• Home
  • /
  • Author: Daremo

Cyberbullying a bloggerek között

Az internet akár egy igazán sötét hely is lehet.

Igazából évek óta újra és újra megfogadom magamnak, hogy nem bonyolódom bele többé idétlen, gyermeteg netes vitákba, nem állok le belekötni idegenek hülyeségeibe, nem csatlakozom be már elkezdődött anyázásokba — mert nincs rá időm. Meg úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak azt az állapotot, amikor remegő ujjakkal legépelek valamit, és az enter lenyomása után szaporán dobogó szívvel várom, hogy mit fog reagálni a másik fél. Felnőttem ehhez, úgy érzem.

Néha mégis nehéz megállni. Sokszor sikerült már, úgyhogy tulajdonképpen elértem a célomat, már nem bonyolódom bele mindenbe, ami kicsit is szíven üt a blogos és az írós világban. De van valami, ami a mai napig kihoz a sodromból: a cyberbullying.

Mi az a cyberbullying?

Egyszerűen megfogalmazva: elektronikus zaklatás. Főleg tinik körében jelenik meg, és számos megnyilvánulási formája van, például a hírnevet rontó pletykák terjesztése, a személyiséglopás, az online érkező fenyegetések és a többi.

Na de kezdjük az elejéről.

Jó vagy rossz dolog-e az, hogy álnevet használunk?

Korábban már foglalkoztam ezzel a témával a 10 érv a neved felvállalása mellett című írásomban, és még mindig kiállok amellett, hogy igenis jó dolog felvállalni a nevünket online, a blogunkon. Nekem ennek ellenére van „művésznevem”, de emellett jól látható a fényképem a blogon, és a saját nevemet is feltüntetem. Egyszerűen nem szeretném összemosni az otthoni, egyetemi (később majd szakmai) nevemet a szórakoztató irodalombelivel, ennyiről van szó. Természetesen azt is megértem, hogy van pár eset, mikor az illető tényleg jogosan nem akarja felvállalni a saját nevét az olvasói előtt, de szeretném leszögezni, hogy nem is erről beszélek most.

Én mindig azt fogom mondani, hogy igen, jó dolog felvállalni a nevünket a blogon, előnyünkre válhat, ha a személyes ismerőseinknek beszélünk a hobbinkról, főleg akkor, ha úgy érezzük, hogy szeretnénk, ha ez az időtöltés több lenne puszta szórakozásnál. Ettől függetlenül persze elfogadom, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy vállalja-e az arcát, a nevét az írásaihoz.

Mi köze van ennek a cyberbullyinghez?
Egyáltalán létezik ez a bloggerek, írópalánták körében?

Néha én is megdöbbenek ezen. Az én naiv kis lelkem azt feltételezte sokáig, hogy az író(palántá)k egyik fő tulajdonsága az empátia, és hogy ezt nem csak a karaktereikkel szemben alkalmazzák, hanem akkor már a való életben is, a társaikkal.

Azt nem mondanám ki konkrétan, hogy ebben tévedtem; inkább rájöttem, hogy az írók, művészek, bloggerek sem egyfélék, és köztük is vannak kevésbé szimpatikus arcok.

„Ha kitetted a szövegedet a netre, akkor bizony vállald, hogy az emberek azt szabadon véleményezhetik is”, mondják sokan, és én azt hiszem, hogy egyesek már-már groteszk módon képesek kicsavarni és a saját szájízük szerint újraértelmezni ezt a gondolatot.

Hiszem, hogy a véleménynyilvánítás szabad, és ha egy amatőr író vagy blogger kitette a netre az új bejegyzését, akkor én elolvasás után, ha úgy érzem, hogy valamit lehetne rajta javítani, akkor ezt szabadon leírhatom komment formájában. Nem kötelező magamban tartanom, de ugyanígy nem kötelező (még csak el sem várható), hogy privát formában keressem fel az írót, és engedélyt kérjek tőle a tanácsaim vagy az ő írásában fellelhető hibák felsorolására a nyilvános felületen. A megfelelő hangvétellel tálalt kritika nem bántó, nem sértő, nem járatja le az olvasói előtt az írót, sőt: szerintem kifejezetten pozitív benyomást kelt, ha az író képes elfogadni a felajánlott segítséget, ha elismeri, hogy amit alkotott, az nem tökéletes, és kész a munkáján javítani, hogy a jövőben az olvasóinak még magasabb szintű minőséget nyújthasson.

Mondom még egyszer: a megfelelő hangvétellel tálalt kritika ilyen. Az, hogy „szar vagy, a történeted is szar, a szereplőid is szarok, bár meg se írtad volna az egészet, írd át az elsőtől az utolsó betűig”, nem egy megfelelő hangvétellel tálalt kritika.

Sajnos nem egyszer tapasztaltam már a bloggerek között, hogy egyesek, többnyire olyanok, akik éppen ott és akkor nem tudják majd megvédeni magukat, mások céltáblájává válhatnak. Szerencsére elenyésző az olyan esetek száma, mikor az emberek nem állnak le a kissé gonoszkodva, pimaszul megfogalmazott kommentek megírása után, és még erősebben támadnak, de sajnos előfordul. Nem egyszer.

Az előbb írtam, hogy „ha kitetted a szövegedet a netre, akkor bizony vállald, hogy az emberek szabadon véleményezhetik”, mert ez így korrekt. De ez nem ugyanaz, mint hogy „ha kitetted a szövegedet a netre, akkor vállald ennek a következményeit”, mert nem, ez nem korrekt, ez nem elfogadott, ez nem normális.

Mégis milyen következménye kellene, hogy legyen a művészetnek? Érzitek, miféle burkolt fenyegetés bújik meg a második, kicsavart mondatban?

Nem hazudok, én is olvastam már nem egy olyan amatőr írást, hogy felfutott tőle a szemöldököm a hajam alá, és inkább kiikszeltem az ablakot. Meg olyan is volt, beismerem, hogy megmutattam privátban egy barátomnak, hogy „hallod, ilyet még nem pipáltam”, mert én se vagyok szent, és én sem fogok isteníteni olyat, akit nincs mire, és igenis van, ami nálam is leveri a biztosítékot. Ne legyünk álszentek, mert amúgy az teljesen normális, ha van olyan, amit nem tud befogadni a gyomrunk, vagy amiben sehogy sem tudunk értéket találni. (Például vannak az ilyen tizenévesek által írt vérfertőző erotikus történetek a Wattpaden — én azt hiszem, értem őket, vagy legalábbis úgy vélem, hogy értem őket, de ettől függetlenül inkább kimenekülnék a házból, minthogy egyre is rákattintsak. Bocsi mindenkinek, aki tizenkettő és erotikust ír.)

A kritikát nem mindenki hallja meg, vagy nem úgy hallja meg, ahogyan azt megírták. Lehet írni újra meg újra cikkeket a kritika elfogadásáról, meg magyarázhatod minden egyes háborgónak, hogy de hiszen te csak segíteni akartál azzal, hogy pl. felhívtad a figyelmét egy nagyon egyértelmű helyesírási hibára, egyszerűen mindig lesznek olyanok, akik ezt nem értékelik. El kell fogadni azt is, hogy van, aki nem tudja helyén kezelni a kritikát, és tovább kell lépni.

Egyesek pedig pont erre a továbblépésre nem képesek. Ha a megkritizált író nem fogadja meg a tanácsokat, vagy nem látszik rajta azonnal a fejlődés, akkor odamennek még egyszer, még tízszer, egyre erőszakosabban, egyre durvább hangvétellel próbálják meggyőzni az illetőt, hogy amit csinál, az nem jó. A támadásra pedig normális reakció, ha az illető védekezéssel, esetleg visszatámadással reagál. Ezért kéne egyszerűen ráhagyni.

Konkrétabban eddig talán kétféle esettel találkoztam. Az egyik, mikor egy vagy több ember folyamatosan kommentekkel támad neki az illetőnek, hogy vegye már észre, hogy valamit mennyire rosszul csinál; a másik pedig mikor egy rossznak titulált történetet „bedobnak a közösbe” (például egy írós csoportban), azzal a felszólítással, hogy „nézzétek meg ezt a borzalmat”, ez alatt pedig egyre csak születnek a további cifra szövegek a történet minőségét illetően.

Az ilyeneket látva nekem mindig az a benyomásom támadt, hogy akik ilyen hadjáratszerű lejáratásokat, megaláztatásokat visznek véghez, azok a saját belső frusztrációikat szeretnék kiélni valakin. Talán önbizalomhiányt, talán irigységet, talán múltbeli sérelmeket, esetleg a saját életükből, de teljesen más területről fakadt keserűséget.

A neten a névtelenségből fakadva sokkal könnyebb céltáblává válni, mint a valóságban. Azok, akik mindenáron bántani akarnak valakit, nem látják az illetőt szemtől szemben, nem látják az arcán, mekkora rombolást visznek véghez a szavaikkal, de még egy valós profilképet, igazi adatokat sem látnak az illetőről. Jobb esetben csak egy többnyire semmitmondó művésznevet és egy netről halászott profilképet mutatnak magukból a világnak, és aki akarja, az képes elfeledtetni magával, hogy ez az illető is valós ember, valós érzésekkel.

Bármiről is ír az ember, azt bizonyossággal elmondhatjuk, hogy legtöbbünk képes a lelkének a legbelső kis rezdüléseit kitárni a világnak az alkotásaiban. Esetleg olyan dolgokról írni, amikről a valóságban nem mer beszélni; olyan dolgokról fantáziálni, amikről egyébként tudjuk, hogy nem kellene, de izgalmas; felfedezni önmagunkban olyasmit, amire nincs lehetőségünk a valóságban. Ez mindenkinek más és más, ahogy mindenki különböző mértékben engedi bele önmagát a saját írásába belefolyni, de tény: ott vagyunk a sorainkban. És nem tudja mindenki elviselni, ha ezt a titkos, belső világát éri támadás.

Vannak, akikről egy ilyen hadjárat csak leperegne, elintézik egy vállrándítással, és akkor az utálkozók is megunják a játékukat. Viszont vannak, akik nem tudják ezt feldolgozni, és attól függetlenül, hogy ezek a bántások az interneten keresztül érkeznek, és nem látja egymást szemtől szemben a bántó és az áldozata, még ugyanakkora ütést képesek bevinni az embernek.

Ajánlok egy jó módszert azoknak, akik szeretnek ilyesfajta „játékokat” űzni írópalánta társaikkal: mielőtt elküldöd a kommentedet, képzelj magad elé valakit, akit személyesen ismersz. Lehetőleg olyat, akit kedvelsz is. Képzeld el, hogy ezeket a szavakat, amiket éppen elküldeni készülsz, ennek az ismerősödnek mondod, szemtől szemben. Koncentrálj arra, milyen érzéseket váltana ki belőled, ha ezeket így ki kellene mondanod. Szorongó, kellemetlen érzések ezek? Inkább magadban tartanád a mondandódat, mert érzed, hogy ezzel megbántanád az illetőt?

Ha igen, akkor két dolgot tehetsz. Az egyik, hogy átfogalmazod a hozzászólásodat: ha gonoszkodás van benne, azt húzd ki, és tálald úgy a kritikádat, a tanácsaidat, hogy élőben is ki merd mondani valaki szemébe; a másik, hogy elengeded az egészet. Ez nem jelenti azt, hogy olyan mértékben cenzúrázd a véleményedet, hogy inkább dicsérj valamit, amiben túlontúl sok hibát véltél felfedezni — nem kell hazudni, nem kell elhallgatni a véleményedet, hiszen ennek kinyilvánításához jogod van. De ne gonoszkodj, ne gyűlölködj valakivel csak azért, mert a neten nem látod a reakcióját, szóval mert megteheted.

Ha pedig úgy érzed, hogy tényleg nem tudnád szebben megfogalmazni a véleményedet, akkor inkább ikszeld ki az ablakot. Nem kell neked megváltani a világot. Legalább megkíméled magad attól, hogy szapora szívveréssel ötpercenként frissíted az ablakot, azt várva, hogy az író mikor fog reagálni valamit a csípős kritikádra. Kinek hiányzik ez a plusz, saját magának okozott stressz? Komolyan mondom, akinek olyan kevés idegeskedés van életében, hogy saját magának is indukálja, az ossza meg a világgal a tippjeit.

Az üzenet és a tanulság (már akinek)

Felejtsétek már el azt, hogy a kritikában személyeskedtek, hogy lehordjátok az illetőt, hogy a felmenőit emlegetitek bármilyen kontextusban, hogy arra utasítjátok, hogy hagyja abba az írást. Ne abban éljétek ki a saját frusztrációtokat, hogy megpróbáljátok levezetni máson, átpumpálni idegenekbe, akiken úgysem fogjátok látni a szavaitok hatását.

Vannak olyan történetek, amik tényleg kiverhetik a biztosítékot, van köztük olyan, ami tényleg azért született, hogy borzolja az emberek idegeit. De ne etessétek a trollt, és ne támadjátok a másikat. Ne álljatok össze bandába, hogy rászálljatok egy ismeretlen írópalántára!

Őszintén hiszem azt, hogy a kedves szavak sajnos nem mindig érnek célba, de ezután nem a megtorlás következik, hanem az elengedés. Bármiről is ír a másik, bárhogyan is reagál egy kritikára, a gonoszkodás, a szándékos cyberbullying gerinctelen dolog. Ne élvezze senki, hogy másokat aláz meg és tesz tönkre a szavaival!

Mivel nem látod az illetőt, azt sem láthatod, mekkora pusztítást okoznak a szavaid. Ne te legyél senki életének az elrontója.

Aki úgy érzi, szeretne és tud róla beszélni, ossza meg velem (akár itt, akár privátban), ha hasonló eset szemtanúja volt, esetleg maga az áldozat. Ha tudok, segítek, de néha az is elég, ha van kivel beszélni erről. Szeretném, ha többé nem fordulnánk el bloggertársainktól!

Bemutatkozás Kalocsán – beszámoló

Április 27-én, este 6-kor a Kalocsai Kortárs Művészeti Klubban két amatőr művész bemutatkozása történt: az egyik Kiss Lili szobrászlányé volt, a másik pedig az enyém, mint amatőr író, blogger. 

Egészen újszerű élmény volt ez a korábbiakhoz képest. A rendelkezésemre álló idő kitöltését teljesen rám bízták, igaz, kaptam néhány támpontot, hogy miket érdemes belefoglalnom a bemutatkozásomba. Családias hangulatban zajló beszélgetés volt, és mivel a jelenlévők közül többen nem mozogtak otthonosan az internet blogger bugyraiban, ezért ennek a bemutatásával, előnyeinek és hátrányainak megbeszélésével is jelentős időt töltöttem el.

Három írásomat választottam felolvasásra: először is, mikor a kezdeti próbálkozásokról meséltem, felolvastam az általános iskola harmadik osztályos fogalmazás füzetemből A kiskutya című mesémet (ezen mindenki jókat kacagott, egyszer majd feltöltöm a blogra is 😀 ), ezután a Majd legközelebb című kis romantikusommal mosolyogtattam meg az embereket, végül pedig édesanyám olvasta fel a Vigyázzunk rá című, egy osztálytársam emlékére készült írásomat. Anyukám nagyon ügyes és gyakorlott felolvasó, ezért kértem meg őt, hogy ezt a számomra fontos írást ő vállalja el helyettem. Nehéz volt utána megszólalnom.

Igazán pozitív, érdeklődő fogadtatásban részesültem Kalocsán. Külön kiemelném, hogy mennyire meglepett engem Kiss Lili munkássága, hogy a saját kezével vagy éppen hegesztéssel készít szobrokat. Le a kalappal előtte, nagyon tetszettek a bemutatott munkái, és őszintén remélem, hogy sikerülnek neki a tervei, amikről mesélt. 🙂

Elmondhatom, hogy nagyon jól éreztem magam, és ha mondhatok ilyet, büszke is vagyok magamra, hogy a saját lámpalázamat legyőzve képes voltam egyedül végigvinni a bemutatkozásomat. 🙂

Köszönöm a Kalocsai Kortárs Művészeti Klubnak a meghívást, és remélem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy amatőr íróként Kalocsán jártam. 🙂

Bemutatkozó est Kalocsán

Ma este 6-kor a Kalocsai Kortárs Művészeti Klubban fogok bemutatkozni, mint amatőr novellista és blogger. Ez ismét egy hatalmas lépés az én kis kezdetleges, lassan építkező írói karrierem útján, igazán megtisztelőnek tartom, hogy meghívtak. 🙂

A hétvégén érkezem részletes beszámolóval az estéről, illetve egy új írós kihívást is hozok. Igen, vége a szorgalmi időszakomnak, most már ismét lesz időm írogatni. 🙂 Köszönöm minden olvasómnak a türelmet!

Költészet napi felolvasás 2018-ban

Az a megtiszteltetés ért, hogy idén is meghívtak a falum Költészet Napján rendezett eseményére a Művelődési házba. Mi egy nappal korábban, április 10-én gyűltünk össze fél 7-kor.

Én idén is egyedül voltam a prózával, de rajtam kívül három költő is jelen volt az eseményen: Dr. Szluha Gyula Antal, aki két saját kötetét is elhozta, vele most ismerkedtem meg; Kovács Előd, aki még hozzám hasonlóan a kezdők táborát erősíti, őt a tavalyi eseményen ismertem meg jobban; és végül Tesényi Rózsa, aki szintén elhozta legújabb verseskötetét. Mindannyian felolvastunk a saját műveinkből — illetve én aznap egy kicsit gyengélkedtem, úgyhogy a Visszahúz c. novellámat az édesanyám olvasta fel.

Az est különlegessége abban rejlett, hogy a közönség tagjai is hozhattak magukkal verseket, amit felolvashattak. Szerencsére ezekből sem volt hiány, és számos szép szavalást hallhattunk. Fellépett továbbá az Összhang Kórus, ezzel is színesebbé téve az estét.

Én nagyon jól éreztem magam, és örömmel tölt el, hogy ilyen sokszor gondolnak rám a faluban, mint amatőr művészre. 🙂 Remélem, jövőre is sor kerül hasonló eseményre, én már nagyon várom!

 

(A képek az Érsekcsanádi Összhang Kórus Facebook oldaláról származnak, a linkre kattintva még több fotó látható.)

Karakterépítés 100 lépésben (fordítás)

Évekkel ezelőtt fordítottam le magamnak angolról egy elég terjedelmes karakterkérdőívet. Azóta többször használtam is, úgy tapasztaltam, hogy többféle zsáner szereplőihez illeszkedik, vagy lehet úgy értelmezni néhány kérdést, hogy megfelelő legyen (pl. ha egy adott világban nincs iskola, akkor az ezt érintő kérdéseket lehet másfajta tanulási folyamatra kivetíteni). Általánosságban szerintem inkább a karakter belső világát segít feltérképezni. Az évek során láttam már ezt a kérdőívet másnál, más fordításban, ez az én verzióm most, amit INNEN szereztem, néhány kérdést pedig esetleg azért variáltam meg, hogy jobban passzoljon az irodalmi alkotásokhoz.

Ez az első fordításom. 🙂 Biztos nem tökéletes, de én már tudtam használni, úgyhogy remélem, lesztek páran, akiknek szintén hasznos lesz. (Nem kell megijedni: egyszerűen ki tudod innen jelölni a kérdéseket és átmásolni bárhová. Ha meg írsz róla a blogodon, egy említést megköszönök. 🙂 )

Első rész: az alapok

  1. Mi a teljes neved?
  2. Hol és mikor születtél?
  3. Kik (voltak) a szüleid? (Nevük, foglalkozásuk, személyiségük, stb.)
  4. Vannak testvéreid? Milyenek (voltak)?
  5. Hol élsz most, és kivel? Jellemezd a helyet és a személy(eke)t!
  6. Mi a munkád?
  7. Jellemezd a teljes fizikai megjelenésed! Olyan tényezőket említs meg, mint a magasság, súly, rassz, haj- és szemszín, öltözködési stílus, tetoválások, sebhelyek, egyéb megkülönböztető jelek.
  8. Melyik társadalmi osztályba tartozol?
  9. Allergiás vagy valamire, van valamilyen betegséged vagy más fizikai gyengeséged?
  10. Bal- vagy jobbkezes vagy?
  11. Milyen a hangod?
  12. Milyen szavakat vagy kifejezéseket használsz gyakran?
  13. Mit tartasz a zsebeidben?
  14. Van valamilyen jellemző megjegyzésed, furcsa stílusod, idegesítő szokásod vagy más meghatározó jellemződ?

Második rész: a gyermekkor

  1. Hogyan jellemeznéd a gyermekkorodat?
  2. Mi a legkorábbi emléked?
  3. Mi a legmagasabb iskolai végzettséged?
  4. Szeretted az iskolát?
  5. Hol tanultál legtöbbet a készségeidről és egyéb képességeidről?
  6. Volt (van) példaképed? Ha igen, jellemezd!
  7. Míg felnőttél, hogy jöttél ki a családtagjaiddal?
  8. Gyermekként mi akartál lenni, mikor felnőtt leszel?
  9. Gyermekként mi volt a kedvenc elfoglaltságod?
  10. Gyermekként milyen személyiségjegyeid voltak?
  11. Gyermekként népszerű voltál? Kik voltak a barátaid, és milyenek voltak?
  12. Mikor és kitől kaptad az első csókodat?
  13. Szűz vagy? Ha nem, kivel és hol vesztetted el a szüzességedet?
  14. Ha természetfeletti lény vagy (pl. mágus, vérfarkas, vámpír), meséld el, mikor váltál azzá, ami vagy, vagy mikor tapasztaltad meg először a képességeidet! Mutasd be azokat a hatásokat a múltadban, amik irányt mutatnak a cselekedeteidnek a jelenben!

Harmadik rész: a múltbéli hatások

  1. Mit tekintesz életed eddigi legfontosabb eseményének?
  2. Mi/ki hatott rád leginkább?
  3. Mit tekintesz a legnagyobb eredményednek?
  4. Mit sajnálsz leginkább?
  5. Mi a legördögibb dolog, amit tettél?
  6. Van priuszod? Ha igen, miért?
  7. Mikor voltál a leginkább megijedve?
  8. Mi volt a legkínosabb dolog, ami történt veled?
  9. Ha valamit megváltoztathatnál a múltadban, mi lenne az, és miért?
  10. Mi a legboldogabb emléked?
  11. Mi a legszörnyűbb emléked?

Negyedik rész: a hiedelmek és a vélemények

  1. Alapvetően optimista vagy pesszimista vagy?
  2. Mi a legnagyobb félelmed?
  3. Milyen vallású vagy?
  4. Mik a politikai nézeteid?
  5. Milyen nézeteket vallasz a szexről?
  6. Képes lennél ölni? Milyen körülmények között vélnél egy gyilkosságot elfogadhatatlannak vagy épp elfogadhatónak?
  7. Véleményed szerint mi a leggonoszabb dolog, amit egy ember megtehet?
  8. Hiszel a lelki társak és az igaz szerelem létezésében?
  9. Mit gondolsz, hogyan tehető az élet sikeressé?
  10. Mennyire vagy őszinte a gondolataiddal és az érzelmeiddel kapcsolatban (pl. elrejted-e a valódi személyiségedet másoktól, milyen mértékben és formában)?
  11. Előítéletes vagy? Vannak olyan tulajdonságok, amiket azonnal elítélsz?
  12. Van olyan dolog, amit semmilyen körülmények között sem tennél meg? Miért nem?
  13. Kiért vagy miért lennél képes meghalni (vagy nagyon extrém dolgot tenni)?

Ötödik rész: emberi kapcsolatok

  1. Általában hogyan viselkedsz másokkal (udvariasan, bunkón, távolságot tartva, stb.)? Befolyásolja a viselkedésedet az, hogy mennyire ismered az embereket, és ha igen, milyen irányban?
  2. Ki a legfontosabb személy az életedben, és miért?
  3. Ki az, akit legjobban tisztelsz, és miért?
  4. Kik a barátaid? Van legjobb barátod? Jellemezd ezeket az embereket!
  5. Van házastársad vagy élettársad/párod? Ha igen, jellemezd ezt a személyt!
  6. Voltál már szerelmes? Ha igen, meséld el, mi történt!
  7. Mit keresel egy lehetséges szeretőben?
  8. Mennyire érzed magad közel a családtagjaidhoz?
  9. Van már saját családod? Ha igen, jellemezd a családtagjaidat! Ha nem, szeretnél? Miért?
  10. Kihez fordulnál, ha segítségre lenne szükséged?
  11. Rábíznád valakire az életed?
  12. Ha meghalnál vagy eltűnnél, ki hiányolna?
  13. Kit vetsz meg leginkább, és miért?
  14. Veszekszel vagy elkerülöd a konfliktust?
  15. A kapcsolataidban tiéd a vezető szerep?
  16. Szeretsz nagyobb embercsoportokkal kapcsolatba lépni? Miért?
  17. Érdekel téged, mit gondolnak rólad mások?

Hatodik rész: szeretett és utált dolgok

  1. Mi a hobbid vagy a kedvenc időtöltésed?
  2. Mi a legértékesebb tulajdonod?
  3. Mi a kedvenc színed?
  4. Mi a kedvenc ételed?
  5. Mit szeretsz olvasni?
  6. Mit tartasz igazán kellemes szórakozásnak (zene, filmek, művészet, stb.)?
  7. Dohányzol, iszol vagy drogozol? Ha igén, miért? Szeretnéd abbahagyni?
  8. Hogyan telik egy tipikus szombat estéd?
  9. Mi nevettet meg?
  10. Mi az, ami sokkolóan vagy sértőn hat rád?
  11. Mit tennél, ha nem tudnál aludni, és találnod kellene valamit, ami lefoglal?
  12. Hogyan birkózol meg a stresszel?
  13. Ösztönösen cselekszel, vagy mindig kell lennie egy tervnek?
  14. Mi az, ami számodra idegesítő?

Hetedik rész: önarckép és az alkotó

  1. Meséld el egy napi rutinodat! Mit érzel, ha ezt valami megzavarja?
  2. Mi a legnagyobb erősséged?
  3. Mi a legnagyobb gyengeséged?
  4. Ha megváltoztathatnál magadban valamit, mi lenne az?
  5. Általában introvertált vagy extrovertált vagy?
  6. Rendszerető vagy szétszórt vagy?
  7. Nevezz meg három dolgot, amiben szerinted jó vagy, és három dolgot, amiben nem
  8. Szereted önmagad?
  9. Mi motivál az életedben? Felfeded ezt más emberek előtt is?
  10. Milyen célt akarsz elérni életed során?
  11. Hogyan látod magad 5 évvel később?
  12. Ha választhatnál, hogyan halnál meg?
  13. Ha tudnád, hogy 24 óra múlva meghalsz, mi az a három dolog, amit meg akarnál tenni, míg élsz?
  14. Mi az, amire szeretnéd, ha az emberek halálod után is emlékezzenek?
  15. Jellemezd a személyiségedet három szóban!
  16. Mások milyen három szóval jellemeznének téged?
  17. [Az írónak] Ha tehetnéd, milyen tanácsot adnál a karakternek?

Szeretnétek még a jövőben hasonló (akár teljes írástechnikai cikkeket jelentő) fordításokat is olvasni a blogon?

1234

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás