hiányzik; tapasztalat már van, mert érzékeli, hogy valami nem kerek, de nincs olyan tudás birtokában, hogy ezt érthetően leírja, nem ismeri a megfelelő kifejezéseket, esetleg nem is tudja pontosan, mit akar véleményezni. Ezért fontos, hogy aki kritikaírásba akar belekezdeni, az elsőként tesztelje önmagát: olvasson bele különböző történetekbe, és csak önmagának próbálja meg megfogalmazni róla a gondolatait. Ha többször is úgy érzi, nem tudja értelmesen leírni az észrevételeit, akkor esélyes, hogy a nyilvános kritikaírás megkezdése előtt még gyakorolnia kell kicsit, esetleg írástechnikai könyveket és cikkeket olvasnia, és természetesen rengeteget írnia.

10. Aki azt írja, „nem tudom”
Némileg ez kapcsolódik az előzőhöz, de itt már a kritikus meg sem próbálja a tudás látszatát kelteni, nem kezd el össze-vissza magyarázni, nemes egyszerűséggel közli, hogy nem tudja. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy profi szakmai tudás szükséges, és mindenki csak diploma után merészeljen a kritikaírás lehetőségén gondolkodni. De az embernek, mint már írtam korábban is, legyen egészséges önkritikája, és fogadja el, hogy ha nincs annyi tudása és tapasztalata, hogy értelmesen hozzá tudjon szólni egy történethez, akkor ne erőltesse, hanem gyakoroljon esetleg privát véleményezésekkel, olvasson utána a dolgoknak, tehát fejlessze magát.

11. Aki nem említ konkrétumokat
Ez általában az 500 szó alatti, nyúlfarknyi kritikákra jellemző. Ezekben találkozni olyan részletekkel, mint pl. „a harmadik fejezet nem volt túl érthető” vagy „vannak helyesírási hibáid”, esetleg „néhány párbeszéd/szereplő/leírás nem elég hiteles”, és ha például egy tízrészes történetről beszélünk, akkor az író tulajdonképpen csak pisloghat meglepetten, mert egy ilyen véleménnyel nem tud mit kezdeni. Nem tudja meg pontosan, mit hibázott (és pl. a helyesírási hibákat valószínűleg nem direkt ejtette, tehát ha a kritikus nem emeli ezeket ki, akkor az író nem is fogja tudni, mit javítson ki), hol keresse a rosszul megírt részeket. Jobb esetben konkrétan rákérdez kommentben, és aztán reméli, hogy kap segítséget. Mellékes, de ha a kritikusok beleemelnék a konkrétumokat is a kritikába, máris megugranák az 1000 szavas határt. És természetesen nem arról van szó, hogy mondatról mondatra elemezzük ki a történetet, de ha csak általánosságban beszélünk, az nem segít. Nem kell attól félni, hogy leírjuk a spoileres részeket: a kritika főleg az írónak szól, ő pedig már ismeri a csattanókat, és neki arra is szüksége van, hogy ezekről is véleményt kapjon. Ez csak másodsorban szól az érdeklődő kívülállókról, így itt nem az ő érdekeiket kell nézni. Esetleg belefér, hogy jelezzük a szövegben, mikortól számíthatnak spoilerre, így az olvasókkal is törődünk, de az író is megkapja a szükséges véleményt.

12. Aki maga is hibázik a kritikában
Egyesek nagyon meggyőzően tudnak butaságokat tanácsolni a kezdők számára (erről egyébként készül egy cikkem, szóval most csak nagyvonalakban ejtek róla szót – 16 jó és rossz tanács az írásról), amit sajnos sokan hajlamosak is megfogadni, mert azt hiszik, hogy csak az kezd kritikaírásba, akinek tényleg megfelelő a tudása. Ez természetesen nincs mindig így, sajnos bárki nevezheti magát a bloggerek között kritikusnak. Néha azonban elszalad velük a ló, és nem veszik észre, hogy ők maguk is segítségre szorulnának még. Legegyszerűbben egyébként a helyesírási hibákat lehet kiszűrni, gyakran abban a bekezdésben is, amiben a kritizálandó mű helyesírási hibáit tárgyalják. Egyetlen tanácsom van csak: először mindenki a maga háza táján nézzen körül.

13. Aki a kinézetet fontosabbnak tartja
Wattpadon a kinézet csak a borítót jelenti (azt meg az oldal hiányosságaira fogjuk, hogy nincs a formázási lehetőségek között sorkizárt), így ott nem annyira jelentős a probléma, mint Bloggeren, ahol sokszor egy történetkritika fele csak a dizájn kitárgyalásáról szól (direkt írtam történetkritikát, úgyhogy a kifejezetten dizájnkritikák nem ide tartoznak). Tény, hogy egy minimális igényességnek kell lennie a kinézetben, de ez ideális esetben addig kellene, hogy terjedjen, hogy olvashatóak-e a betűk, esetleg ha valami egyéb szembántó hibába botlunk, akkor arra is felhívhatjuk a figyelmet. De ne szóljon az alapvetően történetről alkotott kritika fele a fejlécről és a színek harmóniájáról a legkisebb részletekbe belemenően.

14. Aki nem nézi, kit kritizál
Nem arra célzok, hogy a kritika csapjon át személyeskedésbe, még véletlenül sem – de igenis meg kell nézni, kihez szólunk hozzá. Érett kritikus nem ugyanúgy kezeli az első történetét író tizenkét évest, mint a sokadik kidolgozott regényét író huszonévest (és nehogy azzal jöjjön bárki, hogy itt leszóltam a tizenkét évest, mert nem, de tény, hogy olyankor még van hová fejlődni). Egy szó szoros értelmében vett kezdőnek nem kell elvenni a kedvét azzal, hogy a kritikus leoltja őt egy apró logikai hiba miatt, vagy fél oldalban rizsázik neki a nézőpontkezelés helyes használatáról, csak mert váltogatja ez egyesszám első és harmadik személyét. Fel kell hívni a figyelmét a hibákra, nem kell szemellenzővel nézni és agyondicsérni, de fel kell fogni azt is, hogy nem várható el tőle olyan tudás, mint attól, aki már a sokadik a regényét fejezi be. Ezzel szemben a gyakorlottabbaktól jobban számon kérhetőek apróságokra érvényes írástechnikai szabályok is (bár egy idősebb személy is számíthat kezdőnek, ez tulajdonképpen nem a kor függvénye). A lényeg az, hogy nem ugyanúgy kell hozzáállni a különböző szinten álló alkotókra, mert könnyen lehet, hogy egy életre elveszi a kedvét egy kezdőnek, legyen fiatal vagy idősebb, ha rögtön a profikhoz mérik őket.

Egyetértetek a pontokkal? Van még, amivel kiegészítenétek a listát? 

4 hozzászólás

  • Bogi ^^

    2016-11-12 at 13:05

    Szia!
    Szerintem hasznos bejegyzés volt, és egy kicsit talán magamra ismertem. Noha a régi "kritikáim" után újra belekezdtem a vélemények írásába, és ez már sokkal jobban megy, még most sem vagyok biztos benne, hogy jók azok. Szóval szeretnélek megkérni, hogy pillants rá egy-kettőre, hogy szerinted milyen, mert én nem tudom eldönteni, jó vagy rossz.
    Másodszor pedig annyit szeretnék elmondani, hogy imádom az ilyesmi bejegyzéseidet! El sem tudod képzelni, hány embernek segítesz velük! Mindig csodálom, hogy ennyire összeszedetten tudsz fogalmazni, keményen, de mégsem sértően. Le a kalappal!
    Várom a további bejegyzéseidet!
    Ölel: Bogi
    Ui.: Köszi, hogy kitöltötted a kérdőívet! 🙂

    Válasz
  • Kim Cox

    2016-11-12 at 15:41

    Szia!
    Nagyon hasznosnak véltem a bejegyzésedet, mindennel egyetértek benne!
    Jó hogy megírtad, mert szerintem rengetegen csak hasraütésre választanak, ha valahová oda van írva, hogy kritika, már írnak is a chatbe.
    Nagyon tetszett a bejegyzés, a blogod is, azt hiszem egy újjabb emberrel bővült az olvasói táborod 😉
    Kim

    Válasz
  • Daremo

    2016-11-17 at 09:42

    Szia!
    Először is köszönöm szépen a szavaidat, másodszor pedig ne haragudj, hogy csak most válaszolok, elég húzós hetem van. 🙂
    Szívesen véleményezek egyébként bármit, de csak november 25. után, addig tart ugyanis a szorgalmi időszakom, magyarán még a jövő hét, és kb. napi 2 ZH-val számolok eddig. 😀 De utána kapható vagyok bármire. Csak áruld el, hol keressem most a kritikáidat. 🙂
    Köszönöm a türelmedet!
    Dare 🙂

    Válasz
  • Daremo

    2016-11-17 at 09:46

    Szia!
    Köszönöm a szavaidat, és neked is bocsi a késői válaszért. 😀
    A probléma szerintem nem csak az, hogy hasraütésre választanak az emberek kritikust, hanem hogy hasraütésre válnak "kritikussá". 😀 Megmondom őszintén, Bloggeren egyre kevesebb szeméttel találkozom ilyen tekintetben, de főleg Wattpadon kapásból tízet tudnék mondani, amiben átlagosan 100 szóból áll egy véleményezés, és abból mondjuk eleve 20-at elvesz a köszönés, a borító és a lezárás… Reménykedtem, hátha hozzájuk is eljut a cikkem, javítani sosem késő. 😀
    Köszönöm még egyszer!
    Dare

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?