• Home
  • /
  • Category Archives: Életképek

Aranymosás írótalálkozón jártam

Július 29-én utaztam fel Budapestre, a Margit-szigetre, hogy részt vegyek az Aranymosás írótalálkozón. A három órás buszozás ugyan nem volt a szívem csücske, és egyébként is szinte az utolsó pillanatig hezitáltam, hogy tényleg elmenjek-e. Sajnos egyetlen ismerősöm, barátom sem ért rá vagy akart elmenni (bár végül találtam ott is ismerőst), így egy kicsit megijedtem, hogy nem fogom jól érezni magam, vagy eltévedek majd a fővárosban, ahol egyébként nagyon ritkán járok.

Szerencsére egy kedves írótársam, aki szintén busszal érkezett Budapestre, felajánlotta, hogy elkalauzol engem a Margit-szigetre, így mindjárt nagyobb lelkesedéssel indultam el szombat reggel 7 óra előtt a buszmegállóba.

Születtek képek ugyan az eseményről, de sajnos nem ismerek név szerint mindenkit, aki szerepel rajtuk, nem kértem a hozzájárulásukat a blogomon való megjelenéshez, így be kell érnetek a Margit-sziget szökőkútjával, illetve az egyik fotóról kivágtam saját magamat. (:

 

(Ez meg nem lett olyan éles kép, de hát… ami van, abból gazdálkodunk, és legközelebb tényleg nem felejtek el fényképezni, ígérem.)

11 órakor kezdődött a találkozó, mi értünk oda először a megbeszélt helyre, a szökőkúthoz. Aztán szép lassan megérkezett mindenki, például Tóth Eszter, akit már ismertem, és aki jelenleg a Rakéta projekt keretében dolgozik egy szerkesztővel a regényén. Őt kifaggattam arról, hogyan is zajlik a valóságban egy szerkesztés, hiszen erre én, mint nagyon amatőr író, csak úgy tekintek még, mint valamiféle misztikus, ismeretlen varázslatra, ami során a kéziratból felvállalható alkotás lesz.

Nagyon nagy élmény volt számomra olyan emberekkel találkozni, akikre felnézek, például On Saijal, akit az írói példaképemnek tartok, illetve ott volt a legutóbbi Aranymosás nyertese, V. K. Bellone is, bár vele személyesen sajnos nem sikerült szót váltanom. Beszélgettem szerkesztőkkel, könyves bloggerekkel, több kötetes szerzőkkel, kicsit bepillantást nyerhettem a kiadó világába, megtudtam egyet s mást a működéséről, néhány jövőbeli tervről.

Végig kétféle érzés, vágy kavargott bennem: az egyik természetesen az volt, hogy bárcsak ne érne olyan hamar véget a nap, mert nagyon jólesett olyan emberekkel beszélgetni, akik teljesen megértik a hobbimat, támogatnak, tanácsokat osztanak, akikkel beszélhetek az írói lét apróságairól. Nekem itt, Baján ebből a szempontból nagyon nehéz helyzetem van: elég kevés amatőr írót ismerek, és a legtöbbjükkel nem tartozom egy korosztályba sem. Biztosan vannak még mások is, írók, bloggerek, még ha nyilván kevesebben is, mint a nagyobb városokban, de ez a találkozó megerősített abban az elképzelésemben, hogy itthon is ideje lesz megkeresnem a hozzám hasonlókat. Ehhez kötődik a másik vágy is, amit éreztem: minél hamarabb haza akartam érni, hogy a saját regényemet is folytathassam. Mert ez a közeg, ez a lelkesedés, ami mindenkit jellemzett, annyira motiválóan hatott rám, hogy teljesen új ötletek jutottak eszembe, és lehetőleg azonnal mindet papírra akartam vetni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire felvillanyoz, feltölt majd engem ez a találkozó, még így is, hogy alig pár embert ismertem csak onnan (és a legtöbbeket csak névről, bár jól feltaláltam magam), és úgy érzem, ilyesmire minden amatőr és már kiadott könyves írónak szüksége lenne. Néha összeülni, meginni valamit együtt, beszélgetni az írásról, ötletekkel ellátni egymást, segíteni. Nem, egyáltalán nem fogható ez a netes világhoz, a Facebook-csoportokhoz, a chateléshez, élőben teljesen más, és nekem ez volt az első ilyen alkalmam.

Viszont biztosan nem az utolsó. Olyan löketet adott, hogy azóta szinte másra sem tudok gondolni, csak a cél lebeg előttem: egyszer majd bekerülni ide. Nem most, nem idén, de akár már pár éven belül, legalább megpróbálni. Nagyon szimpatikus, támogató és elfogadó közösségnek tűnt, amibe belecsöppentem, és ez megerősített abban, hogy ide szeretnék tartozni majd, ide szeretném benyújtani a kéziratomat, ha elérkezett az ideje.

Addig meg írok és tanulok, folyamatosan, töretlen lelkesedéssel. Ha egyszer ez kell ahhoz, hogy elérjem a céljaimat, akkor mindent meg fogok azért tenni, hogy sikerüljön.

Második novellám megjelenése — „Élni nélküle” könyvbemutató

Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a második novellám is megjelenhetett nyomtatásban, egy antológia részeként. Az Élő irodalom — Élő könyv oldalon bukkantam rá az Élni nélküle c. pályázatra. A kiírás szerint szeretteink elvesztéséről vártak pályamunkákat, én pedig (némi hezitálás után) megírtam, hogyan emlékszem vissza az elhunyt osztálytársam elvesztésére, és beküldtem az írást. Nem kellett sokat várni, és kiderült: méltónak találták rá a megemlékezésemet, hogy helyet kapjon a pályázatról elnevezett kötetben való megjelenésre.

Június 10-én utaztam fel a családommal Budapestre, az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér épületébe, ahol megrendezésre került a kétkötetes antológia bemutatója. Habár az én novellámat nem választották ki felolvasásra, én élvezettel hallgattam a többiek munkáit. Néhány írás annyira megragadta az emberek szívét, hogy többen is sírtak, és bevallom, pár írást én is megkönnyeztem.

Mindent összevetve nagy hatással volt rám az a nap, és tulajdonképpen (a szomorú témától eltekintve) élveztem, hogy ismét megismertem más szerzők műveit is. És természetesen boldoggá tett, hogy ismét nyomtatásban láthatom a nevemet. Ráadásul ez az első olyan írásom (az eddig megjelent kettőből), ami már az írói álnevemen, Daremoként jelent meg.

Kevés képem van erről a napról, és szinte mindet feltöltöttem már a Facebookra, de azért megmutatom magam itt is, illetve pár fotót magáról a könyvről:

A tanulság az, hogy a következő alkalommal (mert remélem, lesz még ilyen) ne felejtsek el fotózni (és ne az utolsó pillanatban érkezzek, amikor csak leghátul van már hely). Egyébként pedig ez a megtisztelő megjelenés is csak megerősített abban, hogy jó úton haladok a céljaim felé.

Ask.fm válogatás V.

Rég volt már ilyen, de ostanában ritkábban is használom az Ask.fm-et. De azért így is összejött néhány érdekesebb kérdésből egy kupac, úgyhogy lássuk. Ha úgy érzed, valamit feltétlenül meg akarsz te is kérdezni tőlem, akkor itt megtalálsz: DaremoOfficial.

Papírra, vagy digitálisan szeretsz írni jobban, illetve melyik módon írsz többet? Szépen írsz tollal?

Digitálisan írok ténylegesen, papírra maximum jegyzetelek, ábrákat rajzolok. Kb. 13-14 éves koromban váltottam át arra, hogy a történeteim szövegét már csak gépre viszem fel. Akkor kaptam az első saját számítógépemet (akkor még asztalit, azóta laptopon élek már), és rájöttem, hogy mennyivel könnyebb gépre írni, gyorsabb is, könnyebben meg lehet mutatni másoknak (nem kell ugyanazt a macskakaparásos füzetet körbeadni, megvárni, míg elolvassák, és addig sem írni akár napokig), utána meg ugye jött a felismerés, hogy netre feltenni a novelláimat elég jó buli, és mennyivel egyszerűbb, ha rögtön gépre ír az ember, nem muszáj kétszer átnyálazni ugyanazt (utálok papírra írt anyagot begépelni, egyenesen gyűlölök).

Azért vannak csodaszép füzetjeim, gyűjtöm őket, és ha elmegyek otthonról (pl. suliba), akkor mindig van nálam egy, hogy lekörmöljem az ötleteimet, nehogy elfelejtsem őket. Az írásom viszont szerintem nem szép, de azért olvasható. Inkább csak olyan kesze-kusza.

Ha most, ebben a pillanatban megkeresne egy kiadó, hogy egy kötetet megjentetne tőled, melyik története(i)det választanád? Egy regény lenne, vagy novellás/verses kötet? Milyen lenne a borító? Milyen néven adatnád ki?

Szerintem egy novelláskötetnek ismeretlen szerzőtől nem lenne nagy érdekeltsége, nem lenne rá kereslet (márpedig az írást az ember önmagáért csinálja, a publikálást pedig az olvasókért; ergo igenis fontos szempont, hogy mekkora réteghez jut el a kötet). Egyelőre viszont nincs olyan regényem, ami teljesen készen lenne, és azt mondanám rá, hogy ezt már szeretném mások előtt felvállalni (még blogon sem), viszont csak azért, hogy legyen valamim kiadva, nem kapkodnám el a dolgot. Inkább időt kérnék a kiadótól, hogy be tudjak fejezni egy olyan regényt, amire tényleg büszke vagyok, és oda merem tenni mellé a nevem.

Daremoként adatnám ki, ez tulajdonképpen a művésznevem (annak ellenére, hogy lassan már csak az nem tudja, hogy a valódi nevem Horváth Kamilla [és fordítva], aki nagyon nem akarja), ez nőtt hozzám az évek során, és most már egyre többen ismernek így. Rám ragadt.

A borítókkal én nem szöszölnék, nem vagyok elég ügyes a képszerkesztésben, biztosan a kiadóra bíznám. Szoktam egyszerűbb képeket szerkesztgetni a saját történeteimhez (pl. hogy legyen mivel feltenni Wattpadre, meg újabban a blogon is fent vannak), de ezek rémegyszerűek, nem érnek fel egy valódi könyvborítóhoz.

Mit írogatsz mostanság/írogatsz valamit mostanság?

– Sci-fi kisregényt (most már tényleg megírom, na) – alakul
– Romantikus novellát pályázatra (amikor egy hétig keresed az inspirációt, és végül csak úgy jön a semmiből, aztmeghogy) – azóta kész
– blogbejegyzést a kritikák fogadásáról – Hogyan fogadd a kritikát?
– jegyzetet a kb. 8 ZH-mhoz a következő két hétre – minden meglett
– jegyzetet a 2 db vizsgámhoz – az egyik tárgy végül megajánlott jegyes lett, a másik vizsga pedig négyes
Megírási sorrend valószínűleg lentről felfelé, köszönöm a figyelmet, majd jelentkezem íróként, ha túléltem az egyetemet.

Honnan jött az ötlet, hogy blogolj?

12-13 évesen elkezdtem feltenni a netre a gagyi romantikus Tokio Hotel-fantictionjeimet, utána pedig online naplót írtam néhány évig, mert döcögősen ment a beilleszkedés az új suliba, és kellett egy hely, ahol következmények nélkül kibeszélhetek bármit. Mára mondjuk már csak a művészetemet osztom meg a neten, a személyes dolgok jobb, ha a fejemben maradnak meg.

Honnan jött a Daremo név?

Kb. 15 voltam, iszonyatosan odavoltam a japán kultúráért, állandóan animéket néztem, Japánnal kapcsolatos filmeket néztem és cikkeket olvastam, jpopot és jrockot hallgattam, megszállottan kutattam mindent, ami Japánnal kapcsolatos. Akkoriban még úgy blogoltam, hogy nagyon kevesen tudták a személyes ismerőseim közül, és éppen kellett egy új név, úgyhogy válogatás nélkül teleírtam egy A/4-es lapot olyan japán szavakkal, amik tetszettek vagy a hangzásuk, vagy a jelentésük alapján. A “daremo” jelentése senki, amit különös ellentmondásnak tartottam, mármint valakit senkinek nevezni, így végül ez lett. Jó pár évig használtam, megismertem személyesen is olyan embereket, akik Daremoként ismertek meg a neten, és rám ragadt. Mikor elkezdtem aktívabban foglalkozni a blogolással, egyrészt azért tartottam meg a nevet, mert hozzám nőtt (bár már mindenki tudja a közvetlen környezetemben, ki Daremo), ráadásul nincs annyira tipikusan japán hangzása a szónak, hogy bárki is arra asszociáljon, másrészt pedig a valódi nevemet még mindig nem kedvelem annyira.

45678

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás