• Home
  • /
  • Category Archives: Nosztalgia

Hogyan lettem Daremo

Üdvözöllek titeket a megújult blogon!

Igen, én vagyok az, Daremo, és ez itt A papírfecnis fiók utódja. Az összes eddigi bejegyzés fellelhető és olvasható a blogon már, tartalmukban nem változtak, néhány bejegyzésnél kicseréltem a képeket jogtisztákra, ennyi. Egyébként pedig teljesen onnan folytatom a blogolást és az írást, ahonnan abbahagytam Blogspoton. Remélem, nektek is tetszik a változás, és ugyanolyan izgatottan fogtok feljárni az új oldalra, mint én. (:

Kezdésként szerettem volna a kezdetekhez visszatérni. Ünnepélyes megnyitót tartani a Daremo.hu-n. Ezért elmesélném nektek, hogy kerültem ide, ahol most vagyok, mennyi felesleges kört lefutottam, mire eldöntöttem, hogy ezzel akarok foglalkozni, és hogyan jöttem végre rá, hogy az írásaim igenis megérdemlik, hogy fizessek nekik egy tárhelyet.

Sokszor és sok helyen említettem már, hogy az első mesémet általános iskola harmadik osztályában írtam egy kiskutyáról, fogalmazás órára. Tavaszi szünetre kaptuk házi feladatként a meseírást, én pedig akkorra már rengeteget olvastam — és valahogyan egyértelmű volt, hogy ezt a feladatot nekem találták ki. Ez a gondolat, ez az érzés nagyon megmaradt bennem. Megnyitottam a Wordöt a család közös számítógépén, és nekiálltam írni, mert tudtam, hogy menni fog.

Utólag rájöttem, hogy korábbról is volt már egy-két mesém. Írtam egy hajóskapitány kalandjairól, meg más állatmeséket még másodikban, de egyik sem maradt meg bennem annyira, mint Buksi kalandjai. Mert ott volt az első tudatosulása annak, hogy nekem ezt kell csinálnom.

Utána a barátnőimmel karöltve nagyjából hatodikig folyamatosan csak fanfictionöket írtunk. Ezek azon részei a repertoáromnak, amiket sosem mutogatnék senkinek… Persze, egy fontos állomásként kell rájuk tekintenem, mert ebben az időben kezdtem el hosszabbakat írni, afféle regényeket, képes voltam hetekig görnyedni a füzetjeim felett ugyanazt a sztorit körmölve. Fontosak, de nem, nem fogok velük senkit sem sokkolni. (:

Emlékszem, hetedikben meg már körbejárt az osztályban az a zöld füzetem, amibe egy romantikus, párhuzamos világban játszódó fantasy-regényt írtam, a Szellemvilágot. Főleg a lányok olvasták, aztán mindig összeültünk beszélgetni a történetről, és tényleg láttam rajtuk, hogy tetszett nekik.

Akkoriban már blogoltam, de nem szívesen mutogattam senkinek. Az az én kis privát kuckóm volt, és pár év alatt rengeteg címen és névvel szövegeltem a nagyérdeműnek.

Aztán egyszer lett Daremo. És ez a név valahogyan nem hagyta magát levakarni. Egy ideig, míg G-Portálon blogoltam, megint kipróbáltam többfélét, de egyik sem volt az igazi. Mindig visszakanyarodtam Daremo-hoz, és egy idő után tudtam is, hogy ez én vagyok. Meg arra is rájöttem, hogy nem kell ezt túlcifrázni, nem az a lényeg, hogy milyen extra neve legyen egy írónak, hanem az, hogy azt a sajátjának érezze. És ha ez valakinek a sajátja, az is jó, ha álnevet választ magának, az is. (Persze ettől még kitartok amellett, hogy hiába van az embernek álneve, jó dolog az, ha a körülötte lévők tudnak a művészetéről.)
Amikor megnyitottam A papírfecnis fiókot, ugye még a Blogspoton, akkor tudtam, hogy ez most már valami más lett. Hogy felnőtt vagyok, érett vagyok, komolyan gondolom az írást, és szeretnék vele jelentős eredményeket elérni. És hogy ehhez az is hozzátartozik, hogy nem szégyellem, ki vagyok, kiírom a nevemet, kiteszem az arcomat, és elmesélem boldog-boldogtalannak, családnak, barátnak, iskolatársnak, hogy én igenis írok. És megmutatom bárkinek, hogy az alkotásaimat hol tudja elolvasni: ezentúl itt, a Daremo.hu-n.

Ennek a felvállalása nagyon sok lehetőséghez juttatott. Az első antológiás megjelenéshez a pályázatot még a középiskolás drámatanárom mutatta, és mindkét megjelent novellám bemutatójánál ott volt velem a családom. Idén még a helyi művelődési házban fel is olvashattam két novellámat. Ha írtam volna továbbra is a fióknak, esetleg egy szűkebb bloggerközösségnek, akkor ezek közül melyiket értem volna el? Tudom, egyik itt felsorolt esemény sem nagy dolog, ettől még nem leszek nagy író — írónak sem nevezném még magamat. De kis lépésekben lehet csak elindulni, és azt hiszem, nem mindegy, hogy ezeket a lépéseket egyedül tesszük-e meg, vagy vannak mögöttünk, akik támogatnak.

Mögöttem, úgy érzem, elég sokan állnak már. Nem is csak a családra gondolok, hanem az olvasóimra: sokan közülük nem is bloggerek, vagy nem úgy keveredtek ide, hogy kölcsönösen elkezdtük egymás blogját olvasni és beszélgetni. Többen is vannak, akik ténylegesen csak azért vannak itt, mert tetszik nekik, amit írok, és ilyen olvasókat szerezni sokkal nagyobb kihívás, mint ismerősöknek megmutatni az alkotásaimat. Haladok, azt hiszem, lassan még, de biztosan haladok a kitűzött célom felé: hogy egy nap igazi íróvá válhassak.

Addig is, az utam minden további állomását itt fogom nektek elmesélni, a Daremo.hu-n.

Köszönöm, hogy velem tartotok ezután is!

Második novellám megjelenése — „Élni nélküle” könyvbemutató

Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a második novellám is megjelenhetett nyomtatásban, egy antológia részeként. Az Élő irodalom — Élő könyv oldalon bukkantam rá az Élni nélküle c. pályázatra. A kiírás szerint szeretteink elvesztéséről vártak pályamunkákat, én pedig (némi hezitálás után) megírtam, hogyan emlékszem vissza az elhunyt osztálytársam elvesztésére, és beküldtem az írást. Nem kellett sokat várni, és kiderült: méltónak találták rá a megemlékezésemet, hogy helyet kapjon a pályázatról elnevezett kötetben való megjelenésre.

Június 10-én utaztam fel a családommal Budapestre, az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér épületébe, ahol megrendezésre került a kétkötetes antológia bemutatója. Habár az én novellámat nem választották ki felolvasásra, én élvezettel hallgattam a többiek munkáit. Néhány írás annyira megragadta az emberek szívét, hogy többen is sírtak, és bevallom, pár írást én is megkönnyeztem.

Mindent összevetve nagy hatással volt rám az a nap, és tulajdonképpen (a szomorú témától eltekintve) élveztem, hogy ismét megismertem más szerzők műveit is. És természetesen boldoggá tett, hogy ismét nyomtatásban láthatom a nevemet. Ráadásul ez az első olyan írásom (az eddig megjelent kettőből), ami már az írói álnevemen, Daremoként jelent meg.

Kevés képem van erről a napról, és szinte mindet feltöltöttem már a Facebookra, de azért megmutatom magam itt is, illetve pár fotót magáról a könyvről:

A tanulság az, hogy a következő alkalommal (mert remélem, lesz még ilyen) ne felejtsek el fotózni (és ne az utolsó pillanatban érkezzek, amikor csak leghátul van már hely). Egyébként pedig ez a megtisztelő megjelenés is csak megerősített abban, hogy jó úton haladok a céljaim felé.

Ask.fm válogatás V.

Rég volt már ilyen, de ostanában ritkábban is használom az Ask.fm-et. De azért így is összejött néhány érdekesebb kérdésből egy kupac, úgyhogy lássuk. Ha úgy érzed, valamit feltétlenül meg akarsz te is kérdezni tőlem, akkor itt megtalálsz: DaremoOfficial.

Papírra, vagy digitálisan szeretsz írni jobban, illetve melyik módon írsz többet? Szépen írsz tollal?

Digitálisan írok ténylegesen, papírra maximum jegyzetelek, ábrákat rajzolok. Kb. 13-14 éves koromban váltottam át arra, hogy a történeteim szövegét már csak gépre viszem fel. Akkor kaptam az első saját számítógépemet (akkor még asztalit, azóta laptopon élek már), és rájöttem, hogy mennyivel könnyebb gépre írni, gyorsabb is, könnyebben meg lehet mutatni másoknak (nem kell ugyanazt a macskakaparásos füzetet körbeadni, megvárni, míg elolvassák, és addig sem írni akár napokig), utána meg ugye jött a felismerés, hogy netre feltenni a novelláimat elég jó buli, és mennyivel egyszerűbb, ha rögtön gépre ír az ember, nem muszáj kétszer átnyálazni ugyanazt (utálok papírra írt anyagot begépelni, egyenesen gyűlölök).

Azért vannak csodaszép füzetjeim, gyűjtöm őket, és ha elmegyek otthonról (pl. suliba), akkor mindig van nálam egy, hogy lekörmöljem az ötleteimet, nehogy elfelejtsem őket. Az írásom viszont szerintem nem szép, de azért olvasható. Inkább csak olyan kesze-kusza.

Ha most, ebben a pillanatban megkeresne egy kiadó, hogy egy kötetet megjentetne tőled, melyik története(i)det választanád? Egy regény lenne, vagy novellás/verses kötet? Milyen lenne a borító? Milyen néven adatnád ki?

Szerintem egy novelláskötetnek ismeretlen szerzőtől nem lenne nagy érdekeltsége, nem lenne rá kereslet (márpedig az írást az ember önmagáért csinálja, a publikálást pedig az olvasókért; ergo igenis fontos szempont, hogy mekkora réteghez jut el a kötet). Egyelőre viszont nincs olyan regényem, ami teljesen készen lenne, és azt mondanám rá, hogy ezt már szeretném mások előtt felvállalni (még blogon sem), viszont csak azért, hogy legyen valamim kiadva, nem kapkodnám el a dolgot. Inkább időt kérnék a kiadótól, hogy be tudjak fejezni egy olyan regényt, amire tényleg büszke vagyok, és oda merem tenni mellé a nevem.

Daremoként adatnám ki, ez tulajdonképpen a művésznevem (annak ellenére, hogy lassan már csak az nem tudja, hogy a valódi nevem Horváth Kamilla [és fordítva], aki nagyon nem akarja), ez nőtt hozzám az évek során, és most már egyre többen ismernek így. Rám ragadt.

A borítókkal én nem szöszölnék, nem vagyok elég ügyes a képszerkesztésben, biztosan a kiadóra bíznám. Szoktam egyszerűbb képeket szerkesztgetni a saját történeteimhez (pl. hogy legyen mivel feltenni Wattpadre, meg újabban a blogon is fent vannak), de ezek rémegyszerűek, nem érnek fel egy valódi könyvborítóhoz.

Mit írogatsz mostanság/írogatsz valamit mostanság?

– Sci-fi kisregényt (most már tényleg megírom, na) – alakul
– Romantikus novellát pályázatra (amikor egy hétig keresed az inspirációt, és végül csak úgy jön a semmiből, aztmeghogy) – azóta kész
– blogbejegyzést a kritikák fogadásáról – Hogyan fogadd a kritikát?
– jegyzetet a kb. 8 ZH-mhoz a következő két hétre – minden meglett
– jegyzetet a 2 db vizsgámhoz – az egyik tárgy végül megajánlott jegyes lett, a másik vizsga pedig négyes
Megírási sorrend valószínűleg lentről felfelé, köszönöm a figyelmet, majd jelentkezem íróként, ha túléltem az egyetemet.

Honnan jött az ötlet, hogy blogolj?

12-13 évesen elkezdtem feltenni a netre a gagyi romantikus Tokio Hotel-fantictionjeimet, utána pedig online naplót írtam néhány évig, mert döcögősen ment a beilleszkedés az új suliba, és kellett egy hely, ahol következmények nélkül kibeszélhetek bármit. Mára mondjuk már csak a művészetemet osztom meg a neten, a személyes dolgok jobb, ha a fejemben maradnak meg.

Honnan jött a Daremo név?

Kb. 15 voltam, iszonyatosan odavoltam a japán kultúráért, állandóan animéket néztem, Japánnal kapcsolatos filmeket néztem és cikkeket olvastam, jpopot és jrockot hallgattam, megszállottan kutattam mindent, ami Japánnal kapcsolatos. Akkoriban még úgy blogoltam, hogy nagyon kevesen tudták a személyes ismerőseim közül, és éppen kellett egy új név, úgyhogy válogatás nélkül teleírtam egy A/4-es lapot olyan japán szavakkal, amik tetszettek vagy a hangzásuk, vagy a jelentésük alapján. A “daremo” jelentése senki, amit különös ellentmondásnak tartottam, mármint valakit senkinek nevezni, így végül ez lett. Jó pár évig használtam, megismertem személyesen is olyan embereket, akik Daremoként ismertek meg a neten, és rám ragadt. Mikor elkezdtem aktívabban foglalkozni a blogolással, egyrészt azért tartottam meg a nevet, mert hozzám nőtt (bár már mindenki tudja a közvetlen környezetemben, ki Daremo), ráadásul nincs annyira tipikusan japán hangzása a szónak, hogy bárki is arra asszociáljon, másrészt pedig a valódi nevemet még mindig nem kedvelem annyira.

Összegezzük: itt találod meg Daremot a neten

Úgy vettem észre, hogy nincs minden olvasóm tisztában azzal, hogy engem pontosan milyen netes oldalakon lehet elérni, és hogy egyáltalán melyiket mire használom, érdemes-e engem követni. Ezért most ezeknek a bemutatására kerül sor, később pedig erre a bejegyzésre bármikor rá lehet majd találni a menüből, a bemutatkozásomon keresztül is. Később pedig még bővülhet is a lista, ha úgy alakul.

1. Facebook írói oldal

A legegyértelműbb és a legegyszerűbb, ha elsőként szeretnél értesülni az új bejegyzésekről, egy esetleges szünet okáról, illetve azokról a fontosabb dolgokról, amik a (remélem) felfelé ívelő írói karrieremet érintik. Üzenetet is írhatsz, válaszolok mindenre, ha kell, segítek, ha szeretnéd, szívesen barátkozom. Tehát elsősorban itt érhetsz el, ha sürgősen kell valami – hiszen a telefonomon az éjjeli órákon kívül bármikor megkapok mindenféle Facebook-jelzést.

2. E-mail cím: pingvinfann@gmail.com

Ha valami olyan jellegűt szeretnél írni, amihez úgy érzed, hogy ez a formátum a legmegfelelőbb.

3. Facebook olvasói csoport

Tulajdonképpen itt is a friss infók megosztása történik, de kicsit inkább barátibb hangvételben szeretnék ide írni. Előfordul, hogy egy-két érdekes dolog ide előbb kerül ki, mint az oldalra, illetve még közzé nem tett írásokból is néha megosztok egy-egy részletet, illetve olyan is előfordult már, hogy a tervezett blogbejegyzéseim listáját is közzétettem.

4. Facebook személyes profil – nincs link

Nem titok a nevem, nagyon könnyen elő tudjátok bányászni, hogy Horváth Kamillának hívnak, de szépen kérlek titeket, hogy a személyes profilomon csak akkor keressetek, ha valami tényleg fontos. Én szeretek barátkozni olvasókkal, más bloggerekkel és írópalántákkal, de csak úgy idegeneknek már több rossz tapasztalatból tanulva nem fogok visszajelölni. Ha mégis itt szeretnél valamit, akkor a jelölés mellé érkezzen egy levél is, hogy ki vagy, mi vagy, mit szeretnél, kérlek.

5. Wattpad-profil

Az oldalon olvasható az összes novellám, ami a blogom is, valamint az írással kapcsolatos cikkeimet is felteszem ide. A kihívások és személyesebb hangvételű bejegyzések viszont ide nem kerülnek fel.

6. Ask.fm-profil

Többnyire aktív vagyok itt is, úgyhogy ha véletlenül ellenállhatatlan vágyat érzel rá, hogy olvasgasd a válaszaimat, vagy névtelenül kérdezz tőlem valamit, akkor itt megteheted. Időről időre az érdekesebb, kifejtős, írást érintő kérdésekből szoktam válogatást csinálni a blogra (ami egyébként Wattpaden szintén nem elérhető).

7. Instagram

Nem éppen napi rendszerességgel, de talán egyre gyakrabban foglalkozom az Instagram-fiókommal is. Írás közben elkapott képek, cuki háziállatok és a gyakorlati óráim lenyomatának gyűjtőhelye.

Kövess nyugodtan bármelyik közösségi oldalon, így biztosan az elsők között fogsz értesülni az új tartalmakról!

A költészet napi felolvasás

2017. április 11-én a helyi művelődési házban szerveztek amatőr íróknak és költőknek egy felolvasóestet, amire engem is felkértek, hogy szerepeljek néhány írásommal.

Négyen voltunk összesen, csak én olvastam fel novellát. Két írásomat vittem el: a Vigyázzunk rá címűt (ami, ha minden igaz, a Könyvhétre megjelenik egy antológia részeként) és A macska, aki embert nevelt. Úgy vettem észre, hogy az embereknek tetszett mindkét írásom, és annak is rendkívül örülök, hogy (feltűnő) baki nélkül képes voltam felolvasni a saját novellámat közönség előtt. 😀 Egyelőre egyetlen képem van az eseményről, amin pont engem lehet látni, ezt meg is mutatom. Alul pedig az eseményről készült videót is megtekinthetitek.

Tényleg elképesztő volt, már egyáltalán az is, hogy egyszerűen csak megkerestek, és szóltak, hogy szeretnék, ha én is megjelennék ott, mint helyi amatőr művész, és jó érzés tudni, hogy ezt tulajdonképpen az elmúlt egy évben építettem fel. Mármint azóta, hogy megosztogatom a saját nevem alatt is az írásaimat, hogy beszélek róla, ha kérdeznek, hogy büszkén felvállalom, hogy ez hozzám tartozik. Úgy tűnik, egyre több emberhez jut el rólam ez az infó, még olyanokhoz is, akikkel jóformán nem is szoktam beszélni. Mindenképp felemelő és megtisztelő érzés volt. 🙂

Az eseményről készült videó csak később lett elérhető, ezért az eredetileg két különálló bejegyzést összegyúrtam utólag.

(Az első perc végén már sorra is kerülök, szóval nem kell sokat tekergetni a felvételt. 🙂 Egyébként megdöbbentő, mennyire gyakorolnom kellene a nyilvános beszélést… De erre is vannak terveim, de még mennyire! De egyelőre minden titok.)

Sokat gondolkodtam azon, hogy a rossz(abb) híreket is közöljem-e veletek, de végül úgy döntöttem, ez is hozzám tartozik, és ha már korábban beharangoztam, akkor illik a történet végét is közölnöm: sajnos nem jutottam be a Majd legközelebb c. írásommal a Moly antológiás pályázatára. Nem mondom, kicsit elkeseredtem emiatt, de néhány nap alatt egész jól túltettem már magam rajta, és úgy állok hozzá, hogy lesz ez még jobb is. Ha mást nem, a következő molyos pályázatot is megcélzom majd!

Tervek mindig vannak. Jön a nyár. A vizsgaidőszak. Egy darab vizsgám lesz. Szerintem túlélem.

1234