Kifakadások a Wattpad romló színvonaláról

Az utóbbi időben eléggé elterjedt szokássá vált a Wattpad romló színvonalának felemlegetése. Ezt a témát szeretném most körbejárni, főleg a saját véleményemet leírni. Ez természetesen nem szentírás, így előfordulhat, hogy netán egyeseknek rosszul fog esni néhány sor (bár igyekszem a tőlem megszokott pártatlan megfogalmazást hozni), de tudjuk: akinek nem inge… Akinek pedig igen, az vegye is fel.

Először is: mi az a Wattpad?

Szeretném azoknak az olvasóimnak is érthetően felvázolni a helyzetet, akik nem használják vagy nem ismerik a Wattpad rendszerét (főleg, mert amiről írok, az nem csak a Wattpadre jellemző, hanem érdekes lehet minden írópalántának). Tulajdonképpen ez egy írós közösségi oldal: megoszthatod a saját írásaidat másokkal, az olvasóid kommentelhetnek, csillagozással kifejezhetik tetszésüket az egyes fejezeteket illetően, követhetik a munkásságodat. Írhattok egymásnak leveleket, üzenhetsz egyszerre az összes követődnek, ezáltal kialakulhatnak beszélgetések írók és olvasók között, éppen ezért neveztem inkább közösségi oldalnak a Wattpad rendszerét, hiszen így kicsit több, mint egy szimpla írásmegosztó oldal. Nálunk az utóbbi években vált egyre népszerűbbé, de nem csak magyarul lehet rajta olvasni, sőt, szerintem a magyar nyelvű történetek csak egy nagyon kis szegletét teszik ki a Wattpad írásainak. Tulajdonképpen egy jó hely az amatőr íróknak gyakorlásra, ismerkedésre, az első komolyabb visszajelzések begyűjtésére.

Ez így nagyon jól hangzik, de akkor mi a probléma?

Az utóbbi időben egyre több kritika éri a Wattpad magyar részének színvonalát, elsősorban azok az írópalánták miatt, akik vagy helyesírási hibáktól hemzsegő, szinte értelmetlenül megfogalmazott, maximum 200 szavas fejezeteket ontanak magukból, vagy fiatal koruk és tapasztalatlanságuk ellenére tabukat döntögető erotikus témákat próbálnak feszegetni. Erre csak tetézik, hogy az ilyen történetek alá sokszor teljesen felesleges építő jellegű kritikát írni kedvesen és segítő szándékkal, mert az esetek többségében nem érkezik rá reakció, vagy a kedves írópalánta jobb esetben lesöpri a véleményt a válláról azt hajtogatva, hogy neki márpedig ez így jó. Rosszabb esetben elküld melegebb éghajlatra, amiért kötekedsz, akkor is, ha valójában nem kötekedsz.

Ennél kicsit konkrétabban?

A probléma szerintem mindkét félben gyökerezik: egyrészről vannak olyan kezdők, akik nem veszik jó néven, ha megkapják életük első kritikáját, és szembesülnek vele, hogy nem tökéletes, amiről írnak; másrészt azok között, akik hosszabb ideje írnak, sokan mintha elfelejtették volna a saját kezdeti próbálkozásaikat. Hangsúlyozni igyekeztem, de ki is emelném: nincs baj minden kezdővel vagy minden haladóval (hívjuk őket ezentúl így, de persze mindenki tulajdonképpen csak amatőr írópalánta).

Korábban már többször foglalkoztam a témával, például A kezdő írók bátorításának hiányáról című írásomban is. Most csak röviden megyek bele, de a probléma alapja ugyanaz: néhányan mintha attól félnének, hogy a hirtelen megjelenő újak, akik még abszolút nem látnak bele a megszokott rendszerbe, és tényleg fogalmuk sincs, hogyan kell írni, majd jól kitúrják a régieket a helyükről. Csak ezek a „veteránok” elfelejtik, hogy mindenkinek alulról kell kezdenie, és aki még sosem írt semmit, az honnan is tudhatná, hogyan kell csinálni? Egyáltalán honnan veszik, hogy ezek a kezdők sosem fejlődhetnek, csak azért, mert gyengén kezdenek?

Nem akarok álszent lenni: nem mondom, hogy a kezdő írók történeteit isteníteni kellene, sem azt, hogy óvjuk a lelküket a csalódástól, és ne szembesítsük őket azzal a ténnyel, hogy van még min javítaniuk. Sőt, továbbmegyek, és kijelentem, hogy nekem is bántja az ízlésemet, mikor helyesírási hibáktól hemzsegő, fél oldalt sem elérő fejezetekben ír valaki olyan témákról, mint pl. egy (mostoha)apa és lánya vérfertőző kapcsolata, és megpróbálja ezt úgy beállítani, mintha romantikus lenne, vagy legalábbis nem lenne vele probléma, nem bántja a szereplőket a saját erkölcsük. Természetesen ezeket a történeteket én sem tartom sokra, mert bár úgy vélem, hogy az irodalom arra is való, hogy ezeket a komoly tabutémákat is elővegyük, ezekkel mindenképp körültekintően kell bánni, amit néhányan (főleg Wattpaden, és főleg az utóbbi időben igazán fiatalok) abszolút elmulasztanak.

Hogyan tudok én ezen mégis felülkerekedni?

Nagyon egyszerű: ha valami ellen nem tudok tenni, akkor azon nem idegeskedem (ki mondta, hogy az Oroszlánkirályból nem lehet jó dolgokat tanulni? Hakuna matata!). Igazából ennél azért kicsit összetettebb a dolog, ezt is bontsuk két részre: van, ami ellen nem tudok tenni, és van, ami ellen igen.

Mit nem tudok megváltoztatni?

A Wattpad a rendszeréből adódóan mindig is nyitva állt és ezután is nyitva lesz a teljesen amatőr írók előtt, hiszen nincs előzetes moderálás, és ez egyszerre az előnye és a hátránya is az oldalnak. Jó dolog, mert tényleg mindenki egyenlő esélyekkel indul, egy teljesen kezdő is feltöltheti az írását, másrészt pedig ugye emiatt sokszor olyan írások is felkerülnek, amik igencsak borzolják a közösség kedélyét. A moderálás hiányából adódóan mindig lesz egy gyengébb réteg, ezt el kell fogadni, akinek nem tetszik, hogy a története más, neki nem tetsző írások között olvasható, az keressen előmoderált oldalt, vagy készítsen magának saját blogot.

Mit tudok, illetve tudunk tenni?

Egyértelmű: javítjuk a színvonalat. Nyilván nem lehet mindenkire hatni, mert igenis vannak olyanok (kezdők és haladók között egyaránt), akinek hiába írsz segítő szándékkal, hogy felhívd a figyelmét a hibájára, akad olyan írópalánta, aki még akkor is kiborul a hibák kiemelésétől, ha kifejezetten ő kért kritikát. Ők az előző pontba esnek, akiken csúnyán szólva nem lehet segíteni: ha az ember nem hallgat senkire, akkor is fejlődhet, csak lassabban és kínkeservesebben, mintha meghallgatná mások tanácsait (persze nem mindegy, hogy milyen tanácsokat, mert erről is írtam korábban, mikor konkrétan Wattpadről ollóztam össze mindenféle sületlenséget, amit az ottani felhasználók írós szabályokként próbáltak ráerőszakolni a népre, meg írtam azokról az amatőr kritikusfajtákról, akikre nem szabad hallgatni, mert pár vonásukkal elárulják, hogy igazából fogalmuk sincs, miről hadoválnak).

Vannak viszont olyanok, akik egyenesen megtisztelőnek érzik, ha felkarolják őket a haladók, szeretnének és hajlandóak is fejlődni. Velük igenis kell törődni, miattuk nem szabad egy kalap alá venni minden kezdőt. Én is azért írom ezeket a cikkeket, hogy azokat segítsem, akik még nálam is kezdőbb szinten állnak, és mindig jólesik hallani/olvasni, amikor azt mondják, hogy igenis hasznos volt leírnom a gondolataimat és a tapasztalataimat. Szóval az egyik megoldás: terjeszd a valós tudást!

A másik módszer, az az, hogy példát mutatunk, tehát a saját történeteink színvonalat igyekszünk egyre magasabb szintre emelni. Magyarul gyakorolj, tanulj, építsd be a megszerzett tudást a műveidbe, és tedd magad is jobbá a Wattpadet! Igazából ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert nemrég már szó volt arról is, hogy egyre szaporodnak azok az írások, amiket direkt rosszul írtak meg az egyébként jó írók — szimplán azért, hogy egy nagyon elfuserált görbe tükröt mutassanak a világnak. Őszintén szólva én nem látom logikusnak, hogy a romló színvonalat azzal próbáljuk meg megváltoztatni, hogy szándékosan még rosszabbat írunk, de erről is kifejtettem a véleményemet az erről szóló bejegyzésemben bővebben.

Összességében tehát szerintem felül kellene kerekedni azon, hogy mindenki csak sír a Wattpad romló színvonaláról, ne adj’ isten abban látja a legjobb szórakozását, hogy közröhej tárgyává teszi mások kezdő írásait (és most megragadom az alkalmat, hogy kifejezzem: idiótaságokon vihorászni más, mint kezdőkön). Mi sem mutatja jobban a helyzetet, mint hogy van már olyan Wattpades FB csoport, ahonnét ki lettek tiltva a Wattpad romlását hosszasan fejtegető megnyilvánulások és azok a bejegyzések, amik a kezdők hibáktól hemzsegő történeteinek képernyőfotóit tartalmazzák. Megsúgom, hogy ha csak azért teszel ki valamit, hogy kinyilvánítsd, hogy mennyire rosszat találtál, azzal csak azt sugallod, hogy mekkora ásznak érzed magad, és hogy lenézed a kezdőket. Nem, nem ettől leszel f@szagyerek. Hanem ha teszel ellene. Ha jobban tudsz csinálni valamit, akkor segíts azoknak, akik még ügyetlenebbek, a lényeg, hogy le kell szállni a magas lóról.

Tényleg ne legyünk álszentek

De komolyan, semmilyen értelemben sem.

Az, hogy szállj le a magas lóról, nem azt jelenti, hogy nem lehetsz tisztában azzal, hogy igenis vannak, akiknél jobban írsz, és nem jelent beképzeltséget, ha ezt elismered. Nem kell mindenkinek álszent módon hangoztatni, hogy „de hát én nem is vagyok olyan jó”, ha dicsérik, nem ezt mondom. Szerintem a fejlődéshez az is hozzátartozik, hogy legyünk tisztában a képességeinkkel, de ne higgyük azt, hogy ez bármire is feljogosít minket azokkal szemben, akik nem ugyanott tartanak.

Sőt, azt is nyugodtan beismerhetjük, hogy szeretnénk a lehető legtöbb emberhez eljuttatni az írásainkat. Benne van ez a pakliban onnantól kezdve, hogy az ember felteszi az írásait a netre, nincs ezen mit szépíteni, nem ördögtől való dolog. Aki nem akarja, hogy olvassák, az ír a fióknak.

Akkor egy kicsit a visszajelzésekről

Mint már az előbb is írtam, egyáltalán nem kell félni beismerni, hogy ha az ember már kitette a netre az írásait, akkor szeretné azokat minél nagyobb tömegekhez eljuttatni, véleményeket bezsebelni másoktól, és az is teljesen normális, ha szeretnénk, hogy a visszajelzések többsége pozitív hangvételű legyen. Ennek ellenére néha úgy érzem, hogy egyesek nincsenek tisztában a véleményezés nagy kérdéseivel.

Például mikor kikerültek a Facebook-csoportokba a korábban említett megszégyenítések (mármint a gyengébb sztorik képernyőfotói), mindig akadt a bejegyzések alatt legalább két-három ember, akinek sehonnét sem volt ismerős számomra a neve (pedig figyelni szoktam az írós csoportokat), és mégis rosszul esett nekik, hogy bezzeg ők véleményt sem kapnak. Pedig ez sajnos ma már nem így megy, én úgy látom, hogy egyszerűen a minőség önmagában nem elég arra, hogy az olvasók rátaláljanak a történetre — és a kulcsszó itt az volt, hogy rátaláljanak, ugyanis gondoljatok bele, valószínűleg több száz (ha nem több ezer) történetet olvashatnak az emberek ingyen a neten. Egyszerűen fel kell ismerni azt, hogy minimális reklám nélkül az ember nem tud eljutni a közönségéhez: nem kell nagy dolgokra gondolni, de ha pl. az említettek valaha közzétették volna az írásaikat a direkt emiatt fenntartott Wattpad csoportban, akkor nem lennének azon kiborulva, hogy bezzeg azok a bizonyos kezdők több visszajelzést kapnak.

Ellentmondásos viszont, hogy az emberek véleményre szomjaznak, de mégsem mindegy nekik, hogy milyen kommentek érkeznek. Korábban arról is írtam már, hogy milyen általános lenézés övezi azokat, akik csak pár szóban fejezik ki a tetszésüket (”Folytit hamar légyszi!!”), de amikor az emberek azért morognak, mert az igazán kezdő történetek alatt sok a komment, akkor tulajdonképpen ezeket irigylik. Ezzel szerintem igazából akkora baj nincs, mert mint kifejtettem a másik cikkben, szerintem ezek a vélemények is sokat érnek (hiszen aki rövidebben írt, az ugyanúgy elolvasta az egész írást, és ugyanúgy tetszett neki — mi mást várhatnánk el ezen felül? A többi már csak ráadás szerintem). Az önellentmondás viszont már igenis nagy baj szerintem.

Irigykedés?

Mert komolyan, mi más állhat annak a hátterében, hogy valakit zavar, hogy egy kezdő, ügyetlenkedő író több figyelmet, visszajelzést és követőt kap? Nem hiszem, hogy a világ felborult rendje miatt zavarna ez bárkit is, inkább az motoszkálhat az emberek fejében, hogy „miért követik ezt a szemetet, ha egyszer én / a haverom / XY akire én is felnézek” sokkal jobban ír?

Én már ezt a fajta idegeskedést, úgy érzem, rég elengedtem. Főleg azért, amit már írtam, hogy ami ellen nem tehetek, azért nem idegeskedek, viszont azt hiszem, tiszta a lelkiismeretem azáltal, hogy a blogomon megpróbálok minél többet átadni abból, amit én már megtapasztaltam és megtanultam, és ezen felül is szoktam segíteni az írótársaimnak (és nemcsak, hogy tiszta ettől a lelkiismeretem, de jól is érzem magam tőle).

Szerintem ez a titok nyitja: el kell engedni. Ha ezer ember megelégszik azokkal a történetekkel, amik számomra szinte olvashatatlanok, akkor én nem vágyom arra az ezer olvasóra — viszont azt is tudni kell, hogy az az ezer ember nem csak egy történetet olvas, elvégre mind ingyen tesszük közzé az írásainkat, annyira azért nem kell versenyeznünk, mint a kiadott könyveknek.

A másik nyitja a dolognak pedig az, amit már korábban is leírtam: nem megyünk sokra a panaszkodással, de fejleszthetjük magunkat és a társainkat, és ezáltal hozzájárulhatunk nemcsak a Wattpad, hanem általánosságban véve az amatőr írók munkáinak javulásához. Viszont ne legyünk telhetetlenek, mert mindig lesznek kezdők, mindig lesznek rossz divathullámok, de ezeken szerintem nem szabadna túlzottan fennakadni. Hiszen akinek az a cél lebeg a szeme előtt, hogy ő maga minél jobb íróvá váljon, az ne hátrafelé tekintgessen, hogy mit csinálnak a többiek, ne mérgelődjön ennyire amatőr dolgokon, hanem tényleg előre figyeljen, a fejlődésre, az útra, amit még meg akar tenni.

 

Szerintetek mit tehetnénk még a kezdő írók felkarolásaként? Vagy mindenki haladjon, fejlődjön a maga tempójában, törődjünk a saját dolgunkkal? Várom a véleményeteket a cikk bármelyik részét illetően!

Veterán bloggerek kérdőíve

Igazán szeretem a kérdőíveket, de sajnos a legtöbb vagy abszolút nem vág a blog témájába, vagy egészen semmitmondónak tartom. Nem szeretem például azokat, amik csupa jelentéktelen személyes információra kérdeznek rá, és habár a könyves témájúak tetszenek, egyrészt nem szeretném az olvasási élményeimmel teledobálni a blogot, másrészt sajnos nem áll módomban annyit olvasni az egyetem mellett, amennyit szeretnék.

Szóval ha jó kérdőívet akarok, akkor azt saját magamnak kell összeraknom, erre már rájöttem. Legutóbb ilyen az Írók kérdőíve volt, amit aztán elég sokan továbbvittek, szóval a mostaninak a kérdéseit is megtaláljátok kigyűjtve a bejegyzés végén.

 

Magáról a blogolásról ritkán esik szó, éppen ezért szerettem volna most erről mesélni, és persze másokat is hallgatni. Mindig különös kíváncsisággal falom azokat a sorokat, amikben valaki a netes publikáláshoz fűződő viszonyáról és emlékeiről ír, teljesen függetlenül a blogjának témájáról. Éppen ezért igyekeztem úgy összeállítani a kérdéseket, hogy azok ne csak történetes, novellás vagy más írókkal kapcsolatos témájú blogokhoz illjenek, hanem tényleg bármilyenhez. A kérdések tehát nem magához az íráshoz, mint hobbihoz kapcsolódnak, hanem tisztán a blogoláshoz, mint megosztási formához. Persze aki még kitölti, annak szíve joga, hogyan értelmezi. 🙂

1. Hány éve blogolsz?

Az első G-Portálos oldalamat kb. 10-11 évesen nyitottam. Akkor még SMS-sel kellett érte fizetni, én pedig kikönyörögtem apukámnak, hogy fizessen ki nekem egyet. Utána azon osztottam meg a romantikus Tokio Hotel fanfictionjeimet (nos, ez már akkor sem volt menő), amit a kutya sem olvasott. Utána nagyjából 12 évesen kezdtem el írni az első tényleges blogomat a blogol.hu-n, szóval olyan 9 évvel ezelőtt.

2. Tartottál valaha hosszabb szünetet a blogolásban?

Nem rémlik, hogy egy-két hónapnál több időt töltöttem volna azóta blog nélkül.

3. Mindig ugyanezt a nevet használtad?

Nem, elég sok nevet kipróbáltam. A legelső G-Portálosra nem emlékszem, a blogol.hu-n pedig először Bluu voltam, majd több párhetes-hónapos huzavona is volt különböző nevekkel, aztán lettem Daichi a Japán-mániás korszakomban, végül Daremo. Utána a blogol.hu romjait hátrahagyva egy darabig tevékenykedtem megint a G-Portálon, voltam Camilla, Inana, de aztán mindig győzött a Daremo. Nagyon rám ragadt, igazán a sajátomnak érzem. Bevallom, elég sokat szoktam „magamban magamhoz beszélni” (mert végül is ki legyen az ember legjobb barátja, ha nem önmaga?), például válsághelyzeteket megoldani mindig belső kommunikációval szoktam, és bevallom őszintén, Daremonak szólítom magam.

4. Mindig ugyanezen a címen blogoltál?

Nem, ez ugye már az előzőekből is kitalálható volt. 🙂 De szeretnék most már itt megállapodni, Daremo maradni, és azt hiszem, eleget felépítettem már ahhoz, hogy ne akarjak innen megpattanni.

5. Változott az évek során a blogod témája?

A kezdeti bénácska Tokio Hotel fanficem után a mindennapjaimról, a gondolataimról blogoltam, nagy ritkán megosztottam az akkoriban születő novelláimat és regényeimet is. Utána sajnos megtapasztaltam, hogy nem mindig jól sül el, ha az ember szó szerint minden gondját-baját kiteregeti a neten, és azóta eléggé megcsappant a személyes bejegyzések száma. Egyszerűen már nem szeretek konkrétan az életemről írni, megtartom magamnak.

6. Milyen eszközöket használtál régen és milyeneket most a blogoláshoz?

Azt hiszem, 12 éves lehettem, mikor saját számítógépet kaptam a szobámba. Egyszerűen látták a szüleim, hogy nagyon beszippantott a világa, és nem használom hülyeségekre a netet, korábban ugyanis folyton a nappali közepén lévő közös gépen pötyögtem a történeteimet. Az viszont piszkosul zavart, ha írás közben ott ténferegtek körülöttem a többiek (ma sem nagyon megy ez társaságban), ezért éreztem úgy, hogy szükségem van egy saját gépre. Néhány évvel később váltottam laptopra, mindig ezen írok. Telefonon nem szeretem a blogomat vagy az írásaimat bizergálni (szerintem úgy nem lehet írni, ezért nem ezt a szót használtam rá :D), viszont ötleteket, vázlatokat novellákhoz és blogbejegyzésekhez is a kis füzetembe írom vagy a telefonom jegyzeteibe pötyögök be pár kulcsszót.

7. Vannak olyan olvasóid, akik a kezdetektől követik a munkásságodat?

Van egy-kettő talán, akik még hébe-hóba követnek, de sajnos a társaság magja egy idő után mindig kicserélődik. Még a blogol.hu-n volt egy kisebb, összetartó bandánk, akikkel képesek voltunk órákig a kommentszekcióban hülyéskedni, és olyan bennfentes vicceink születtek, hogy a mai napig elég lenne a chaten bepötyögnöm, hogy kozmokürt, és mind belehalunk a röhögésbe.

8. Vannak bloggerek, akikkel már személyesebb kapcsolatot is kialakítottál?

Igen, többekkel is. Aki most talán ismertebb, az pl. Papp W. Fruzsi (majd rugdosom kicsit, hogy írjon már gyakrabban), vele is tavaly találkoztunk. Az a baj, hogy itt, Baján alig vannak bloggerek, akik hasonló témában írnak, mint én (vagy csak nem találom meg őket, szóval ha Baja környéki írópalánta vagy, sikíts, légyszi!), úgyhogy minden személyes találkozóért át kell utaznom a fél országot.

9. Megváltozott a környezeted hozzáállása a blogoláshoz, a te blogodhoz?

Igazából még mindig ott tartok, hogy annyira kevesen blogolnak az ismerőseim közül, hogy ha szóba kerül a dolog, elcsodálkoznak, és legtöbben szerencsére izgatottan érdeklődni kezdenek. Én pedig igyekszem lelkesen mesélni és magyarázni, hogy milyen is ez.

10. Szerinted miben fejlődtél leginkább a blogolás terén?

Talán könnyebben merem leírni és felvállalni a véleményemet, és ez egy ideje megmutatkozik azért a való életben is. Emellett egyre több olvasót tudok elérni, szóval szerintem önmagam reklámozásában is fejlődtem. Ráadásul azért már egy többnyire rendszeres írásra is rászoktatott, bár ezen van még mit javítani.

11. Akadt-e az életedben olyan lehetőség, amihez azért jutottál hozzá, mert blogolsz?

Amióta lépten-nyomon hangoztatom (izé, felvállalom), hogy blogolok és én vagyok Daremo, azóta elég sok kedvező eset történt. Például fél évig én vezettem az egyetemi karom HÖK oldalát a Facebookon (arra hivatkozva ajánlotta fel a pozíciót az elnök, hogy tudja, hogy vezetek már másik FB oldalt is), anno a középiskolás drámatanárom ezért ajánlotta az első olyan pályázatot, ami miatt megjelent egy novellám nyomtatásban, idén pedig kétszer is felolvashattam a novelláimból itthon, a faluban.

12. Van olyan téma, amiről megbántad, hogy írtál?

Ma már nem teregetném ki a szennyest a neten, mint régen, a blogol.hu-n. Sok kellemetlenségem adódott amiatt, hogy nem tudtam lakatot tenni a számra, és mindent kiírtam. Ma meg már pont az ellenkezője jellemző, egyáltalán nem írok szívesen arról, hogy mi történik a monitor mögött, ami nem íráshoz köthető.

13. Mi az, amit ma már másképp csinálnál a blogodon/blogoddal, mint régen?

A korábbiaknál biztosan azt emelném ki, hogy már nem szívesen írnék túlzottan személyes dolgokról. A mostaninál a hozzáállásom fejlődött sokat, most már igyekszem mindig mindent a lehető legkevésbé bántó/bicskanyitogató módon megfogalmazni. Régen még szívesebben részt vettem blogos vitákon is, meg előszeretettel írtam is róluk, mostanra jobban szeretek békében élni, és ennek csak az egyik magyarázata az, hogy felnőttebbnek érzem magam sok tinihisztinél. A másik az, hogy nincs időm ilyen butaságokkal foglalkozni, mint hogy más bloggerek mit gondolnak ilyen-olyan írós témákról (pl. mostanában az Aranymosásról, amiről nyílt titok, hogy én is szeretnék rá jelentkezni pár éven belül), tehát nincs rá időm, és nem is engedhetem meg magamnak azt a feszültséget, amit egy ilyen vitaállapot jelent. Kicsit konkrétabb megbánás, hogy ma már nem úgy nevezném el a „10 idegesítő bloggerszokás” c. cikksorozatomat, hogy idegesítő, mert azóta azért próbálom a nekem nemtetsző vagy túlontúl amatőrnek tartott dolgokat is úgy leírni, hogy amiatt egy érintett ne érezze rosszul magát, hanem inspiráljam a fejlődésre.

14. Melyik a valaha megírt kedvenc blogbejegyzésed?

Azt hiszem, a legelső, amit erre a blogra írtam (itt el tudod olvasni). Nem is azért, mert akkora életbölcsességeket tartalmazna, szimplán csak jó érzés tudni, hogy már két-három év alatt is mekkora utat bejártam, és jó érzéssel tölt el, hogy a jövőben is így haladhatok a céljaim felé.

15. Kaptál valaha olyan kritikát, ami miatt lényegesen megváltoztattál valamit a blogoddal kapcsolatban?

Igazából többféleképpen is szerencsésnek mondhatom magam, mert szoktak érkezni olyan vélemények, amik elősegítik a fejlődésemet (és ez mindenképp jó nekem), és ezek többnyire tényleg intelligens, segítőkész emberektől érkeznek normális köntösbe bújtatva (akié meg nem ilyen, hanem kötekedni jön, azzal mit kezdjek? 🙂 ). Azt mondjuk nem igazán szeretem, ha lényegesen bele akarnak szólni a blogom vezetésébe vagy az egyik írásomba, én nem vagyok az a fajta szerző, aki majd megszavaztatja, hogy mi történjen a történetében.

Kicsit csalok, mert most kifejezetten a történettel kapcsolatos kritikát említek. Még a G-Portálos időszakban gyakran szerveztünk egymás (bloggerek) között amatőr versenyeket, egy ilyenen kaptam meg az akkori regényem első fejezetére, hogy borzalmas, gyerekes, kukába való. Így belegondolva, lehet, hogy itt gyökerezik az önbizalomhiányom is. 😀 Igazából akkor kezdett el érlelődni bennem, hogy többre vágyom, mint névtelen kis hobbibloggerként ténykedni a net egy eldugott sarkában, és ha ezt akarom elérni, akkor azért komolyabban tennem kell.

16. Szerinted mennyi ideig fogsz még blogolni?

Évek óta nem bírom ki blog nélkül, meg itt legalább kiélhetem a beteges kényszeremet a véleményem kinyilvánítására, szóval szerintem jó pár évig maradok még. Remélhetőleg most már Daremo-ként véglegesen.

17. Mit gondolsz, mennyire sikerült az évek alatt a blogodon közvetíteni önmagadat, a személyiségedet?

Azt hiszem, azt az emberek látják már, hogy alapvetően egy jószándékú, szorgalmas, lelkiismeretes egyén vagyok, aki már-már egészségtelenül precíz, az írásaimat illetően. Igazából a blogon sosem szeretném magam túlságosan kiadni, például sosem fogok a rosszabb napjaimról írni, nem azért, mert titkolnám, hogy én is lehetek mélyponton, hanem mert nem szeretném, ha idegenek a gyengeségeimet is látnák. Privátban viszont sokkal barátkozóbb vagyok, bár ott is értek már elég kellemetlen atrocitások. Volt például egy srác, aki Ask.fm-ről írt rám, mert érdekelte a hobbim. Elég fura fazon volt, és rögtön nagyon személyeskedni szeretett volna, már ami a beszédtémákat illeti, és nem tetszett neki, hogy én nem ugyanígy viszonyulok hozzá. Végül, hogy is mondjam, felidegesítette ezen saját magát, és prostituáltnak szólított, elég érzékletesen körbeírva. Persze idióta emberek mindig is voltak.

18. Fogalmazd meg, mit jelent számodra a blogolás és a saját blogod!

A blog nekem igazából nem több mint egy csatorna, hogy megosszam az emberekkel az írásaimat és a gondolataimat. Én ezt a módszert találtam a mai modern világban a legmegfelelőbbnek arra, hogy egy magamfajta névtelen amatőr író egy kis nevet szerezzen magának.

19. Írj egy dolgot, ami szerinted igazán egyedi a blogodban, és kiemeli azt a tömegből!

Szerintem az egyedi a blogomban, hogy lerí róla, hogy én nem csak hobbiból szeretnék írni, és hogy a blogot is tulajdonképpen felhasználom annak érdekében, hogy minél közelebb kerülhessek a célomhoz, és kiadott kötetes szerző legyek. Persze, ezt sok írópalánta elmondhatja magáról, de én ezt igyekszem folyamatosan tudatosítani magamban és az olvasóimban is, és szerencsére már kaptam vissza olyan véleményt, hogy ez igenis meglátszik a soraimban, ennél többet pedig nem is kívánhatnék.

 

Néhány kérdésem még engem is megizzasztott, de attól még remélem, hogy többen is kedvet kaptok ehhez a kérdőívhez, higgyétek el nekem, igazán kellemes időtöltés számba venni a blogolós múltat.
Íme a kérdések (kitöltésnél nem kötelező, de nagyon megköszönöm, ha odalinkeled a blogomat):

1. Hány éve blogolsz?
2. Tartottál valaha hosszabb szünetet a blogolásban?
3. Mindig ugyanezt a nevet használtad?
4. Mindig ugyanezen a címen blogoltál?
5. Változott az évek során a blogod témája?
6. Milyen eszközöket használtál régen és milyeneket most a blogoláshoz?
7. Vannak olyan olvasóid, akik a kezdetektől követik a munkásságodat?
8. Vannak bloggerek, akikkel már személyesebb kapcsolatot is kialakítottál?
9. Megváltozott a környezeted hozzáállása a blogoláshoz, a te blogodhoz?
10. Szerinted miben fejlődtél leginkább a blogolás tekintetében?
11. Akadt-e az életedben olyan lehetőség, amihez azért jutottál hozzá, mert blogolsz?
12. Van olyan téma, amiről megbántad, hogy írtál?
13. Mi az, amit ma már másképp csinálnál a blogodon/blogoddal, mint régen?
14. Melyik a valaha megírt kedvenc blogbejegyzésed?
15. Kaptál valaha olyan kritikát, ami miatt lényegesen megváltoztattál valamit a blogoddal kapcsolatban?
16. Szerinted mennyi ideig fogsz még blogolni?
17. Mit gondolsz, mennyire sikerült az évek alatt a blogodon közvetíteni önmagadat, a személyiségedet?
18. Fogalmazd meg, mit jelent számodra a blogolás és a saját blogod!
19. Írj egy dolgot, ami szerinted igazán egyedi a blogodban, és kiemeli azt a tömegből!

Kommentbe pedig kérem a linkeket, ha kitöltöttétek ti is a kérdőívet, kíváncsi vagyok mindenki válaszaira! Ha úgy érzed, nem tudnád mindet megválaszolni, vagy nincs most épp olyan blogod, ahová kitehetnéd, akkor nyugodtan válaszolgass kommentformában is! 🙂

Írós tervek 2018-ra

Elérkezett az idő, hogy megtegyem 2018-ra az írós fogadalmaimat. A múltkor összegeztem, hogy az előző évieket hogy sikerült teljesíteni, ez pedig a második olyan év, hogy ilyen elhatározásaim vannak. Tanultam valamennyit a tavalyiból, illetve látom azt is, hogy mi az, amiben fejlődhetnék, szóval azt hiszem, némileg reálisabbak az idei céljaim, mint tavaly.

 

1. Tíz könyv elolvasása

Az utóbbi években az egyetem miatt sokkal kevesebbet olvasok, mint szeretnék, úgyhogy igyekszem majd 2018-ban kicsit tudatosabban összeállítani az olvasmánylistámat.

2. 300 ezer karakter a blogon

2017-ben bőven sikerült megugranom ugyanezt a terjedelmet, de nem szeretném emelni a tétet. Ez kellemesen, könnyen teljesíthető, szóval marad. Továbbá szeretnék többféle új bejegyzéstípust is bevezetni, ezek többsége ahhoz kötődik, hogy szeretnék fejlődni az írásban is (és ennek módszereit megosztani veletek), szeretnék új írós eszközöket kipróbálni, és több személyes jellegű, elmélkedős, mesélős bejegyzést is írni.

3. Egy többrészes történet — most már tényleg

Mondjuk ki: problémáim vannak a regényírással. Mondhatnám, hogy hát rendben van, nem kell mindenkinek regényt írnia, miért erőltetem, de ez nem változtatna azon, hogy rengeteg nagyobb terjedelmet igénylő történet ötlete születik a fejemben folyamatosan. Van bennem ezzel kapcsolatban egy erős írói blokk, aminek a megtöréséhez igencsak erősen kell munkálkodnom, de folyamatosan keresem és próbálgatom a módszereket, hogy túllépjek a problémán. Egy önismereti úton is el kell indulnom szerintem, mert tudom jól, hogy ennek a blokknak a túl erős megfelelési kényszer az oka, hogy én elsőre tökéletest akarok alkotni, és hiszem, hogy a baj ismeretében már könnyebb lesz ezen túllépni. Mondjuk azt, hogy ha egyszer sikerül befejeznem egy regényt, akkor az biztos jó lesz, ha már ennyit küzdök érte. 😀

4. Heti egy blogbejegyzés (ha esik, ha fúj)

Nem akarom többé, hogy hetek teljenek el blogbejegyzés nélkül, mert nekem épp túl sok elfoglaltságom van, például az egyetem miatt. Terveim szerint előre bekészítve fogok tartani mindig pár olyan bejegyzést, aminek a kikerülése nem időponthoz kötött (tehát nem túlzottan aktuális témát boncolgat, hanem általánosabban érvényest), és ezeket fogom közzétenni akkor, ha tényleg nincs időm írni. Korábban is előfordult, hogy hasonló céllal megírtam egyszerre több bejegyzést, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy ne tegyem közzé őket minél hamarabb. Mostanra úgy gondolom, heti két bejegyzés bőven elég, de legalább egy mindig legyen.

5. Tíz novella — bármikor

Nem akarom már magam ahhoz kötni, hogy havi egy mindenképp meglegyen, mert sajnos tényleg előfordul, hogy nincs rá időm, hogy ilyesmivel foglalkozzak (sajnos az embernek néha a hobbija kerül a legutolsó helyre). Sokszor viszont inkább az fordult elő, hogy hiába akadt egy nagyon jó ötletem, félresöpörtem a novellaírást, mert más alkotásokat fontosabbnak ítéltem. Jövőre szeretnék több novellát megírni, mivel a legtöbb ötletemet, ha feljegyeztem a tartalmukat, később is érdekesnek találtam. Készítettem magamnak egy 17 pontból álló listát, ami nagyjából a 2017-ben kitalált és félrerakott novelláimat tartalmazza, ezeket szeretném minél hamarabb megírni. Jó lenne mindet befejezni 2018-ban, de mivel 2017-ben 8 novellát írtam meg, ezért nem akarok hirtelen túl nagy dolgot megfogadni, másrészt valamennyire azért hiszek benne, hogy meg tudnám írni ezeket egy év alatt. Igazából egy már nagyjából készen van, kis kiegészítések hiányoznak, és az ötletek közül többről is érzem, hogy rövidebbek, illetve van egy-kettő, ami már félig készen van. Viszont inkább kevesebbet tűzök ki célul, és túlteljesítek, akkor lesz minek örülni. 😀

6. Három pályázat

2017-ben is három pályázaton vettem részt, viszont többet is azért szalasztottam el, mert rosszul osztottam be az időmet. 2018-ban ezen is szeretnék változtatni, időben felkészülni a megmérettetésekre, és lehetőleg minél több helyen szeretnék majd megjelenni az írásaimmal.

 

Ezek lennének a 2018-ra kitűzött céljaim. Többször is megjelent mostanában az időbeosztás kérdése, hát azt hiszem, ezen kell a legjobban dolgoznom. Korábban erre nem figyeltem kifejezetten, de nemcsak írás tekintetében, hanem az egyetemen, a ZH-kra való felkészülés és a beadandók elkészítése közben is érezhetően halogató típus vagyok, ami miatt végül mindent az utolsó pillanatban próbálok meg befejezni. Így, a felnőttlét küszöbén meg rájöttem, hogy ezt így nem lehet, így jövőre mindenképpen szeretném megtanulni jól beosztani az időmet. Remélem, így még produktívabbá tudok válni.

 

Mit szóltok a céljaimhoz? Ti is szoktatok újévi fogadalmakat tenni (netán pont írós dolgokat)? Be szoktátok tartani őket? Mit fogadtok meg 2018-ra?

2017 – írós évösszegzés

Elég hihetetlen, de bizony ez a második alkalom, hogy évösszegzést írok erre a blogra (a tavalyit is elolvashatod, ha nem emlékeznél rá, és leküzdhetetlen vágy támadna benned, hogy megtudd, mi minden történt 2016-ban). Összességében elmondhatom már most, mielőtt rendszerezném a gondolataimat, hogy rendkívül eseménydús év áll a hátam mögött írás tekintetében.

 

Fogadalmak

Először is: voltak újévi fogadalmaim 2017-re. Bevallom felnőttesen: ugyan több mint felét teljesítettem ezeknek, de azért nem állítanám teljes mértékben, hogy elégedett vagyok. Illetve, pontosítok: látom magamon a fejlődést, ami büszkeséggel tölt el, de azt is nagyon jól látom, hogy van még mit finomítani a munkamódszeremen, a hozzáállásomon, de ezt próbálom úgy felfogni, hogy legalább hagytam valami izgalmas kihívást jövőre is.

Konkrétan ezekről a fogadalmakról:
Nem írtam meg havi egy novellát, talán összesen nyolcat, eléggé rendszertelenül.
Nincs befejezett többrészes történetem még mindig.
DE.
Bőven több mint 300 ezer karakternyi szöveg került fel a blogra.
Több mint tíz könyvet elolvastam idén (még akkor is, ha nem számolom bele a komplett blogger-, Wattpad- és amatőr írói regényeket és az angol olvasmányokat).
És pontosan három írói pályázatra jelentkeztem, bár nem nem értem el mindegyiken eredményt.

Igazából a fogadalmak (nem) teljesítéséből teljesen kivehető az, hogy miben akarok fejlődni 2018-ban. Igenis szeretnék legalább havi egy novellát megírni, mert nem azért írtam kevesebbet, mert nincsenek ötleteim. A valóság az, hogy az időbeosztásommal van probléma, egyrészt olyan, amit nekem kell rendbe tenni, másrészt rajtam kívül álló tényezők is nehezítették a dolgomat. Rengeteg ötletem van, amit novellaként szeretnék megírni, de sokszor ezeket elhessegettem más tennivalókra hivatkozva, és végül nem lett belőlük semmi. Nemrég összeállítottam egy 17 pontból álló listát, ami a megírásra érdemes novellaötleteimet tartalmazza, ezeken szeretnék majd még dolgozni.

A regényemről mindenkinek mindenhol annyit meséltem már, hogy szerintem az emberek már unják. Viszont már sokadszorra dobom ki a meglévő részeket, mert egyszerűen érzem, hogy valami hibádzik, valami nem jó, valami miatt nem tudom elkapni a fonalat. A napokban megint kihajítottam, ami eddig megvolt, és egy új munkamódszerrel fogok nekiállni, ami egyelőre jobb eredményekkel kecsegtet. Igazából erről a témáról, a regényeket illető írói blokkomról szeretnék majd még külön is írni, úgyhogy nem ragoznám a végtelenségig. A lényeg: ez most nem sikerült, de elég aktívan dolgozom rajta, és végre kezdem látni, hogy lelkileg is mélyre kell ásnom ehhez. De hát az ember élete (ahogy az okosok mondják) egy véget nem érő tanulás, meg a siker kulcsa az, hogy megismerjük önmagunkat (tudom, hagyjam abba végre a bölcselkedést), és ezekben szerintem van valami, úgyhogy ezen az úton próbálok meg elindulni.

 

Statisztika

Idén elkezdtem egy Excel-táblázatba vezetni, hogy pontosan miket írtam milyen terjedelemben, hogy ne év végén kelljen több órát eltöltenem ezek kigyűjtésével. Rémes, de saját magamat leginkább számokkal tudom motiválni, de azokkal elképesztően, szóval kitűztem magam elé a célt 2017-re, hogy novellákat és blogbejegyzéseket is összeszámolva legalább 300 ezer karakternyi szöveget írjak a blogra. Örömmel jelentem be, hogy (az évösszegzést és a csak ezután kikerülő 2018-as terveket is beleszámolva) 400 ezer karakternyi szöveg volt a blogon (egy-két elmentett, még ki nem került bejegyzéssel együtt). Ez másfélszer annyi, mint 2016-ban (mert utólag azokat is összeszámoltam idén). Az is a fogadalmam része volt, hogy ez a 300 ezer legalább nagyjából ugyanolyan időközönként kerüljön fel, úgyhogy kimondatlanul, de a havi 25 ezer karakterhez tartottam magam. Március, május és július kivételével ez mindig sikerült. Májusra és júliusra indokom is van, előbbi a szorgalmi időszak vége (tele ZH-kal, beadandókkal, meg akkor kezdtem dolgozni, ha jól emlékszem), júliusban pedig sikerült egyszerre kétféle munkát is elvállalnom, és egyszerűen nem maradt elég időm és energiám az írásra. A legtermékenyebb hónap augusztus volt, 90 ezerrel.

Nyáron, a blog költöztetésekor nagyon sok régebbi blogbejegyzést kitöröltem, mármint a pársoros, semmitmondó apróságokat. Most 96 bejegyzést számol nekem a WordPress, amiből körülbelül a fele idén született novella vagy cikk. Nagyjából heti egy bejegyzéses átlaggal számolok, de a valóságban ez nem volt ilyen egyenletes: volt, hogy heti kettőt publikáltam, meg olyan is volt, hogy pár hétig semmit, ha nem volt rá időm. Ezen is javítanom kell jövőre, szeretnék hetente minimum egyszer jelentkezni itt.

Az olvasóim körében a legnépszerűbb bejegyzéseim általában a cikkek. Idén háromnál vettem észre kiemelt lelkesedést: A kezdő írók bátorításának hiányáról, a A történetes blogger nem blogger és a Kedves írópalánta, olvastál már valaha könyvet? címűeknél.

A pontos jövő évi írós fogadalmaimat majd külön bejegyzésben szeretném összeszedni pár nap múlva, így most ezekbe sem mennék jobban bele.

 

Események

A blog történetében és a nettől elszakadt, valódi világban is történt elég sok jelentős esemény, ezeket szeretném most többé-kevésbé időrendben szerepeltetni.
Elkezdtem tudatosan keresni az írástechnikával foglalkozó könyveket, mert hiszem, hogy ezekből sokat tanulhatok, és már pár könyv után is érzem, hogy fejlődtem.
Megjelent a második novellám nyomtatásban. A Vigyázzunk rá című, sajnos valós események ihlette írásom bekerült az Élni nélküle antológiába. Az eredmény márciusban érkezett, a könyvbemutató június 10-én zajlott.
Közben került ki a blogra az Írók kérdőíve, ami határtalan meglepődésemre elég népszerű lett kiadott és amatőr írók körében is.
A költészet napjának alkalmából április 11-én a helyi művelődési házban felolvashattam két novellámat. Ez volt a legelső alkalom, hogy direkt felkerestek és felkértek egy ilyen eseményre, és hogy egyáltalán közönség előtt felolvashattam bármelyik írásomat.
Június végén költözött a blog a mostani címére. Nagy lépés volt ez annak tekintetében, hogy szeretnék komolyabban foglalkozni a blogolással, felülemelkedni a sok sallangon, ami az állítólagos „bloggertársadalom” zömét érinti, mármint azon részét, amelyikben én elkezdtem a blogolást.
Július 29-én Budapestre utaztam, és részt vettem az Aranymosás pikniken. Találkoztam már korábban, netről ismert amatőr írókkal, a Könyvmolyképző kiadó korábbi és új íróival, munkatársaival, és azt kell, hogy mondjam, nagyon pozitívan és motiválóan hatott rám az a nap. Azt hiszem, akkor döntöttem el végleg, hogy milyen úton szeretnék haladni íróként, és azóta is igyekszem előre, bár még csak kis lépésekben.
Nem írós dolog, de szeptemberben elkezdtem a harmadik egyetemi félévemet. Nagyon sok időmet elveszi a tanulás, ez tény, de úgy érzem, meg is kell tanulnom jobban beosztani az időmet, hogy az iskola és az írás békésen megférjenek egymás mellett.
Idén ismét meghirdették Kalocsán az irodalmi és képzőművészeti pályázatot, és ismét beválogatták az egyik írásomat az antológiába, pontosabban a Visszahúz címűt. A bemutató december 16-án zajlott.
Advent harmadik vasárnapján ismét felkértek a faluban, hogy felolvassak. Karácsonyi köszöntőként hangzott el a Polgármesteri Hivatal udvarán a Verset karácsonyra című kis mesém. Innen is nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam (az eseményről a kalocsai könyvbemutatóról is szóló bejegyzésben olvashatsz).

Rengeteg dolgot csináltam idén, és azt hiszem, ez látszik ebből a felsorolásból is. Nagyon szeretnék jövőre még többet kihozni mindenből, a blogból, a novellákból és a tervezett regényekből, még ennél is több pályázaton részt venni (sokról azért csúsztam le, mert nem maradt időm írni rá, vagy [szerintem] azért nem sikerült, mert más elfoglaltságok mellett kevesebbet foglalkoztam a pályaművemmel, mint kellett volna). Úgy állok hozzá, hogy ami idén nem sikerült, azt majd megvalósítom jövőre, szóval igazából nem ítélem meg sikertelennek az évet, hiszen (mint az összefoglalóból is látszik) tartalmas, és amatőr íróhoz mérten szerintem sikeres évet tudhatok magam mögött.

 

Nemsokára érkezem a jövő évre szóló céljaim összefoglalásával!

 

Ti szoktatok újévi fogadalmakat tenni? Ha igen, idén mit fogadtatok meg? Sikerült mindent elérni?

Novellamegjelenés és adventi felolvasás

A közelmúltban két jelentős írós esemény is történt az életemben. Aki követ a Facebookon is, annak most sajnos nem sok újdonsággal szolgálhatok, de szerettem volna itt is megemlíteni a történteket, elvégre fontos állomásai az amatőr írói „karrieremnek”.

Novellamegjelenés

Idén ismét bekerült egy novellám a Kalocsai szó és kép c. antológiasorozat következő, azaz ötödik kötetébe. A könyv a városhoz kötődő képző- és irodalmi művészek alkotásaiból válogat, és tavaly ennek köszönhettem életem első megjelenését (aki nem emlékszik, ITT el tudja olvasni), így magától értetődő volt, hogy idén is pályázni fogok. Az a megtiszteltetés ért, hogy idén beválogatták a Visszahúz című novellámat, december 16-án pedig részt vettem az ünnepélyes könyvmegjelenési ünnepségen Kalocsán. Én sajnos nem fényképeztem, de kaptok képet a kötetről, illetve az eseményről készült videót is mutatom:

 

Adventi felolvasás és gyertyagyújtás

Idén engem kértek fel, hogy itthon, a falu Polgármesteri Hivatalának udvarában advent harmadik vasárnapján köszöntőt mondjak. Erre az alkalomra írtam a Verset karácsonyra című kis mesémet, ami igencsak elnyerte az egybegyűltek tetszését (ezt a rengeteg kedves visszajelzésből szűrtem le). Idén ez volt a második alkalom, hogy felolvastam egy írásomat a faluban (először a költészet napján). Azt nem állítanám, hogy második alkalommal már nem dobogott a torkomban a szívem, de én is éreztem, és mások is mondták, hogy már sokkal szebben olvasok fel, mint korábban. (A gyakorlat, na. :D) A felolvasás után a hivatal előtt én gyújtottam meg a koszorún a soron következő gyertyát.

(A képek az Érsekcsanádi Összhang Kórus Facebook oldaláról származnak.)

 

A decemberem tehát írós események szempontjából elég mozgalmas volt, de szerintem szebb lezárása nem is lehetett volna az évnek.

123