• Home
  • /
  • Author: Daremo

2017 nyári írós terveinek megvalósítása

Elérkezett hát a szeptember, vége van a nyári szünetnek, egyesek már ma is az iskolapadban ülnek (és pár nap múlva én is). Itt az ideje elmesélnem, hogyan alakult a nyári céljaim megvalósítása.Elérkezett hát a szeptember, vége van a nyári szünetnek, egyesek már ma is az iskolapadban ülnek (és pár nap múlva én is). Itt az ideje elmesélnem, hogyan alakult a nyári céljaim megvalósítása.

Összességében azt tudnám mondani, hogy elégedett is vagyok, meg nem is. Sajnos a listám több pontját nem tudtam maradéktalanul teljesíteni, viszont ez sokszor rajtam kívül álló okok miatt történt, szóval a nehézségek ellenére meg úgy érzem, hogy jól teljesítettem. A júliusom nagyon borzalmasra sikerült írás terén, ugyanis a rosszul szervezésnek hála egész hónapban egyszerre csináltam a kétféle diákmunkámat, mármint délelőtt az egyiket, délután a másikat, és ez szinte minden egyes nap nagyon lefárasztott, keveset írtam. Azt a hónapot inkább rászántam a blog költöztetésére. Augusztusban is voltak akadályok, nyaralás alatt például nem írtam (bár ez természetes), és ezen kívül is volt egy hét, amikor egy csúnya vírus teljesen leterített. Viszont erről a hónapról még így is elmondhatom, hogy sokkal többet írtam, mint talán az év bármelyik eddigi hónapja során, úgyhogy mindent összevetve elégedett vagyok. 🙂

Nézzük pontokba szedve:

1. Blog költöztetése — pipa

Mint láthatjátok, megtörtént. 🙂 Ami még a mai nappal újdonság, az egy új, őszi fejléckép. Ennél nagyobb változtatást szerintem sosem fogok kivitelezni itt, de úgy érzem, hogy egy ritka képváltás azért egy kis frissességet kölcsönözne a blognak. Kommentben várom a véleményeteket is ezzel kapcsolatban!

A költözést egyébként egyáltalán nem bántam meg. Nagyon sok pozitív véleményt kaptam az olvasóimtól, és a WordPressnek hála rengeteg új lehetőség is megnyílt előttem a blogom használatával kapcsolatban. Bízom benne, hogy ez az oldal tükrözi majd azt az elhivatottságot már első pillantásra, amit én érzek az írásaimmal kapcsolatban.

2. Három darab novella — kétharmad pipa

Kettő lett, maradhat? Viccet félretéve, az egyik még csak nem is teljesen érvényes, mert a lista következő pontja is vonatkozik rá, de szerintem ez megbocsátható. Mindkét novellát augusztusban írtam (vagyis az egyik esetében egy korábban elkezdettet most fejeztem be), és szintén kellemes fogadtatásban részesültek. Az egyik ráadásul az idei év leghosszabb novellája lett!

Erről a kettőről van szó:

A tiszta öröm — Fanfiction On Sai írónő egy novellájából, de az eredeti mű ismerete nélkül is érthető. Sci-fi egy apácáról, aki a modern világban megtudja, egy párhuzamos világbeli énje mire vitte az élete során.

Egy év és nyolc hónap — Realista, romantikus. Katáról, arról a huszonéves nőről, aki szentül meg van győződve, hogy őt egy férfi pontosan csak egy évig és nyolc hónapig képes szeretni.

3. On Sai fanfictioníró pályázata — pipa

Mint az előbb is írtam már, elkészült A tiszta öröm című novella. A verseny eredménye most hétvégén várható, majd beszámolok róla.

4. Légüres c. kisregény — eeehh

Elkezdtem, nem egyszer, sokféleképpen, és összesen az, amit a regényhez vagy a regényről írtam, már kitett volna egy regénynyi terjedelmet. De sokadszor is azt éreztem, hogy alapjaiban véve nem elég jó, túl kusza, vagy éppen néhány pontjában túlzottan egyszerűsített. Párszor visszatöröltem már, most éppen ott tartok, hogy elszórakozom egy-két hetet a háttérvilág részletesebb felépítésével, és utána megpróbálkozom megint.

5. Tíz darab blogposzt — majdnem pipa

Az írós tervek kikerülése után végül 7 darab bejegyzés született, ebből eddig 6 került ki.

1. Hogyan lettem Daremo

2. Aranymosás írótalálkozón jártam

3. A történetes blogger nem blogger

4. Egy év az egyetemen

5. 5 módszer, amivel NE reklámozd magad íróként

6. 12 napos írásgyakorlat — 10 cím (ez majd még érkezik)

7. Scrivener, a regényíró szoftver

6. Öt könyv elolvasása — siralmas

Olvasni tényleg nem maradt már időm és energiám. Azon az egy héten, amikor beteg voltam, ledaráltam a (már korábban elkezdett) Metro 2033-at, amit imádtam, és nagyon sokat hozzáadott ahhoz, hogy máshogy (komolyabban) kezdjek el hozzáállni a saját regényemhez is. A folytatást sajnos még nem tudtam megszerezni, de ami késik, nem múlik.

 

Ilyen volt tehát a nyaram írás szempontjából. Tulajdonképpen nem tudtam teljesíteni az összes pontját a listámnak, de mint írtam már fent is, elégedett vagyok, mert eredményesen zártam a nyarat. Igyekszem majd tanév közben is megtalálni az arany középutat iskola, írás és magánéleti teendők között, legrosszabb esetben írok hétvégente vagy tanórák között. 🙂 De igyekszem majd úgy szervezni, hogy ti ne érezzétek a bejegyzések számában és minőségében az én napirendem zsúfolódását.

A ti nyaratok hogy telt? Tudtatok eleget írni, olvasni? És melyik volt a kedvenc bejegyzésetek A papírfecnis fiókon a nyáron? 🙂

5 módszer, amivel NE reklámozd magad íróként a Facebookon

A Facebook mára már kinőtte magát annyira, hogy az egyik legegyszerűbb, legkézenfekvőbb, és kétségkívül az egyik leghasznosabb felülete legyen a reklámnak. Amatőr és kezdő íróként pedig még igencsak meg kell küzdenünk az olvasókért: tudod, hiába csinálod jól, amit csinálsz, ha az oldalad vagy a könyved linkje elveszik az éterben az ezernyi más blogger és friss megjelenésű könyves írók erdejében. Eleinte mindent meg kell tenni, hogy kitűnj a tömegből, és felhívd a figyelmet a munkádra. Ezután nyilván már csak azon múlik a népszerűséged, hogy a kezedből kiadott munka milyen minőségű, de hangsúlyozom: előbb el kell juttatni az olvasóhoz a művedet, hogy egyáltalán értékelni tudja azt.

Vannak azonban olyan módszerek, amikkel nemhogy bizalmat gerjesztesz magad iránt az olvasóidban, hanem egyenesen eltántorítod őket a műveidtől. Figyelem, a következő pontokat a saját és néhány olvasóm véleménye alapján jegyeztem fel! Éppen ezért lehet, hogy te másként gondolod, máshogy tapasztaltad. Természetesen a véleményedet megosztani így is éri, szeretném megismerni a témámat olyan oldalról is, ami eddig elkerülhette a figyelmemet. Viszont tény, hogy az általam felsorolt módszereket nem egy ember ítélte idegesítőnek, így ha magadra ismersz bennük, próbálj meg te is elgondolkodni, hogy vajon nem kellene-e változtatnod, mielőtt nekem esel. 🙂 Köszönöm!

1. Ne tukmáld magad túlzottan!

Kismillió bloggerkedéssel, könyvolvasással és más, amatőr írók munkásságával foglalkozó csoport fellelhető a Facebookon. Gondolj abba bele, hogy ha te magad tagja vagy legalább száznak, akkor jó esély van arra, hogy más amatőr írók, illetve a te olvasóid sem csak egy-egy csoportba léptek be.

Egyszerűen idegesítő, ha az ember délelőtt kap 30 értesítőt, mert valaki minden egyes csoportba beillesztette ugyanazt a linket — majd délután még harmincat, ugyanarról a linkről, ugyanazokba a csoportokba. Nyilván nem veszed el senkitől sem a helyet, de ha ezt mindennap így megismétled, az emberek nem erős kísértést fognak érezni, hogy beleolvassanak a munkáidba, hanem fellángol bennük egy ellenszenv, hogy „na, ez már megint itt van? Meg itt is, és ott is, és MINDENHOL?”. A kevesebb néha több, próbáld meg két-háromnaponta berakni a linkedet a nagyobb csoportokba, meg a kisebb, családias hangulatúakba is, de ne egyszerre hetvenbe.

Ne hagyj viszont túl nagy szüneteket sem a hirdetések között, ne teljenek el hetek, amíg a potenciális olvasóid nem találkoznak a neveddel. A reklámok már csak azért is jók, mert általa az emberek megismerkednek a személyeddel, márkanévvé válhatsz, és a későbbiekben egy érdekesen hangzó hirdetésre sokkal szívesebben kattintanak, mert már találkoztak a neveddel. De fontos megtartani az egyensúlyt, mert ha úgy égsz bele az emberek memóriájába, mint „az az illető, aki kényszeresen mindenhol ott akar lenni”, akkor eleve fenntartásokkal kezdhetik el olvasni a munkáidat. Márpedig aki hibát akar keresni, az találni is fog.

2. Ne szidd saját magadat!

Ezt a témát egyszer már említettem a 10 idegesítő bloggerszokás I.-ben, de úgy tűnik, nem volt elég: amikor hirdetsz, akkor pozitív benyomást kell keltened az olvasókban. El kell hitetned velük, hogy a te történeted az, amit megéri olvasni/megvenni a sokezer közül, el kell érned, hogy ők akarják elolvasni az írásodat, ne érezzék, hogy te tukmálod rájuk.

Ez viszont nem fog menni, ha még te magad sem hiszed el, hogy a műved megérett a publikálásra. Önbizalomhiány ide vagy oda, ha már eljutottál oda, hogy kitedd a netre az írásodat (és nem azért keresel olvasót, mert bétára van szükséged az általad is felismert hibák kijavításához), akkor minden bizonnyal arra vársz, hogy az olvasók kedves szavai megmelengessék némileg a lelkedet. Ezt azonban nem várhatod el, ha már a hirdetésed szövegében te is azt a nézetet erőlteted rájuk, hogy az írás hibás, összecsapott, nem életed legjobbja (higgye csak azt az olvasó, hogy minden újabb írásod életed legújabb legjobbja!), hogy neked sem tetszik, csak kiteszed, mert miért ne.

Felejtsd el tehát azokat a megjegyzéseket, hogy:

„Tudom, hogy nem lett valami jó, de…”

„Ebben a fejezetben nem történik semmi érdekes…”

„Tudom, hogy tele van hibákkal, de nem volt még időm kijavítani…”

„Írtam már jobbat is…”

„Azért megmutatom, hátha valakinek így is tetszik…”

„Nagyon siettem a megírásával, látszik is rajta…”

…és az összes hasonló szöveget, amivel saját magadat szidod! Neked nem részvétet kell keltened az olvasódban! Ne azért olvassa el az írásodat, mert megsajnál téged, mert így nem fog rákattintani a linkre! Higgye azt, hogy fantasztikus élmény vár rá, amiért megéri öt perccel tovább innia a reggeli kávét, add el neki magad és az írásodat! Bármilyen csúnyán is hangzik elsőre, ha tényleg olvasókat akarsz gyűjteni, előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogy a titok nyitja az, hogy jó színben tűnj fel az olvasójelöltek előtt.

3. Ne jelölgess random embereket, hogy rájuk tukmáld a művedet!

Főleg elsőkönyves szerzőknél látom terjedni a módszert: körbenéznek az írós és a blogos csoportokban, és válogatás nélkül bejelölnek mindenkit, akinek akár csak egy kicsit is hasonlíthat az érdeklődési köre az övékéhez. És mikor a gyanútlan blogger visszajelöl, mert megörül, hogy az ő társaságát keresi egy másik író, jön a képen törlés: tíz másodperccel azután, hogy a visszajelölés megtörtént, érkezik a felkérés, hogy legyél már szíves kedvelni a kedves író Facebook-oldalát, vagy egy üzenet, hogy itt és itt tudod megvenni a könyvet. Velem olyan is előfordult már, hogy valaki magyarázni kezdte nekem a bloggerkedés mibenlétét, és igencsak meglepődött, mikor közöltem vele, hogy nemcsak, hogy tudom, miről van szó, hanem jómagam is aktív tagja vagyok a bloggerközösségnek, és ráadásul még amatőr írónak is vallom magam.

Tehát ne gyűjtögess eszement módjára követőket! Mi hasznod lesz abból, hogy lesz 200 olyan kedvelőd, akiket magad köré erőszakoltál, de fogalmuk sincs a munkásságodról, és nem azért követnek, mert arra érdemlegesnek találnak téged? Jól fog kinézni a statisztikád, annyi szent, de azon kívül önmagadat is becsapod, mert ezek a követők nem fognak rád kattintani, nem fogják a könyvedet megvásárolni, nem fognak érdeklődni irántad. Ez nem reklám, hanem gusztustalan tukmálás!

Más kérdés, ha elküldöd az oldalad ajánlását olyan íróknak vagy bloggereknek, akikkel esetleg tartod a kapcsolatot, vagy tudsz róla, hogy olvassák az írásaidat, de még nem értesültek róla, hogy a Facebookon is elérhető vagy. Ha kicsit ravaszul csinálod, és beszélgetni kezdesz a másikkal, hogy megemlítsd neki, hogy te is írsz, és megmutatod neki, hogy hol talál meg, az már sokkal kevésbé zavaró — de nyilván sokkal több munka, így nem lehet könnyedén összeszedni 200 követőt, értem én. 🙂 De gondolkodj el: jobb 200 semmit sem érő kedvelő, vagy legyen 50, akik minden munkádat lelkesedéssel fogják várni?

4. Ne hamisan reklámozd magad!

Mint már korábban is írtam, mikor saját magadat reklámozod, igyekezz az írásodat minél jobb színben feltüntetni. Ha van már valamilyen elért eredményed, azt is említsd meg nyugodtan, elvégre az emberek nagyobb bizalommal fordulnak olyan dolog iránt, ami mellé már nagyobb márkanevek is odaálltak.
De semmiképp se hazudj vagy ferdítsd el durván a valóságot, hogy előnyösebb helyzethez juss!

Például ne próbáld meg sikerként feltüntetni, hogy beküldted egy pályázatra az írásodat, ha egyáltalán nem értékelték a művedet. Beküldeni bárki be tudta volna a sajátját, ahhoz nem kell különösebb tehetség, csak egy kis bátorság, ami önmagában végül is becsülendő, de az írói minősítésedhez nem tesz hozzá. Ha nemhogy helyezést nem érték el, de még említés szintjén sem szerepel sehol sem az írásod, akkor ne írd hozzá a reklámszöveghez, hogy a pályázaton szerepelt a műved, mert ez önmagában nem dicsőség.

Ha egy híresebb író pozitív véleményt mondott az írásodról, akkor annak legyen valamilyen nyoma, mielőtt nekiállsz ezzel promózni magad. Ha ennek bizonyítását sehol sem leli fel az ember, akkor könnyen hiheti azt, hogy ez a bizonyos vélemény légből kapott — és van is példa ilyesmire. Legalább készíts az illetőről egy képet, amint a könyvedet fogja, vagy próbáld meg rávenni, hogy erről ő is írjon az interneten, de a lényeg, hogy ne hagyd bizonyíték nélkül! És persze az, hogy beszélgettél az illetővel három mondatot az írásodról, és a tisztelt író megjegyezte, hogy érdekesen hangzik, még nem jelenti azt, hogy ezentúl mindenhol fel kell tüntetned, hogy ő mennyire imádta a történeted ötletét.

A marketingnek is van pofátlan része, ne lépjük át, ne csapjuk be az olvasót, mert aki egyszer rajtakapott, annak később már nem fogod tudni visszaszerezni a bizalmát.

5. Ne jelenj meg oda nem illő helyeken!

Vannak bloggerek, akik puszta szívjóságból szoktak a saját oldalukon ajánlókat, interjúkat megjelentetni más bloggerekről, beszéltetni őket a munkásságukról. Jó dolog, ha az írók összefognak, és megmutatják a saját olvasóiknak, hogy kiket tartanak még tehetségesnek. De a lényeg az, hogy ez akkor hatásos, ha nagyjából azonos témakörben íródó blogon jelensz meg, aminek az olvasóközönségét érdekelni fogja a te munkád is.

Ez nem azt jelenti, hogy novellás ne írjon regényről, vagy sci-fi és a romantikus történet határolódjon el egymástól. De teljesen eltérő témájú blogban megjelenni szerintem butaság.

Ha egy életmóddal, szépségápolással, konyhai trükkökkel foglalkozó blogra kattintasz, mit vársz el? Életmóddal, szépségápolással vagy konyhai trükkökkel foglalkozó írásokat. A többi olvasó is azért követi azt az adott blogot, mert ez a téma érdekli, mert úgy ítélte meg, hogy az írója hitelesen tud nyilatkozni az általa választott témakörről. Így valószínű, hogy ha meglátnak egy cikket, ami ezúttal, a szokásostól eltérően egy teljesen oda nem illő témával foglalkozik (nevezetesen a te írói pályáddal), akkor esélyes, hogy nem fogja érdekelni, mert nem ezért jött, mikor fellépett a kedvenc blogjára. Nyilván van rá esély, hogy megtetszik neki az írásod, de sokkal nagyobb arányban érsz el embereket, ha egy eleve írással foglalkozó oldalon jelenik meg rólad a cikk, ahol a konkrétan írással foglalkozó olvasók fordulnak meg.

A reklámozás lényege tehát az, hogy okosan csináld, ne akarj mindenhol megjelenni, és véletlenül se legyél erőszakos. Olvasókat akarsz gyűjteni, nem fintorgásokat, és a legegyszerűbben akkor tudod felmérni, mit jó tenni és mit nem, ha belegondolsz, hogy te magad melyik viselkedésformát találnád idegesítőnek, ha mástól látnád.

Ti milyen módszerrel hirdetitek a blogotokat? Van talán a felsoroltak között, amit ti is alkalmaztok? Megváltozott most a véleményetek, vagy úgy érzitek, nem látom jól az adott jelenséget? Meséljétek el nekem!

Scrivener, a regényíró szoftver

Több hónapja már, hogy használom a Scrivener nevű íróprogramot, ezért úgy érzem, itt az ideje, hogy hitelesen be tudjak számolni nektek arról, mire és hogyan tudom használni. Látom az előnyeit, a hátrányait, kialakult, hogy mit és hogyan vezetek benne, és összességében azt kell mondanom, hogy hiányosságai ellenére is napi szinten használom már. Igyekszem minél több képet beszúrni a programról, hogy el tudjátok képzelni, hogyan működik, de ha valakit bővebben érdekel, akkor Youtube-on is keressen rá nyugodtan, én ugyanis onnan tanultam meg a használatát és az ezerféle kiegészítő lehetőségét is.

De mi is pontosan a Scrivener?

Íróprogram. Mint a Word, amit legtöbben használunk, de annál több. Nagy előnye, hogy egyetlen fájlon belül rendszerezheted az összes fejezetedet, feljegyzésedet, vázlatodat, képedet, háttérinformációdat, karakterkérdőívedet, amit csak akarsz. Létrehozhatsz mappákat, azokban almappákat vagy jegyzettömböket, a jegyzettömböknek aljegyzettömböket. Felcímkézheted a dokumentumokat, színezheted őket a kategóriájuk szerint, feljegyzéseket fűzhetsz hozzájuk, megnézheted az írásod terjedelmét, egyedi címkéket is ragaszthatsz rájuk (pl. regényeknél felírod, hogy az adott fejezet hol játszódik, ki szerepel benne, stb.)

A Scrivener tulajdonképpen azért jobb, mint a Word, mert egyetlen fájlban érhetsz el mindent. Nem kell ezernyi ablakot megnyitni, ide-oda kattintgatni közöttük, könnyen elérhetsz bármit. Például ha nem jut eszedbe, hogy milyen napszakban végződött az előző fejezet, csak az oldalsó listában rákattintasz a dokumentumra, és már meg is nézheted, anélkül, hogy megvárnád, míg betölt a Word. Tulajdonképpen a történetedhez kapcsolódó összes fájlt egy helyen tudhatod, szépen elrendezve.

Maga a program nemcsak regényírásra, de forgatókönyvek készítésére is alkalmas, de még drámát is írhatsz benne, bár bevallom, én ezek közül csak regényekhez használtam eddig. Többféle sablon közül kiválaszthatod azt, amelyik felépítésében leginkább illeszkedik az írásod műfajához, vagy egy teljesen üres szerkesztőt is indíthatsz, esetleg te magad is létrehozhatsz személyre szabott sablont.

(Előre is elnézést kérek, a képek minőségét a rendszer csak azért is lerontja, a feliratok kissé homályosak, de a lényeg szerintem azért mindegyiken látszik.)

A program saját sablonján látszik, hogy ez bizony angol nyelvű. Alapból a Novel (azaz regény) elrendezése tartalmazza a történeted tényleges szövegét (ez a Manuscript, amit Chapterekre [fejezet] és azon belül Scene-ekre [jelenet] szeretnek bontani angol anyanyelvű barátaink — én a jelenetekre való bontást személy szerint butaságnak tartom, és első dolgom ezt mindig kitörölni), amihez természetesen te magad is hozzáadhatod a további részeket, és át is nevezheted őket. A Characters tulajdonképpen a szereplők adatlapját, kérdőíveit tartalmazza, a Places pedig ugyanez a helyszínekre értve. A Front Matter című részt én szintén sosem használtam, ahogyan én értelmeztem, ez arra való, hogy tényleges könyv vagy ekönyv formába öntsük a történetet, címlappal, ajánlással, szerzői jogok felsorolásával. A Research rész egyszerűen a kutatómunkák, háttérinformációk rendszerezésére használható.

Egy érdekes és hasznos dolog a Template Sheets. Mint már említettem, használhatsz pl. karakterkérdőíveket, amiket innen tudsz a dokumentumokba importálni. Tulajdonképpen bármilyen dokumentum, amit oda beillesztesz, pár kattintással sokszorosítható bármelyik mappába, ez tényleg kérdőíveknél hasznos, és természetesen célszerűbb, ha hozzáadsz a saját anyanyelveden egy sajátot.

Szóval ez az a minta, amit én tulajdonképpen egyszer sem használtam. Sokkal egyszerűbb, ha az ember egyszer megír (ennek a mintájára) egyet magyarul, minthogy minden egyes alkalommal átírja az angol nyelvű címeket, és hozzáadja azokat a pluszokat, amikre még szüksége van.

A saját sablonom azon túl, hogy magyar nyelvű, tartalmaz pár extra dolgot az alaphoz képest. Például beleírom a történet zsánerét, és hogy ez hogyan mutatkozik majd meg pontosan a műben, rittyentek neki tartalomleírást, beillesztem az általam szerkesztett borítóképet. Van külön vázlatos mappám, de megtartottam a szereplős, a helyszínes és a kutatómunkás részt is. Saját kérdőíveket adtam hozzá, némelyiket én írtam, néhányat a neten találtam vagy magamnak fordítottam le.

Regényt írni a teljes kijelzős mód miatt szeretek igazán. Beállíthatom, milyen szélességű legyen a szöveg sávja, és — a legjobb — az azon kívül eső részhez saját hátteret állíthatok be, amire igyekszem mindig egy szép, kifejező tájképet választani, ami illik a történethez.

Amire viszont legtöbbet használom a Scrivenert, az a blogbejegyzések írása. Mikor elkezdtem használni a programot, elsőként minden egyes bejegyzést bevittem külön dokumentumokba, kategóriánként külön mappába. Létrehoztam saját címkéket, amik a bejegyzés állapotára utalnak (ötlet, félkész, vázlat, megírt, publikált, még hiányos sorozat), és mindegyikhez hozzárendeltem egy színt. Ezután beállítottam, hogy ez a szín jelenjen meg oldalt, a dokumentumok címeinél is, tehát nem kell keresgélnem, ha ki akarom szűrni, hogy pl. melyik bejegyzést fejeztem már be, de még nem tettem közzé a blogon, vagy melyiket kezdtem már el megírni, melyik dokumentum teljesen üres még. A lenti képen egyébként csak a még ki nem került bejegyzések címeit satíroztam ki, de így is látszik, hogy milyen sokszínű a palettám. 🙂

Azért szeretem így vezetni a blogbejegyzésemet, mert tényleg sokkal hamarabb átlátom, mintha külön Word dokumentumokban lennének az egyes cikkek. Egyébként a kategóriákat maximum külön mappákkal tudnám szemléltetni, akkor pedig, ha kifejezetten egyet meg akarnék találni, végig kéne kattintgatnom mindet, míg így elég csak legörgetnem az oldalsávon, és azt is tudom, milyen színt keressek a tekintetemmel.

Amire viszont nem használom a Scrivenert, az a novellaírás. Nem tartom praktikusnak, pedig eleinte sokat gondolkodtam rajta, hogyan kellene az egyrészes történeteimet is megfelelően átvinni ebbe a programba. Legtöbbször ugye olyanokat írok, amikhez nem kell túl sok kutatómunka, szeretem a való élet egyszerű, szimpla történéseit megmutatni, egyszerű emberekről, tehát nem szükséges külön jegyzeteket vezetnem a hátterükről (néhány kivétellel, persze, de egy-egy miatt nem éri meg felvinni Scrivenerbe). Kevés szereplővel dolgozom rövid időintervallumban, tehát ezekről sem feltétlenül kell feljegyzéseket írnom. Ráadásul a novelláimat általában kevés idő alatt, maximum 2-3 nap alatt szoktam megírni, tehát nincs szükségem arra, hogy hetek múlva eszembe jusson olyan apró információ, ami tizen-oldalakkal korábban került megemlítésre. Ugyanúgy bevinni a novellákat, mint egy regény különálló jegyzeteit, butaságnak tartom, még akkor is, ha zsáner szerint csoportosítanám őket. Felesleges lenne.

Hátrányok

Van néhány hiányossága a programnak, amivel viszont nem árt számolni, mielőtt az ember beleveti magát a használatába.

1. Az egyedi formátum

Ha egy olyan barátodnak szeretnéd megmutatni a készülő történetedet, akinek szintén telepítve van a gépén a Scrivener, akkor gond nélkül átküldheted neki — bár nem mindenki szeretné egy fejezet véleményezéséhez az összes karakterkérdőívét és kutatómunkáját megmutatni valaki másnak, ez is igaz. De ha olyannak küldenéd, akinek nincs meg a program, akkor becsődölt a tudás, mert ezeket a fájlokat az illető nem fogja tudni megnyitni. Ahogyan pl. a telefonodra sem tudod ilyen könnyen átrakni a dokumentumokat. Van ugyan a Scrivenernek egy beépített funkciója, amivel az általad megadott dokumentumokat a beállított formátumnak megfelelően átkonvertálja Wordbe, de egy-egy résznél gyorsabb és egyszerűbb, ha az ember pár kattintással átmásolja a szöveget Wordbe. Máshogy viszont nem megy sajnos.

2. Nem elérhető a magyar nyelv

Éppen ezért nincs beépített helyesírás-ellenőrzője sem. Ha biztosra akarod venni, hogy minden elütést észrevettél-e, akkor (a sok-sok átolvasás mellett) célszerű beilleszteni a szöveget Wordbe egy gyors ellenőrzésre.

Emellett pedig természetesen minden funkció és beállítás angol nyelvű. Nagyon sok kis lehetőség, beállítás rejlik még a Scrivenerben, amiket oldalakon át lehetne sorolni, én mindet angol nyelvű Youtube-videókból tanultam meg. Szóval ha ki akarod használni teljes mértékben a Scrivenert, akkor bizony jól jön minimális nyelvtudás is.

3. Apple mindenek felett…

Az almás gépekre írt verziónak van néhány extrája, amit mi, Windows-felhasználók még nem kaptunk meg. Két olyan funkciót emelnék ki, amiért nekem személy szerint fáj a lelkem. Az egyik az ún. Revision Mode, ami tulajdonképpen javítási módnak fordítható jelen helyzetben. A lényege, hogy két-három fázisa is van, ha az elsőt bekapcsolod, akkor amit azzal beleírsz/belejavítasz a szövegbe, azt az első revision mode beállított színével fogja jelezni, a második javítási körben egy másik színnel, és így tovább. Magyarán láthatod, milyen volt az eredeti szöveged, mit javítottál bele mondjuk egy héttel később, mit egy hónap múlva, mit a legvégső alkalommal. Nem egy életbevágó funkció, de nekem nagyon megtetszett, mikor Youtube-on videókat keresgéltem, aztán csalódottan keresgéltem a funkciót, de hiába.

A másik, amit hiányolok, a Project Targets bővebb beállításai. A Project Targets részben beállíthatod, hogy a teljes regényedet minimum milyen terjedelműre akarod írni (pl. pályázatoknál ez nagyon hasznos, szóban és karakterszámban is megadható), és hogy egy alkalommal/nappal mennyit szeretnél írni (kis célokból kell építkezni, én azt vallom). Windowson ennyi, amit megtehetsz, almás gépen viszont egy sor további beállítás is megnyílik. Például beállíthatsz magadnak egy határidőt, ameddig el akarsz jutni ahhoz a bizonyos terjedelemhez, megadhatod, hogy melyik napokon fogsz tudni írni (például előre tudod, hogy munka vagy iskola miatt csak hétvégén lesz rá időd), így fogja kiszámolni neked a program, hogy mennyit kellene írnod naponta, hogy elérd a célodat.

A program fejlesztőinek Facebook oldalán olvastam, hogy már dolgoznak Windows-verzió frissítésén, de egyelőre fogalmuk sincs, mikor fog kijönni nekünk is ez a sok kellemes funkció.

Egyéb előnyök

A hiányosságai ellenére azért számos hasznos funkciója is van még a programnak. A teljesség igénye nélkül néhány a kedvenceim közül:

Beállítható egy minimum karakter- vagy szószám külön az egyes dokumentumokhoz is. Ezután a dokumentum alján egy pirosból zöldre változó, szép lassan a fehér részt kitöltő csík jelzi nekünk, hogy elértük a kitűzött célunkat.

Semmit sem töröl ki azonnal. Ha egy dokumentumtól megválsz, az automatikusan a Trash mappába kerül. Amíg külön onnan nem törlöd, addig mindent visszahozhatsz később. Ha a Trasht pedig lecsukod, akkor egyáltalán nem zavaró az sem, ha kétszáz kitörölt dokumentumod van.

Akár több dokumentum szövegét is nézheted egyszerre, megosztott képernyővel.

Egy parafatábla-szerű nézetben úgy is gyorsan áttekintheted az egyes dokumentumokat vagy fejezeteket egy mappán belül, mintha post itekként lennének felszúrva.

Beállíthatsz automatikus betűtípust és betűstílust, alapszinten tudod formázni a szöveget. Nálam például Times New Roman 12-es betűmérettel, sorkizártan, a bekezdések között némi üres térrel jelenik meg a szöveg.

Minden mappának és dokumentumnak van egy kis ikonja a bal oldali listában. Ezeket az ikonokat módosíthatod, sajátokat hozzáadva személyre is szabhatod.

Mindent összevetve, a hiányosságai ellenére én nagyon megszerettem a Scrivenert, blogíráshoz napi szinten előveszem, és a készülő kisregényemet is ebbe írom. Bátran ajánlom mindenkinek, aki nem ijed meg az árától (kalózkodást nem támogatjuk). Biztosan van olyan funkciója még, amiről nem írtam, mert nem használom, vagy az is könnyen lehet, hogy fontos dolgokat még én sem ismerek. Nagyon sok lehetőség rejlik a Scrivenerben, éppen ezért ajánlom megint csak a Youtube-ot mindenkinek, aki ki akarja próbálni, ugyanis szerintem az a leghasznosabb, ha az ember más írók bevett szokásait lesi le, hogy aztán azokat beépítse a saját módszerei közé.

Ha érdekel a dolog, a Literature and Latte oldalán le tudod tölteni a próbaverziót, vagy meg is tudod venni a programot. Ha nem sikerül beszerezned, vagy bővebb információra, segítségre van szükséged, a Kapcsolat menüpontban tudsz nekem írni, én pedig szívesen segítek bármiben. 🙂

Egy év és nyolc hónap

Tartalom: Kata számtalan tönkrement párkapcsolat után rájött: őt pontosan egy évig és nyolc hónapig képesek szeretni a férfiak.
Megírás ideje: 2017. augusztus
Figyelmeztetések: nincs
Terjedelem: 1100 szó

 

Egy év és nyolc hónap – néhány nap különbséggel ugyan, de ennyi ideig bírta ki Katával az összes férfi. A legelső kapcsolata végén, tizenhét évesen még nem gyanakodott, csak óceánnyi könnye hullajtásával gyászolta tinédzserkori szerelmét, amiről még gyermetegen azt hitte, örökké fog tartani. Második alkalommal már körültekintően választotta meg társát, egy érett, biztos anyagi háttérrel bíró férfivel élt együtt. Mikor egy év és nyolc hónap után zajos ajtócsapkodások kíséretében Kata az utcán találta magát, csupán a sors gúnyos fintorának tudta be, hogy ez a kapcsolata is ugyanannyi ideig tartott, mint az előző.

Harmadik alkalommal már nem bízta a véletlenre a párválasztást, a gyermekkora óta hű barátként mellette álló férfi karjába hullott. A kapcsolat legvégén kezdett el gyanakodni, és mikor már a negyedik férfi is egy év és nyolc hónap után kérte vissza tőle az eljegyzési gyűrűt, már egyáltalán nem kételkedett.

Kata bölcsen levonta a következtetést: őt pontosan egy évig és nyolc hónapig lehet szeretni. Ebben teljesen biztos volt huszonnyolc éves korára, ő ugyanis még egyik kapcsolatában sem vette magára a szakító szerepét. Csak hagyta, hogy megtörténjen, aminek történnie kellett, és az ötödik párkapcsolatát már tudatosan szervezte át másfél év után. Addigra már a férfinál lakott: Andris jól szituált, szorgos, anyagilag stabilan álló, harminc éves férfi volt egy kényelmes lakótelepi lakással.

És másfél év után bejelentette, hogy gyereket akar.

Éppen egy flancos étteremben ültek a belváros szívében, a folyóparton. A teraszon foglaltak helyet, éppen csak kihozta a pincér az ételeiket, és Kata bizony megivott már pár kortyot még korgó gyomorral az édes zamatú borból. Akkor történt, hogy Andris, aki egész nap furcsán lelkes volt, még ágyba is vitte szerelmének a reggelit, fontoskodva előre hajolt a székében, és egyenesen Katára nézve mondani kezdte:

– Gyereket akarok. Tőled. Csináljunk kisbabát.

Kata éppen a szájához emelte a borospoharat, de erre csak kuncogva beleprüszkölt az italba.

– Gyereket? – kérdezett vissza, miközben próbálta uralni a szája sarkában megbúvó mosolyt.

– Igen, persze – bólogatott Andris. – Együtt lakunk már egy ideje, téged visszavárnának a munkahelyeden is, én meg keresek annyit, hogy amíg a kölyök óvodába nem megy, eltartsalak titeket… – És Andris csak mondta és mondta, mint aki már hetek óta arra készült, hogy felsorolja ezernyi érvét a gyermekvállalás időszerűsége mellett. Kata lopva félrepillantott. A vizet nézte, a lassan hömpölygő hullámokat, a parton kikötve ringatózó, magányos csónakot. Elképzelte, milyen lenne elevezni messze, de ahogy a távolba pillantott, a folyó vize felett messziről jövő, sűrű, sötét fellegeket pillantott meg. Közeledik a vihar. Kata mélyet lélegzett a folyópart felől szálló, algás szagú levegőből, és visszafordult Andrishoz. A férfi befejezte terjengős beszédét, és most várakozva, izgatottságtól csillogó tekintettel nézett Katára.

– Aha, gyerek… Persze… Majd megy oviba…

A gondolatai azonban már sebesen cikáztak. Még körülbelül két hónapig tart majd a kapcsolatuk. Addig nem szabad teherbe esnie.

Idegesen dobolt ujjaival a fehér abroszon, és ezt Andris is észrevette.

– Te… Nem akarod?

Kata a fejét rázta. Még két hónapig úgyis együtt lesznek, miért kellene már most elrontania a hangulatot?

– De. Persze, akarok. Csak meglepődtem – vágta ki magát. Hátradőlt a székében, ismét kezébe vette a borospoharát, és felszegett állal nagyokat kortyolt belőle.

– Hogyhogy meglepődtél? – hallotta Andrist. – Figyeltem, ma sem vetted be a gyógyszeredet…

Kata éles koppanással tette le a talpaspoharat az asztalra. Andris a kezére és az üvegre meredt, néhány pillanatig egyikük sem szólalt meg, közben Kata fejében lázasan cikáztak a gondolatok.

Nem hitte volna, hogy Andris észreveszi, hogy abbahagyja a fogamzásgátló tabletta szedését. A férfi korábban sosem ellenőrizte, csak feltétel nélkül megbízott benne.

Kata állta a férfi fürkésző tekintetét. Mégis hogyan mondhatná meg, hogy azért tervezett leállni a gyógyszerrel, mert úgyis szakítanak pár hét múlva? A szakítás előtt pedig törvényszerűen kevesebb lesz a szex. Felesleges belekezdeni a drága gyógyszer még egy havi szedésébe.

– Azt hittem – szólalt meg tétován Andris –, hogy meg akarsz lepni.

Kata türelmetlenül csettintett egyet a nyelvével, és megint a vizet bámulta. Egyre közelebb értek a viharfelhők: lehűlt a levegő, és egyre kevésbé látszódott a vízen hánykolódó csónak. A szél fagyos ujjaival belekapott Kata bortól forrongó nyakába. Ő pedig ez egyszer nem tudott megálljt parancsolni a nyelvének.

– Ilyen felelőtlennek tartasz?

– Tessék?

Kata visszafordult Andris felé, aki éppen a szájához emelte a villáját. Lassan rágta a tésztát, és csámcsogott is. Kata az ütemesen mozgó állkapcsot nézte, nem tudta levenni róla a tekintetét, pedig máris kezdett émelyegni a hangtól.

– Azt gondolod, hogy olyan felelőtlen vagyok, hogy a megkérdezésed nélkül megpróbálok teherbe esni?

Andris nagyot nyögve nyelte le a falatot.

– Azt gondoltam, hogy már te is érzed, hogy itt az ideje. És milyen jó meglepetés lett volna… De aztán azt is gondoltam, hogy mégiscsak szólok, hogy támogatlak ebben…

Kata felpattant, és udvarias mosolyt erőltetve az arcára elnézést kért, hogy kimenjen a mosdóba. Útközben majdnem fellökte a pezsgőt és poharakat cipelő pincért, de nem szólt hozzá. A mellékhelyiségbe érve megállt, hátát az ajtónak támasztotta, és mélyeket lélegzett.

Amióta néhány héttel korábban a naptárát nézegetve tudatosult benne, hogy nemsokára elérkezik a határ – az egy év és nyolc hónap –, egyre kevésbé tudta komolyan venni Andrist. Az ölelését. A csókjait. A kedvességét. A jövőt illető lelkesedését.

Kata remegő lábakkal azon gondolkodott, mi értelme van bármelyik párkapcsolatnak, ha meghatározott időn belül úgyis vége lesz. Egy év és nyolc hónap, átlagban: néha pár nappal rövidebb, máskor pár héttel hosszabb. De ennyi, nem több. Hamis illúziók tömkelege, amiket ő maga épített fel gondosan a partnereiben.

Főleg Andrisban. Szándékosan.

A tükör előtt rendbe szedte tincseit és az izzadságtól megfolyt sminkjét, majd elindult vissza az asztalukhoz. Andris már várta. Meg a pincér a pezsgővel.

Andris viharban is csillogó tekintetét látva Kata magában elkáromkodta magát. A férfi nem szólt, csak felkelt az asztaltól, a zsebébe nyúlt, és rogyasztani kezdte a térdét.

– Nem! – szakította félbe Kata. Andris megdermedt a mozdulat közepén, és kis híján elesett. Dülöngélve visszanyerte az egyensúlyát, felegyenesedett, és a kezében tartott, bársonnyal bevont dobozkát lóbálva gesztikulálni kezdett.

– Zavar a nyilvánosság? Én azt hittem, romantikusnak találod… Mindenki előtt kimutatni…

– Nem!

– Mit nem? Akkor?

– Nem!

Kata fújtatott, és Andris felé csörtetett. Szinte fellökte őt, ahogy a döbbent férfi mellett elhaladva beleütközött annak a vállába. Andris a keze után kapott, de ő kirántotta magát a szorításból.

– Viszlát – motyogta Kata szemlesütve, és elviharzott. Andris nem jött utána még akkor sem, amikor kilépett az étteremből, és a folyópartot maga mögött hagyva gyalog indult el a belvárosban.

Végigfolyt az arcán néhány könnycsepp. Letörölte őket a ruhájának ujjával, és összevicsorította a fogsorát. Megkedvelte Andrist egy év és nyolc hónap alatt. De mit számít mindez, ha pár nap, és vége? Nem akarta még egyszer átélni, milyen az, amikor a párja visszakéri tőle az eljegyzési gyűrűt.

Kata mélyet sóhajtott, és a mennydörgéseket hallgatva mantrázni kezdte magában, hogy ez így a legjobb.

De azért még venni fog egy terhességi tesztet, mielőtt végleg lezártnak tekinti az ötödik párkapcsolatát is.

Egy év az egyetemen

Bizony, ez is eltelt már: Daremo már nem elsőéves egyetemista lesz a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, hanem másodéves. Hogy repül az idő! Szinte már a legelejétől érlelődött bennem egy bejegyzés az egyetemista létről (ahogyan annak idején az érettségiről is írtam), de annyi dolog történt tavaly szeptember óta, hogy nem igazán tudtam eldönteni, mikor van az a pont, amikor már hitelesen tudok nyilatkozni róla. Talán majd most, de lehet, egy év múlva is írok egy áttekintőt. (:

Ezzel a bejegyzéssel nem csak az a célom, hogy elmeséljem, mi hogyan zajlott nálunk, hanem szeretnék egy kis bátorító bemutatót tartani azoknak is, akik még csak most készülnek főiskolára/egyetemre, hogy tudják, nagyjából hogyan zajlik ez, miben más, mint egy középiskola. Persze fontosnak érzem hangsúlyozni, hogy minden felsőoktatási intézmény egy kicsit más, lehetnek eltérések abban, amit leírok, de igyekszem kiemelni, ha nagyon egyedi dologról van szó.

Áttekintés az iskolámról

Fontosnak tartom leszegezni, hogy a tanulmányaimat egy kis főiskolán, Baján kezdtem, építőmérnöki szakon. Az első félévemet itt húztam le, a második félévtől azonban a szak átkerült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új, Víztudományi Karnak keresztelt karára. A képzés helye sem változott, de természetesen lettek eltérések, például már nem főiskolásnak, hanem egyetemistának hívhatom magam. (:

A hozzáállás

Én megfogadtam, mielőtt elkezdődött az egyetem, hogy igenis kipróbálok mindenféle új dolgot, amitől eddig esetleg féltem, amit nem ismertem, korábban nem érdekelt. Egyszóval nem zárkózok el elvből semmilyen lehetőségtől, kipróbálok új dolgokat, megtapasztalok érdekes helyzeteket, nem fogok ugyanúgy elzárkózni mindentől, mint például középiskolában.

Mindenek előtt: a gólyatábor

Hiszen a gólyatábor ugye megelőzi a félév kezdését, és nekem is nagy dilemma volt, hogy vegyek-e részt rajta, hiszen — bevallom felnőttesen — mindig is utáltam a táborokat. Utoljára általános iskolában vettem részt ilyesmin, és már akkor is a harmadik napon masszívan hisztiztem, hogy elegem van. Egyszerűen ilyen alkat vagyok, kényelmetlenül érzem magam, ha máshol alszom. De ugye megfogadtam, hogy márpedig elmegyek ide, hogy szeptemberben már ismerjek legalább néhány arcot, tudjam, kik közé kell odaülnöm évnyitón, kivel érdemes nekem barátkoznom.

Mi egy kis főiskola voltunk (illetve most már még kisebb egyetemi kar), szerintem maximum ötvenen vettünk részt a gólyatáborban, ez nyilván nagyságrendekkel kevesebb, mint ahányan egy nagyobb egyetemen vannak elsőévben. (Összehasonlításuk: az NKE-n az idei gólyatáborra összesen kb. 600 főt várnak.) Itt helyben volt a gólyatáborunk, ami azt jelenti, hogy én tulajdonképpen itthon voltam, ismerős környéken, ez is hozzásegített az elhatározáshoz, hogy elmenjek a gólyatáborba.

Hogy megbántam-e? Egyáltalán nem! Egyrészt azért nem, amit kicsit fentebb írtam: sok olyan embert megismertem, akikkel most együtt tanulok, és így sokkal kellemesebb volt besétálni az évnyitóra és az első órákra. Más dolog, ami sokakat aggaszthat: a gólyatáborokról ugye az a kép él az emberek fejében, hogy masszív ivászat napokon keresztül, megállás nélkül, amikor szegény gólya azt sem tudja, hol fekszik éppen, és ha nem vigyáz, meg is erőszakolják. Kicsit én is féltem, hogy ki leszek nézve a tömegből, ha nem vedelek majd, márpedig én nem igazán szeretek. A jó hír az, hogy nem is kötelező: nincs eszement tukmálás (és ez nemcsak nálunk van így, hanem más egyetemek gólyatáborairól is ezt olvastam), persze kedves kínálgatás van, de nem voltam egyedül olyan, aki nem akart berúgni. Egy nagyon jó trükköt osztok most meg veletek, kedves lerészegedni nem akaró gólyák: mindig legyen valami a poharatokban! Akkor is, ha nem isszátok, vagy félóránként csak belekortyoltok. Én mindig egy sörrel a kezemben mászkáltam, és ha valaki meg is kérdezte, kérek-e inni abból, ami éppen nála van, csak meglötyögtettem a kezemben a dobozt/poharat, hogy jelezzem, még van nálam innivaló — és békén is hagytak. Ha üres a poharad, akkor egy ittasabb társad már csak azért is meg fog hívni valamire (vagy kezedbe nyom egy újabb üveget), így viszont simán elhitetheted bárkivel, hogy aktív részese vagy a bulinak, mégsem fogsz lerészegedni.

Jó ötlet még (nem csak a bulik szempontjából), ha már a legelején találsz valakit, akivel egy hullámhosszon vagytok, akivel ugyanolyan mértékben szeretnétek bulizni. Így vigyázhattok is egymásra, akár lányosan együtt mehettek mosdóba is, de legalábbis mindig tudtok egymásra támaszkodni. Én egy este buliztam kicsit aktívabban, akkor hárman lányok egy asztalnál ülve iszogattunk, aztán együtt sétáltunk vissza éjjel a szállásra. Nem kellett egyedül bandukolni, mert hiába ismertem az utcákat úgy, mint a tenyeremet, azért az ember lánya nem szívesen csatangol egyedül az utcákon az éjszaka közepén.

Legyél kollégista!

Komolyan. És ezt én mondom, aki nem kollégista (főleg azért, mert 10 kilométerre élek az iskolámtól), és, mint most már tudjuk, aki utál nem otthon aludni.

A kolinak rengeteg előnye van. Egyrészt, ott mindig találsz bulit. Olyan nincs, hogy muszáj unalmas estének lennie (ha nem akarod, nyilván). Mindig van kihez átmenni, meginni valamit, beszélgetni, ismerkedni. Ez nálunk főleg azért egyszerű, mert (mint mondtam) kevesen vagyunk, nagyon családias a hangulat, szinte mindenki ismer mindenkit. Nagyobb létszámú kollégiummal nyilván így nincs tapasztalatom (a miénkbe is csak látogatóként szoktam bemenni, de azért valljuk be, elég gyakran), de logikusnak tartom, hogy ott is találsz valakit, akihez átkopoghatsz, ha unatkozol, vagy változatosabb társaságra vágysz, mint a szobatársaid (néha kell egy kis levegőváltozás).

A másik az, hogy a kollégiumban ott van mindenki, és bizony megéri a többiekkel jóban lenni. Ha nap végén (vagy hétvégén) otthon vagy a lakásodban ülsz egy beadandó felett, és elakadsz, maximum annyit tudsz csinálni, hogy nekiállsz telefonálgatni vagy Facebookon zaklatni a csoporttársaidat, hogy valaki segítsen már. Na de a koliban! Felemeled a formás kis hátsódat, és átkopogsz egy csoporttársadhoz vagy egy tapasztaltabb felsőéveshez, aki majd segít neked. Mert mindig lehet olyat találni, aki erre hajlandó.

A kolisok sokszor tartanak közös tanulást, beadandókészítést is. Persze külsősként is csatlakozhatsz, de sokszor elfelejtik a bejárósokat értesíteni ezekről az eseményekről. Egyszerűen csak azért, mert a kollégista közösség egy hangyányit zártabb, családias a hangulat.

Szóval ha választhatsz, menjél kollégiumba.

Szorgalmi- és vizsgaidősuck

Ott kezdjük, hogy ugye az egyetemen féléveket tartunk számon. Egy félév pedig két részre oszlik: szorgalmi- és vizsgaidőszakra.

A szorgalmi időszak tulajdonképpen olyasmi, mint amit középiskolában megszoktunk: bejársz órákra, alkalomadtán zárthelyi dolgozatokat írsz, beadandókat adsz le. Vannak olyan tárgyak, amelyeket ennyivel le is lehet tudni, ezek az évközi jegyes tárgyak: a ZH-idra meg a beadandóidra kapsz jegyet, és ebből kijön a féléved, ennyi. Ez kb. 12-14 hetes időszak.

Ez után jön a mumus: a vizsgaidőszak, minden egyetemista rémálma. A vizsgás tantárgyaidból tulajdonképpen be kell seggelned, amit egész félév alatt tanultál, és elő kell adnod (többnyire szóban) a vizsga napján. És igen, van olyan, hogy nehezebb vizsgaidőszakod van, mint amilyennek az érettségire való felkészülést élted meg. De higgyétek el nekem, sok tárgyra egy hét alatt be lehet magolni egy négyest, bár én természetesen mindig szorgalmasan végigtanultam a szorgalmi időszakot (muszáj volt, mindkét félévemben többségében volt az évközi jegyes tárgyam, vizsgaidőszakra meg egy-egy tárgyam jutott csak — utáltak is érte más egyetemek hallgatói).

Ha valami nem sikerül, a világ azért nem áll meg: olyankor azt a tárgyat a következő félévre (vagy évre) csúsztatod, akkor megint megpróbálhatod. Az egyetlen hátránya ennek, hogy a tantárgyakhoz vannak bizonyos előkövetelmények: például a Matematika 3. felvételéhez neked előbb meg kell szerezned a legalább elégségest Matematika 2.-ből. Minél tovább szórakozol a Matematika 2.-vel, annál tovább csúszik a harmadik is, és az azután arra épülő tárgyak is. Nálunk a főiskolánál még volt úgynevezett keresztfélév is, ami azt jelentette, hogy ha nem sikerült a Matek 1., akkor következő félévben felvehetted a soron következő Matek 2.-t, és vele párhuzamosan a Matek 1.-et. Ha ügyes vagy, megcsináltad párhuzamosan mindkettőt, és csúszás nélkül mehettél tovább; de ha meg is tudnád csinálni a Matek 2.-t, de a Matek 1.-et nem, akkor az egész elúszik. Az előkövetelménynek meg kellett lennie. Na, az NKE-nél nincs keresztfélév. Ezentúl, ha az ember bukik, akkor csúszik. Én lekopogom, eddig minden tárgyam megvan.

Egyetemi bulik és programok

Én egy dolgot nem szeretek az egyetemi bulikban: mindig hétköznap vannak! Persze, megértem, a kollégisták hétvégén haza akarnának menni — de próbáljon meg valaki beülni reggel másfél óra tesire, aztán öt órán keresztüli matekra úgy, hogy előtte fél éjjel fent volt! Nem is kell inni, nem is kell reggelig mulatni, ez a nap önmagában fárasztó, pláne még akkor, ha az ember mondjuk hajnali egykor vágódik be az ágyba. Kínzás, de próbáld csak meg kihagyni azt a matekot! (Azt hiszem, elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor egyértelművé vált mindenki számára, hogy a matek egy nagy mumus.)

Viszont tényleg el kell menni néha ezekre a bulikra. Igenis be kell áldozni egy kis lelkierőt, és néha ki kell ereszteni a fáradt gőzt. Vannak kocsmázások, társasjáték estek, van gólyabál, farsang, közös jégkorizás, szimpla kollégiumi összeröffenés — meg még ami szem-szájnak ingere. Menj el néha ilyen alkalmakra, még akár meg is ismerhetsz olyan személyeket is, akikkel később kölcsönösen segíteni tudtuk egymásnak. Ezek az események a legalkalmasabbak arra, hogy kapcsolatokat építhess, ez pedig egy alapvető „követelménye” az egyetemi életnek.

Ismerni kell az embereket, itt ugyanis nincs osztályfőnök. Itt senki sem fog azzal törődni, hogy személy szerint a te dolgaidat elintézze, a problémáidat megoldja. Mindenért magadnak kell utánajárnod, de ez nem jelenti azt, hogy nem kérhetsz segítséget. Nálunk tényleg nagyon támogató a közösség, tulajdonképpen bárkihez odamehetsz segítséget kérni, olyan még nekem sem volt sosem, hogy egy számomra teljesen ismeretlen felsőbb éves elhajtott volna, hogy nincs kedve velem foglalkozni. És remélem, szeptembertől majd én is segíthetek az új gólyáinknak. (:

Szóval az egyetem nagyon jót fog tenni!

Én észrevettem magamon, mennyit változtam az elmúlt egy évben, mióta egyetemre járok. Sokkal többet jártam el otthonról társaságba, mint korábban bármikor. Megtanultam utánajárni a saját dolgaimnak. Nyitottabb lettem új dolgokra: a Hallgatói Önkormányzat dolgaiba is besegítek, illetve nyáron dolgozom a sulinál. Néhányan azt mondják, hogy az egyetemre járás csak elodázása annak, hogy az ember felnőjön, de szerintem épp ellenkezőleg: ha nem azért választod a felsőoktatást, hogy ellébecolj, a szüleiddel fizettesd a kollégiumot és átevezz kettesekkel, akkor inkább egy segítő lökést ad a felnőtté váláshoz. Ha jó szakot választottál magadnak, akkor mindenképp egy meghatározó élmény lesz az életedben!

 

Többekhez is van most kérdésem: akik már járnak/jártak egyetemre: hogyan emlékeztek vissza az első évre?

És akinek még csak most kezdődik: ugye elmentek gólyatáborba? Milyen szakra jelentkeztetek? Ismertek már valakit a csoporttársaitok közül? Ugye várjátok már? (:

12345