• Home
  • /
  • Category Archives: Cikkek

Bloggerkihívás II.

A három legviccesebb vagy legkellemetlenebb pillanatom. Nem véletlenül húztam ezt majdnem egy hónapig, ugyanis vagy nem jutott eszembe semmi, vagy annyira kellemetlen szitu történt, amit nem vagyok hajlandó felvállalni. 😀

1. A mázli
Nem tudom, mennyire számít ez viccesnek vagy éppen kellemetlennek, de mostanában szinte mindenkit az őrületbe kergetek vele: rettenetesen sok szerencse ért. Három héttel ezelőtt nyertem egy ingyen gyrost. Következő héten egy iskolai eseményen nyertem Decathlon utalványt. Utána a Kutatók éjszakáján kitöltöttünk egy kvízt az egyik előadás anyagával kapcsolatban, úgy volt, hogy a hibátlanok között sorsolnak ajándékcsomagot. Nos, mivel hibátlan kitöltés nem lett, ezért az nyerte az első helyezettnek járó díjat, akinek csak egyetlen hibája volt – igen, én. Kaptam posztert, faliórát, zseblámpát, pendrive-ot, tollat meg még néhány apróságot. Azóta a csoporttársaim nem engednek semmiféle nyereményjátékon részt venni.

2. A vázlatfüzetem
Hmm, azt hiszem, említettem már több helyen, hogy van egy bizonyos pénteki előadás, amin nem igazán szoktam figyelni, a tanár a kivetítőn mutogatja a szerkesztési módokat a modellezőprogramon, amit aztán gyakorlaton úgyis megint átveszünk, és olyankor sokkal jobban meg is értem. Nagyjából két-három ember van, aki a szerkesztések lépéseit le szokta rajzolni a füzetébe, ők általában az első sorban ülnek le, én meg egyszer véletlenül közéjük keveredtem. Nagyjából az ötödik oldalon tartottam mindenféle cikk- és novellavázlatban, amikor a tanár úgy döntött, elsétál az első sor előtt, hogy megnézze, végeztek-e a lányok a rajzolással. Én meg nem tudtam eldönteni, hogy a vázlataimat mutassam-e meg neki, vagy inkább semmit sem. Úgyhogy nagyjából fél másodperccel azelőtt, hogy elém ért volna a tanár, egy lendületes mozdulattal berántottam a padba a füzetet, ez ilyen hirtelen ötlettől vezérelt cselekvés volt. Hát az arcát látni kellett volna.

3. A telefonom
Kereken egy évvel ezelőtt kaptam életemben először új telefont, korábban általában használtan örököltem őket valakitől. Meg is voltam sokáig veszve az Alcatel Idol 3-ért, egészen tavaszig, amikor is először kellett visszavinnem javításra, nagyjából öt különböző probléma egyidejű megjelenése miatt. Érettségi ideje alatt konkrétan nem működött a mobilom, utána pedig négy hétig használtam cseretelefont. Most szeptember 22-én járt le a garancia, én pedig 20-án vittem vissza az újabb hibával, ezen pedig már a Telenorban dolgozó hölgy is meglepődött. Most megint működik a drága, de hogy meddig, az rejtély, és hogy nekem mikor lesz megint használható telefonom, az nem tudható. De tény, hogy ennél kevés kellemetlenebb dolog van szerintem.

Kérdőív az írásról

Meg nem mondom már, hol találtam még hetekkel ezelőtt ezt a kérőívet, amit a legjobb barátosném, Eruhel fordított le nekem magyarra, de nagyon tetszettek a kérdések. 🙂 Elvihető, máshol is kitölthető, akár hozzászólásban is, én kíváncsi vagyok a Ti válaszaitokra is!

Honnan jött a könyvek/történetmondás/olvasás/írás/stb. iránti rajongásod?
A könyvek már egész korán, az óvodában érdekeltek, én voltam az a kis pöttöm, aki nagycsoportban nem a többiekkel játszott, hanem leült egy sarokba, és mesét olvasott saját magának. Valamikor második osztályban, a betűk és az írás ismeretében kezdtem el úgy érezni, hogy itt az ideje papírra vetni a saját magam által kitalált aranyos kis állatmeséket. A legelső művekhez még rajzoltam is Painttel, aztán a kép fölé biggyesztettem a rövid, többnyire tanulságot (?) is tartalmazó szösszeneteket.

Mióta írsz?
Mint említettem, az első próbálkozások második osztályra tehetők, onnantól kezdve folyamatosan firkálgattam a kis meséimet. Viszont a legelső tudatos írás, amikor már tudtam, hogy regényt/történetet írok, 2008-ban született, tizenkét–tizenhárom éves koromban.

Milyen zsáner(ek)ben szoktál alkotni?
Szeretnék majd kicsit sci-fisebb irányokba elindulni, de van történelmi fantasym, cyberpunkom, mindenféle alternatív univerzumos történetem, krimim és még romantikusom is (ebből a legkevesebb). Ne kapkodd rögtön a fejed körbe az oldalon: ezeknek egy része még nincs végigírva, ezért nem is találhatóak meg a blogon (még).

Milyen kulturális értéket látsz az írásban/olvasásban/történetmondásban?
Én mindig is az intelligencia mértékét láttam a könyvekben és az olvasásban. Természetesen nem nézek le valakit csak azért, mert esetleg nem szeret olvasni; vannak kivételek, de többnyire kéz a kézben jár az olvasottság és az intelligencia. A szórakoztató irodalomban (amiben ugye én is szeretnék tevékenykedni) próbálom meglátni azt, ami miatt az olvasás több, mint puszta szórakozás. Valami, ami nemcsak kikapcsol, de tanít is az életről valami újat, amit másképp nem láthatnál – anélkül, hogy a szádba rágná az író a saját értékrendjét.

Szerinted mi jellemzi leginkább az írásod?
Nálam általában meghal valaki. Vagy nagyon szenved. Vannak ötleteim, hogy miért alakult ez így, de évek óta szinte csak boldogtalan emberekről tudok írni – igaz, az egyszerűen boldog embereknek általában nincsenek is olyan problémáik, amikről érdemes írni. Szeretem megragadni az emberi fájdalmat, és azt szétcincálni, megmutatni egy érzést ezerféle oldalról, különböző történeteken keresztül.

Mi a történeteid megírásának legnehezebb része?
Mindig a kezdés, főleg, ha jobban rágörcsölök egy irományra. Olyankor a legjobbat akarom kihozni az anyagból, ezért képes vagyok annyira parázni, hogy már az elkezdés is problémás. Ilyenkor egyszer csak megelégelem ezt a túlproblémázást, elkezdek egy gondolatot, aztán legrosszabb esetben a megírás után kijavítom az elejét.

Mit élvezel a leginkább a történeteid olvasása közben?
Ritkán olvasom vissza, amiket írtam, mert egy idő után kívülről fújom a sorokat. Pl. A magány első pár sorát már álmomból felébresztve is el tudnám szavalni, bár ez egyedi eset, mert annak idején feltett szándékom volt teljes egészében megtanulni. Érdekes, hogy a középiskolában megtanult verseket két nappal később már sosem tudtam felmondani, ezt bezzeg lassan 5 éve megjegyeztem már.

Mi inspirál?
Anya egyik nap azt mondta, hogy szerinte az igazán nagy íróknak mind van a múltjukban egy sötét folt. Engem az enyém inspirál. 🙂

Hogyan jutottál el életed azon pontjára, ahol most vagy?
Küzdéssel, egyértelműen, és még van hová eljutni. Igazából küzdhetnék többet is, a kitartásom még közel sem tökéletes.

Sorolj fel párat a kedvenc íróid közül, akik szerinted hatással vannak a munkádra.  Milyen módon befolyásoltak?
Azt hiszem, legelsőként muszáj J. K. Rowlingot megemlítenem, mint sokakat, engem is a Harry Potter indított el igazán az olvasás és az írás útján. A legelső „regényem” egy sosem befejezett HP fanfiction volt. 🙂

Akiről még pozitívan vehetek példát, az Papp Dóra. Annak idején olvastam, mennyi bántást (is) kapott az első regényeire, de ő nem adta fel, hanem azóta megjelent még két regénye, amiről mindenki áradozik. Rá azért nézek fel, mert nem bújt el, mikor valaki rosszat mondott rá, hanem bebizonyította nekik, hogy igenis tud írni. 🙂

Ezen kívül csak olyan amatőr írókra tudok gondolni, akik elég fura módon inspiráltak. Tudniillik, ha látok valakit, akinek pl. még az alany-állítmány összeegyeztetés sem sikerül az esetek javában, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva többen is olvassák a történeteit (most blogokra gondolok nyilván), akkor feléled bennem valami „én úgyis tudok jobbat, hát meg is mutatom”-féle ösztön, és akkor senki és semmi nem állíthat meg.

Mit találtál a leghasznosabbnak abban, hogy megtanultál írni?  Mi volt a legkevésbé hasznos, vagy legrombolóbb hatású?
Ha ezt a kérdést szigorúan a művészetre értjük, akkor azt értékelem leginkább, hogy ezernyi életet átélhetek ebben az egy valóságban, és ez nagyon sokaknak nem adatott meg. Korábban, mint kábé mindenkinek, aki valaha is írt, nekem is segített az alkotás túljutni néhány bajosabb korszakon, ez mindenképp hasznos. Mostanra már megtanultam egyensúlyozni is a fura művészlélek és a normális ember típusa között, mert rájöttem, hogy nem szeretek különcként élni. Régebben inkább tetszelegtem a meg nem értett művész szerepében, de az nem én vagyok, és ez eléggé rombolta a személyiségemet. Egyébként a kelleténél még így is több időt szentelek a blogra és az írásra, a suli mellett ez most elég necces.

Teljes- vagy részmunkaidős író vagy?  Ez hogyan hat az írásodra?
Részmunkaidős, nyilván. És még írónak sem igazi író. Az időm elég nagy részét leköti az iskola, hogy tanuljak valamit, amiből majd ténylegesen megélhetek, miközben írogatom majd a kis novelláimat meg regényeimet a nagyérdeműnek. Egyelőre keresem az egyensúlyt ez a kettő tevékenység között, még nem igazán találtam meg, de tekintve, hogy legalább négy évig fogok ezen a főiskolán tanulni, és még csak 5 hét telt el, annyira nem aggódok. Nem kell nekem 25 éves korom előtt megváltani a világot, ráérek utána is.

Milyen munkáid voltak eddig?  Ha bármelyik hatással volt az írásodra, ossz meg egy történetet.
Hivatalos munkám még csak a nyári diákmeló volt, a polgármesteri hivatal szervezésében. Egy hónapra akartam menni, de aztán a sok jelentkező miatt mindenkit csak két hétre osztottak be. Eleinte még voltak normális feladataink, korlátot festettünk, rendbe tettük a szabadidőparkot, de aztán másfél hétig folyamatosan csak leveleket hordtunk ki, aztán a hatórás munkaidőt letudtuk kettő alatt.

Amikor 16 voltam, önkéntes voltam egy állatorvos mellett, ez viszont tényleg nagy hatással volt rám. Erről már írtam is, az ott szerzett tapasztalatokból született A macska, aki embert nevel, ami bemutatja a legtipikusabb háziállattartókat, főleg a rosszakat.

Mit gondolsz az ebook vs. nyomtatott kiadás, és a magán vs. hagyományos kiadásról?
Ez egy nagyon nehéz kérdés – megmondom őszintén, ebookot még sosem vettem. Nekem valamiért furcsa még egy kézzel nem megfogható tárgyért majdnem annyi pénzt kiadni, mint egy nyomtatott kiadásúért (régen néztem már az árakat, most csak felugrottam a Libri oldalára, és első körben abszolút nem láttam 2000 Ft alatt). Ha ezek után viszont közlöm, hogy van ebook olvasóm, az viszont rettenet rossz fényt vet rám. 🙂

A magánkiadásról egy bizonyos kezdő írónő óta egyáltalán nem vagyok jó véleményen. Nem kételkedem benne, hogy pl. a Publio kiadványai is között lehet kincsre lelni, de több próbálkozás után én már feladtam a reményt. Én nem látom értelmét annak, hogy magánkiadóhoz forduljunk az írásainkkal. Nyilván megvannak azok az esetek, amikor ez indokolt, pl. ismertem egy öregurat, aki az élettörténetét írta meg, és azt akarta megjelentetni. Nyilván ezzel nem mehet egy szórakoztató irodalomra szakosodott kiadóhoz, és főleg a családtagok körében lenne népszerű a könyve, neki ideális volt a magánkiadás. De ha szórakoztatni akarunk, akkor hova kell sietni? Sok tinédzser ugrik a Publiora, úgy hallottam, az ebook-megjelenés ingyenes. De van értelme azon kívül, hogy saját alkotói adatlapot kapsz Molyon, és néha talán csurran-cseppen belőle pár hasznavehetetlen fillér? Egyrészt sosem lesz akkora olvasóközönsége, mint egy hagyományos kiadónál megjelent kötetnek, másrészt abszolút nem dicsőség magánkiadónál megjelenni. Dolgoztál érte? Igen, megírtad a regényt, ez tényleg teljesítmény, aláírom. De kiválasztották a művedet valami alapján? Nem, hiszen mindent kiadnak, ha fizetsz érte. Ez nem jelenti azt, hogy te író lettél, azt sem jelenti, hogy a regényed kiemelkedett az átlagból. Marad az öröm, amit azért érzel, mert megjelent valami a neved alatt, de engem például sokkal inkább felvillanyozna, ha egy hagyományos kiadó hozzáértő szakemberei ítélnék úgy, hogy a művem elég jó ahhoz, hogy megjelenjen nyomtatásban.

Mit gondolsz, mi az olvasás/írás jövője?
Előbb-utóbb szerintem nagyobb teret fog hódítani magának az ebook, de egyébként nem hiszem, hogy az olvasás, mint hobbi valaha is megszűnne létezni. Tény, hogy ebben a modern világban egyre több szemét jelenik meg a piacon, de én azt mondom, jó ízléssel ki kell választani azt, ami nem rombolja a lelkünket. Kinek mi. Én például sosem olvasnék Leiner Laurát, a Szürke ötven árnyalatát is nyögvenyelősen toltam le a torkomon, de másnak meg ez volt az, ami először inspirálta az írásra. Más nem számít.

Mitől tűnnek ki a te történeteid a tömegből?
Próbálok olyan témákat megragadni, amik ugyan a valós életre alapszanak, de mégsem jöhetnek szembe az átlagemberrel az utcán. Az élet sötétebb, eldugottabb zugait kutatom fel és mutatom meg, még akkor is, ha a korszak, amibe a történetet helyezem, esetleg egy alternatív történelmi korba kalauzol. Az emberek mindenhol egyformák, egyformán hibáznak és szenvednek miatta.
Egyébként a legtöbben azt mondják, hogy még mindig meglepem őket azzal, ha tragikus a történet végkimenetele, akármennyit is olvasnak tőlem. Vagy nem szokták még meg, vagy van bennük valami furcsa optimizmus arra vonatkozóan, hogy majd megváltozom.

Hogyan találsz vagy csinálsz időt az írásra?
Egyelőre marad a hétvége, ilyenkor igyekszem kicsit előre is dolgozni, cikkeket firkálok, hasonlók. Mivel átlagosan reggel nyolctól délután négyig óráim vannak, ami azt jelenti, hogy fél hétkor már nem vagyok otthon, de fél öt előtt többnyire haza sem érek, általában elég kimerült vagyok már estére, és nincs sok kedvem és agykapacitásom az írásra. Az előbb az egyik kérdésnél már céloztam rá, hogy még nem találtam meg az egyensúlyt, de folyamatosan kísérletezek. Az éjszakázás évek óta nem az én műfajom, utána egy egész napom kiesik a kimerültség miatt. Főiskolán már nincsenek olyan tárgyaim, ahol nem fontos figyelnem, mint pl. gimiben még az etika, mert elég csak jó dolgozatot írni belőle, és úgysem számít sehova (na jó, a pénteki mérnöki ábrázolás előadás az egyetlen, ami ilyen). Egyszer van a héten napközben lyukasórám, mert én voltam az egyetlen, aki megírta legalább négyesre a Bevezetés a matematikából tárgy év eleji ZH-ját, ami azt jelenti, hogy én lettem az egyetlen, akinek a dolgozata jegyével véget is ért a tantárgy ebben a félévben. Azzal kísérletezgetek újabban, hogy magammal viszem a laptopomat iskolába is (erre mondjuk az esetek többségében tényleg szükség van az iskola használhatatlan számítógépei miatt), és az óraközi, általában félórás szünetekben intézem a blog apróságait, hogy otthonra már csak a tényleges írás maradjon. Ha nem lenne épp a halálán a laptopom, akkor ez talán működne is. 🙂

Logikára építve vagy ösztönszeren írsz, vagy a kettő kombinációja igaz rád?  Foglald össze az írói mechanizmusod.
Azt hiszem, a kettő kombinációját használom, de egy csomó írói fogás az évek alatt úgy épülhetett belém, hogy sosem tanultam ezt tudatosan, inkább rengeteget olvastam és kísérletezgettem. Például a helyes információadagolási módszereket sosem tanulmányoztam kifejezetten, mégis, ha egy felnőtt, hozzáértő ember kezébe adtam eddig az írásaimat, mindig ez volt az első, amit kiemeltek. Egyébként sokkal jobb szerintem így megtanulni az írás alapvető fogásait, mint direktben leülni és tanulni, hiszen így ivódik bele a módszer az ösztönökbe. De egyébként egy történet cselekményének megalkotása mindig logikára épülve készül el, szeretem a szálakat összefűzni, ok-okozati összefüggéseket megalkotni, új dolgokra következtetni. Azon a véleményen vagyok, hogy csak így lehet izgalmas történetet írni és hiteles háttérvilágot megalkotni.

Milyen módokon népszerűsíted a történeteidet?  Érzésed szerint ezek hozzáadnak vagy elvesznek az írásra szánt idődből?
Valamennyit nyilván elvesz a regények és novellák írásából, hogy ezen a blogon pötyögök hosszú oldalakon keresztül. De egyrészt szeretem itt osztani az észt, másrészt úgy is érzem, hogy ez egy fontos állomása a pályafutásomnak, ugyanis szeretnék majd később íróként is nevet szerezni. Tehát úgy érzem, erre szükségem van, ezért nem tartom nyűgnek a blog vezetését. Ha nem írnék cikkeket, csak a kész műveimet publikálnám, az nyilván még több időt jelentene a konkrét írásra, de engem nem csak az inspirál, hogy osszam az észt azoknak, akik még nálam is kezdőbbek. Mindig is szerettem kinyilatkoztatni a véleményemet, megosztani az emberekkel a gondolataimat, valamint fejlődök azáltal is, hogy elgondolkodom egy-egy írástechnikai témán.

Mi a szereped az írói társadalomban?
Amatőr vagyok, aki szeretne feltörni. Elég ambiciózus vagyok, még ha néha úgy is tűnik, hogy elfogy az erőm és nincs kedvem semmihez sem. Általában elmúlik egy-két nap alatt.

Mit szeretsz szabadidődben olvasni?
Az a fajta vagyok, aki tulajdonképpen bármit elolvas, ami regény, szinte csak a borzasztóan nyálas romantikát zárom ki a repertoáromból, az valahogy nem köt le. De szeretnék több sci-fit olvasni, ugyanis ilyen történetekben is ki szeretném próbálni magam.

Milyen projekteken dolgozol épp?
Ask.fm-en már elpletykáltam, hogy egy sci-fi novellán ügyködöm, de inkább most csak bemásolom az oda írt tartalmát:

Egy olyan világban játszódik, ahol az emberiség maradékának el kellett hagynia a tönkretett bolygót, és már majdnem egy évszázada tartanak az új lakóhelyük felé, az Új-Poszeidónra. Az űrhajón a legfontosabb érték a faj fenntartásának képessége, ezért kilöki magából a társadalom, aki esetleg terméketlen.

Ezek a fő pillérei a világnak, de még elég sok részletet kidolgoztam. 🙂 Igazából főleg a hajón élő egyik pár mindennapjait akarom bemutatni, ahol a feleség halálos beteg, de egyébként sem születhet gyereke, a férjet pedig arra kényszerítették, hogy egy balesetben megözvegyült nővel vállaljon babát. A történet akkor kezdődik, mikor az úti cél közelébe érnek, és a megérkezés napjára írják ki a szülést.

Többek közt milyen projekteket tervezel a jövőben?
Sok-sok novellát; a sokat emlegetett Hazug szerint az élet című regényt; és a Gyermekláncot, kifejezetten blogos publikálásra. Van pár kisregényötlet is a tarsolyomban, de regényre mostanában nehezen veszem rá magam, félek, hogy a suli mellett nem lenne időm eléggé beletemetkezni egy nagyobb projektbe. Legrosszabb esetben majd az ősz végi háromhetes szünet alatt, a vizsgaidőszakra való készülés szüneteiben bepótlom ezeket a heteket. 🙂

Bloggerkihívás I.

Az első nap feladatának értelmében azt kell elmesélnem, miért blogolok, valamint meg kell osztanom magamról öt random tényt.

Miért blogolok?
Legelőször is azt kellene tudnotok, hogyan és miért blogoltam régen, mert csak így érthető és értékelhető igazán a mai módszer és indok. Most 20 éves vagyok, akkor kezdtem el blogolni, amikor a hetedik osztályt kezdtem a hatosztályos gimnáziumban, szóval nagyjából hét évvel ezelőtt. Mondhatjuk tehát, hogy nem vagyok új az internet világában, mégis Blogspoton csak másfél éve vagyok jelen. Annak idején, tizenhárom évesen még a blogol.hu volt az egyik legnépszerűbb szolgáltató, ezért evidens volt, hogy én is ott hozzam létre az első naplómat. Mi jut eszetekbe erről a szóról? A napló az a füzetecske, amibe az ember nap végén lekörmöli gondolatait, minden gondját-baját. Nálam is így történt ez az első években, álnéven írtam, az ismerőseimnek beceneveket adtam, de egyébként köntörfalazás nélkül leírtam mindent, ami foglalkoztatott, ha valami bántott, ha összevesztem valakivel, ha gondok voltak otthon – megjegyzem, voltak is elég komoly gondok a házam táján, amiről, utólag azt mondom, nem szabadott volna leírnom mindent. Akkoriban viszont butuska voltam és végtelenül naiv, és nem hittem volna, hogy valaha rátalál egy személyes ismerős a féltve őrzött blogomra. Bár nem értem, hogyan hihettem ekkora baromságot, ugyanis mindig imádtam, ha véletlenül a középpontba kerültem. Aki pedig szem előtt van, azt hamar észreveszik. Így történt, hogy a személyes ismerőseim rátaláltak az én online szemetesládámra – nem egyszer, nem kétszer, én pedig mindig csak megváltoztattam a nevem, és folytattam mindent ugyanúgy, ahogyan korábban.

Mikor elegem lett ebből, áttértem a G-Portálra, ahol több rövidéletű blog is otthont adott a gondolataimnak és a novelláimnak. Megmondom őszintén, ezen a szolgáltatón főleg a társasággal volt problémám: habár születtek ott is szoros barátságok (pl. Rhyennel azóta is beszélek, bár sajnos lényegesen kevesebbet), mint annak idején a blogol.hu-n is, de rengeteg komolytalan 12-13 éves bloggerbe ütköztem bele, akiknek az volt a kedvenc szórakozásuk, hogy tönkretették a nyugiban firkáló bloggerek szabad délutánjait a folyamatos trollkodásukkal (nyilván nem mondom azt, hogy minden 12-13 éves ilyen –  egyrészt mert tényleg nem, másrészt mert ilyet mondani ezen a szolgáltatón újabban szentségtörésnek számít :)). Akkor kezdett el megfogalmazódni bennem a gondolat, hogy elegem van a folyamatos balhézásból, a sértődésekből, a klikkesedésből, én csak szimplán meg szeretném osztani az írásaimat egy helyen anélkül, hogy bárki is beleütné az orrát a dolgomba.

Ekkor jöttem a Blogspotra. Hogy egész konkrét legyek, ez volt tavaly márciusban, amikor is felkerült az a nyúlfarknyi nyitószöveg A papírfecnis fiókra. Ez az én komoly felületem, ahol igyekszem komolyan foglalkozni az írásaim szélesebb körben való megismertetésével.

Nem véletlenül írtam ennyiszer a komoly szót. Úgy állok hozzá ehhez az egészhez, mint egy lehetőséghez, hogy az emberek megismerjenek. Természetesen tagja vagyok elég sok blogokkal foglalkozó csoportnak Facebookon, de ezeket szinte sosem használtam még ismerkedésre. Persze azt sem mondom, hogy teljesen elzárkózom az ismerkedéstől, hiszen rengeteg új barátra tettem szert ez alatt a másfél év alatt, de úgy érzem, A papírfecnis fiók más, ez sokkal több, mint egy szimpla blog. Itt sosem fogom már megosztani a mindennapi események leírását, a kiakadásaimat, a dühöngéseimet. Nem folyok bele egyetlen vitába sem a bloggerek „társadalmában”, még ha meg is van a legtöbbről a véleményem és az állásfoglalásom. Én nem érzem úgy, hogy szükségem van a nevüket fel nem vállaló gyerekek sárdobálásába becsatlakozni – mert aki még törődik ilyesmivel, és leáll veszekedni egy másik álnéven író bloggerrel (és a leggyakoribb észérv a másik ellen az, hogy az illető miért nem vállalja fel a nevét), az bizony az én szememben még gyerek. És persze tegyük hozzá, hogy a véleménycsere (még ha el is harapózik egyik-másik fél miatt) nem ugyanaz, mint a sárdobálás.

Éppen ezért nem hagyom, hogy befolyásoljon az a rengeteg vita és hisztéria, ami mostanában megy a fiatalabb bloggerek között (és most nem a 12-13 éves korosztályra célzom, hanem úgy en bloc a tizenévesekre és a fiatalabb huszonévesekre is), igyekszem nem belefolyni, mert azt hiszem, vagyok már olyan érett, hogy nem engedem, hogy befolyásolja a hangulatomat egy virtuális veszekedés. Ez a blog nem erre való, hanem egy komoly, érett hangvételű eszköz a céljaim elérésének érdekében: hogy minél ismertebb legyen a nevem amatőr íróként. Még ha ez most baromira nagyravágyóan is hangzik, mintha a csillagokért nyúlnék rögtön, nem így van – én csak szeretnék lassan, de biztosan haladni a céljaim felé. Ennek egyik eszköze pedig ez a blog, aminek rengeteget köszönhetek, amellett, hogy szélesebb körben tudom terjeszteni a munkáimat, főleg azt is, hogy mennyi nagyszerű embert megismerhettem véletleneknek köszönhetően.

Szóval ezért blogolok. Hallatni akarom a hangomat, megmutatni azokat a témákat, amiket fontosnak érzek megemlíteni, és mindeközben persze irtó jól szórakozzak. Mert bárki bármit mond, írni és blogolni addig kell (és addig szabad), míg az ember élvezi minden percét.

Aztán íme az öt darab tény rólam, amit egyébként egy elmaradt fizika előadás alatt írtam meg:

Első
Hétfő óta hivatalosan is főiskolás vagyok, a baja Eötvös József Főiskolán tanulok építőmérnöknek (kiegészítés később: azóta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karához tartozik a képzés). Megmondom őszintén: azt hittem, könnyebb lesz. Legalábbis a ponthatár számomra nevetségesen alacsony volt (282 pont), ehhez képest kedden öt óra folyamatos matekozás után elkezdtem azon gondolkodni, hogy hagyom a csudába az egészet, de aztán jött pár érdekes óra és (a korábbiakkal ellentétben) jó tanár, ami visszahozta a továbbtanulásba és az önmagamba vetett hitemet. Még szoknom kell, hogy az órarendemből hiányoznak a lazább órák (a hétfő reggeli kétórás tesin kívül mind reál tantárgy), de tekintve, hogy ez a második napom, szerintem egy-két hét múlva ez már nem jelent majd problémát.

Második
Gyerekkorom óta vágyam, hogy legyen egy törpenyulam. Most, hogy már pénzem is lenne rá, éppen csak az elhelyezése megoldhatatlan, napközben ugye iskolában vagyok, délután néhány órát otthon, de az esetek többségében a páromnál alszom. Szóval jelenleg elképzelésem sincs, hová lehetne tenni egy ilyen bájos kis szőrgombócot.

Harmadik
Pénteken, ha minden a terv szerint történik, lesz egy industrial piercing a fülemben. Tetoválásom a tizennyolcadik születésnapom óta van, de az sem feltűnő helyen, hanem a vádlimon. Igyekszem az ilyen extrém dolgokat nem túl látható helyekre rakatni, de egyébként nem hiszem, hogy ez a piercing után egyhamar hasonlóra adnám a fejem. (és nem, nem történt minden a terv szerint, sőt)

Negyedik
Nemrég átnéztem a régi (még a blog születése előtti) novelláimat, a kiválasztottakat folyamatosan osztom meg itt (eddig felkerült a Vigaszdíj, a Kereszttűzben, A macska, aki embert nevel és a Lenyellek, hogy érezzelek belülről; várat még magára a Homokzátony és az Elhagyott). Több dologra is rájöttem az átolvasások és javítások alatt, pl. 2014-ben egyáltalán nem írtam (ezt nagyon szégyellem), 2012-ben pedig hajlamos voltam az „s” kötőszót legalább harmincszor használni egy oldalon belül. A helyesírásommal már akkor sem volt nagy probléma, hacsak annak nem tekintjük, hogy a párbeszédeknél rendre kötőjelet írtam gondolatjel helyett. Abban az időben született egy-két romantikus novellám is (az egyik a Kereszttűzben, a másik a napokon belül felkerülő Elhagyott), érdekes módon mindkettőnek pozitív a végkicsengése.

Ötödik
Nagyon szeretem az animéket, bár elég régen volt már, hogy találtam olyat, ami lekötött volna. A népszerűbbek, mint pl. a Bleach vagy a Naruto sosem tetszettek. A legnagyobb kedvencemet, a Neon Genesis Evangeliont egy barátom mutattam még jó pár évvel ezelőtt. Ehhez az animéhez azóta sem készült magyar szinkron, ezért nem is ismerik sokan, de én évente egyszer újranézem, aztán olyan érzelmi katarzisba kerülök, hogy egy napig nem lehet hozzám szólni. Az oldaltáska, amivel iskolába járok, szintén ennek az animének a szimbólumait viseli (de nem konkrét jeleneteket belőle, szóval egyszerű ránézésre még senki sem mondta meg, hogy ez egy animéhez köthető táska). Egy másik nagy kedvencem még az Attack on titan, aminek türelmesen várom a folytatását. És ki ne hagyjam a Chi’s sweet home-ot, ami egy kétperces epizódokból (két évad alatt kb. kétszázból) álló mese egy kiscica kalandjairól, akinek a képével egyébként már kidekoráltam a szobám falát is.

Van kedvetek elmesélni, hogy ti miért blogoltok? Nagyon kíváncsi vagyok ilyen témában más emberek véleményére, meglátásaira, osszátok meg velem!

12 napos blogger kihívás

Megfogadtam nemrég, hogy többet fogok írni a blogra – számba vettem az eddigi aktivitásomat, és rájöttem, hogy sokszor csak havonta egy bejegyzésre futja, márpedig ennek nem így kellene lennie. Igyekszem ezentúl kicsit tudatosabban megtervezni, miről írjak, hogy ne csak az érthető okból ritkábban érkező novellákat és regényfejezeteket olvashassátok. Így viszont elkerülhetetlen, hogy egy kicsit többet írjak saját magamról, úgyhogy kezdjük is egy olyan kihívással, ami által sokkal többet megtudhattok rólam, mint eddig bármikor. Tudom, a korábbi (jóval korábbi) írós kihívást félbehagytam, most igyekszem párhuzamosan befejezni a kettőt.
Ma, nulladik napként, ennek a kihívásnak a magyarra fordított feladatait hoztam el.
1. Miért blogolsz? + 5 random tény magadról
2. A 3 legviccesebb / legkellemetlenebb pillanatod
3. 3 rágcsálnivaló és innivaló, aminek most függője vagy
4. Ossz meg 4 képet szöveggel együtt, ami összegzi a napodat!
5. 5 kedvenc dolog (termékek, emberek, weboldalak, bármi)
6. Mi dühít fel?
7. 3 jelenlegi kedvenc dal
8. Egy nap szeretnék…
9. Taníts valamit az olvasóidnak!
10. 10 random dolog (gondolatok, bármi)
11. Régen ilyen voltam, de ma már… (vagy dolgozom rajta)
12. Életed egy napja (képekkel)
Nemsokára érkezik is az első nap feladata, azaz megtudjátok, miért blogolok ennyi idő után is, és mi az, ami sokakat eltántorított, de engem még mindig nem. 🙂 

Bookworm Book Tag

Barby könyves oldalán bukkantam rá a Bookworm Book Tagre, amit azonnal ki akartam tölteni. 🙂 Ha valakinek megtetszik, ne habozzon, kíváncsi vagyok mások válaszaira is!

Emlékszel, hogyan szeretted meg az olvasást?
Mindig is könyvmoly gyerek voltam. Már oviban könyörögtem anyának, hogy tanítson meg olvasni, ennek pedig az lett a vége, hogy nagycsoportos koromban nem a többi gyerekkel játszottam, hanem beültem a sarokba a mesekönyvemmel, és elszórakoztattam magam vele. Anya meg egy idő után szólt az óvónőknek, hogy vegyék el tőlem a mesekönyvet, mert ez rosszul hat a szociális fejlődésemre. Ezeket mind anyu mesélte nekem, meg azt is, hogy már nagyon korán megtanultam magamban olvasni. Szóval mondhatjuk, hogy azonnal könyvmoly lettem.

Általában hol olvasol?
A szobámban, az ágyon fekve vagy az egyik fotelemben ülve. Egészen addig lesz így, míg meg nem érkezik a tegnap rendelt függőágy – ha azt végre felszereljük valahova itt, akkor többé ki nem szállok belőle.

Egyszerre szigorúan csak egy könyvet olvasol, vagy több is jöhet egyidejűleg?
Egyet, nálam ez a szabály. Nagyon ritkán fordul elő, hogy kettőbe is belekezdek, akkor annak van valamilyen oka is, például az egyik kötelező irodalomórára.

Melyik a kedvenc műfajod?
Nincs ilyenem, szinte mindent elolvasok, néha még a nem kedvelt romantikusok közül is becsúszik egy-egy.

Van olyan műfaj, amit a világért sem olvasnál?
Nincs. 🙂

Van kedvenc könyved?
Rengeteg van, de a következőket szoktam felsorolni:
Vladimir Nabokov – Lolita
J. K. Rowling – Harry Potter-sorozat
George Orwell – 1984
Takami Koushun – Battle Royale
Daniel Keyes – Virágot Algernonnak
Patrick Süskind – A parfüm
Timur Vermes – Nézd, ki van itt

Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?
Az az ember, aki erre tud válaszolni, nem olvasott még eleget életében. 🙂 Nem emlékszem rá, rengeteg könyv megfordult már a fejemben, nem tartom őket számon, ahogyan az oldalszámukat sem.

A könyvtári vagy a saját (vásárolt) könyveket szereted jobban?
Régebben jártam könyvtárba, de aztán annyi olvasatlan könyv halmozódott fel itthon, hogy abbahagytam. Alapvetően nincs bajom a könyvtárral, szeretek oda járni, de van egy olyan rossz szokásom, hogy ha egy könyv nagyon tetszett, akkor kell szereznem egy saját példányt belőle.

Jelenleg mit olvasol?
Semmit, mert egy szemorvosi vizsgálat miatt ki lett tágítva a pupillám, ezért elég rosszul látok már egy hete, és csak remélhetem, hogy hétvégére elmúlik a hatása. Napfényben nagyon szenvedek, de egyébként is elég homályos előttem a világ. Írni és netezni próbálok, bár elég nehézkes, de az olvasást inkább hanyagolom. Egyébként On Sai Lucy és Szürke szobák c. könyvei fognak következni.

Hol veszed a könyveidet?
Változó. Sokszor netről rendelek, általában ott, ahol az adott könyvet legolcsóbban be tudom szerezni. De idén vettem például a helyi könyvtár kiselejtezettjei közül is vagy harminc példányt, ha jól emlékszem, ötven forintért adták darabját. 🙂

Előrendeltél már valaha könyvet?
Talán kétszer. Még annak idején a Harry Potter utolsó részét, illetve nemrég On Sai-tól a Szürke szobákat. Pont a megjelenés előtti héten olvastam el a Scart, és úgy éreztem, azonnal meg kell vennem a folytatást, a Lucyt is. És mivel a Könyvmolyképző két könyvtől ingyen szállít, és talán csak három nap volt hátha a megjelenéséig a kettő és feledik résznek, ezért lecsaptam rájuk.

Hány könyvet veszel havonta?
Van, hogy egyet se, de olyan is volt már, hogy harmincat (a fentebb említett könyvtári selejtezéskor).

Mit gondolsz az antikvár könyvekről?
Rengeteget jártam régen antikváriumban, és neten is rendeltem már ilyen könyveket. Nem csak a kortárs írók ma megjelenő regényeit kell olvasni.

Egymás mellett tartod a már elolvasott és a még olvasásra váró könyveidet?
Igen. Van két hatalmas könyvespolcom, meg egy nagy kupac könyvem még mellettük, a földön, ami nem fért el, nem az alapján rendezem őket, hogy olvastam-e már, hanem inkább téma szerint.

Az összes könyvet el akarod olvasni, ami a magánkönyvtáradban van?
Jó lenne, de sajnos van néhány, amiről tudom, hogy nem fogom.

Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amik a polcodon sorakoznak, de tudod, soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?
Próbálom magam szoktatni a gondolathoz, hogy meg kellene válni tőlük.

Adományoztál már könyvet?
Talán barátnők szülinapjára.

Volt már könyvstopod?
Igen, érettségi előtt és alatt, mert tudtam, hogy ha belekezdek valamibe, akkor inkább azzal foglalkozom napi 12 órában, csak tanulni ne kelljen. 🙂

Mit gondolsz, szerinted túl sok könyved van?
Hát, ha úgy nézzük, hogy a könyveim harmada a földön van, mert nincs hely nekik a polcon, akkor igen. Bár nézőpont kérdése, az is lehet, hogy nem könyvből van túl sok, hanem polcból kevés.

123