• Home
  • /
  • Author: Daremo

Write Tag a Kacatos Dobozból 01.

Az utóbbi időben sajna elég inaktívvá váltam, mozgalmas volt a nyaram, most pedig már elkezdődött a következő egyetemi félévem is, pontosan az ötödik. Emiatt aztán most sem vet fel a szabadidő, és megmondom őszintén, hogy ha van időm, akkor inkább dolgozok a nagyobb terjedelmű projektjeimen. Kicsit el is szaladt velem a ló, úgyhogy ígérem, megpróbálok legalább kéthetente egyet posztolni ide is, de még mindig elsőbbséget fognak élvezni a regényeim. 🙂

Most egy kedves barátom, Lia kérdőívét hoztam el nektek, ami az Egyszer volt, hol nem volt alcímre hallgat. Rengeteg ötletem van, amiről majd szeretnék a blogon írni a közeljövőben, de ezt a hétvégémet is bezúzta egy hangosan szerepet követelő regénykarakter, és Lia kérdőíve is már nagyon sok hete vár kitöltésre… Úgyhogy most ezt hoztam el. 🙂

Szabályok:

1. Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
2. (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Kacatos dobozra, innen el tudják vinni őket.)
3. Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
4. Válaszolj a kérdésekre!
5. Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! 😉
6. Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
7. Értesítsd őket a jelölésről!

És Lia kérdései:

1. Hány évesen írtad az első történeted/versed? (Amit nem sulis háziként alkottál.)

Második osztályosként. 🙂 Volt egy nagy, keményfedeles, piros füzetem, amit valamiféle emlékkönyvként használhattam. A suliból rendelt magazinokból vágtam ki és ragasztottam bele képeket, rövid történeteket körmöltem bele, meg rajzolgattam is. Szerintem 8-9 éves lehettem akkoriban.

2. Miről szólt?

Volt több is. 🙂 Főleg állatmeséket írtam bugyuta tanulságokkal, például hogy nem szép dolog beképzeltnek lenni (ez a mese #A hiú orrszarvú címet kapta).

3. Ki/mi volt az oka, hogy elkezdtél írni? Honnan jött az ötlet?

Nem emlékszem konkrét kezdőlöketre. Azt tudom, hogy anyukámmal nagyon sok mesét olvastunk, verseket szavaltunk, hamar megtanultam olvasni is (az elsős olvasásórákat végigunatkoztam, mikor a többiek egyszótagú szavakat tanultak meg elolvasni, én egyszer kibámultam az ablakon, és nem vettem észre, hogy sorra kerültem — és szabályosan elpityeregtem magam, mikor nem tudtam, honnan kell folytatni). Szerintem a sok mesélés hatására gondolhattam azt már elég korán, hogy én is ilyesmit akarok csinálni. Egyébként is folyton lyukat beszéltem az emberek hasába, és emlékszem, többször volt az az emberek reakciója, hogy „drágám, nagyon cuki vagy, hogy ennyi mindent elhadartál, de semmit sem értettem belőle”. Úgyhogy kénytelen voltam inkább leírni, amit ki akarok fejezni.

4. Ki volt az első, akinek megmutattad valamelyik művedet?

Ha jól emlékszem, harmadik-negyedik osztályos voltam, mikor hirtelen akadt két nagyon jó barátnőm. Mindannyian kis könyvmolyok voltunk, együtt kezdtünk el nagyobb lélegzetvételű, folytatásos történeteket írni. Együtt ötleteltünk, néha eljátszottunk jeleneteket az írásainkból, és azt hiszem, ezek a pozitív élmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az írás nekem ne csak egy átmeneti gyerekhobbi legyen, hiszen a mai napig tele van a fejem történetötletekkel. 🙂 Innen is köszönöm, lányok!

5. Milyen zsánerben alkottál eleinte?

Először ugye a kedves, ártatlan állatmeséimet írogattam, utána pedig a lányokkal többnyire romantikus fanfictionöket írogattunk népszerű fiúbandák tagjaival… 😀

6. Hogyan írnád le a kezdeti munkamódszered, időbeosztásod?

Lapokra írogattam, ritkábban füzetekbe. Nagyjából ugyanolyan terjedelmű volt minden regényfejezetem, nagyon keveset tervezgettem előre, mindig ugyanazzal a zöld-fekete (kéken fogó) tollal írtam mindent. Konkrét időbeosztásom nem volt, mivel nagyon szórakozásként fogtam fel az egészet, ezért csak akkor írtam, ha olyan kedvem volt.

7. Van-e valami érdekességed a kezdeti időkről, amit elmesélnél? 🙂

Amikor a korábban említett romantikus fanfictionöket írtuk a barátnőimmel, egyszerre általában többet is írtam párhuzamosan, de volt egy, aminek nagyon különleges helye volt a szívemben, ezért azt nem füzetbe, hanem a család közös számítógépére írtam. A családnak nem meséltem róla, mert hát na, abban már CSÓKOLÓZTAK a szereplők, és hát nehogy azt higgyék már, hogy engem 14 alatti kislányként ilyesmi akár érdekelne… Viszont egyetlen számítógépünk volt, a nappali közepén, és bizony feltűnt a szüleimnek, hogy mindig sebesen gépelek valamit egy jegyzettömbbe. Addig-addig kérdezősködtek, hogy talán kinyöghettem, hogy történetet írok, de nem voltam hajlandó megmutatni senkinek, aztán a szüleim közölték, hogy márpedig megnézik… Emlékszem, a nappali túloldalán ülve duzzogtam, míg összeültek a történetem felett. Szerintem azóta se vallottam be nekik, de megmaradt bennem, hogy milyen büszke voltam magamra, mikor beleolvasás után a szüleim összenéztek, és mondták egymásnak, hogy milyen ügyesen ír a gyerek. 🙂

 

Ennyi voltam mára. A kérdőívet inkább nem küldöm tovább, mert ennyi idő után gyanítom, hogy mindenki megkapta már, akit olvasok, de bátorítok mindenkit, hogy Lia kérdéseire is nyugodtan válaszoljatok! 🙂

Paralízis

Alvásparalízis: Közvetlenül elalvás előtt vagy felébredéskor jelentkezik, és legfeljebb egy-két percig tart. Az érintett a szemén kívül egy izmát sem tudja megmozdítani, így még beszélni sem tud. Gyakran kíséri félelemérzet, társulhatnak hozzá hallucinációk vagy testen kívüli élmény. [wiki]

 

 

Hajnalodott, mikor magamhoz tértem. Már egyedül voltam az ágyamban. Néhány pillanatig mozdulatlanul fekve azon tűnődtem, hogy vajon mi ébreszthetett fel, amikor megint meghallottam a távoli hangot.

— Kriszta, Kriszta!

Ismerősen csengett. Hamar felismertem a nevemet a párom hangján szólni. Fel akartam kelni, válaszolni neki, megkérdezni, hogy miért jött haza ilyen korán a munkából. A fejem azonban mintha mázsás súlyú lett volna, a párnám úgy húzott magához, mintha a mágnes két ellenetétes pólusa lennénk. Nem mozdultam.

Még mielőtt visszazuhantam volna a békés tudatlanságba, ismét meghallottam a páromat. Ezúttal úgy tűnt, mintha egészen közelről, a földszintről szólongatna.

— Kriszta, Kriszta!

Muszáj volt válaszolnom, tudtam. Engem keresett, engem hívott, rám volt szüksége. Kinyitottam a szemem, a hálószoba nyitott ajtaján beszűrődő fénybe bámultam. Szólni kellene. Csak ki kellene nyitnom a számat. Úgy éreztem, mintha nem létezne ennél nehezebb feladat a világon. Csendben maradtam, és meg sem moccantam.

Mintha csak egy szemvillanásnyi idő telt volna el, mikor a szemem sarkából mozgást láttam. A tekintetemet az ágy végére fordítottam.

Ott ült egy idegen.

Ahogy kalapálni kezdett a szívem a rémülettől, minden porcikáját megfigyeltem és az emlékezetembe véstem. Fiatal férfi volt, piros pulóvert és fekete nadrágot viselt. A haja is barnás, a fülére lógott. Én őt bámultam, de ő nem nézett rám. Négykézlábra emelkedett, és egyik kezét a másik után rakva átlépegetett a lábam felett. Előre nyúlt, mintha az ágy melletti polcról akart volna elvenni valamit.

Azonnal levert a víz. A gondolataim lázasan cikázni kezdtek, nem tudtam eldönteni, hogy mi a biztonságosabb: ha továbbra is úgy teszek, mintha aludnék, vagy megpróbálok elfutni? És ha bántani fog?

Az ismeretlen alak nagyon lassan mozgott, óvatosan nyúlt előre. Ügyelt rá, hogy ne ébresszen fel. Úgy éreztem, mintha percekig figyelném, ahogyan előre nyúl, alig pár centit haladva egyszerre. Aztán kicsit lejjebb néztem, és láttam, hogy még mindig négykézláb áll, és az én lábam pontosan az ő teste alatt hever.

Ekkor kapott el pánik.

Segítség, segítség!

Úgy erőlködtem, hogy felordítsak, mint még soha életemben. Valaki jöjjön ide, kergesse el a betolakodót, mentsen meg! De nem tudtam szétfeszíteni az állkapcsomat. Nem tudtam csukott szájjal nyögni se. Képtelen voltam hangot kiadni. Az alakot többé már nem láttam magam előtt, csak a belsőmet éreztem mindenütt, a megfeszülő, de mozdulatlanságba meredt izmaimat.

Nem tudtam kiáltani.

A lábam! A lábam még mindig az idegen alatt volt. Undorítónak éreztem, hogy ez az alak az ágyamban áll, és minél messzebb akartam tőle kerülni. Mérlegelés nélkül rántottam volna ki a lábamat alóla. Megfeszítettem az izmaimat, és teljes erőből a mellkasom felé kezdtem el húzni a végtagjaimat. Úgy tűnt, mintha dübörögne a fejemben a vér, és remegne a lábam, mégis csak alig néhány centiméterrel sikerült arrébb húznom magamat.

Nem tudtam megmozdulni.

Minden izmomat megfeszítettem, nem volt más vágyam, csak elrohanni, messzire a betolakodótól, de mindeközben éreztem, hogy hiába akarom dobálni a testemet, csak egyhelyben, mozdulatlanul feküdtem tovább az ágyamban.

Meg fogja látni, hogy ébren vagyok, és bántani fog. Menekülnöm kellett.

Minden erőmet összeszedtem, és felültem az ágyamban. Zihálva körbenéztem: nem volt ott velem senki. Az éjjeliszekrényen heverő telefonom után nyúltam, kapkodva tárcsáztam a páromat.

— Voltál ma reggel itthon?

Néhány pillanat csend után válaszolt.

— Miről beszélsz?

Mobilon: Writeometer

Idén nyáron eldöntöttem, hogy a Camp NaNoWriMo alatt megírok egy kisregényt. Most szeretném bemutatni az egyik olyan telefonos alkalmazást, amit szinte mindennap használok írás közben, és igencsak megdobja a motivációmat.

Nagyvonalakban a NaNoWriMo-ról annyit érdemes tudni, hogy ez egy regényíró esemény. Novemberben a cél 50 ezer szó megírása, de a Campeken (áprilisban és júliusban) mindenki magának határozza meg az elérni kívánt célt. Én több szót most nem szeretnék erről ejteni, mert augusztus elején szeretném egy külön bejegyzésben részletesebben bemutatni ezt az eseményt, és vele együtt összegezni a saját tapasztalataimat.

Korábban már írtam erről az alkalmazásról, most azonban részletesebben is szeretném bemutatni.

Név, amivel megtalálod: Writeometer
Ára: ingyenes
Operációs rendszer: Androidon találtam csak
Nyelv: Az alapvető funkciókhoz nagyon minimális angol nyelvtudás kell. Ha jobban bele akarod ásni magad, vagy idegen nyelven írsz, akkor szükséges (és hasznos) a nyelvismeret.

Bemutatás:

A Writeometer alapvetően abban segít, hogy számon tartsd, mennyit írtál az aktuális projektedből, mennyit tervezel összesen, és egy kis motivációt ad azoknak, akik szeretnek saját maguk által felállított határidőre dolgozni.

Egyszerűen hozzáadhatod az aktuális projektedet az alkalmazáshoz, nem kell róla semmit sem írnod, csak egy címet, az elérni kívánt terjedelmet (szóban vagy karakterben), és ha beállítasz egy határidőt, akkor a program azt is kiszámolja neked, hogy naponta hány szót kell írnod, hogy sikerüljön. Ha már megkezdett írásról van szó, akkor megadhatod, hogy eddig mennyinél tartasz, úgyhogy teljesen reálisan tudod vezetni a statisztikádat. Akár emlékeztető jelzéseket is beállíthatsz, ha szükséged van arra, hogy a telefonod csörögjön, mikor hozzá kell kezdened az íráshoz.

Én a NaNoWriMo-ra 25 ezer szót tűztem ki célul, tehát naponta (az oldal szerint) 807-et kell megírnom. Ezt is számon tartja nekem az app, valamint számos érdekes statisztikát is megtekinthetek (ezek akkor érdekesek, ha már egy ideje rendszeresen használom a programot). Például kiszámolja, átlagosan naponta, hetente és havonta hány szót írtam, hány napos volt a leghosszabb időszak, amikor mindennap írtam. Diagramon ábrázolja, hogy egyes napokon a többihez képest mennyit írtam, és hogy a szöveg egésze milyen mértékben gyarapszik.

Az időzítőt elindítva ösztönözheted magad, hogy bizonyos ideig (beállíthatod, hogy meddig) kizárólag az írással foglalkozz, ne jusson eszedbe a például Facebookot böngészni. Én általában 15 vagy 25 percekre állítom be magamnak, mert azt tapasztaltam, hogy ennyi idő alatt általában nem jön közbe semmi fontos tennivaló. Ha végeztél, a beállításaidtól függően jutalmat kapsz: egy guavát, amit „beválthatsz” jutalmakra (pl. Facebookozásra, kutyasétáltatásra, de te is adhatsz hozzá díjakat).

Találsz a menüben egy Toolbox nevű pontot is: ez az a rész, amihez már szükséges az angoltudás, de mint írtam már, enélkül is használható a program. Ezek afféle extrák, amik inkább az angolul íróknak jelentenek segítséget.

Az első rész tulajdonképpen a nap szava. Egy különlegesebb kifejezés, aminek a magyarázatát is elolvashatjuk, illetve példákon keresztül mondatokban is szerepeltetik a szót.

A második rész egy értelmező szótár. Ugyanúgy a beírt szó magyarázatát és példákat ad ki.

A harmadik rész a thesaurus, ami tulajdonképpen egy olyan lexikon, ami a szavak szinonimáit, ellentétes jelentésű szavait, kapcsolódó kifejezéseket sorakoztat fel.

A negyedik rész pedig tulajdonképpen díszes betűtípusokkal tár elénk inspirálónak szánt szavakat, hogy megkönnyítse az írást.

Használnám-e a programot?

Szoktam használni, de azt nem mondom, hogy csak időzítővel állok neki írni. A Toolboxot nem szoktam megnyitni, magyarul íróként én nem találom hasznosnak. Viszont én az a fajta vagyok, akit igenis inspirálnak a grafikonok, szeretek magamnak határidőket állítani.

Kinek ajánlom?

Azoknak, akiknek szükségük van egy kis külső löketre az íráshoz. Néha az ember kicsit elkényelmesedik, vagy nincs teljesen rendben az önbizalma, és nehezebben áll neki az írásnak. Ilyenkor egy ehhez hasonló eszköz képes nagyon is megdobni az alkotókedvet, ezt saját magamon is tapasztaltam nem egyszer.

 

Ismeritek a Writeometert? Ki próbálta már ki? Esetleg használjátok rendszeresen?

1234

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás