• Home
  • /
  • Category Archives: Mérföldkövek

Novellamegjelenés és adventi felolvasás

A közelmúltban két jelentős írós esemény is történt az életemben. Aki követ a Facebookon is, annak most sajnos nem sok újdonsággal szolgálhatok, de szerettem volna itt is megemlíteni a történteket, elvégre fontos állomásai az amatőr írói „karrieremnek”.

Novellamegjelenés

Idén ismét bekerült egy novellám a Kalocsai szó és kép c. antológiasorozat következő, azaz ötödik kötetébe. A könyv a városhoz kötődő képző- és irodalmi művészek alkotásaiból válogat, és tavaly ennek köszönhettem életem első megjelenését (aki nem emlékszik, ITT el tudja olvasni), így magától értetődő volt, hogy idén is pályázni fogok. Az a megtiszteltetés ért, hogy idén beválogatták a Visszahúz című novellámat, december 16-án pedig részt vettem az ünnepélyes könyvmegjelenési ünnepségen Kalocsán. Én sajnos nem fényképeztem, de kaptok képet a kötetről, illetve az eseményről készült videót is mutatom:

 

Adventi felolvasás és gyertyagyújtás

Idén engem kértek fel, hogy itthon, a falu Polgármesteri Hivatalának udvarában advent harmadik vasárnapján köszöntőt mondjak. Erre az alkalomra írtam a Verset karácsonyra című kis mesémet, ami igencsak elnyerte az egybegyűltek tetszését (ezt a rengeteg kedves visszajelzésből szűrtem le). Idén ez volt a második alkalom, hogy felolvastam egy írásomat a faluban (először a költészet napján). Azt nem állítanám, hogy második alkalommal már nem dobogott a torkomban a szívem, de én is éreztem, és mások is mondták, hogy már sokkal szebben olvasok fel, mint korábban. (A gyakorlat, na. :D) A felolvasás után a hivatal előtt én gyújtottam meg a koszorún a soron következő gyertyát.

(A képek az Érsekcsanádi Összhang Kórus Facebook oldaláról származnak.)

 

A decemberem tehát írós események szempontjából elég mozgalmas volt, de szerintem szebb lezárása nem is lehetett volna az évnek.

Második novellám megjelenése — „Élni nélküle” könyvbemutató

Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a második novellám is megjelenhetett nyomtatásban, egy antológia részeként. Az Élő irodalom — Élő könyv oldalon bukkantam rá az Élni nélküle c. pályázatra. A kiírás szerint szeretteink elvesztéséről vártak pályamunkákat, én pedig (némi hezitálás után) megírtam, hogyan emlékszem vissza az elhunyt osztálytársam elvesztésére, és beküldtem az írást. Nem kellett sokat várni, és kiderült: méltónak találták rá a megemlékezésemet, hogy helyet kapjon a pályázatról elnevezett kötetben való megjelenésre.

Június 10-én utaztam fel a családommal Budapestre, az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér épületébe, ahol megrendezésre került a kétkötetes antológia bemutatója. Habár az én novellámat nem választották ki felolvasásra, én élvezettel hallgattam a többiek munkáit. Néhány írás annyira megragadta az emberek szívét, hogy többen is sírtak, és bevallom, pár írást én is megkönnyeztem.

Mindent összevetve nagy hatással volt rám az a nap, és tulajdonképpen (a szomorú témától eltekintve) élveztem, hogy ismét megismertem más szerzők műveit is. És természetesen boldoggá tett, hogy ismét nyomtatásban láthatom a nevemet. Ráadásul ez az első olyan írásom (az eddig megjelent kettőből), ami már az írói álnevemen, Daremoként jelent meg.

Kevés képem van erről a napról, és szinte mindet feltöltöttem már a Facebookra, de azért megmutatom magam itt is, illetve pár fotót magáról a könyvről:

A tanulság az, hogy a következő alkalommal (mert remélem, lesz még ilyen) ne felejtsek el fotózni (és ne az utolsó pillanatban érkezzek, amikor csak leghátul van már hely). Egyébként pedig ez a megtisztelő megjelenés is csak megerősített abban, hogy jó úton haladok a céljaim felé.

A költészet napi felolvasás

2017. április 11-én a helyi művelődési házban szerveztek amatőr íróknak és költőknek egy felolvasóestet, amire engem is felkértek, hogy szerepeljek néhány írásommal.

Négyen voltunk összesen, csak én olvastam fel novellát. Két írásomat vittem el: a Vigyázzunk rá címűt (ami, ha minden igaz, a Könyvhétre megjelenik egy antológia részeként) és A macska, aki embert nevelt. Úgy vettem észre, hogy az embereknek tetszett mindkét írásom, és annak is rendkívül örülök, hogy (feltűnő) baki nélkül képes voltam felolvasni a saját novellámat közönség előtt. 😀 Egyelőre egyetlen képem van az eseményről, amin pont engem lehet látni, ezt meg is mutatom. Alul pedig az eseményről készült videót is megtekinthetitek.

Tényleg elképesztő volt, már egyáltalán az is, hogy egyszerűen csak megkerestek, és szóltak, hogy szeretnék, ha én is megjelennék ott, mint helyi amatőr művész, és jó érzés tudni, hogy ezt tulajdonképpen az elmúlt egy évben építettem fel. Mármint azóta, hogy megosztogatom a saját nevem alatt is az írásaimat, hogy beszélek róla, ha kérdeznek, hogy büszkén felvállalom, hogy ez hozzám tartozik. Úgy tűnik, egyre több emberhez jut el rólam ez az infó, még olyanokhoz is, akikkel jóformán nem is szoktam beszélni. Mindenképp felemelő és megtisztelő érzés volt. 🙂

Az eseményről készült videó csak később lett elérhető, ezért az eredetileg két különálló bejegyzést összegyúrtam utólag.

(Az első perc végén már sorra is kerülök, szóval nem kell sokat tekergetni a felvételt. 🙂 Egyébként megdöbbentő, mennyire gyakorolnom kellene a nyilvános beszélést… De erre is vannak terveim, de még mennyire! De egyelőre minden titok.)

Sokat gondolkodtam azon, hogy a rossz(abb) híreket is közöljem-e veletek, de végül úgy döntöttem, ez is hozzám tartozik, és ha már korábban beharangoztam, akkor illik a történet végét is közölnöm: sajnos nem jutottam be a Majd legközelebb c. írásommal a Moly antológiás pályázatára. Nem mondom, kicsit elkeseredtem emiatt, de néhány nap alatt egész jól túltettem már magam rajta, és úgy állok hozzá, hogy lesz ez még jobb is. Ha mást nem, a következő molyos pályázatot is megcélzom majd!

Tervek mindig vannak. Jön a nyár. A vizsgaidőszak. Egy darab vizsgám lesz. Szerintem túlélem.

Második novella megjelenése a láthatáron

Most nem hoztam sem cikket, sem novellát, csak egy rövid kis helyzetjelentést azoknak, akik esetleg nem látták még a nagy hírt a blog Facebook-oldalán.

Gondolom, észrevettétek, hogy a mostanában közzétett novelláimat mind beküldtem egy-egy pályázatra. Az év eleji fogadalmaim egyike az volt, hogy idén legalább három pályázaton is részt veszek az írásaimmal, és eddig úgy látszik, jól tartom magam ehhez: már két versenyen is részt vettem, illetve veszek, mert van, ami tart még.

A nagy hír pedig az, hogy az egyikről tegnap már meg is érkezett a visszajelzés, szóval nagy örömmel jelentem be, hogy a Vigyázzunk rá c. írásom meg fog jelenni egy nyomtatott kötetben.

Egyelőre több információval nem tudok még szolgálni, de ne aggódjatok, amint megtudok valamit, azt veletek is megosztom, leghamarabb a fent említett Face-oldalon (tehát megéri követni). Egy biztos: majd kiugrok a bőrömből örömömben!

Tartsatok velem ezután is, hátha összejön a második pályázat is (na, az lenne a tetőpont, biztos meghatódnék!), és köszönöm a támogatásotokat! Hogy konkrét legyek: most éppen annak örülök, hogy már több mint 200-an kedvelitek a blog Facebook-oldalát! Fantasztikusak vagytok, el sem tudom mondani, milyen sokat jelent nekem a támogatásotok!

Igyekszem hát meghálálni a bizalmatokat, ha mással nem, hát azzal, hogy rendíthetetlenül írok és pályázok, hajkurászom a lehetőségeket a munkáim bemutatására. Lesznek még érdekes dolgok idén, és még csak most kezdődött az év! Csak győzzem kivárni…

Napokon belül jelentkezem új tartalommal, de előbb kigyógyulok a náthából. 🙂 Most biztosan adott egy erős löketet a tegnapi jó hír, komolyan mondom, ma reggelre már egy fokkal jobban is éreztem magam.

 

Köszönöm szépen, hogy itt vagytok velem!

Az első antológiás megjelenés

Még nyár elején, mikor Kalocsára mentem a szóbeli érettségire, a drámatanárom ajánlotta azt a helyi pályázatot, ami a városhoz valami módon kötődő amatőr irodalmárok és képzőművészek számára ad megjelenési lehetőséget egy antológia lapjain. A kötet addig három részt ért meg, akkor kezdték el a negyediket, júliusban zajlott a pályaművek fogadása. Én két novellámat küldtem el, ezek közül az egyiket, az Ott állt Anya címűt ítélte a szakmai zsűri megjelenésre méltónak. A kötet pedig, ami a Kalocsai szó és kép 4 címre hallgat, december másodikán jelent meg egy ünnepélyes bemutató keretében, amit a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban tartottak, és ahol természetesen én is megjelentem a családdal együtt.

A kötetbe 48 alkotó munkája került bele, fele-fele arányban oszlott meg a képzőművészek és az irodalmárok (egyaránt vers- és prózaírók) száma. A legidősebb pályázó egyébként egy 84 éves hölgy volt, akinek már számos verseskötete is megjelent, és a rendezvényen felolvasta a kötetbe bekerülő saját művét, ami egyébként maradandó élményt nyújtott számomra. A legfiatalabb sikeres versenyző pedig én voltam.

A kötet művészeinek fényképének vetítésével kezdődött a műsor, amit egy gyönyörű hegedűszó kísért, ezután az egyik megjelenő vers felolvasása következett. Rövid beszédet mondott a könyvtár igazgatója, a város polgármestere és a pályázat szervezője is, majd két alkotót megkértek, hogy olvassák fel a műveik egy részét. Ekkor hangzott el a korábban említett hölgy verse, amiben valami olyasmit láttam, amilyenné én is szeretnék válni időskoromban… megbékélten az idő múlásával, de szellemileg erősen, és az életem egyetlen napját sem bánva. Egy rövid koncertet is hallottunk egy négytagú zenekar előadásában (sajnos egyik zenész nevét sem tudtam megjegyezni, és mindezidáig a neten sem leltem meg ezeket az információkat), a műsor után pedig átvehettük az antológiákat. Én elég rendesen felszerelkeztem vele, ugyanis terveim szerint sok rokonnak ez fogja jelenteni a tőlem kapott karácsonyi ajándékot (bár előszeretettel poénkodom vele, hogy az Ott állt Anya nem éppen a szenteste hangulatához illő olvasmány), a pályázatot ajánló tanáromnak is ajándékoztam egy példányt, illetve két olvasóm is jelezte, hogy szeretne hozzájutni a könyvhöz. A drámatanárommal beszélgettünk ezután még elég hosszú ideig, utána pedig hazahoztam ezeket a gyönyörűszép köteteket.

Ez az első megjelenésem, amit a jövőben tervezek még jópárral bővíteni. Sok gondolatom van ezzel kapcsolatban, amit majd egy hónap végi évösszegző bejegyzésben szeretnék leírni, úgyhogy most nem lőném le előre a „poént”. De úgy érzem, ez az antológia a későbbiekben is egy fontos állomása lesz a lassacskán alakuló, később remélhetőleg még komolyodó írói karrieremnek.

12