• Home
  • /
  • Author: Daremo

Írós tervek 2018-ra

Elérkezett az idő, hogy megtegyem 2018-ra az írós fogadalmaimat. A múltkor összegeztem, hogy az előző évieket hogy sikerült teljesíteni, ez pedig a második olyan év, hogy ilyen elhatározásaim vannak. Tanultam valamennyit a tavalyiból, illetve látom azt is, hogy mi az, amiben fejlődhetnék, szóval azt hiszem, némileg reálisabbak az idei céljaim, mint tavaly.

 

1. Tíz könyv elolvasása

Az utóbbi években az egyetem miatt sokkal kevesebbet olvasok, mint szeretnék, úgyhogy igyekszem majd 2018-ban kicsit tudatosabban összeállítani az olvasmánylistámat.

2. 300 ezer karakter a blogon

2017-ben bőven sikerült megugranom ugyanezt a terjedelmet, de nem szeretném emelni a tétet. Ez kellemesen, könnyen teljesíthető, szóval marad. Továbbá szeretnék többféle új bejegyzéstípust is bevezetni, ezek többsége ahhoz kötődik, hogy szeretnék fejlődni az írásban is (és ennek módszereit megosztani veletek), szeretnék új írós eszközöket kipróbálni, és több személyes jellegű, elmélkedős, mesélős bejegyzést is írni.

3. Egy többrészes történet — most már tényleg

Mondjuk ki: problémáim vannak a regényírással. Mondhatnám, hogy hát rendben van, nem kell mindenkinek regényt írnia, miért erőltetem, de ez nem változtatna azon, hogy rengeteg nagyobb terjedelmet igénylő történet ötlete születik a fejemben folyamatosan. Van bennem ezzel kapcsolatban egy erős írói blokk, aminek a megtöréséhez igencsak erősen kell munkálkodnom, de folyamatosan keresem és próbálgatom a módszereket, hogy túllépjek a problémán. Egy önismereti úton is el kell indulnom szerintem, mert tudom jól, hogy ennek a blokknak a túl erős megfelelési kényszer az oka, hogy én elsőre tökéletest akarok alkotni, és hiszem, hogy a baj ismeretében már könnyebb lesz ezen túllépni. Mondjuk azt, hogy ha egyszer sikerül befejeznem egy regényt, akkor az biztos jó lesz, ha már ennyit küzdök érte. 😀

4. Heti egy blogbejegyzés (ha esik, ha fúj)

Nem akarom többé, hogy hetek teljenek el blogbejegyzés nélkül, mert nekem épp túl sok elfoglaltságom van, például az egyetem miatt. Terveim szerint előre bekészítve fogok tartani mindig pár olyan bejegyzést, aminek a kikerülése nem időponthoz kötött (tehát nem túlzottan aktuális témát boncolgat, hanem általánosabban érvényest), és ezeket fogom közzétenni akkor, ha tényleg nincs időm írni. Korábban is előfordult, hogy hasonló céllal megírtam egyszerre több bejegyzést, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne tegyem közzé őket minél hamarabb. Mostanra úgy gondolom, heti két bejegyzés bőven elég, de legalább egy mindig legyen.

5. Tíz novella — bármikor

Nem akarom már magam ahhoz kötni, hogy havi egy mindenképp meglegyen, mert sajnos tényleg előfordul, hogy nincs rá időm, hogy ilyesmivel foglalkozzak (sajnos az embernek néha a hobbija kerül a legutolsó helyre). Sokszor viszont inkább az fordult elő, hogy hiába akadt egy nagyon jó ötletem, félresöpörtem a novellaírást, mert más alkotásokat fontosabbnak ítéltem. Jövőre szeretnék több novellát megírni, mivel a legtöbb ötletemet, ha feljegyeztem a tartalmukat, később is érdekesnek találtam. Készítettem magamnak egy 17 pontból álló listát, ami nagyjából a 2017-ben kitalált és félrerakott novelláimat tartalmazza, ezeket szeretném minél hamarabb megírni. Jó lenne mindet befejezni 2018-ban, de mivel 2017-ben 8 novellát írtam meg, ezért nem akarok hirtelen túl nagy dolgot megfogadni, másrészt valamennyire azért hiszek benne, hogy meg tudnám írni ezeket egy év alatt. Igazából egy már nagyjából készen van, kis kiegészítések hiányoznak, és az ötletek közül többről is érzem, hogy rövidebbek, illetve van egy-kettő, ami már félig készen van. Viszont inkább kevesebbet tűzök ki célul, és túlteljesítek, akkor lesz minek örülni. 😀

6. Három pályázat

2017-ben is három pályázaton vettem részt, viszont többet is azért szalasztottam el, mert rosszul osztottam be az időmet. 2018-ban ezen is szeretnék változtatni, időben felkészülni a megmérettetésekre, és lehetőleg minél több helyen szeretnék majd megjelenni az írásaimmal.

 

Ezek lennének a 2018-ra kitűzött céljaim. Többször is megjelent mostanában az időbeosztás kérdése, hát azt hiszem, ezen kell a legjobban dolgoznom. Korábban erre nem figyeltem kifejezetten, de nemcsak írás tekintetében, hanem az egyetemen, a ZH-kra való felkészülés és a beadandók elkészítése közben is érezhetően halogató típus vagyok, ami miatt végül mindent az utolsó pillanatban próbálok meg befejezni. Így, a felnőttlét küszöbén meg rájöttem, hogy ezt így nem lehet, így jövőre mindenképpen szeretném megtanulni jól beosztani az időmet. Remélem, így még produktívabbá tudok válni.

 

Mit szóltok a céljaimhoz? Ti is szoktatok újévi fogadalmakat tenni (netán pont írós dolgokat)? Be szoktátok tartani őket? Mit fogadtok meg 2018-ra?

2017 – írós évösszegzés

Elég hihetetlen, de bizony ez a második alkalom, hogy évösszegzést írok erre a blogra (a tavalyit is elolvashatod, ha nem emlékeznél rá, és leküzdhetetlen vágy támadna benned, hogy megtudd, mi minden történt 2016-ban). Összességében elmondhatom már most, mielőtt rendszerezném a gondolataimat, hogy rendkívül eseménydús év áll a hátam mögött írás tekintetében.

 

Fogadalmak

Először is: voltak újévi fogadalmaim 2017-re. Bevallom felnőttesen: ugyan több mint felét teljesítettem ezeknek, de azért nem állítanám teljes mértékben, hogy elégedett vagyok. Illetve, pontosítok: látom magamon a fejlődést, ami büszkeséggel tölt el, de azt is nagyon jól látom, hogy van még mit finomítani a munkamódszeremen, a hozzáállásomon, de ezt próbálom úgy felfogni, hogy legalább hagytam valami izgalmas kihívást jövőre is.

Konkrétan ezekről a fogadalmakról:
Nem írtam meg havi egy novellát, talán összesen nyolcat, eléggé rendszertelenül.
Nincs befejezett többrészes történetem még mindig.
DE.
Bőven több mint 300 ezer karakternyi szöveg került fel a blogra.
Több mint tíz könyvet elolvastam idén (még akkor is, ha nem számolom bele a komplett blogger-, Wattpad- és amatőr írói regényeket és az angol olvasmányokat).
És pontosan három írói pályázatra jelentkeztem, bár nem nem értem el mindegyiken eredményt.

Igazából a fogadalmak (nem) teljesítéséből teljesen kivehető az, hogy miben akarok fejlődni 2018-ban. Igenis szeretnék legalább havi egy novellát megírni, mert nem azért írtam kevesebbet, mert nincsenek ötleteim. A valóság az, hogy az időbeosztásommal van probléma, egyrészt olyan, amit nekem kell rendbe tenni, másrészt rajtam kívül álló tényezők is nehezítették a dolgomat. Rengeteg ötletem van, amit novellaként szeretnék megírni, de sokszor ezeket elhessegettem más tennivalókra hivatkozva, és végül nem lett belőlük semmi. Nemrég összeállítottam egy 17 pontból álló listát, ami a megírásra érdemes novellaötleteimet tartalmazza, ezeken szeretnék majd még dolgozni.

A regényemről mindenkinek mindenhol annyit meséltem már, hogy szerintem az emberek már unják. Viszont már sokadszorra dobom ki a meglévő részeket, mert egyszerűen érzem, hogy valami hibádzik, valami nem jó, valami miatt nem tudom elkapni a fonalat. A napokban megint kihajítottam, ami eddig megvolt, és egy új munkamódszerrel fogok nekiállni, ami egyelőre jobb eredményekkel kecsegtet. Igazából erről a témáról, a regényeket illető írói blokkomról szeretnék majd még külön is írni, úgyhogy nem ragoznám a végtelenségig. A lényeg: ez most nem sikerült, de elég aktívan dolgozom rajta, és végre kezdem látni, hogy lelkileg is mélyre kell ásnom ehhez. De hát az ember élete (ahogy az okosok mondják) egy véget nem érő tanulás, meg a siker kulcsa az, hogy megismerjük önmagunkat (tudom, hagyjam abba végre a bölcselkedést), és ezekben szerintem van valami, úgyhogy ezen az úton próbálok meg elindulni.

 

Statisztika

Idén elkezdtem egy Excel-táblázatba vezetni, hogy pontosan miket írtam milyen terjedelemben, hogy ne év végén kelljen több órát eltöltenem ezek kigyűjtésével. Rémes, de saját magamat leginkább számokkal tudom motiválni, de azokkal elképesztően, szóval kitűztem magam elé a célt 2017-re, hogy novellákat és blogbejegyzéseket is összeszámolva legalább 300 ezer karakternyi szöveget írjak a blogra. Örömmel jelentem be, hogy (az évösszegzést és a csak ezután kikerülő 2018-as terveket is beleszámolva) 400 ezer karakternyi szöveg volt a blogon (egy-két elmentett, még ki nem került bejegyzéssel együtt). Ez másfélszer annyi, mint 2016-ban (mert utólag azokat is összeszámoltam idén). Az is a fogadalmam része volt, hogy ez a 300 ezer legalább nagyjából ugyanolyan időközönként kerüljön fel, úgyhogy kimondatlanul, de a havi 25 ezer karakterhez tartottam magam. Március, május és július kivételével ez mindig sikerült. Májusra és júliusra indokom is van, előbbi a szorgalmi időszak vége (tele ZH-kal, beadandókkal, meg akkor kezdtem dolgozni, ha jól emlékszem), júliusban pedig sikerült egyszerre kétféle munkát is elvállalnom, és egyszerűen nem maradt elég időm és energiám az írásra. A legtermékenyebb hónap augusztus volt, 90 ezerrel.

Nyáron, a blog költöztetésekor nagyon sok régebbi blogbejegyzést kitöröltem, mármint a pársoros, semmitmondó apróságokat. Most 96 bejegyzést számol nekem a WordPress, amiből körülbelül a fele idén született novella vagy cikk. Nagyjából heti egy bejegyzéses átlaggal számolok, de a valóságban ez nem volt ilyen egyenletes: volt, hogy heti kettőt publikáltam, meg olyan is volt, hogy pár hétig semmit, ha nem volt rá időm. Ezen is javítanom kell jövőre, szeretnék hetente minimum egyszer jelentkezni itt.

Az olvasóim körében a legnépszerűbb bejegyzéseim általában a cikkek. Idén háromnál vettem észre kiemelt lelkesedést: A kezdő írók bátorításának hiányáról, a A történetes blogger nem blogger és a Kedves írópalánta, olvastál már valaha könyvet? címűeknél.

A pontos jövő évi írós fogadalmaimat majd külön bejegyzésben szeretném összeszedni pár nap múlva, így most ezekbe sem mennék jobban bele.

 

Események

A blog történetében és a nettől elszakadt, valódi világban is történt elég sok jelentős esemény, ezeket szeretném most többé-kevésbé időrendben szerepeltetni.
Elkezdtem tudatosan keresni az írástechnikával foglalkozó könyveket, mert hiszem, hogy ezekből sokat tanulhatok, és már pár könyv után is érzem, hogy fejlődtem.
Megjelent a második novellám nyomtatásban. A Vigyázzunk rá című, sajnos valós események ihlette írásom bekerült az Élni nélküle antológiába. Az eredmény márciusban érkezett, a könyvbemutató június 10-én zajlott.
Közben került ki a blogra az Írók kérdőíve, ami határtalan meglepődésemre elég népszerű lett kiadott és amatőr írók körében is.
A költészet napjának alkalmából április 11-én a helyi művelődési házban felolvashattam két novellámat. Ez volt a legelső alkalom, hogy direkt felkerestek és felkértek egy ilyen eseményre, és hogy egyáltalán közönség előtt felolvashattam bármelyik írásomat.
Június végén költözött a blog a mostani címére. Nagy lépés volt ez annak tekintetében, hogy szeretnék komolyabban foglalkozni a blogolással, felülemelkedni a sok sallangon, ami az állítólagos „bloggertársadalom” zömét érinti, mármint azon részét, amelyikben én elkezdtem a blogolást.
Július 29-én Budapestre utaztam, és részt vettem az Aranymosás pikniken. Találkoztam már korábban, netről ismert amatőr írókkal, a Könyvmolyképző kiadó korábbi és új íróival, munkatársaival, és azt kell, hogy mondjam, nagyon pozitívan és motiválóan hatott rám az a nap. Azt hiszem, akkor döntöttem el végleg, hogy milyen úton szeretnék haladni íróként, és azóta is igyekszem előre, bár még csak kis lépésekben.
Nem írós dolog, de szeptemberben elkezdtem a harmadik egyetemi félévemet. Nagyon sok időmet elveszi a tanulás, ez tény, de úgy érzem, meg is kell tanulnom jobban beosztani az időmet, hogy az iskola és az írás békésen megférjenek egymás mellett.
Idén ismét meghirdették Kalocsán az irodalmi és képzőművészeti pályázatot, és ismét beválogatták az egyik írásomat az antológiába, pontosabban a Visszahúz címűt. A bemutató december 16-án zajlott.
Advent harmadik vasárnapján ismét felkértek a faluban, hogy felolvassak. Karácsonyi köszöntőként hangzott el a Polgármesteri Hivatal udvarán a Verset karácsonyra című kis mesém. Innen is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam (az eseményről a kalocsai könyvbemutatóról is szóló bejegyzésben olvashatsz).

Rengeteg dolgot csináltam idén, és azt hiszem, ez látszik ebből a felsorolásból is. Nagyon szeretnék jövőre még többet kihozni mindenből, a blogból, a novellákból és a tervezett regényekből, még ennél is több pályázaton részt venni (sokról azért csúsztam le, mert nem maradt időm írni rá, vagy [szerintem] azért nem sikerült, mert más elfoglaltságok mellett kevesebbet foglalkoztam a pályaművemmel, mint kellett volna). Úgy állok hozzá, hogy ami idén nem sikerült, azt majd megvalósítom jövőre, szóval igazából nem ítélem meg sikertelennek az évet, hiszen (mint az összefoglalóból is látszik) tartalmas, és amatőr íróhoz mérten szerintem sikeres évet tudhatok magam mögött.

 

Nemsokára érkezem a jövő évre szóló céljaim összefoglalásával!

 

Ti szoktatok újévi fogadalmakat tenni? Ha igen, idén mit fogadtatok meg? Sikerült mindent elérni?

Novellamegjelenés és adventi felolvasás

A közelmúltban két jelentős írós esemény is történt az életemben. Aki követ a Facebookon is, annak most sajnos nem sok újdonsággal szolgálhatok, de szerettem volna itt is megemlíteni a történteket, elvégre fontos állomásai az amatőr írói „karrieremnek”.

Novellamegjelenés

Idén ismét bekerült egy novellám a Kalocsai szó és kép c. antológiasorozat következő, azaz ötödik kötetébe. A könyv a városhoz kötődő képző- és irodalmi művészek alkotásaiból válogat, és tavaly ennek köszönhettem életem első megjelenését (aki nem emlékszik, ITT el tudja olvasni), így magától értetődő volt, hogy idén is pályázni fogok. Az a megtiszteltetés ért, hogy idén beválogatták a Visszahúz című novellámat, december 16-án pedig részt vettem az ünnepélyes könyvmegjelenési ünnepségen Kalocsán. Én sajnos nem fényképeztem, de kaptok képet a kötetről, illetve az eseményről készült videót is mutatom:

 

Adventi felolvasás és gyertyagyújtás

Idén engem kértek fel, hogy itthon, a falu Polgármesteri Hivatalának udvarában advent harmadik vasárnapján köszöntőt mondjak. Erre az alkalomra írtam a Verset karácsonyra című kis mesémet, ami igencsak elnyerte az egybegyűltek tetszését (ezt a rengeteg kedves visszajelzésből szűrtem le). Idén ez volt a második alkalom, hogy felolvastam egy írásomat a faluban (először a költészet napján). Azt nem állítanám, hogy második alkalommal már nem dobogott a torkomban a szívem, de én is éreztem, és mások is mondták, hogy már sokkal szebben olvasok fel, mint korábban. (A gyakorlat, na. :D) A felolvasás után a hivatal előtt én gyújtottam meg a koszorún a soron következő gyertyát.

(A képek az Érsekcsanádi Összhang Kórus Facebook oldaláról származnak.)

 

A decemberem tehát írós események szempontjából elég mozgalmas volt, de szerintem szebb lezárása nem is lehetett volna az évnek.

Verset karácsonyra

Ezúton is szeretnék boldog karácsonyt kívánni minden kedves olvasómnak és írótársamnak!

Most, hogy már mindenki legalább kétszer degeszre ette magát, pihentető olvasást javaslok. Például ezt a rövidke kis karácsonyi mesét, ami korábban Miklóssy Niki blogján volt olvasható, de most felteszem ide is, ezzel kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket. 🙂

Tartalom:
Még kiskoromban karácsonyra verset akartam írni a családom minden tagjának. Viszont nem úgy sikerült az ajándékozás, mint vártam.
Megírás ideje: 2017. december
Figyelmeztetések: nincs
Terjedelem: 700 szó

Verset karácsonyra

 

Mikor még kislány voltam, karácsonyra mindig verset akartam írni a családomnak. Egyet apának, hogy karácsonykor ne foglalkozzon annyit a munkájával. Egyet anyának, hogy legalább ilyenkor lassítson egy kicsit, és pihenjen. Egyet pedig a kisöcsinek, aki még totyogott, hogy nőjön nagyra.

Emlékszem, a szobámban, a szőnyegen hasalva kanyarítottam girbegurba betűkkel az én kis költeményeimet egy golyóstollal, amit a konyhából emeltem el, mert akkoriban nekem még csak ceruzával szabadott írnom az iskolában. Lenyűgözött, hogy mennyivel más, ha tintával vetem papírra a szavaimat: olyan komoly és felnőttes, minden egyes szó végleges, ennélfogva körültekintő átgondolást igényel. Így születtek az én karácsonyi verseim is: elgondolkodva rágcsáltam a toll végét minden leírt gondolat előtt, azután megpróbáltam a tőlem telhető legszebb betűkkel leírni a soraimat.

Akármilyen nagy munkát is fektettem a versírásba, az eredmény nekem még gyerekfejjel sem tetszett. Az egyik sor kétszer olyan hosszú lett, mint a másik, és sokszor elfelejtettem, hogy rímeket is kellene faragni. Amikor meg kényelmetlenné vált a szőnyegen való hasalás, és izgágán forgolódni kezdtem, a kezemmel elmaszatoltam a tintát a papíron. Apa és anya versét mérgesen összegyűrtem, és a sarokba hajítottam.

Az öcsiére már jobban odafigyeltem. Csak négy sort írtam a versbe, hogy ne felejtsem el a rímeket, de az utolsó így is kimaradt. Mindegy, hiszen a tesó még kicsi ahhoz, hogy észrevegye, gondoltam, és büszkén vittem az elkészült művemet anyukámhoz, hogy megmutassam neki, mit fog tőlem az öcsi ajándékba kapni.

– Szép, szép – mondta anyu –, de az öcsi még nem tud olvasni. Majd karácsonykor felolvashatod neki a fa alatt.

Addigra én már hallani sem akartam erről. Miért nem gondoltam arra, hogy az öcsi még nem tudja elolvasni? Hiszen akkor neki a versem csak egy darab papír, amire furcsa jeleket firkáltak! Elszomorodtam, és mindhárom versemet az íróasztalom fiókjába rejtettem, ahol senki sem találhatta meg. Abban az évben én nem ajándékoztam meg senkit karácsonykor, dacosan ültem a feldíszített fa alatt, és egy szót sem szóltam sem abban az évben, sem később a kihajított versekről.

Később felnőttem, és már a zsebpénzemből vettem ajándékot a családomnak. Apának általában könyveket, amikből fontos dolgokat tanulhatott a sikeres élethez vezető útról, anyának mindig konyhai eszközöket, hogy könnyebb legyen neki a sütés-főzés, az öcsit meg rendre új kütyükkel leptem meg a számítógépéhez. Apróságok, amikkel nem lehetett mellényúlni. Mégis minden karácsonykor kicsit azt éreztem, hogy ez az egész ajándékozás egy nyűg, és essünk már túl rajta.

Egészen addig ment ez így, míg egyik évben az én nevemmel csak egy vaskos borítékot találtam a fa alatt. Kérdőn néztem a szüleimre: ez mi? Kicsit igazságtalannak is éreztem, mert eközben az öcsém egy hatalmas dobozról rángatta le a csomagolást – én meg papírokat kaptam. Papírt, karácsonyra, nem akartam elhinni. Ez nem így szokott működni. Sőt, abban a percben azon gondolkodtam, adjak-e hangot annak a javaslatomnak, hogy tiltsuk be a karácsonyi papírfecni-adományozást egyszer és mindenkorra. Ennek nem szabadna így történnie. Próbáltam nem kimutatni, mennyire szívemre vettem a dolgot, és tüntetően elfordultam, mikor az öcsém végre letépte az utolsó ragasztást is a saját ajándékáról, és szinte könnyekben kitörve borult a szüleim nyakába. Meg se néztem, mit kapott a kisöcsi, sértődötten tépkedtem fel a borítékot, és magamban azért rimánkodtam, hogy legyen megtömve vásárlási utalványokkal.

Összehajtott papírlapok voltak benne. Sárgás, gyűrött, régi papírdarabok, amiket keresztül-kasul átszőttek a kék tintával írt sorok. Girbegurba betűkkel firkált, hol hosszabb, hol rövidebb gondolatok.

Négy darab lapot rejtett a boríték. Egyet apának, hogy ne dolgozzon annyit, egyet anyának, hogy pihenjen is néha, és egyet a kisöcsinek, hogy nőjön nagyra. És egyet nekem, anyu gyöngybetűivel, hogy sose féljek megmutatni azt, amit büszkén és szeretettel készítettem a családom tagjai számára.

Később kiderült, hogy a szüleim más ajándékot is elrejtettek nekem a fa mögé. Legalább akkora volt a doboz, mint amit a testvérem is kapott, de aznap este nem bontottam ki. Mindenki a saját kis versének szavait ízlelgette szenteste: és aznap este apu nem beszélt a munkáról, anyu végre megpihent a kanapén, az öcsi pedig nem kapcsolta be a számítógépet.

Milyen jó, hogy anya megtalálta az asztalom fiókjában a verseimet.

Könyvvélemény: Varga Bea – A siker tintája

Nagyon vártam már Varga Bea, azaz On Sai írástechnikai könyvét. Szerintem már évekkel ezelőtt hallottam róla először, hogy tervben van egy ilyen, én pedig az idő múlásával csak csendben reménykedtem, hogy tényleg lesz egy ilyen kötet.

Sokan tudják rólam, hogy mennyire szeretem On Sai könyveit, és ugyanakkor mennyire tisztelem őt íróként, pontosan azért, mert számomra (még, reméljük) felfoghatatlan mennyiségű szakmai tudás húzódik amögött, hogy az ő történetei olyan jók, amilyenek. Én olyanfajta írópalánta vagyok, aki szeret tervezni, kitalálni, tudatosan próbálom eldönteni, hogy mit hogyan írjak meg, és hogy mindent megértsek, ahhoz szükségem van erre a szakmai tudásra. Még elég keveset tudok, úgy érzem, ezért minden lehetőséget megragadok, hogy fejlődhessek. Ha már itt tartunk, terveim között szerepel a KMK-hoz tartozó Írástudó Íróiskolán való részvétel, az egyetlen probléma, hogy a szövegboncnok (alapozó) kurzus mindig az egyetemi szorgalmi időszakomra esik. Másokkal ellentétben én ilyenkor (főleg az utolsó 3-4 hétben) eléggé megszakadok a beadandók és a zárthelyik súlya alatt, nem mernék melléjük egy komolyabb kurzust is bevállalni. De előbb-utóbb csak megoldom valahogyan.

Amíg nem tanulok tanfolyamon írni, addig áldom a világot, hogy ilyen írástechnikai könyvek is megszületnek. Nosza, essünk neki Varga Bea könyvének!

Kiadó: Könyvmolyképző
Megjelenés éve: 2017
Oldalszám: 280
Formátum: nyomtatott könyv
Moly-link
A szerző Facebook-oldala: ITT

Bevallom őszintén: körülbelül öt óra alatt végigszaladtam rajta. Tudom, hogy egyrészt ez egy lapozgatós könyv, másrészt a tanulást nem így kell, de szerettem volna minél hamarabb egy átfogó képet kapni a kötetről, hogy véleményt alkothassak róla.

Amit a gyorsolvasás alatt már leszűrtem, az az, hogy ezt a könyvet még számtalanszor elő fogom venni. Rövidek a fejezetek, hamar elolvashatóak, de így is azt éreztem, hogy elég alaposan érinti a témákat, megérné egyesével megrágni minden egyes részt. Nagyon sok gondolat kibontakozott (volna) bennem olvasás közben, amikben egyelőre nem akartam elmerülni, hanem szeretném ezután még egyszer elővenni a kötetet, és kihasználni a fejezetek végi gondolatébresztő kérdéseket.

Ugyanis minden rész végén találunk egy kis helyet a gondolataink leírásának, és néhány kérdés segít is az elmélkedésben, illetve valahol megoldandó, megírandó feladatok is találhatók. Ide kötődik az egyetlen negatív élményem a könyvvel: a gondolatébresztő kérdések betűtípusa nekem nem tetszik, kicsit nehezebben olvasható számomra — de ez nem olyasmi, ami miatt akár egy fél csillagot is levonnék az értékeléséből Molyon. A témák és a kérdések tehát elérik, hogy a kötet több legyen, mint magolós tankönyv, és tényleg gondolkodásra késztetik az olvasót. Én a magam részéről nem lennék hajlandó belefirkálni a könyvbe, úgyhogy majd kinevezek kifejezetten ehhez egy kis füzetet, amibe a gondolataimat jegyzem. Több olyan téma is akad a könyvben, amivel kapcsolatban már én is régóta terveztem bejegyzést írni, ezek főleg véleménykifejtések, úgyhogy abban is reménykedem, hogy a kérdések majd ezeknek a megírását is előre lendítik.

A tananyag nagyon sokrétű, szerintem tényleg az írás alapjaiból építkezik egyre magasabb szintekre, foglalkozik többek között a nyelvi szinttel, a világteremtéssel, a szerkesztéssel, hangsúlyozza a novellaírás fontosságát, egyesével átveszi a főbb zsánereket (és hiába ír keveset róluk, Varga Bea a rövid szövegbe is csak töményen a lényeget, a fontos dolgokat sűríti bele), és a vége felé egy hosszabb blokkban lélektani kérdéseket is feszeget. Nekem ez utóbbi rész tetszik legjobban, pontosan azért, mert mostanság kezdek rájönni, hogy ha tovább akarok lépni a jelenlegi szintemen, akkor elsősorban lelkileg kell helyretennem magamat, és főleg az íráshoz fűződő viszonyomat. Szerintem ebben kezdő löketként tökéletes lesz ez a kötet.

Azt hiszem, a témák sokféleségéből látható, hogy ez olyan könyv, amiben szerintem minden írópalánta megtalálhatja azt a részt, amire neki éppen akkor szüksége van a fejlődéshez. Vannak egészen alapvető kérdések, például tisztázza a műfaj—zsáner fogalomtévesztést, ami nekem is nagy zizim, de specifikusabb témákat is fejteget, mint például a nyelvújítási módokat fantasyben és sci-fiben is.

Őszintén szólva nem hiszem, hogy én ezt valaha lapozgatós könyvként fogom használni, de ennek szimplán annyi az oka, hogy én mindig mindennel úgy haladok, hogy az elején kell elkezdenem, és sorban kell végighaladnom, mert csak, „legrosszabb” esetben arra vagyok hajlandó egy ilyen könyv esetében, hogy csak az éppen engem érdeklő fejezetet lapozzam fel. Ennek ellenére már a gyors átolvasáskor is elgondolkodtam párszor az ugráláson, ugyanis a fejezetek végén mindig két út áll, ahová az ember átlapozhat, és néha ezeknek a megfogalmazása is annyira egyedi és humoros volt, hogy alig bírtam megállni. Például: „Az írói ígéret megszegése. Becsszó, ez a 236. oldalon lesz.” Ebből is és sok más szövegrészből sütött On Sai humorérzéke (még egy jó példa az egyik fejezetcím, ez a kedvenc poénom: „Túlírtság, avagy elmondhatnám két szóban is, de miért ne tegyem ötvenben, hátha így sokkal jobban megérti az olvasó, bár lehet, kettővel is boldogult volna, most már soha nem tudjuk meg” — igen, ez egy fejezetcím), és sokszor azon kaptam magam, hogy az ő hangján olvasom magamban a sorokat.

A másik nagy pozitívuma a könyvnek pont ehhez köthető: annyira közvetlen, könnyed stílusban mesél, hogy teljesen azt az érzést keltette bennem, mintha az írónő velem szemben ülne az asztal másik végén, és kizárólag nekem mesélne, az én fejlődésem lenne a célja, minden figyelmét rám szentelné. Nem egy száraz tankönyvet dugott az orrom elé, hanem mesél, és a meséléséből süt a sokévnyi tapasztalat és a ki tudja, hány könyvnyi megírt kézirat. Ebből a tudásból egy kis szeletet adhat csak át a könyv, de én úgy vélem, hogy kezdő íróknak ez mindenképp egy kötelező olvasmány kell, hogy legyen.

Ami azt illeti, ezúttal kedvenc könyvet avattam, és ajánlom minden kedves írópalántának! Végezetül pedig a könyvet záró szavakkal búcsúzom mára: „Hmm, itt vagy még? Hess, menj írni!” — Hiszen egy jó írástechnikai könyv kiváltja az íróból azt a vágyat, hogy a tanultakat mihamarabb kipróbálhassa élesben, és beépítse a saját eszköztárába.

Köszönöm az élményt, kedves Varga Bea! Én már megyek is írni. 🙂

1234