• Home
  • /
  • Category Archives: Cikkek
Ez történt 2021-ben

Ez történt 2021-ben

2021 egy igazán eseménydús év volt, dacára annak, hogy a vírushelyzet miatt az ember távolságtartásra kényszerült másoktól. Voltak hullámvölgyek ebben az évben, nem is kicsik, de összességében szerencsésnek érzem magam, mert pozitív érzésekkel zárhatom az évet.

2021-et rögtön 10 nap karanténnal kezdtünk. Szerencsére a párom és én is enyhébb tünetekkel megúsztuk a vírust, bár a poszt-Covid tünetek még jó darabig kísértek minket (habár azok sem voltak súlyosak, inkább hosszú távon igazán frusztrálóak). Ahogy haladtunk az évvel, egyre közelebbi és közelebbi hozzátartozóink betegedtek meg vagy kerültek karanténba, és bár boldog vagyok, hogy én senkit sem vesztettem el, de nem tudtam nem megrendülni attól, ami körülöttünk zajlik, és hogy egyre több ismerős hunyt el. Ez az egész helyzet olyan, mint egy rossz álom, és nagyon remélem, hogy 2022-ben sikerül már felébredni belőle.

A koronavírus sok programba is beleszólt. Évek óta szokás, hogy a faluban, ahol élek, a Költészet Napja alkalmából összegyűlünk a művelődési házban, író- és költőpalánták, valamint irodalomkedvelők, és mindenki felolvas vagy a saját írásaiból, vagy egy általa szeretett alkotást. Idén ez persze elmaradt, de a szokásos író- és költőgárda nem maradt tétlen: rendeztünk egy kis helyi pályázatot, aminek a kereteiben más amatőrök beküldött írásait véleményeztük, és próbáltuk őket támogatni, motiválni ezen a rögös úton, amin mind elindultunk. Eközben mi is írtunk néhány sort arról, hogy mit jelent számunkra az otthonunk, és ehhez videót is forgattunk Otthon címmel. Ennek a projektnek a keretén belül jobban megismertem két helyi írópalántát is, akikkel amolyan írókört is alapítottunk már, amíg a helyzet engedte, addig személyes találkozókkal, mostanság inkább online megbeszélésekkel. Mindig is vágytam rá, hogy a közelben is megismerhessek más írókat, akikkel kölcsönösen támogathatjuk egymást, úgyhogy már ha csak ezt nézzük, akkor mindenképp sikerrel zártam az évet. 🙂

Részt vettem két írókurzuson is, mindkettő a Könyvmolyképző Kiadó Íróiskolájának keretében zajlott. Néhány napja írtam róluk kicsit részletesebben, leginkább arról, hogy nekem önismeret terén mit adott ez a két kurzus, de az sem elhanyagolható, hogy írástechnikailag mennyit tanultam ez alatt az összesen 12 hét alatt. Voltak olyan témák, amiknek a címét elolvasva még azt is gondoltam, hogy ez egy laza hét lesz, ezt már tudom, de igazából ez nem így volt: még az általam nagyjából ismert dolgokban is rengeteg újat mondtak az oktatók, és olyan témakörök is felmerültek, amikkel korábban nem is foglalkoztam igazán. Rengeteget írtam az évben már csak a két kurzusnak köszönhetően is. A dramaturgiai alapozó kurzus végén írt novellám, a Porszemek olvasható az Aranymosás Irodalmi Magazinban, a Young Adult kurzuson pedig két novellát írtam, amelyek az év elején lesznek olvashatóak itt, a blogon.

Mint ahogyan az írókurzusos posztban is írtam, nagyon sokat foglalkoztam a regényemmel, de úgy éreztem év végére, hogy muszáj félretennem egy időre. Nagyon sok ötletem van hozzá, nagyjából tudom, hogy hogyan akarom kijavítani a legnagyobb hibáit, de azt is érzem, hogy jelenleg nagyon rá vagyok görcsölve arra a történetre, és így nem tudok írni. Úgyhogy év elejére biztosan pihentetem Alexék történetét, de nem örökre, csak amíg kicsit függetlenül tudok rátekinteni, és hozzáláthatok végre a tényleges újratervezéshez. Addig egy olyan történetet vettem elő, ami tökéletes arra, hogy a Young Adult kurzuson tanultakat gyakoroljam vele, most ezzel foglalkozom. Ez amolyan „szórakozás-projekt”, nem görcsölöm túl, úgyhogy érzem is, hogy mennyivel könnyebben tudok hozzáállni, mint Alex és Vanessza sztorijához, kicsit úgy érzem magam, mintha az utóbbi hónapokban fuldokoltam volna, és most feljöttem a víz alól friss levegőért.

Ha minden jól megy, az idei évben ez lesz a fő projekt, és szeretném majd ezt a történetet a blogon, illetve Wattpadon közzétenni. Majd meglátjuk, hogy sikerül, de ennél konkrétabb fogadalmat nem szeretnék tenni 2022-re. 🙂

 

Nektek hogy telt 2021? Milyen érzéssel vágtok neki az új évnek?

2021 nyári terveinek megvalósítása

2021 nyári terveinek megvalósítása

Vége van a nyárnak, én pedig még júniusban összeállítottam egy listát júniusban összeállítottam egy listát azokról a dolgokról, amiket meg szeretnék valósítani/írni a nyár folyamán. 

Bevallom, hogy szándékosan nem tettem túl magasra azt a képzeletbeli lécet, hiszen ez volt az első olyan nyaram, amikor már munkahelyem van, nincs többé szokásos nyári szünetem, mint korábban. Emiatt nem is akartam lehetetlen célokat kitűzni magam elé, inkább apróságokat, amelyeknek az elérésével azért produktívnak érezhetem magam. Mindent összevetve, a négy célomból kettőt értem el, de kifejezetten eredményesnek érzem magam, és reményekkel telve nézek előre a jövőbe is.

 

Kezdjük azokkal a célokkal, amelyeket elértem:

1. Részt vettem a Könyvmolyképző Kiadó egyik íróiskolai kurzusán, a dramaturgiai alapozón.

Mint ahogyan írtam már júniusban is, végre volt rá időm, energiám, meg persze az se hátrány, hogy most már pénzt is keresek. 🙂 Több írópalánta ismerősöm is nagyon pozitívan nyilatkozott már a KMK kurzusairól, úgyhogy nagyon vágytam már rá, hogy saját magam is kipróbálhassam az egyiket. Végül egy négyhetes, közepes nehézségű tanfolyamra küldtem el a jelentkezésemet, és szerencsésen be is jutottam az egyik csoportba. 

Korábban még nem vettem részt más írástechnikai oktatáson, úgyhogy nem is tudtam igazán, mire számitsak, és persze bennem volt egy nagy adag félelem is, hogy mi van, ha én ehhez kevés vagyok, de szerencsére alaptalan volt a bizonytalanságom. A négy hét alatt nagyon sokat tanultam még olyan dolgokról is, amelyekről azt hittem, hogy már rég értem a lényegüket, de kiderült, hogy nem annyira, tulajdonképpen vannak/voltak nagy, sötét foltok a tudásomban, és ez visszaköszönt a tanfolyam során leadott feladataimban. (Minden héten voltak kisebb, hétközben kiadott feladatok, amiken inkább gondolkodni kellett, a módszereinket vagy a korábbi írásainkat elemezni, és volt egy nagy feladat is, amikor konkrétan szöveget kellett írni, és természetesen mindenre kaptunk visszajelzést az oktatótól.)

Egy kicsit féltem attól is, hogy ha kiderül, hogy valamivel kapcsolatban nagyon hiányos a tudásom, vagy valamit nagyon nem jól alkalmazok, akkor azon majd bestresszelek, de szerencsére nem így történt. Kaptam bőven olyan visszajelzést, hogy min kellene javitanom, és az egyes feladatok rávilágítottak arra is, amiket általánosságban sem jól csinálok, amikor írok, de ez nem lesújtó élmény volt nekem, hanem sokkal inkább egy fellélegzés, hogy “ja igen, ezért szoktam azt érezni a novelláim kapcsán, hogy valami nagyon hiányzik”, vagy “hát ezért akadok el újra és újra néhány történetemben”. Némelyik ezek közül utólag annyira egyértelműnek tűnik, hogy nem is értem, hogy nem esett le nekem korábban, de ugye tudjuk, hogy a saját munkánkban a legnehezebb meglátni a hibát… 

A kurzus nekem egy kifejezetten pozitív, motiváló élmény volt, és nem tartom kizártnak azt sem, hogy a jövőben megpróbálkozzak egy újabbal is. e

2. Megírtam egy novellát

Egy kicsit csalok, mert írni kellett egy novellát a kurzus legvégén, én pedig mindössze azt az egyet írtam a nyáron (meg néhány novellakezdeményt, szintén abban a négy hétben), de jó hír, hogy nemrég kikerült az Aranymosás Irodalmi MagazinraAranymosás Irodalmi Magazinra. 🙂

 

És ami nem sikerült:

1. Befejezni A hazugokat

Írtam én abban a júniusi bejegyzésben, hogy nehogy az legyen a kurzus vége, hogy rájövök, hogy újra kell írnom ezt a félkész regényt… Poénkodtam vele, de az igazság az, hogy a 10. fejezet közepén ismét megakadtam, akkor már hosszú hetek óta alig haladtam vele, és éreztem én, hogy ennek valami mélyebb oka van, hiszen nem untam a történetet, nem kapott el krónikus önbizalomhiány, semmi. Végül a kurzuson arra is rájöttem, hogy mit rontottam el, és hogy ez alapján tényleg a legszerencsésebb lenne az elejétől kezdeni a történetet, és kicsit áthelyezni a hangsúlyokat, többet ötletelni… Éppen ezzel foglalkozom. 

Igazából erre tulajdonképpen már számítottam, és emiatt nem is éltem meg ezt sem rossz szájízzel, hiszen nagyon szeretem ennek a történetnek a szereplőit, és igazából csak örülök neki, hogy kaptam egy olyan iránymutatást, aminek a segítségével már tényleg elindulhatok abba az irányba, hogy előbb-utóbb megmutathassam az embereknek Alexék történetét.

2. Havi két blogbejegyzés

Hát ez… valahogy… most nem jött össze. 🙂

 

Ezek voltak a nyári terveim. Gondolkodtam, hogy őszre is készítsek-e egy ilyen listát, de az az igazság, hogy egyelőre nem tudom, hogyan fognak alakulni a következő hónapok. Nyilván vannak elképzelések, de ezek egyike sem annyira fix, hogy érdemes legyen már most alapozni rájuk. Természetesen szeretnék még novellákat írni, folytatni A hazugokat, aktívabb lenni a blogon… Szóval nagyjából csak a szokásos. 🙂

 

Nektek hogy telt a nyár? Sikerült kicsit kipihennetek magatokat? Megvalósították a terveiteket?

Írós tervek 2021 nyarára

Írós tervek 2021 nyarára

Utoljára 2018-ban mertem előre megosztani az írós terveimet… És azért hagytam fel ezzel a szép szokással, mert rendszerint nem tudtam teljesíteni a listámat. Valami vagy közbejött, vagy elment a kedvem az aktuális projektjeimtől, vagy szimplán elkapott egy hosszabb ihlethiányos időszak. Hogy most mi változott? Talán a hozzáállásom. Nem görcsölök ezeken az apróságokon annyit. 🙂

Ahogy az előző bejegyzésben is utaltam rá röviden, szeretek a blogomra úgy is gondolni, mint egy emlékkönyvre, éppen ezért igyekszem minden eseményt és állomást megosztani. Most éppen azt, hogy miken is munkálkodom mostanában, tehát ha úgy tetszik, akkor ez a bejegyzés nemcsak a terveim listája, hanem egy helyzetjelentés is.

A tervek:

1. Befejezni A hazugokat

Mire a végére érek, egész biztosan új címe lesz, de majd utalok rá, hogy ez volt az. Fogok külön is mesélni erről a történetről, de egyelőre csak annyit árulok el róla, hogy már a 10. fejezetnél járok, és nemsokára szeretnék belőle többet is mutatni. De ha véletlenül nem lesz kész a nyáron, csak valamikor az év folyamán, akkor azért nem haragszom meg magamra.

Készítettem egy nagyon amatőr „borítót” a regényhez, ami inkább csak hangulatot próbál átadni, mint tartalmat, de ezt legalább meg tudom mutatni, bár azt sem tartom kizártnak, hogy nemsokára egy-egy rövid részletet is közöljek a történetből, valószínűleg a Facebook oldalamon (amit itt érhettek el).

2. KMK Íróiskola

Úgy döntöttem, megnézem magamnak is végre ezeket az írókurzusokat. 🙂 Nagyon sok ismerősöm részt vett már valamelyik fajtán, és most már végre nekem is belefér az időmbe és az energiámba, úgyhogy lelkesen várom már a júniusban kezdődő kurzust. Kíváncsi vagyok már nagyon, mert ilyen formában még sosem tanultam írástechnikát, de bejutottam az íróiskolába, és ez igencsak motivál. Majd a végén szeretnék róla írni egy élménybeszámolót is (és nagyon remélem, hogy nem azzal fog kezdődni az a bejegyzés, hogy a tanultak alapján ki kell dobnom a félkész történetemet, mert akkor azért szomorú leszek :D).

3. Legalább egy novellát megírni

Van egy olyan érzésem, hogy ez egyébként a leginkább ingatag pontja a listámnak — mert ameddig A hazugokat írom, addig nem tudok másik világgal vagy szereplőkkel törődni. Tehát ennek a pontnak a teljesítése annak a függvénye, hogy befejezem-e nyáron a regényt. (Nem tudom, hogy a történet előzményeinek egy-egy pontját bemutató, a teljes kézirathoz nem hozzátartozó „epizódokat” esetleg novellának számítsam-e, mert van pár ilyen is tervben, de majd ez még elválik.) Vannak egyébként ötleteim, de mostanában mindent csak röviden lejegyzetelek, nem ásom bele magam semmibe sem túl mélyen, egyrészt, mert nem akarok túlzottan eltávolodni A hazugoktól, másrészt, azt hiszem, nem is tudnék.

4. Havi két új blogbejegyzés

Ez nem szigorúan véve erre a nyárra vonatkozik, hanem általánosságban a jövőre nézve. Elég sok új ötletem van, és szeretnék tudatosabban is jelen lenni online, ennek pedig az első lépése, hogy többet írjak a blogomra. A többi még meglepetés. 🙂

 

Ezek lennének tehát a terveim, csak nagyon röviden. Próbálok persze nem olyan célokat kitűzni magam elé, amelyek elérhetetlenek lennének, de azért valljuk be, hogy ezeknek a terveknek többsége hosszabb távú feladat lesz, éppen ezért nem fogok rajta túlzottan idegeskedni, ha csak 2021 végére sikerül valamennyit megvalósítani.

Ti terveztetek valamit idén nyárra?

Egy furcsa év összegzése, avagy ilyen volt 2020

Egy furcsa év összegzése, avagy ilyen volt 2020

2020 egy igencsak furcsa évnek bizonyult, és azt hiszem, nem is kell nagyon magyaráznom, hogy miért.

2019 végén úgy éreztem, hogy sikerült végre rendbe szednem magam, és hatalmas lelkesedéssel vágtam neki ennek az évnek, tele voltam tervekkel, regényt akartam írni, Camp NaNoWriMo-zni tavasszal és nyáron is, rengeteg novellával elkészülni… Aztán elkezdődött az év, és igazából pofon vágott az, aminek nem is kellett volna, mégpedig a felismerés, hogy szakdolgozat és államvizsga mellett nem biztos, hogy túl sok időm és kedvem marad írni.

Mikor elkezdődött a tanév, már csiripelték a madarak, hogy nehéz félév áll előttünk, és márciusban ez be is igazolódott, mert egyik pillanatról a másikra átálltunk távoktatásra. Az utolsó félévemben szerencsére nem maradt olyan tárgyam, ami túl nagy erőfeszítést igényelt volna, és emiatt nem is tartottak mindenből online előadásokat, így ezt a részét én nem is igazán tapasztaltam meg. Kissé örültem az otthonlétnek, mert a szakdolgozatomhoz néhány elég időigényes rész még hátra volt, és így igazából éjszakázások nélkül be tudtam fejezni az egészet.

Rengeteget írtam tavasszal, csak nem irodalmi szöveget. 🙂 A szakdolgozatom és az esszéim, beadandóim összesen úgy 160 ezer karaktert tettek ki (szóközökkel), amit igencsak rövid idő alatt írtam, és tényleg nem maradt lelkierőm ahhoz, hogy történeteken agyaljak. Ha jött is közben ötletem, azt csak gyorsan felfirkantottam egy füzetbe, hogy ne vesszen el, de ne is legyen az, hogy nem tudok miatta a tanulásra figyelni. Viszont a rengeteg egyetemi szöveg megírása ráébresztett valamire, amit utána a történeteknél is hasznosítani tudtam: arra, hogy ha az ember tudja, hogy mit akar írni (vagy épp nem görcsöl rá annyira, hogy útközben derül majd ki), akkor tényleg nagy mennyiségű szöveget lehet megírni viszonylag rövid időn belül. Csak tényleg az a lényeg, hogy nem szabad túlgörcsölni a dolgot.

Szakdolgozat után pedig az államvizsgára tanultam, és megint csak nem voltam elég relaxált ahhoz, hogy írni tudjak, mert nem igazán tudtuk, hogy ebben a megváltozott oktatási rendszerben milyen záróvizsgára lehet majd számítani. Szerencsére ez végül könnyebbnek bizonyult, mint vártam, úgyhogy nyáron végre megkaptam a diplomámat is, mérnök lettem. 🙂 Utána pár hónapig ugyan itthon voltam, amíg nem tudtam elhelyezkedni, viszont akkor is még nehezemre esett írni. Egyszerűen ez az év stresszes volt még akkor is, ha épp nem volt dolgom, mindent és mindenkit érezhetően átjárt a feszültség a vírushelyzet miatt. Voltak, akik az otthon töltött heteket kihasználva igazán kiteljesedtek, kreatívkodtak, önmegvalósítottak, én inkább töltődtem.

Aztán októberben elkezdtem dolgozni, és érezhetően sokkal jobb kedvem lett attól, hogy végre van feladatom. Munka mellett egyből lelkesebb lettem, és elkezdtem tervezni egy regényt, aminek az írásához a novemberi NaNoWriMo alatt hozzá is fogtam. Ekkor használtam fel azt a „tudást”, amit a szakdolgozat alatt szereztem, és bevált: rájöttem, hogy ha nem görcsölöm túl az írást, akkor gyorsan lehet nagyot haladni, és még csak nem is érzem szörnyűnek az eredményt. Kissé viszont besokalltam a hónap végére, megint emelkedett kicsit a stressz-szint, úgyhogy egy időre félreraktam a történetet, de nem örökre. Talán csak pont ma estig. 🙂

Jövőre írás tekintetében nincsenek konkrét nagy terveim, talán csak az, hogy befejezzem ezt az év végén elkezdett történetet. Szeretnék megint írni pár novellát is, de nem görcsölök rá, hogy muszáj legyen, majd ahogyan alakul, Az idei év után igazából nehéz bármit megfogadni, megígérni, mert igen erősen megtapasztalhattuk, hogy a terveket a világ könnyen áthúzhatja. Megtanultam azt is, hogy néha hallgatni kell arra a megérzésre is, ami azt súgja, hogy most pihenni kell, ráérünk majd később ezerrel pörögni, és a rágörcsölést is kezdem elengedni. Sok mindent tanított ez a nehéz, furcsa év, amit nem szabad majd elfelejteni a békésebb időkben sem (csak jönnének már azok a békésebb, jobb idők)…

Búcsúzzunk hát el 2020-tól, és nézzünk bizakodva 2021 felé! 🙂 Én mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legjobban teljen ez az év.

Ceruzanyomok #2 – Az évtized összegzése

Ceruzanyomok #2 – Az évtized összegzése

A Ceruzanyomok névre keresztelt körblogolásunk januári témája az évtizedösszefoglaló volt.

Először kicsit megrémültem, mert csak arra tudtam gondolni, hogy tíz évvel ezelőtt (13 éves koromban) még a tinédzserkort is csak alulról értem el, és tulajdonképpen az az előtt történtekre csak úgy emlékszem vissza, mint gyerekkori csacskaságokra. Aztán rávettem magam, hogy a régi naplóimból, feljegyzéseimből és a gépemen is tárolt írásaimból összeállítsam a valós idővonalat, és meglepődve tapasztaltam, hogy igazából ezt a tíz évet nevezhetem az amatőr írói karrieremnek. Mivel a legtöbb íráshoz, eseményhez végül is tudtam évszámot kapcsolni, ezért így szeretnék végighaladni ezen az összegzésen.

 

2009-2010

Az igazat megvallva, nagyon nehéz volt különválasztani, hogy miket írtam konkrétan 2010-ben, és miket esetleg az azt megelőző egy-két évben, ezért végül is egy kalap alá vettem azokat, amik azonos korszaknak tekinthetőek.

Akkoriban kezdtem el aktívan blogolni, és ezt fontosnak tartom megemlíteni, ugyanis az én esetemben a blog- és a novella-, valamint regényírás mindig szorosan összefonódott. Olyan tekintetben is, mint most, hogy a neten osztom meg az írásaimat, illetve különböző bejegyzéseket írok a témában, de úgy is, hogy akkoriban a mindennapi blogbejegyzéseimet is igyekeztem úgy megírni, hogy többek legyenek puszta naplóbejegyzéseknél, és igyekeztem hangulatot teremteni, játszani a szavakkal. Akkoriban megismertem olyan személyeket, akik közül van, akivel ma is tartom a kapcsolatot, de természetesen számtalan olyan blogger és írópalánta akadt, akikkel elsodródtunk egymástól.

Ezekben az években írtam az első kisregényeimet, akkor még a javát lapokra, füzetekbe. Emlékszem, volt egy romantikus fantasy írásom (ami valójában az Inuyasha c. anime világában játszódó fanfiction volt), amit egy füzetben adogattak körbe egymásnak a lányok az osztályomban, páran rendszeresen elolvasták az új fejezeteket. Ezek az írások mind a mai napig megvannak — bár eddig a szüleimnél őriztem őket, az évtizedösszegzés miatt átköltöztettem őket az új lakóhelyemre, hogy véletlenül se vesszenek el.

Igazából ebben az időszakban mondtam ki először, hogy tudatosan regényeket és novellákat akarok írni, és hogy a későbbiekben is aktívan szeretnék ezzel foglalkozni. Addig az írás az általános iskolai barátnőimmel folytatott kellemes kikapcsolódás volt, de itt egy szintet léptem, és eldöntöttem, hogy szeretnék íróvá válni.

Hetedikes koromban jelentkeztem két meseíró pályázatra is, de sajnos nem értem el helyezést. Akkor ez összetört engem egy darabig, de szerencsére nem szegte kedvemet hosszabb távon.

Azt sajnálom csak, hogy az ebből az időszakból származó blogbejegyzéseimet egyszer kitöröltem, pedig bármit megadnék érte, hogy újraolvassam őket. Történtek velem akkoriban olyan dolgok, amiknek az elemzése úgy hiszem, hogy sokat segítene a jelenben is, de nem maradtak meg a leírások, csak az emlékeim róla.

2011

Ebben az évben lettem Daremo. 🙂 Úgyhogy ez is lassan egy egész évtizedes.

Akkoriban már igyekeztem komolyabb témákról írni, a kicsit bugyuta szerelmes történetekről máshová helyeztem a fókuszt. Elkezdtem írni egy fanfictiont a kedvenc japán zenekarom tagjairól (aminek szintén nem a szerelem volt a fő mozgatórugója), amit az akkor még létező Anime-fanfiction Style-on publikáltam. Egy írópalánta ismerősöm ezekben a hónapokban verte belém szentírásként azt a szabályt, hogy egy fejezetnek kereken négy oldal terjedelműnek kell lennie, és én annyira komolyan vettem ezt az írástechnikai tanácsot, hogy évekig tartott kiirtanom magamból a kényszert, hogy ilyen terjedelemben írjak. Végül úgy sikerült felülkerekednem ezen, hogy elkezdtem a Wordön kívül más programokon is írni, és az újdonság ereje segített, hogy ne az oldalak számára koncentráljak.

A személyes blogomon is publikálni kezdtem egy regényt, és emlékszem, hogy sokan bátorítottak. Jogos kritika mellett mindig azt mondták az emberek, hogy jól bánok a szavakkal, a koromhoz képest éretten jelenítem meg az érzelmeket. Szerettem azon a platformon blogolni, mert nem egyféle korosztállyal találkoztam ott, hanem nálam fiatalabbakkal és idősebbekkel egyaránt. Rengeteget tanultam akkoriban az írásról és önismeretről is.

 

2012

Sajnos az a platform, ahol blogoltam, egyre inkább kihalt, és így én is új hely után néztem, és megállapodtam a G-Portálon. Egy kifejezetten aktív amatőr írói közösség tagja lettem, szokásunk volt versenyeket rendezni, és úgy általánosságban az is jellemző volt még, hogy egymás minden novelláját, regényfejezetét elolvastuk és véleményeztük. A legnagyobb hátránya viszont az volt az egésznek, hogy mindannyian nagyjából ugyanabból a korosztályból származó amatőrök voltunk, és szerintem egy idő után nem tudtuk tovább segíteni egymást a fejlődésben.

Az a gyakorlás, amit a számos novella írásával végeztem, egyértelműen rengeteget fejlesztett rajtam. Tovább komolyodott, komorodott az írásaim témája, amit viszont már meg is tudok mutatni, mert több művem is megtalálható most a blogon ebből az évből. Ilyenek A magány, a Vérvörös illatok, a Lenyellek, hogy érezzelek belülről, a Vigaszdíj és a Homokzátony is.

Ebben az évben kaptam egy elég komoly kritikát az egyik regénykezdeményemre, ami azért évekig nyomot hagyott bennem. Igazából ez egy eleve nehezebb időszak volt számomra, azt hiszem, nagyon rosszkor talált be az egyik versenyünkön egy olyan vélemény, ami alaposan szétszedte a regényem első fejezetének minden logikátlanságát, gyerekes és naiv megnyilvánulását, suta megfogalmazását. Akkor nagyon kiborultam, úgy éltem meg, hogy engem az illető szándékosan kifigurázott, megpróbált nevetségessé tenni, és azután pár évig nem is írtam sokat, bár talán csak részben emiatt. Néhány évvel ezelőtt megkérdeztem a verseny szervezőjét, hogy törölte-e azóta a blogját, ahol ezek a hozzászólások olvashatóak, és szerencsémre még megvoltak. Egyszerre volt felemelő és ijesztő élmény azzal szembesülni, hogy valójában az illetőnek nem süt a szavaiból a rosszindulat, nem akart nevetségessé tenni, mint ahogyan én arra emlékeztem, és hogy valójában teljesen jogosak voltak az észrevételei. Valószínűnek tartom, hogy tényleg arról volt szó, hogy nagyon rosszkor talált be az a kritika, bár utólag nincs mentségem rá, hogy miért reagáltam ennyire túl a helyzetet. Valójában, mikor elolvastam azt a kritikát, olyan érzésem volt, mintha leesett volna rólam egy nehéz teher — valószínűleg cipeltem magammal azt, hogy meg akartam felelni évekkel később is egy olyan írópalántának, aki akkor sem akart megbántani, és ráadásnak én ezzel tudat alatt szerintem mindvégig tisztában is voltam. De talán ez is kellett ahhoz, hogy alázatot tanuljak.

 

2013

Akkoriban eléggé besűrűsödött az élet, és ez az írásaim számán is meglátszik: egyszerűen annyi minden történt, hogy nem tudtam ezzel foglalkozni. Alig egy-két novellát fejeztem be, és bár novemberben megpróbálkoztam a NaNoWriMo-val, egy hét után abbahagytam.

 

2014

Ez volt a totális mélypont: egyetlen befejezett novellám sem volt, és azt hiszem, abban az évben már nem is igazán vezettem blogot sem.

 

2015

Nem emlékszem már, hogy pontosan minek vagy kinek a hatására, de ebben az évben egyszerűen eldöntöttem, hogy megint írni és blogolni akarok — tehát megnyitottam A papírfecnis fiókot. Nem ment könnyen a visszarázódás, kevés novellát írtam (pl. A Valamikor, valaki címűt), viszont elkezdtem egy olyan regényt, ami azóta is a szívem egyik csücske, ez pedig a Hazug szerint az élet.

2016

Ez az év ismét elég sűrűre sikeredett: leérettségiztem, elkezdtem az egyetemet, és ezzel párhuzamosan egyre több személyes ismerősömnek mutattam meg a blogomat és az írásaimat. Azt hiszem, akkor került ki a képem is a blogra. Ebben az évben került sor az első nyomtatott megjelenésemre: a Kalocsai szó és kép 4 c. kötetbe beválasztották az Ott állt Anya című novellámat. Ez egy hatalmas mérföldkő volt az életemben és az amatőr kis karrieremben is.

Ebben az évben több novellát is írtam még, az Út a mennybe, A gyermekvásár és A tűz a jégben címűeket, és a 2015-ben elkezdett Hazug szerint az élet című regény nagyját is ekkor írtam (bár nem fejeztem be).

 

2017

Ebben az évben is szerettem volna magasabb szintre emelkedni írás terén, és azt hiszem, hogy ez valamennyire sikerült is: megjelentek nyomtatásban a Vigyázzunk rá és a Visszahúz c. novelláim. Meghívtak a faluban a Költészet Napja alkalmából tartott eseményre felolvasni a saját írásaimból, és karácsony előtt én gyújthattam meg a harmadik adventi gyertyát a Polgármesteri Hivatalnál, ahol szintén egy saját írásomat olvashattam fel (Verset karácsonyra).

A blogomat is elég nagy változás érte: ekkor költöztettem át a teljes tartalmat a mostani címre. Ezzel is az írás mellett való elköteleződést akartam bebiztosítani, és ekkor állapodtam meg végleg abban, hogy Daremo néven szeretnék majd egyszer publikálni.

 

2018-2019

Ebben a két évben sajnos úgy alakult, hogy minden mással kellett foglalkoznom, és elég keveset írtam. Inkább befelé fordulós, elmélkedős szinten foglalkoztam az írással, igyekeztem megismerni a módszereimet, és felfedni, hogy mi okozhat bennem bizonytalanságot. Befejeztem egy átírásra váró kisregényt, az Eltűnőt, ami azért nagy szó, mert a korábbi években ugyan számos elkezdett regényem volt, de egynek sem jutottam el a végére. Ezen kívül egyetlen novellát publikáltam, a Paralízist.

 

Most pedig itt volnék — kicsit nehézkesen, de igyekszem visszarázódni. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy miért szeretek írni, és ezért most újraolvasom a régi novelláimat és regényeimet. Azt hittem, hogy fizikai szenvedést fognak okozni, de épp ellenkezőleg: nagyon is élvezem, mert átjár ugyanaz az izgatottság, mint amikor írtam azokat a sorokat.
Így visszatekintve pedig úgy érzem, büszke lehetek magamra, hogy ekkora utat jártam be 10 év alatt. És még ki tudja, mit hoz majd a következő évtized?

 

Olvassátok el a többiek összefoglalóját is:
Eliza – Évtized értékelés
Emília – Évtizedösszefoglaló
M. H. Sethemba – Tíz Év!
Réka – Tíz év nyomában

123

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás