• Home
  • /
  • Category Archives: Cikkek

5 módszer, amivel NE reklámozd magad íróként a Facebookon

A Facebook mára már kinőtte magát annyira, hogy az egyik legegyszerűbb, legkézenfekvőbb, és kétségkívül az egyik leghasznosabb felülete legyen a reklámnak. Amatőr és kezdő íróként pedig még igencsak meg kell küzdenünk az olvasókért: tudod, hiába csinálod jól, amit csinálsz, ha az oldalad vagy a könyved linkje elveszik az éterben az ezernyi más blogger és friss megjelenésű könyves írók erdejében. Eleinte mindent meg kell tenni, hogy kitűnj a tömegből, és felhívd a figyelmet a munkádra. Ezután nyilván már csak azon múlik a népszerűséged, hogy a kezedből kiadott munka milyen minőségű, de hangsúlyozom: előbb el kell juttatni az olvasóhoz a művedet, hogy egyáltalán értékelni tudja azt.

Vannak azonban olyan módszerek, amikkel nemhogy bizalmat gerjesztesz magad iránt az olvasóidban, hanem egyenesen eltántorítod őket a műveidtől. Figyelem, a következő pontokat a saját és néhány olvasóm véleménye alapján jegyeztem fel! Éppen ezért lehet, hogy te másként gondolod, máshogy tapasztaltad. Természetesen a véleményedet megosztani így is éri, szeretném megismerni a témámat olyan oldalról is, ami eddig elkerülhette a figyelmemet. Viszont tény, hogy az általam felsorolt módszereket nem egy ember ítélte idegesítőnek, így ha magadra ismersz bennük, próbálj meg te is elgondolkodni, hogy vajon nem kellene-e változtatnod, mielőtt nekem esel. 🙂 Köszönöm!

1. Ne tukmáld magad túlzottan!

Kismillió bloggerkedéssel, könyvolvasással és más, amatőr írók munkásságával foglalkozó csoport fellelhető a Facebookon. Gondolj abba bele, hogy ha te magad tagja vagy legalább száznak, akkor jó esély van arra, hogy más amatőr írók, illetve a te olvasóid sem csak egy-egy csoportba léptek be.

Egyszerűen idegesítő, ha az ember délelőtt kap 30 értesítőt, mert valaki minden egyes csoportba beillesztette ugyanazt a linket — majd délután még harmincat, ugyanarról a linkről, ugyanazokba a csoportokba. Nyilván nem veszed el senkitől sem a helyet, de ha ezt mindennap így megismétled, az emberek nem erős kísértést fognak érezni, hogy beleolvassanak a munkáidba, hanem fellángol bennük egy ellenszenv, hogy „na, ez már megint itt van? Meg itt is, és ott is, és MINDENHOL?”. A kevesebb néha több, próbáld meg két-háromnaponta berakni a linkedet a nagyobb csoportokba, meg a kisebb, családias hangulatúakba is, de ne egyszerre hetvenbe.

Ne hagyj viszont túl nagy szüneteket sem a hirdetések között, ne teljenek el hetek, amíg a potenciális olvasóid nem találkoznak a neveddel. A reklámok már csak azért is jók, mert általa az emberek megismerkednek a személyeddel, márkanévvé válhatsz, és a későbbiekben egy érdekesen hangzó hirdetésre sokkal szívesebben kattintanak, mert már találkoztak a neveddel. De fontos megtartani az egyensúlyt, mert ha úgy égsz bele az emberek memóriájába, mint „az az illető, aki kényszeresen mindenhol ott akar lenni”, akkor eleve fenntartásokkal kezdhetik el olvasni a munkáidat. Márpedig aki hibát akar keresni, az találni is fog.

2. Ne szidd saját magadat!

Ezt a témát egyszer már említettem a 10 idegesítő bloggerszokás I.-ben, de úgy tűnik, nem volt elég: amikor hirdetsz, akkor pozitív benyomást kell keltened az olvasókban. El kell hitetned velük, hogy a te történeted az, amit megéri olvasni/megvenni a sokezer közül, el kell érned, hogy ők akarják elolvasni az írásodat, ne érezzék, hogy te tukmálod rájuk.

Ez viszont nem fog menni, ha még te magad sem hiszed el, hogy a műved megérett a publikálásra. Önbizalomhiány ide vagy oda, ha már eljutottál oda, hogy kitedd a netre az írásodat (és nem azért keresel olvasót, mert bétára van szükséged az általad is felismert hibák kijavításához), akkor minden bizonnyal arra vársz, hogy az olvasók kedves szavai megmelengessék némileg a lelkedet. Ezt azonban nem várhatod el, ha már a hirdetésed szövegében te is azt a nézetet erőlteted rájuk, hogy az írás hibás, összecsapott, nem életed legjobbja (higgye csak azt az olvasó, hogy minden újabb írásod életed legújabb legjobbja!), hogy neked sem tetszik, csak kiteszed, mert miért ne.

Felejtsd el tehát azokat a megjegyzéseket, hogy:

„Tudom, hogy nem lett valami jó, de…”

„Ebben a fejezetben nem történik semmi érdekes…”

„Tudom, hogy tele van hibákkal, de nem volt még időm kijavítani…”

„Írtam már jobbat is…”

„Azért megmutatom, hátha valakinek így is tetszik…”

„Nagyon siettem a megírásával, látszik is rajta…”

…és az összes hasonló szöveget, amivel saját magadat szidod! Neked nem részvétet kell keltened az olvasódban! Ne azért olvassa el az írásodat, mert megsajnál téged, mert így nem fog rákattintani a linkre! Higgye azt, hogy fantasztikus élmény vár rá, amiért megéri öt perccel tovább innia a reggeli kávét, add el neki magad és az írásodat! Bármilyen csúnyán is hangzik elsőre, ha tényleg olvasókat akarsz gyűjteni, előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogy a titok nyitja az, hogy jó színben tűnj fel az olvasójelöltek előtt.

3. Ne jelölgess random embereket, hogy rájuk tukmáld a művedet!

Főleg elsőkönyves szerzőknél látom terjedni a módszert: körbenéznek az írós és a blogos csoportokban, és válogatás nélkül bejelölnek mindenkit, akinek akár csak egy kicsit is hasonlíthat az érdeklődési köre az övékéhez. És mikor a gyanútlan blogger visszajelöl, mert megörül, hogy az ő társaságát keresi egy másik író, jön a képen törlés: tíz másodperccel azután, hogy a visszajelölés megtörtént, érkezik a felkérés, hogy legyél már szíves kedvelni a kedves író Facebook-oldalát, vagy egy üzenet, hogy itt és itt tudod megvenni a könyvet. Velem olyan is előfordult már, hogy valaki magyarázni kezdte nekem a bloggerkedés mibenlétét, és igencsak meglepődött, mikor közöltem vele, hogy nemcsak, hogy tudom, miről van szó, hanem jómagam is aktív tagja vagyok a bloggerközösségnek, és ráadásul még amatőr írónak is vallom magam.

Tehát ne gyűjtögess eszement módjára követőket! Mi hasznod lesz abból, hogy lesz 200 olyan kedvelőd, akiket magad köré erőszakoltál, de fogalmuk sincs a munkásságodról, és nem azért követnek, mert arra érdemlegesnek találnak téged? Jól fog kinézni a statisztikád, annyi szent, de azon kívül önmagadat is becsapod, mert ezek a követők nem fognak rád kattintani, nem fogják a könyvedet megvásárolni, nem fognak érdeklődni irántad. Ez nem reklám, hanem gusztustalan tukmálás!

Más kérdés, ha elküldöd az oldalad ajánlását olyan íróknak vagy bloggereknek, akikkel esetleg tartod a kapcsolatot, vagy tudsz róla, hogy olvassák az írásaidat, de még nem értesültek róla, hogy a Facebookon is elérhető vagy. Ha kicsit ravaszul csinálod, és beszélgetni kezdesz a másikkal, hogy megemlítsd neki, hogy te is írsz, és megmutatod neki, hogy hol talál meg, az már sokkal kevésbé zavaró — de nyilván sokkal több munka, így nem lehet könnyedén összeszedni 200 követőt, értem én. 🙂 De gondolkodj el: jobb 200 semmit sem érő kedvelő, vagy legyen 50, akik minden munkádat lelkesedéssel fogják várni?

4. Ne hamisan reklámozd magad!

Mint már korábban is írtam, mikor saját magadat reklámozod, igyekezz az írásodat minél jobb színben feltüntetni. Ha van már valamilyen elért eredményed, azt is említsd meg nyugodtan, elvégre az emberek nagyobb bizalommal fordulnak olyan dolog iránt, ami mellé már nagyobb márkanevek is odaálltak.
De semmiképp se hazudj vagy ferdítsd el durván a valóságot, hogy előnyösebb helyzethez juss!

Például ne próbáld meg sikerként feltüntetni, hogy beküldted egy pályázatra az írásodat, ha egyáltalán nem értékelték a művedet. Beküldeni bárki be tudta volna a sajátját, ahhoz nem kell különösebb tehetség, csak egy kis bátorság, ami önmagában végül is becsülendő, de az írói minősítésedhez nem tesz hozzá. Ha nemhogy helyezést nem érték el, de még említés szintjén sem szerepel sehol sem az írásod, akkor ne írd hozzá a reklámszöveghez, hogy a pályázaton szerepelt a műved, mert ez önmagában nem dicsőség.

Ha egy híresebb író pozitív véleményt mondott az írásodról, akkor annak legyen valamilyen nyoma, mielőtt nekiállsz ezzel promózni magad. Ha ennek bizonyítását sehol sem leli fel az ember, akkor könnyen hiheti azt, hogy ez a bizonyos vélemény légből kapott — és van is példa ilyesmire. Legalább készíts az illetőről egy képet, amint a könyvedet fogja, vagy próbáld meg rávenni, hogy erről ő is írjon az interneten, de a lényeg, hogy ne hagyd bizonyíték nélkül! És persze az, hogy beszélgettél az illetővel három mondatot az írásodról, és a tisztelt író megjegyezte, hogy érdekesen hangzik, még nem jelenti azt, hogy ezentúl mindenhol fel kell tüntetned, hogy ő mennyire imádta a történeted ötletét.

A marketingnek is van pofátlan része, ne lépjük át, ne csapjuk be az olvasót, mert aki egyszer rajtakapott, annak később már nem fogod tudni visszaszerezni a bizalmát.

5. Ne jelenj meg oda nem illő helyeken!

Vannak bloggerek, akik puszta szívjóságból szoktak a saját oldalukon ajánlókat, interjúkat megjelentetni más bloggerekről, beszéltetni őket a munkásságukról. Jó dolog, ha az írók összefognak, és megmutatják a saját olvasóiknak, hogy kiket tartanak még tehetségesnek. De a lényeg az, hogy ez akkor hatásos, ha nagyjából azonos témakörben íródó blogon jelensz meg, aminek az olvasóközönségét érdekelni fogja a te munkád is.

Ez nem azt jelenti, hogy novellás ne írjon regényről, vagy sci-fi és a romantikus történet határolódjon el egymástól. De teljesen eltérő témájú blogban megjelenni szerintem butaság.

Ha egy életmóddal, szépségápolással, konyhai trükkökkel foglalkozó blogra kattintasz, mit vársz el? Életmóddal, szépségápolással vagy konyhai trükkökkel foglalkozó írásokat. A többi olvasó is azért követi azt az adott blogot, mert ez a téma érdekli, mert úgy ítélte meg, hogy az írója hitelesen tud nyilatkozni az általa választott témakörről. Így valószínű, hogy ha meglátnak egy cikket, ami ezúttal, a szokásostól eltérően egy teljesen oda nem illő témával foglalkozik (nevezetesen a te írói pályáddal), akkor esélyes, hogy nem fogja érdekelni, mert nem ezért jött, mikor fellépett a kedvenc blogjára. Nyilván van rá esély, hogy megtetszik neki az írásod, de sokkal nagyobb arányban érsz el embereket, ha egy eleve írással foglalkozó oldalon jelenik meg rólad a cikk, ahol a konkrétan írással foglalkozó olvasók fordulnak meg.

A reklámozás lényege tehát az, hogy okosan csináld, ne akarj mindenhol megjelenni, és véletlenül se legyél erőszakos. Olvasókat akarsz gyűjteni, nem fintorgásokat, és a legegyszerűbben akkor tudod felmérni, mit jó tenni és mit nem, ha belegondolsz, hogy te magad melyik viselkedésformát találnád idegesítőnek, ha mástól látnád.

Ti milyen módszerrel hirdetitek a blogotokat? Van talán a felsoroltak között, amit ti is alkalmaztok? Megváltozott most a véleményetek, vagy úgy érzitek, nem látom jól az adott jelenséget? Meséljétek el nekem!

Blogok és a Wattpad összehasonlítása

A legtöbb emberben, aki blogolásra adná a fejét, felmerül a kérdés: hol ossza meg a történeteit? Többen kérdeztetek már engem a témában, voltak többeket érintő körkérdések Ask.fm-en, de néhányan egyenesen hozzám is fordultak már, hogy ugyan, alkossak már véleményt, hol jobb megosztani a történetünket, egy blogon vagy a Wattpaden.

Mivel mindkét oldalon elérhetőek az írásaim, ezért úgy érzem, már elmondhatom a véleményem az előnyökről és a hátrányokról. Fontos megjegyeznem, hogy blog alatt nem konkrétan a Bloggerre célzok, hanem általánosságban értem az ingyenes oldalakat, amikben ugyanaz a közös: bárki megtekintheti a tartalmukat.

Ne rohanjunk azonban előre, kezdjük egy kevésbé fontos tényező összehasonlításával: a testreszabhatósággal. Wattpaden nem igazán alakíthatjuk a kinézetet a személyiségünkhöz, az elképzeléseinkhez, maximum egy egyedi könyvborítóval vagy a bejegyzések szövege mellé csatolt képekkel tehetjük ezt meg. A szöveggel kapcsolatban csak néhány alapformázási lehetőséget kapunk: lehet balra vagy középre zárt, illetve a betűink lehetnek dőltek és félkövérek is. Amit én leginkább hiányolok, az a sorkizártra állítás, valamiért nem fér a fejembe, hogy egy olyan oldal, aminek a lényege az amatőr irodalmi művek megjelentetése, miért nem képes akár automatikusan sorkizárttá tenni a szövegtömböt. Ezzel szemben nyilván a legtöbb blogszolgáltató még azt is engedélyezi, hogy magát a blogot személyre szabjuk, lehet egyedi fejlécünk, szabadon dönthetünk az oldalsávban megjelenő modulokról, és úgy egyáltalán, sokkal több formázási és beállítási lehetőség adott.

Ami némileg kapcsolódik az előző ponthoz, azt úgy tudnám legjobban megmagyarázni, hogy a bloghoz tartozik egy saját-érzés: az egész blogod csak veled foglalkozik, csak a te írásaidat olvashatják rajta az emberek (nyilván, ha te ezt így akarod, és nem osztod meg mások műveit is; de ha igen, akkor is csak az kerül ki, amiről te úgy akarod), a kinézete a te ízlésedet tükrözi. Ezzel szemben Wattpaden kissé beállsz a sorba, mert minden oldalon megvan az egységes, narancssárga szín, ami miatt inkább érzed azt, hogy egy zárt közösségi oldal egyetlen picike porszeme vagy csupán.

Van viszont valami, ami számomra ellensúlyozza az előbbi hiányosságait a Wattpadnek: a visszajelzések. Körülbelül egy éve regisztráltam be Wattpadre pontosan azért, hogy ebbe a zárt közösségbe is eljuttassam az írásaimat, és meglepődve tapasztaltam ezidő alatt, hogy bizony ott az emberek sokkal inkább hajlandóak kifejezni a véleményüket. Van az oldalon egy szavazás/vote funkció, amivel röviden jelezhetik az olvasók, hogy tetszett nekik az írás, és erre bizony bőszen kattintgatnak is. Már ez is elég lenne, de továbbmegyek: sokkal több hozzászólást is írnak ott az emberek. Csak összehasonlítás végett írom le a saját statisztikáimat: a 2016-os év végi összegzésem szerint kb. 110 komment érkezett a blogomon összesen két év alatt (mostanra ez kb 20-szal több), Wattpaden pedig csak a cikkeimen eddig 140-et számolok – szeptember óta! Nyilván mindkét esetben a kommentek fele az enyém. Viszont ha átlagot nézünk, akkor blogon az elmúlt fél évben a 130-nak a negyedét kell vennem, akkor pedig azt kapom, hogy majdnem ötször annyi visszajelzés érkezett, és a csillagozós szavazatokat még bele sem számoltam. Ez vitathatatlanul a legnagyobb előnye a Wattpadnek, éppen ezért én nyugodt szívvel tanácsolom minden visszajelzésre váró írópalántának, hogy tegye fel oda is az írásait. Főleg a kezdőknek mondanám hasznosnak (mármint akik tényleg most kezdenék el a neten való publikálást), mert egy nagyon erős löketet tud adni, ha már a kezdeti próbálkozásokat is véleményezik az olvasók. Egy blog bejegyzéseit, úgy vettem észre, sokkal kreatívabban kell reklámozni ahhoz, hogy eljusson az új olvasókhoz is, mint Wattpaden, ott sokkal többet olvasnak maguktól az emberek. A feliratkozásra is hamarabb kattintanak, lassan duplaannyi követőm van ott, mint Bloggeren.

Mégis van valami, ami számomra a mérleget a blog oldalára dönti: a nyilvánosság. Rólam lehet tudni, hogy az utóbbi időben elég aktívan próbálom csinálni a blogolást, a publikálást, igyekszem minél több pályázaton részt venni, minél szélesebb körben ismertté tenni az írásaimat, akár olyanokhoz is eljuttatni, akik maguk nem bloggerek. Na, és ez utóbbira teljesen alkalmatlan a Wattpad.

Ha azt mondom valakinek, hogy írok, szerencsémre eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam, lelkesedést, csillogást a másik ember szemében, meg rengeteg kérdést arról, hogy miket írok, hol lehet ezeket elolvasni. Ha egy idegennel közölném, hogy regisztráljon be a kedvemért a Wattpadre, legyen akármilyen kedves ismerősöm az illető, nem valószínű, hogy megteszi, és ezt nem is róhatom fel neki. Ha őt magát nem érdekli az írás, esetleg olvasni sem igazán szokott a neten (tegyük fel idealistán, hogy csak az én kedvemért venné rá magát ez alkalommal), akkor nem fog beregisztrálni egy olyan közösségi oldalra, ami tulajdonképpen nem neki szól, és lehet, hogy csak egy kósza gondolat volt egyébként is a fejében, hogy elolvassa Daremo egyik írását. De macerás, kényelmetlen, idegen oldal, meg kéne tanulni kiigazodni rajta, meg aztán van egy csomó dolog rajta, ami őt nem érdekli (ez esetben a többiek több ezer oldalnyi írásai, mert ugye idealista világunkban most csak engem akar az illető a neten elolvasni). Ezzel szemben, ha azt mondom, itt a blogom, a menüben kattints a novellákra, és válassz egyet, már sokkal szívesebben megteszi, mert egyszerű, gyors, és közvetlenül jutott hozzá anélkül, hogy megadta volna egy számára felesleges oldalon az e-mail címét, és eltöltött volna plusz tíz percet a regisztrációval. Nem sok, de az idő drága mindenkinek, és ha a potenciális olvasóm nem éri el két kattintással a novelláimat, de egy másik személyét igen, akkor a Wattpadet inkább félresöpri azzal a gondolattal, hogy talán majd máskor regisztrál, hogy olvashasson tőlem valamit. Talán. (Kiegészítés: Na jó, ebben megingattak. Engem nem enged bejelentkezés nélkül olvasni a Wattpad, mások pedig vegyesen állították, hogy engedi vagy nem engedi őket a rendszer. Aki tud erre magyarázatot, az sikítson, tényleg érdekelne.)

Mint írtam az elején, én a Wattpadet inkább azért használom, hogy a műveimet eljuttassam abba a zártabb közösségbe is, tehát ennek is megleltem azért a gyakorlati hasznát.

Számomra ezek azok a főbb tulajdonságok, amiket összehasonlítanék a két felületen, de természetesen mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy az ő igényeinek, elvárásainak melyik oldal felel meg jobban. Én továbbra is mindkettőn elérhető leszek, mert úgy érzem, erre szükségem van, de a szívem egy kicsit mindig jobban fog húzni a saját blog felé, mert az sokkal inkább az enyém, mint egy komplett közösségi oldal.

Ti mit használtok, saját blogot vagy a Wattpad oldalát? Van még más is, amivel kiegészítenétek az összehasonlításomat?

5 tény az érettségizőkről

Mint láthatjátok, elég rendesen eltűntem mostanában a papír fecnijeimmel együtt, de ennek igen egyszerű az oka: egy hét múlva érettségizem, és úgy érzem, nincs annyi felesleges szabadidőm, hogy foglalkozni tudjak a blogommal. A novelláimmal és a regényeimmel pedig pláne nem tudok haladni. De hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, és hogy enyhítsem a bennem feszülő késztetést az írásra (és a bioszkönyv elhajítására), megmutatom nektek, mi zajlik ilyenkor egy átlagos végzős életében, néhol persze kicsit eltúlozva. 🙂

1. Baromira nem érdekli őket a többi tantárgy
Ez elsősorban az olyan tölteléktantárgyakra vonatkozik, mint az ének, a rajz, a filozófia vagy a tánc és dráma (elnézést, tanár úr, én tényleg szeretem az óráit, de a beadandókat kevésbé!). Mintha az ezeket oktató tanárok azt hinnék, áprilisban már annyira biztos a végzősök tudása az érettségi tantárgyakból, hogy nyugodtan lehet velük témazárót íratni Kodály és Bartók életrajzából meg teljes második félévet átfogó röpdolgozatot az összes megemlített latin szakszóból és filozófiai irányzatból. Hiszen szegény gyereknek semmi jobb dolga nincs, mint otthon két-három órát eltölteni egy beadandó megírásával. És tegye a kezét a szívére minden érettségiző: a korábban fontos tantárgyak sem számítanak most. Ha az ember angolból érettségizik, egyszerűen fel fog hagyni a német szavak magolásával, akinek nem számít a biológia, az nem fog órákat eltölteni a tankönyv felett, hogy bemagolja a hazai fátlan társulásokat. Mert bizony szelektálni kell.

2. Mindent megtanulnak két hét alatt
Vagy legalábbis azt hiszik. Éppen ezért nem kezdtek hozzá az ismétléshez már szeptemberben, hiába tanácsolta ezt nekik a legtöbb tanár, ahogyan téli szünet után sem, mint ahogyan megígérték maguknak. Hiszen az április semmi másra nem való, mint hogy megértsék a korábban ködösen magyarázott matekpéldákat, elővegyék a szekrényből az elmúlt három év vaskos törikönyveit, és úgy általában mindenhová tankönyvekkel és füzetekkel a hónuk alatt mászkáljanak. De ha anyu vagy apu rákérdezett októberben, hogy zajlik-e már az ismétlés, a válasz mindig ugyanaz volt: heves bólogatás. Mert hát úgysem értené meg senki, hogy az április pont a nulláról való felkészülés tökéletes ideje.

3. A tanulás mindenre jó indokká válik
Ha ebéd után mosogatni kell, vagy kötelező jellegű családi kiruccanás következik a hétvégén, mindenre megvan a tökéletes hárítás: tanulni kell. Hiszen közeledik az érettségi, és bizony pont azon az egy napon, esetleg néhány órán fog múlni az eredmény. Azt márpedig mégsem akarhatja senki, hogy az illető megbukjon, és ezzel tönkretegye az egész jövőjét. Egy nagyon enyhe, jól alkalmazott érzelmi zsarolással az ember ilyenkor minden kellemetlen kötelesség alól ki tudja vonni magát. Az meg már más kérdés, hogy az illető a nyert idő alatt vajon milyen erős elhatározással veti bele magát a füzetek és tankönyvek halmazába.

4. Szóbelire májusban tanulnak
Meg persze egy keveset akkor, amikor a tanár a tételekből feleltet, de csak azért, hogy az átlag ne romoljon. Hiszen az a néhány hét szabadság semmi másra nem való, mint hogy felkeljenek kilenckor, aztán bemagolják azokat a szerencsétlen témaköröket. Mint ahogyan arra már korábban rávilágítottam, előre tanulni, hogy az utolsó pillanatokban tényleg csak egy laza ismétlésre legyen szükség, nem divat. Ahogy a volt osztályfőnököm mondaná: kampányszerű tanulást folytatnak, mindig csak akkor veszik rá magukat, ha már nyakukon a határidő.

5. Fogalmuk sincs, hol fognak továbbtanulni
Nem mintha nem adták volna be több helyre a jelentkezést, vagy ne lennének terveik, céljaik. De amikor a kedves rokon, szomszéd, boltos néni egyenesen azt a kérdést szegezi az érettségi előtt álló diáknak, hogy egész pontosan mit és hol fog tanulni szeptembertől, na, arra nem lehet tudni a helyes választ. Vajon azt mondja, amit elsőként jelölt meg az iskolák közül? Vagy ahová egész biztosan felveszik (hiszen általában van a listában legalább egy olyan, ami azért került oda, hogy ha az ember nagyon el is ront valamit, akkor se maradjon továbbtanulás nélkül)? Egyáltalán hogyan lehetne válaszolni erre a kérdésre már az érettségi megírása előtt? Legegyszerűbb lenne azt kérdezni, hova adta be a jelentkezést, akkor pedig a válaszban ki lehet elemezni az összes lehetőséget.

Saját tapasztalat alapján ezeket mondanám el, itt-ott persze ferdítéssel, hogy szórakozni is lehessen rajta. 😀 Vannak köztetek idén érettségiző sorstársak? Mit tennétek még hozzá a felsoroltakhoz?

Kedvenc alkalmazásaim

A helyzet az, hogy hetekkel ezelőtt beadta a kulcsot a mobilom. Bevallom szégyenkezve: kifejezetten függök tőle. Ezen keresztül tartom a kapcsolatot a világgal, főleg a Facebookot használva. A különböző blogos csoportokból értesülök a legújabb trendekről, a leghasznosabb írói tanácsokról, a kedvenceim újdonságairól, de találtam már innen új barátokat is, legutóbb például Kertész Kingát. Rengeteg ismerősömmel tartom a kapcsolatot neten keresztül, napközben pedig nyilván nem a laptopot, hanem a mobilomat hordom magammal. Nem tagadom tehát, lassan belenő a kezembe a készülék, de úgy gondolom, hogy amíg kapcsolattartásra, új emberek megismerésére és értelmes cikkek vagy történetek olvasására használom a modern technikát ahelyett, hogy kacsaszájjal pózolós képeket töltögetnék fel a közösségi oldalra, úgy érzem, ez még nem probléma.

Szóval a mobilom meghalt, meggyászoltam. Az első napokban, amiket telefon nélkül éltem, már-már a falat kapartam, főleg napközben, ha nem tudtam tenni az unatkozás ellen. Ekkor jöttem rá, hogy függő vagyok, hiszen jelentkeztek az elvonási tüneteim, tényleg megkergültem. Aztán ahogy eltelt egy hét, majd kettő és végül három, egészen megnyugodtam, megtanultam elfoglalni magam a suliban a szünetekben is, szóval sikeresen lejöttem az én drogomról, ami az internet.

Egészen addig, amíg meg nem érkezett az új telefon.

A régi funkciókon túl azonban felfedeztem egy rakás hasznos újdonságot is, különböző applikációkat, amik megkönnyítik a mindennapjaimat vagy éppen rávesznek azokra a dolgokra, amikre egyébként lusta lennék vagy szimplán elfelejteném őket. Úgy gondoltam, megmutatom őket itt is, legalábbis azokat, amelyeket mások összeállításaiban még nem láttam, tehát kihagyom például a Blogger hasznos kis alkalmazását, mert azt mindenki ismeri már. Tudni kell továbbá, hogy ezek az alkalmazások mind ingyenesek.

1. Google Keep

Egy szimpla jegyzetelős program. Az egyszerű szövegen kívül tudok pipálós listát kialakítani, a jegyzethez képet hozzáadni, valamint címkékkel kategorizálni a fecniket. Beállíthatok emlékeztetőt egy jegyzethez, megoszthatom másokkal, színezhetem a hátterét (ez főleg akkor mutatós, ha nem lista-, hanem a Windows 8-hoz hasonló csempés elrendezésben jelenítem meg a jegyzeteket), elmenthetem a Google Docsba. A legjobb az egészben, hogy mivel a telefonomhoz hozzáadtam a Google-fiókomat, a jegyzeteimet nemcsak onnan, de a laptopomról is elérhetem bármikor. Mivel ezek már eleve fent vannak a neten, nem kell attól félnem, hogy ha a telefonom bemondja az unalmast, akkor bármelyik gondolatmorzsám is elveszne.

2. Timetable

Órarend azoknak, akik a papíralapút elhagyják – más szóval ezt nekem találták ki! Egyesével hozzáadom az óráimat, beállítom, hogy melyik mettől meddig tart, még azt is beleírhatom, melyik teremben – itt ütközünk bele az egyetlen hiányosságba, egyfajta tanórához ugyanis csak egyetlen termet adhatunk hozzá, sokszor pedig szükség lenne többre. Én mindenesetre ezt a funkciót nem használom, hanem a füzeteim elejébe körmölöm bele, melyik nap hol tartjuk az órát. Az alkalmazásnak van egy olyan beállítása is, hogy az órák ideje alatt automatikusan lenémítja a telefont, így nem kell attól félni, hogy kínos helyzetbe kerülünk, ha apu-anyu elfelejti, hogy az iskolapadban ülünk minden délelőtt. Fel lehet írni a házi feladatokat és a közelgő dolgozatokat is, nekem ez a kedvencem benne, ugyanis magamtól semmit sem jegyzek fel, emiatt sokszor előfordul, hogy az adott óra előtti szünetben körmölöm a leckét vagy másolom valakiről. Így viszont lelkesít, hogy egy ilyen okos kis alkalmazást használok, ezért mindent beleírok. Widgettel lehet kitenni a kezdőképernyőre akár az aznapi órákat, valamint a házi feladatokat és a dolgozatokat, hogy mindig szem előtt legyenek. További pozitívum, hogy ez az alkalmazás magyarul érhető el.

3. Writeometer

Hogy őszinte legyek, ő az abszolút szerelmem, bár még csak egy-két napja használom és nem is élek minden funkciójával. A hozzám hasonló lusta íróknak való, akiknek mindig más dolguk van, minthogy leüljenek írni. Projektként hozzáadhatod az aktuális művedet, beállíthatod, hogy a terjedelmét szavakban vagy karakterekben szeretnéd mérni. Időzítőt is beállíthatsz a hét bármely napjára (akár hétfőtől-péntekig délután négyre, de úgy is, hogy hétfőn és kedden hajnali háromra, szerdától péntekig délután ötre), amikor is az alkalmazás jelezni fog, hogy elérkezett az idő, amikor le kell ülnöd írni, egy előre meghatározott időintervallumon belül kell a korábban beállított szó- vagy karakterszámot lekörmölni a művedbe. Ezt azért ki kell kísérletezni, ugyanis amikor legelőször kipróbáltam, hiába pötyögtem végig a megadott 25 percet, nem sikerült teljesítenem a szószámot, amit kijelöltem magamnak, így alacsonyabb célt kell kitűzni. A program számon tartja a regényed terjedelmének alakulását a napi és a végleges célkitűzés szerint, és ha már több alkalommal is betápláltad, hány szót írtál egy nap alatt összesen, grafikonon ábrázolja őket. Egyébként természetesen nem csak az időzítés alatt írhatsz, egyébként is hozzáadhatod, hány szót írtál.

Vannak még extrái, de mivel ez egy angol nyelvű program, ezért nem feltétlenül hasznosíthatóak. Megnézheted a nap szavát, rákereshetsz egy szóra az értelmezőszótárban (sajnos szintén angolul), szinonimákat mutat, ezen kívül random szavakat is kiad, hátha megihletnek.

Ezt is kirakhatod a kezdőképernyődre, a projekted állását mutatja (akár napi vagy teljes állás szerint), egy vékony, sárga csík jelzi, milyen messze vagy még a kitűzött céltól.

Igen, szerintem látszik, hogy nagyon rápörögtem, már-már beteges módon képes feldobni egy ilyen alkalmazás a mindennapjaimat, az íráshoz való hozzáállásomat.

4. Writing Prompts

Sajnos szintén angol alkalmazásról van szó, de nem kell hozzá profi szinten állnunk a nyelvtanulással. Ötleteket ad a történethez, ha éppen elakadsz és nem tudod, merre tovább. Nem kell túl nagy dolgokra gondolni, olyan általánosságokat tartalmaz, amiket maximum egy kis csavarással bármilyen sztoriba bele lehet ültetni.

Ennek az alkalmazásnak viszont van ingyenes és fizetős verziója is. Természetesen én az ingyenest töltöttem le, ami 141 tippet tartalmaz, amiket tudok egyesével, sorban is végigpörgetni vagy random sorsoltatni egyet. Ha a végére érek, kiírja, hogy ha többet szeretnék, szerezzem be a Writing Prompts Pro-t, ami egyébként borzalmasan drága, 225 Ft. Egyelőre nekem bőven elég a 141 darab, ugyanis ha elakadtam, még akkor is csak ritkán folyamodom ilyen trükkökhöz.

5. Tresorit

Ő a másik “életemszerelme” alkalmazás. (Feltűnő, hogy amelyiket nagyon szeretem, azt ő-nek nevezem?)
Sokaktól hallottam már, hogy ha elszállt a gépük, vele együtt az írásaik is, én pedig éppen ez ellen biztosítom be magam a Tresorittal, ami egyébként szintén elérhető nemcsak Androidon, de Windowson is, tehát a laptopomon is használhatom. A lényege annyi, hogy a programmal együtt kapsz 6 GB tárhelyet (amit bővíthetsz 8-ra, illetve úgy tudom, fizetős verziónál talán tovább is), kiválaszthatsz bizonyos mappákat, amelyeknek a tartalma automatikusan felszinkronizálódik ide. Tudom, sem a hat, sem a 8 GB nem éppen hatalmas, de én eddig úgy tapasztaltam, hogy ha csak az írásaimat mentem el, tehát Word dokumentumokat és jegyzettömböket (meg persze ihletadó képeket, de tény, hogy ezekből nem sokat), akkor bőven elég ez. A legnagyobb előnye a programnak, hogy semmit nem kell csinálnom, a változásokat automatikusan menti, még ha csak egy betűt is írok az egyik jegyzettömbbe. Szóval, ha el is szállna a gépem, az írásaim megmenekülnének, ráadásul bármikor mutogathatom őket a telefonomon is az érdeklődő barátoknak. Az egyes fájlokat megoszthatod úgy, hogy a program kialakít nekik egy linket – ezt beállíthatod, hány napig és hány kattintásig legyen érvényes. Más Tresorit-felhasználókkal is megoszthatod a fájljaidat, ha megszerezted az illető adatait.

Egyetlen számottevő korlátozás, hogy maximum 3 eszközről érheted el ugyanazt a felhasználót. Figyelni kell, ugyanis ha pl újratelepíted a számítógépedet, azt egy új eszközként fogja érzékelni, így hamarabb betelik a három hely, de ha böngészőből bejelentkezel, törölni tudod a már nem használt eszközöket.

Szóval ezek lennének azok az applikációk, amikkel takarózom, ha valaki megvádol, hogy súlyosan mobil-függő vagyok. 😀